Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1888

8 átok alá veti. Azután megátkozza a gyilkost, sőt megátkozza magát is — hogy nagyobb hitelt s nyomatékot adjon szavainak — azon esetre, ha tudva megtűrte házában. A nép siet kijelenteni, hogy ő nem részes, és a gyilkosról mit sem tud s csak isten képes felfedezni azt. A király osztja e véleményt, el is küldött már Tiresias jósért. De mielőtt ez megérkeznék, újra figyelmeztetik Oedipust, hogy van ám szóbeszéd is a gyilkosságról s ismétlik azt, kissé más alakban, mit a megfutamodott szolga mondott, hogy utasok vették el életét. A király azonban most sem keresi a szóbeszéd eredetét s bár Kreon már mondta előbb: van a ki látta, ő a figyelmeztetést azzal üti el, hogy ha a tettre nincs tanú, van a ki felfedezze. Várják hát mind a jóst. Ez nem sokára megérkezik s megkezdődik a párbeszéd a > bölcs király, s az ihletett jós közt, a melyben mindegyre szorosabban fonódik a szerencsétlen Oedipus körül az a vékony pókháló, mely végre is megfojtja. Ott áll Tiresias a jós, egy gyermek vezette idáig, mert ő, ki a jövendőt tisztán látja, nem látja a jelent: vak. Hátamögött a nép kíváncsian, nyugtalanul. Tisztelettel fogadja a király, mint olyant, ki szellemével látja az égnek s földnek nyilt és titkos dolgait, s elmondva néki Apolló válaszát, kéri szabadítsa meg a várost. Tiresias hallván, hogy ] .aios gyilkosának felfedezéséről van szó, mivel tudja ki az, megbánja eljöttét, s e bánat és zavar arczán annyira olvasható, hogy a király is észreveszi s kérdi, mi oka elkedvetlenedésének. Tiresias nem válaszol a kérdésre, s haza akar térni. A király nem ismerve, nem sejdítve az okot, ingerült lesz s hálátlanságot vet szemére és midőn azt hallja, hogy a jós tudja, de nem akarja megmondani a gyilkos nevét, árulásról vádolja. E kettős váddal szemben is tántoritatlan a jós és kijelenti, hogy hiába faggatja, mert tőle meg nem tud semmit. A király mind nagyobb haragra gyúl, s végre, mivel a hallgatás okát elképzelni nem tudja, az a hirtelen gyanú szalad ki ajkain, hogy Tiresias a tettes, vagy ha vaksága miatt maga nem is hajtotta végre a gyilkosságot, legalább értelmi szerző. E súlyos és igazságtalan vádra a jós is felgerjed s bár a közjót, vagy legalább Oedipus javát tekintve, hallgatni akart, a gyalázó szavakra végre kijelenti, hogy a gyilkos nem más, mint maga Oedipus, a király. Oedipus elképed e szavakra, de midőn a jós ismétli állítását, megvetéssel mondja világtalan vagy szemre, fülre és lélekre egyaránt, s gondolkozva azon, hogy ki húzhat e vádból s következményeiből hasznot, erősbödik gyanúja, hogy a tettes thebai volt s mást nem találván, Kreonra fogja. A jós védi Kreont, de ez csak olaj a tűzre. A király meggyőződéssel mondja, hogy vannak dolgok miknek nyomában irigység jár, ilyen a kincs, a hatalom s ez megtántoritja még a legjobb barátokat is és büsz-