Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1885

33 voltak győződve a folytonos gáncsolás káros befolyásáról, valamint a heves kifakadások, csípős és sértő beszédek czélszerűtlenségéről. A tanítónak értenie kell szívreható szavakkal jelezni a hibát s felkelteni a lélekben a jó elhatározást. Nemes mintaképeket kell a növendékek elé állítani; mert a gáncsolás, ha nem marad a korlátok között, úgyis elveszti hatását s inkább árt, mint használ. A beteges tanítók gyakran esnek a kedvetlen és ingerlékeny kedélyhangulat hibájába s nem ritkán büntetik a tanulókat, midőn saját kedélyhangulatuk érdemelne megrovást. Nem ritka, hogy a tanítvány hibájáért a mester talál gáncsolásra. Nagy Sándor némely hibáinak forrását Leonidcs paedagogusnál keresik; valamint dicsérik azon tanítót, kinek növendékei nem lettek könnyelműek. Csak azon nevelő érhet czélt, ki hivatásának tudatával bír s élete a vezérelvekkel összhangzásban áll. Az erkölcsi jellem komolyságát dicséri Kleanthes, midőn azon kérdésre: mi az oka, hogy a régiek között jóllehet csekély számú, de oly jeles bölcselők voltak? *— igy felel

: mert akkor a dologra voltak tekintettel és nem a szavakra. Nagyrabecsülték a tanítókban a természetes nevelő képességet és a személyes derékséget. A korinthi Xeniades magasztalja sinopei Diogenes rabszolgát és házi nevelőt, mert az ő személyében házának jó szellemét ismerte fel. A művelt lelkű tanító példáját a gyermekek először kénytelenségből követik, utóbb önkényt és örömest. Általános lett az ókorban a nézet, hogy a jó tanítókat többre kell becsülni a szüléknél, mert ezek gyermekeiknek ugyan életet adtak, de amazok őket jó életre vezették. S minthogy .a gyermekre nézve nem lehet nagyobb jótétemény a jó nevelésnél, azért olyan vezetőkre kell a gyermeket bízni, ki erény és képesség dolgában másokat felülmúl. • S a mily szép és magasztos volt a tanító és a nevelő hivatása, oly mostoha volt sorsa. Lukianos tréfás leírásában arról szólván, mily alárendelt sors vár egyesekre az. alvilágban, azt mondja, koldus, halkufár vagy iskolamester lesz belőlök. A mi a tanítók tiszteletdíját illeti, a pythagoreusok visszautasítottak minden jutalmat. A nevelőnek az igaz élet és gondolkozás mesterének kellett lennie s azért a gyermeknevelést nem alacsonyíthatta le pénzszerzés mesterséggé. Sokratcs hasonlag ingyen tanított mindenkit. Úgy látszik, Attikában korábban kezdték jutalmazni a szellemi munkát, mint máshol. XII. A görögöknél a gyemeknévelés befejezést lelt a felserdült, ifjak kiképzésében. — Ez azon kor, mely az ifjúság utó s a férfiúi