Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1884

— 36 — Minden erőérzelemnek kezdete s alapja saját erőnk vagy gyengeségünk érzelme; az idegen erőt ugyanis csak saját erőnk szerint Ítélhetjük meg, s ez utóbbinak érzelme a középarányosságu innervatio által létesíttett kellemes izomérzelmen alapszik; ide tartozik azon megnyugvás is, melyet érzünk midőn izmaink erősebb megfeszítése által akaratunkat nyilvánítjuk. A legnagyobb megelégedést akkor érezzük, midőn a szándékolt cselekményt magunk viszszük véghez, mert a nélkülünk elért eredmény soha sem elégít ki annyira, mint a saját közreműködésünkkel véghez vitt pl. legnagyobb megnyugvást akkor érzünk, midőn a veszélyben forgót magunk mentjük ki. Ezen, a tulajdon ténykedést követő innervatio érzelmen alapszik a munka áldása, mely egyedül képes tartós megelégedést létesíteni. Az idegen erőkifejtésnél kiválóan az érzelemátvitel szerepel. Az idegen erő kifejtésnél három momentumot kell megkülönböztetni, az együttérzést, a saját érzelem repraesentatióját s a morális érzelmet; pl. embertársamat igazságtalanul (együttérzés) látom bántalmaztatni, a szenvedett igazságtalanságot mint velem történtet (sajátérzés) tekintem s a ténykedést elitélem (morális érzelem). A dolog természetében fekszik, hogy formalis-moralis érzelmeink részben az aesthetikai érzelmekkel, részben pedig az értelmiekkel rokonok. Mind az érzelem alapja, mind pedig működése nagyon hasonlít az értelmi és aesthetikai érzelmekéhez, bizonyos harmonikus középszerűségű inger az alap, működésük pedig nem oly megragadó és erős mint az érzékieké, de nem is hagynak oly mély nyomokat mint a moralis-materialis érzelmek. A felhozott formális érzelmek között kiválóan fontos kettő, a bátorság és hűség. A gyáva joggal tartatik becsületvesztettnek, a hűséget illetőleg pedig nem lehet szebb dicséret mint, hogy biztosan lehet reá számítani, s nem lehet semmi ócsárlóbb, mint hogy nem lehet valakire számítani. l) A bátorság, hűség és vitézség. A bátorság azon érzelem, ama kedélyi állapot, mely valamely veszélyt vagy szenvedést a nélkül, hogy panaszra nyitná meg ajkait vagy félne a veszélytől, elvisel és eltűr. Az igazi bátorságnak lényege, hogy a veszélyt, valamely „jó"-ért bizonyos fokú vígsággal vállalja magára, amiből következik, hogy a bátorság csak más érzelem működése mellett jöhet napvilágra. A bátor tehát megveti a veszélyt és szenvedést, s bizonyos fokú örömmel magasabb czélból velük szembeszáll. A bátorságnál szerepel tehát 1) a veszély vagy szenvedés megvetése vagy legalább csekélybe