Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1883
XII. A tanintézet életéből. Az iskolai év kezdetét a szokásos alakuló és módszeres tanári tanácskozmány nyitotta s az augusztus hó 29. 30. 31-én tartott beiratások előzték meg. Szeptember l-jén a tanári kar és ifjúság jelenlétében ünnepélyes Veni Sancte tartatott. Szeptember 2 íka vasárnapra esett; 3-án javitó és pótló vizsgálatok tartattak. Szeptember 4-én ő cs. kir. apostoli Fenségének, Stephania trónörökösnének szerencsés szülése alkalmából a plébániai templomba hálaadó istentiszteletre volt hivatalos az intézeti ifjúság. Szeptember 5-én osztályrendezés s egyéb, az osztályfőnökök körébe esö intézkedések; 6-án rendes előadás. A beiratások szabályszerűen folytak le. Az ifjak szüleik vagy azok helyettesei kíséretében jelentek meg; minden tanuló köteles volt iskolai bizonyítványával keresztelő-levelét (születési bizonyítványát) is bemutatni. A tanári karban négy tanszék állott üresedésben. Mátray Aurél az 1882/3. tanév végén elbetegesedvén, gyógyulást keresni Gleichenbergbe sietett, honnan reménytelenül tért Szent-Grotthardra (Vasmegyében) s öt évi tanárkodás után, aug. 19-én, itt fejezte be szép jövőt igérő fiatal életét. Hasonlag Májer Alberik Zirczre, majd Szombathelyre ment nyugalmat és üdülést keresni s itt, 34 éves korában, munkás tanári életének 11-ik évében az édes szülék ölelő karjai között adta vissza nemes lelkét a Mindenhatónak. Szerető kartársaik s hálás tanítványaik, a tisztelő közönség részvéte mellett, ünnepélyes gyásmisével áldoztak a kedves halottak emlékének. Legyen könnyű a föld az elhunytak hamvai felett! Lentényi Márk gyengélkedése miatt a nyilvános tanári pályától visszavonult. Szabó Samu (világi) állami költségen magasabb kiképeztetés végett Olaszországba utazott. Az ily módon üresedésbe jött négy tanári székre az intézet kegy