Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1882

— 72 — által ember soha sem származhatik; hanem inkább növekszik azon hézag, mely közte s az ember közt létezik. 1) Azt mondja Hackel, hogy az ember a farkatlan keskenyorrú majmok egyik oldalága, és ősnemzöje egy fokon állott az óráiig és gibbonnal. Miké­pen lehetséges, hogy ezen oldalhajtás, mely eredésében a többi hajtásokkal teljesen egyenlő, oly csodálatos, mindeneket fölülmúló virágzásra, fejlödött­ségre emelkedett. Hisz ha az emberszabású majmokra tekintünk, a Hackel által költött törzsfának végén oly alakot kell várnunk, mely mint az anth­ropoidok, a legcsökönyösebb merevséggel megállapodik, s a leghatéko­nyabb eszközök által sem birható változásra ép úgy, miként az afrikai em­berszabásúak sem váltak emberekké. De továbbá mi volt az, kérdi Gerland 3) mi e majomi lényeket, me­lyeket keskenyorrúaknak kell gondolnunk, melyek a gorillához s oráng­hoz nagyon hasonlók, s fejlődési menetre velük teljesen egyenlők valának, magasabb fejlődésre birá? Azt mondják a létérti küzdelem. De mi kény­szeríté e lényeket a létérti küzdelembe ? Azt mondják fánlakók voltak; mi szállítá le őket a földre, a melyen való járásra lábuk oly alkalmatlan volt. Eleimet, védelmet, szóval mindent, mi az állati élethez szükséges, ott fö nagy bőséggel birtak. Mi birá őket a leszállásra; hisz a földöD ki valá­nak téve a nagy ragadozók támadásainak, s pedig nagy időre, mivel miként Baer megjegyzi nagy időre volt szükség, mig az ingó, gyenge kezek, erős izmos lábakká fejlődtek. Talán a természeti körülmények bírták őket le­szállásra. Az erdők talán elpusztultak, s a majmok talán megmaradtak. Azonban ha azon pusztulás hirtelen történt, világos hogy a majmok is el­vesztek; ha lassan vonúlt v ssza az erdő, vonult vele a majom is, miként p. a svájci molass hylobatesei tettek, mert különben az Alpesekben még ma­napság is keliene valami inajomhasonlóságú állatnak lenni. A bekövetkező jégkor sem bírhatta őket magasabb fejlődésre ; már csak azért sem, mert a majmok igen érzékenyek lévén a hideg iránt vagy kihalnak, vagy előle visszavonúlnak, miként az előbb említett liylobates, s a görögországi dry­opithecus tettek. Avagy talán más majmok kényszerítették majoinőseinket fejlődésre az által hogy elfoglalták területüket s elszedték élelmüket? Azonban állítólagos majomeleink testi erőre elég hatalmasok voltak, hogy sikeresen védekezzenek; s különben is a mi a majomcsapatok küzdését illeti, azok Brehm szerint inkább nevetségesek mint veszélyesek. S aztán az erdők elég nagyok voltak, s miként ma, úgy akkor is csapatszámra élhet­tek, a nélkül hogy egymást háborgatták volna. 3) Valóban a lehetetlenséggel határos kitalálni azon körülményeket, melyek közt egy majomszerű állat emberré változhatott volna. 1) Virchow. Menselien und Affenschadel. 2ö. 1. 2) Gerland. Beitrage. 170. 1. 3) Gerland. Beitrage. 170. I.

Next

/
Thumbnails
Contents