Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1881

XII. Önképző kör. A főgymnasium kebelében fönálló ifjúsági önképző egyesület Májer Alberik tanár-elnök vezetése alatt állott és alakuló gyűlését az ifjúság tömeges ós lelkes részvéte mellett, m évi október hó 8-án tartotta a tisztviselők megvá­lasztásával és az alapszabályok értelmező felolvasásával. Tartott összesen 30 gyűlést; egy alakulót, 14 rendesét, 14 bíráló vá­lasztmányit és egy diszgyülést. Az ülések az elnök vezérlete alatt, az alapsza­bályok értelmében folytak le. A pályamunkákkal együtt, a tagok buzgó munkálkodásának eredményét összesen 125 mű képezi; köztük üti verses és 29 prózai. Az epikai műfajok közül 10 ballada, (j románcz, í allegória: a lyrai költeményekből 30 dal, 7 elegia, 20 epigramma, 4 óda; a drámai költészetből leginkább fordítások. A próza terén voltak értekezések, egyes remekművek méltatásai, tanulmányok, történeti dolgozatok és bölcsészeti kérdések fejtegetései Volt összesen 66 szavalat, hol a nemes versenyt igen előmozditák a pályaszavalatokra kitűzött tőbbrendbéli pályadíjak. A munkakedv és buzgalom emelésére nem kis hatással volt ugyancsak azon jóakaratú nemes érdeklődés, melynek folytán a tanári kar több tagja és egyes otevők és érdeklődők is pályadíjakat tűztek ki egyes pályatételek sikeres meg­oldására. Ilyen pályakérdések voltak a következők: 1. Emlékbeszéd Kisfaludy Sándor felett. Jutalma 1 drb arany. Kitűzte az igazgató. — Elnyerte: Neu József, VIII, oszt. tan. 2. Schiller „Bürgschaft"-jának műfordítása. Jutalma 1 drb arany. Ki­tűzte Májer Alberik. — Kinyerte : Freund Zsigmond, VII. oszt. tan. 3. írassék le a protestantismus elterjedése hazánkban. Jutalma 1 drb arany. Kitűzte Horváth József tanár. — Elnyerte : Salamon Vilmos, VIII. o. t­4. Adassék a magyar hírlapirodalom vázlatos fejlődési története. Ju­talma 1 drb arany. Kitűzte Jánosi Boldizsár tanár. Elnyerte: Kollár Győző, VIII. oszt. tan.

Next

/
Thumbnails
Contents