Bácsmegyei Napló, 1927. december (28. évfolyam, 334-360. szám)
1927-12-29 / 358. szám
4. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1927 december 29. Megsemmisítették a szentai tisztviselőpályázatokat Uj pályázat kiírását határozta el Szent város rendkívüli közgyüléee Szerdáról jelentik: Szenta város képviselőtestülete Cetina Zsarkó polgármes tér elnöklete alatt kedden délelőtt rendkívüli közgyűlést tartott. A polgármester felolvasta a főispán rendeletét, amellyel a múlt közgyűlésnek a tisztviselői pályázatok kiírására vonatkozó határozatát — felebbezés folytán — a főispán megsemmisíti és elrendeli, hogy a december hó 27-ikére összehívott rendkívüli közgyűlés tárgyalja le a tisztviselő-kérdést. Dr. Zagorica Iván az ellenzék nevében tiltakozott az ellen, hogy a közgyűlést a főispán rendeletére összehívták, holott a mandátumok ellen beadott petíciókról még nem döntöttek. Vuics Szávó szerint a megtámadott mandátumok ügyében a főispán dönt. a felebbezéseket már biztosan elintézte és igy joga volt a gyűlés összehívását elrendelni. Dr. Beslics Demeter tiltakozott az ellen, hogy az önkormányzat jogaiba bárki, akár a főispán is, Šeleavatkozzćk. Ha engedjük jogaink csomtását, akkor beleegyezünk abba, hogy tovább is fennmaradjon a komeszáruralom és inkább oszoljunk szét, minthogy ezt tiltakozás nélkül eltűrjük. Dr. Ludaics Milos szerint a polgármesternek nem kellett volna a múlt ülés határozatát megfelebbezni, akkor már volna tisztikar és lehetne dolgozni. Kerepessy Vince járt a minisztériumban és fenyegetőzött, hogy felbomlik a koalíció, ha a közgyűlés határozatát nem semmisitik meg. Az ellenzék az oka ... Kerepessy (közbevág) — hogy nem Ludaics a főügyész. Dr. Ludaics: Mindnyájan tiltakoznánk az ellen, ha önkormányzati jogainkat bárki megsértené, de Kerepessy ne menjen a belügyminiszterhez és ne fenyegetődzék. Kerepessy: Ennek az oldalnak nincs belügyminisztere, az radikális. Cetina polgármester felolvasta a gazdászati Bizottság javaslatát, amely indítványozza, hogy a gazdasági, az iparügyi. katonaügyi, a házipénztárosi, adópénztárösi és közgyámi állások kivételével az összes állásra pályázatot.' írjanak ki. Kerepessy Vince szerint a városi tanács. amely kinevezett tagokból áll. nem tehet indítványt, a gazdászati bizottság megválasztása felebbezés alatt áll, tehát annak a javaslatát sem tárgyalhatják, azt aiánüa. hogy rártközi bizottságot válasszanak és az döntsön, hogy milyen állásokra irianak ki pályázatot. Itt százezer meg százezer dinárnvi összegről van szó. takarékoskodni kell, hiszen ma is kilencszáz százalék a pótadó és még tovább fog emelkedni, ha a megszüntetett állásokat, például a főügyészi állást újra betöltik. Dr. Ludaics: A gazdászati bizottság legitim szerv, a titkosan választott uj Beogradból jelentik: Kutnanudi Koszta közoktatásügyi miniszter az egész ország közoktatásügyét uj alapokra akarja fektetni. Ezért az ország közoktatásügyének tanulmányozására egy bizottságot küldött ki, amely a napokban már el is készült a jelentésével. A bizottság jelentésének főbb szempontjai a következők: Jugoszláviában az elemi iskolák elosztása egyáltalán nem harmonikusan történt. Egyes országrészekben nagyon kevés az iskola, viszont más országrészekben megvan a kellő számú népiskola. A bizottság úgy találja, hogy a jelenlegi négy osztályos elemi iskola egyáltalán nem felel meg a célnak és szükségesnek tartják, hogy az elemi iskolai oktatás nyolc évig tartson. Ebből a nyolc esztendős elemi iskola típusból négy esztendő lenne az úgynevezett alsófoku elemi iskolai oktatás, négy esztendő pedig a felső fokú elemi iskolai tanítás. Az elemi iskolai oktatásnak az egész országban j egyöntetűnek kell lennie. Ez különösen a négy alsóbb osztályra lenne általános elvként felállítva, viszont már a felső elemi osztályokba lehetne az egyes vidékek és a gazdasági viszonyainak megfelelően helyi gazdasági és földrajzi tanítást nyújtani. Az elemi iskolai oktatás céljainak megfelelő uj tankönyveket kell kidolgozni és a tankönyveknek is egységesnek kell lenni. A polgári iskolák számát a bizottság bizottság illegitim volna, annak a határozatát is megfelebbezné az ellenzék. Vuics Szávó élesen támadta az ellenzéket. hogv lehetetlenné tesz minden alkotó munkát. Lálics Miladin, Balta Orbán, Rudics Ignác, Olajos György szólal fel és kérte, hogv a mostani ügyész, dr. Peczárszkv Brankó maradion tovább is ügyész. Több felszólalás hangzott még el és a vita sokszor személyeskedésbe csapott. Végül titkos szavazással a közgyűlés 38 szavazattal 34 ellenében kimondja, hogy a gazdászati bizottság javaslatát fogadja el Kerepessy indítványával szemben. véleménye szerint emelni kell. A polgári iskolákból a gimnáziumba való átlépést csak kiváló tanulóknak szabad megengedni. A bizottságnak az volt az álláspontja, hegy az ország érdekében igen fontos, hogy felkeltsék a polgári iskola iránt a nép érdeklődését, mert a sok lateiner ember elhelyezkedése nagyon nehéz, viszont a gyakorlati pályákon Jugoszláviában nagyon kevés a képzett ember. A bizottság véleménye szerint a tanítóképző oktatást is meg kell reformálni. A tanítóképző oktatást négy esztendőről öt évre akarják felemelni. Az öt esztendőből három évet az általános műveltség fokozására forditanának, viszont az utolsó két esztendőben csak pedagógiával foglalkoznának a tanulók. A bizottság azonkívül szükségesnek tartja a tanitóképzőintéze - tek számának növelését is. A bizottság a kisebbségi iskolákban működő tanítójelöltek kérdésével nem foglalkozik és a javaslatban egyáltalán nem tér ki a kisebbségi sorsban lévő gyermekek elemi iskolai oktatására. A középiskolák kérdésében arra az ál láspontra helyezkednek a bizottság tag jai, hogy a négy osztályos gimnáziumokat általában be kell szüntetni. A középiskolák három típusát akarják megvalósítani és a gimnáziumon és a reáliskolán kívül szükségesnek tartják a reálgimnázium felállítását is. A bizottság nemzeti szempontból ellene van annak, hogy a középiskolák számá; csökkentsék, mert Jugoszláviában még nagyon kezes a középiskolák száma. A bizottság nincsen ellene a magánközépiskolák felállitásásának, bár kmondják, hogy kisebbségi magániskolát nem szabad felállítani. Az egyetemek kérdésében a bizottság' álláspontja, hogy az egyetemek számát nem szabad csökkenteni, de el kell követni mindent, hogy az egyetemek nívója által az ország általános kulturnivója emelkedjék. Az egyetemek főcélját az egyetemi ifjúság nevelésén kívül abban látják, hogy az egyetemeknek hatalmas kulturpropagandát kell kifejteniük, hogy a tömegek művelődése emelkedjék. Amint értesülünk, a bizottság jelentése alapján a közoktatásügyi minisztérium nemsokára törvényjavaslatot fog készíteni és a javaslatot a parlament elé terjesztik. l> Izgalmainak ígérkezik jecai erek szombati kÖ2ífyáÜ«se flem ’ehet a régi tisztviselőket -filin' zd tani Beirksrüken Becskerekröl jelentik: Becskerek város képviselőtestülete pénteken, december 30-ikán tartja második ülését, amely ismét rendkívül izgalmasnak ígérkezik. Az első közgyűlésen ugyanis a radikális és magyarpárti képviselőtestületi tagok kivonulása után az ellenzék úgy határozott, hogy a legközelebbi közgyűlést január 4-én tartják meg, amelynek napirendjén a városi tisztviselők megválasztása szerepel. A városi tanács azonban, -miután ezt a határozatot érvénytelennek tekinti, úgy döntött, hogy a közgyűlést december 30-ikára hívják össze. Az ellenzék most kínos dilemma elé került, mert vagy megjelennek a december 30-iki közgyűlésen és ezáltal elismerik annak jogosultságát és a saját határozatuk érvénytelenségét, vagy pedig távolmaradnak és ezzel a radikálismagyar blokk szabad cselekvését biztosítják. Értesülésünk szerint az ellenzék meg fog jelenni a közgyűlésen, azon Készül az uj közoktatási törvényjavaslat i\ kiküldött bizottság jelentése nein foglalkozik a kisebbségi oktatással Egy kritikus albumából irta: Baedeker . Karácsony. A Szeretetnek és Békességnek a költői ünnepe. Mégis, ahogy együtt voltunk, sorra került és szóba a háború és a gyűlölet is, mert lehetetlen manap értelmes embereknek hosszabb ideig társaságban lenni anélkül, hogy beszélni kelljen e témákról. Egyvalaki igy szólt: — Irigylem azt a nemzedéket, mely a mostani után jön s csak annyit fog tudni-hallani a rettenetes kataklizmáról, amennyit a Nagy Hazugságok Könyvéből, a Világtörténetből tanul. A legszomorubb dolgok ott hamisítva lesznek, a kegyetlenek enyhítve s az eredmények és következmények szépítve. Az utánnunk következőknek, akik mostanában születnek, ami nekünk oly borzalom, csak ártatlan olvasmány lesz. Olyasvalami mint nekünk a harmincéves háború története.-—Ennél mégis több lesz — jegyezte meg egy vitatkozó. — Lesz olyan hisztorikus is, aki ennek a fölfordulásnak az eseményeit a morál történetének a keretében fogja előadni s igy olyan képet fest róla, amelytől távol áll minden pártszerűség és minden szépitési szándék. —- Ki tudja, jó lesz-e ez? — aggodalmaskodott egy harmadik. — Ha a történetíró a morál vetítőjével világosit rá a háború indítékaira, a végigharcolása módjára és konzekvenciáira, olyan szép fog előállni, amely az olvasót elidegeníti az embertől s az ifjúságot elkeseríti, embergyülölővé teszi. — Hjah, a morál magától értetődik, ahogy az Auch Einer hőse mondja! A morált le kell vonni, mert végre is az az alapja a társadalomnak. így szólt a karácsonyesti társaság egy tagja s egy másik szomorúan felelt rá: — Bizony, az egy circulus vitiosus... Nem kellett volna egyáltalában háborúnak lenni. Mennyivel szebb lett volna akkor a karácsony! Többen fölsóhajtottak. Mindenki vesztett a háborúban valamit, Fiút, vagyont, reményt, illúziót. * A beszélgetés tovább folyt s megjegyeztem magamnak a következő elmélkedést: — Az őszinteség hiánya egyik legnagyobb hibája az életünknek. Itt van mingyárt a frázis, amely szerint az, aki a háborúban elesett, »hősi halált halt.« A legtöbb esetben hazug mondás, mert vajmi kevesen haltak meg ott vitézi módon Bátor dolog volt a háborúba menni (bár még bátrabb lett volna, ha mindnyájan kimondták volna a Gyóni Géza hiresmerész sorát: »Cézár, én nem megyek«!), sokan bátran viselkedtek ottan, de vájjon hányán haltak hősi halált? Ágyúval, gránáttal és mérges gázzal szemben maga Leonidasz se lehet hős ... De hát ezzel a tetszetős szóval, ezzel a halhatatlanságot Ígérő jelzővel édesgetik újabb erőpróbára, uj mérkőzésre a naiv és gyanútlan »hadköteles«-eket, akikkel elhitetik, hogy ha földre teríti őket a kémia legújabb vívmánya, hogy akkor hősi halált halnak. Ha volna egy szemernyi őszinteség a hadvezérekben (akik ágyban-párnák közt szoktak meghalni), az államférfiakban (akik kényelmes Voltaire vagy Rothschid-fauteuil-ökből »rendezik« a véres színjátékot), a történetírókban (akiknek igazságérzete a nemzetük dicsőítésében merül ki) és a pártacédulairókban (akik annyira szeretik a hazug frázisokat), akkor azt imák az elesettekről, hogy vértanú-halált haltak. S akkor igazat mondanának ... De még ha van is hajlamuk az igazmondásra, ezt az igazat a világért se mondanák ki — félnének, hogy csökkentik vele a háborús kedvet. Mert (vértanúvá) válni kevésbbé vonzó mint vitéznek, hősnek lenni. Ezért van az, hogy a hadvezérek, hadügyminiszterek, történészek és gyászlap szerkesztők (s valószínűleg a gyászoló szülők is) ma is hiszik és hirdetik, hogy az a százezer orosz katona, akiket Hindcnburg a mazuri tavakba fullasztott, mind hősi halált halt. Szegény mártírok! * Ezen is elgondolkoztunk s hosszabb szünet után valaki elkezdte: — Ez a bolond háború. Hogy hogyan folytatta, nem tudom, mert nem voltam képes tovább figyelni Megálltam a jellemző szónál s nem hallottam többet. .Csak azon elmélkedtem, mily helyes elkereszfelése ez a szörnyű történelmi eseménynek, amely a múlt évtizedben fejtetőre állította mindazt, aminek nem az volt a rendeltetése, hogy a fején álljon. »Bolond háború« — bizony az volt s lehet, hogy ha nem ellenőrzi őket senki s egészen négyszemközt bizalmaskodnak magukkal, azok is igy jellemzik, akik csinálták. Muszáj bolondnak mondani, ha nem akarjuk gonosznak állítani, bár én annak tartom. De hát abba, ami bolond, befér jókora adag gonoszság s igy azzal, ha bolondnak szidjuk, még nem mentettük föl a gonoszság vádjától. Oly bolond volt és oly gonosz, hogy szinte reményt nyújt egy szebb, háborumentes jövőről. Reményt nyújt arra, hogy az ily nyilvánvalóan bolond és gonosz dolgot nem ismétlik meg — hamarjában. Hiszen a földrengésekben és tűzhányó hegyekben is van annyi lojalitás, hogy nem ismétlődnek meg gyakran, főleg ha az utolsó kitörésük nagyon elementáris volt. Ám ez mind csak reménység. A föld- és tengerrengéseket s a tüzokádók erupcióit a Természet irányítja — a háborúkat az Ember s ez nem oly emberséges mint a Természet. Mikor ez állig fölíegyverzett békét látom, amely kegyetlenebb egynémely háborúnál, a gazdasági leromlást s az erkölcsi züllést, mely a modern társadalmat alapjaiban támadja meg s a reménytelenséget, amely nem engedi hinni, hogy hamarjában javulás állhat be,, ha mindezt látom és panaszlom, akkor elgondolom: A Természetnek és a Történetnek nagy igazságtalansága, hogy azt, ami vár ránk, nem tudhattuk meg előbb. Ha tudjuk, tudatosabban élveztük volna ki a mosolygó »régi jó idők«-et s tudtuk volna róluk azt, hogy jók, már akkor . . . Ha tudatában lettünk volna akkori jelenünk szépségeinek és sejtettük volna akkori jövőnknek (a mostani jelennek) sivárságait, könnyebben viselnők el a mának sokféle gazdasági nyomorúságát és szomorú erkölcsi hanyatlását. Aki előkészül a bajra-szerencsétlenségre, csak félannyit szenved tőle, mint akire az váratlanul sújt le. Aki márul-holnapra jut tönkre, jobban törik le mint az, akinek van ideje készülni rá s akit fegyelmi alá vonnak, mielőtt az állásától fölmentik, kisebbnek érzi a csapást, ame'y rázúdul mint az, akit hirtelen bocsájtanak el a hivatalából. Az előre-felkészülésnek ez a bitóha'adéka legtöbb esetben nem enyhíthette az Uj Idők mártírjainak a kínszenvedését s ezek joggal kesereghetnek azon, hogy nem volt elég örömünk a múltjukban (ha az még oly szép volt), mert amikor az még jelennek számított, nem gondolták, hogy az oly hamar lesz múlttá. És okkal búsulnak, hogy alig győzik erővel eltűrni a sivár jelent s hogy nincs elég reményük, amellyel kedvezőbb színben láthatnák az inkább fenyegető mint ígérkező jövőt. * Talán ez az oka, hogy soha, amióta most az a tudat, hogy az ember: kortáTS. áll a világ, sem volt oly lehangoló mint * Valamikor kortársnak lenni, ha nem is volt éppen előkelő társadalmi állás, de nem volt kellemetlen érzés se. Sőt volt valami vigasztaló benne. Hiszen olyan kitűnőségeknek, olyan nemes férfiaknak volt a kortársa a szerény szürke ember! De ma? Ma nem dicsőség és nem vigasztaló érzés a kortársi állapot. Mert kinek vagy a kortársa, óh ember, kinek? A nagy emberek ma nem olyan nagyok, mint régebben voltak s a szürkék még szürkébbek . , ,
