Bácsmegyei Napló, 1927. december (28. évfolyam, 334-360. szám)
1927-12-25 / 356. szám
1927. december 25 BÁCSPTEGYE* NAPLÓ 107. oldal hóz helyében, egy modern, a mai viszo- f nyoknak megfelelő házat építtetne. — Takarodj! Te szívtelen! Nem viszed keresztül terveidet, mert tőlünk ugyan nem örökölsz. — Jó, megyek. Köszönöm az eddigi jóságokat és remélem, hogy idővel megbocsajttok nekem. — Soha! — No ez szépen kezdődik. — Morogta Bálint a fogai között, amint kiment a szobából és szomorúan, rossz hangulatban igyekezett az irodába, hol már néhány éve alkalmazásban volt. Alig ült le Íróasztalához, azt mondja neki főnöke: — Kérem. Írjon egy hirdetést a Bácsmegyei Napló részére, hogy most nagyobb mennyiségű árut kaptunk, ezekből a cikkekből. Itt a jegyzet hozzá. — Hiszen ez az áru már hónapok óta itt van, nem Írhatom, hogy most érkezett. A főnök ugyan rossz néven vette a választ, de odaadta az ügyet egv másik hivatalnoknak. Bálintnak pedig azt mondta, hogy Írjon egy levelet »Java« cégnek, hogy engedjenek az ajánlott cikkek árából, mivel másutt olcsóbban tudja beszerezni. Bálint erre azt válaszolta: — Ez nem felel meg a valóságnak és ezt nem Írom. Bőnöke most már fel volt háborodva és nem éppen legudvariasabb formában felmondott neki és rögtön elbocsátotta. Amint Bálint elhagyta az üzletet, azon gondolkozott, hegy drágán fizetett az igazságért, hisz kitagadták érte és az állását is elvesztette. Most menyasszonyához igyekezett, remélte, hogy az igazat fog neki adni és meg fogja vigasztalni. Manci éppen zongorázott és énekelt, mikor Bálint benyitott lakásukra és nem is zavartatta magát, hanem a megkezdett darabot befejezte, aztán oda fordult Bálinthoz: — Mit szólsz az énekemhez? Hiszen Te értesz hozzá. A multkorában azt mondta Dénes, hogy túlszárnyalom Pattit. Bálint elnevette magát: — Bocsáss meg, de ez a hasonlat igazán komikus, hiszen nincs is jó hallásod és a hangod is kissé rikácsoló. — Mit nekem nincs hallásom és a hangom rikácsoló, ez még is csak sok. Manci sírva fakadt Bálint szerette volna hibáját jóvá tenni, de hát nem akart hazudni, ezért csak azt mondta, hogy nem is fontos, ha nem tud énekelni, az a fö, hogy az ő kedves kis háziaszszonya legyen. — Ugv és én talán mondjak le minden élvezetről és mindig otthon üljek a négy fal között. Minek van az embernek cselédsége? Bálint összeráncolta homlokát és azt mondta: — Sajnos, nem vagyok olyan helyzetben, hogy Neked cselédséget tartsak majd. mert majd szerényen kel! élnünk. — Nevetséges vagy Bálint, Te, akinek oly gazdag nevelöszülei vannak.-- Amiből azonban semmit sem kanok, ma nézeteltérés volt köztünk, aminek folytán kitagadtak és elmondta az egész esetet. — Bolond vagy. ahelyett, hogy hizelegtél volna az öregeknek és a kedvüket kerested volna, az igazmondásoddal mindent elrontottál. Menj rögtön haza és békitsd ki őket. — Nem, azt nem tehetem, én az Igazság mellett maradok. — Ha meg maradsz az álláspontodon, ngy viseld annak következményeit egyedül, én nem vagyok hajlandó nyomorogni és koplalni veled. Ezzel már le is húzta ujjúról a Jegygyűrűt és dühösen vőlegénye elé dobta. Az pedig némán a csodálkozástól hallgatta menyasszonya szavait, végül megemberelte magát és azt mondta: — Köszönöm az igazságot. Most voltál először őszinte velem. Látom, hogy nem ülünk össze. Isten veled. Már kint is volt az uccán, azt sem tudta, hová forduljon, vagy mihez kezdjen. Alapjában véve nem érzett fájdalmat, hogy menyasszonyával szakított, csak kábult volt a ma! nap eseményeitől és átkozta a pillanatot, mikor elhatározta, hog" csak az igazat mondja. Közben nevelöszülei, kik őszintén szerették Bálintot, megbánták heves szavaikat, miket nem Is gondoltak olyan komolyan. várták haza fiukat. Mivel látták hogy már késön van és Bálint még mindig nem jön haza, elmentek az üzletbe, ahol alkalmazva volt. Rémülten hallották az ott történteket és arra a meggyőződésre Jutottak, hogy Bálint megőrült és az a rögeszméje, hogy csak az igazat mondja. Elmentek háziorvosukhoz és annak társaságában elmentek Bálintot megkeresni. Manciék lakása felé indultak, mikor szembe találkoztak vele A nevelő szülők gyöngéd megbocsátó szavakkal közeledtek Bálinthoz. Az orvos pedig mindenféle kérdésekkel kezdte ostromolni és Bálint rövidesen rá jött, hogy őrültnek tartják. Erre azt mondta: — Nincs semmi bajom és nem Is lesz, mivel rájöttem, hogy nem szabad mindig igazat mondani 1 Heller d as Novivrbász. János íj arái Irta Dormámli Lászió És megjelene * gonosz sátán asszony képében és elragadott az Isten aklából egy fehér báránykát. * Gyönyörű veröíényes dél volt. A kolostor csengetyüi ebédre hívták a barátokat, az ódon falakon belül nagy volt a sürgés-forgás. Az apátur kint a tornácon hangosan osztogatta parancsait. A juhász kezén elsikkadt egypár bárányka és a vörösarcu, jól táplált pap kiabálva szidta a remegő embert — Ha én is úgy vigyáznék Isten báránykáira, mint te a mienkre, akkor az örökkévalóságig a pokolban égne a lelkem. Vigyázz magadra, ember! Örökös átokkal sújtalak, ha a báránykák holnap délig itt nem állnak az udvaron. Sarkonfordult és nagyokat fújva ment a refrektórium felé. A nagy, homályos teremben együtt voltak a kolostor papjai, a legvénebbtöl, Lőrinctöl, aki az apát helyettese volt, egészen a legfiatalabb fráterig, a fiatal parasztimig, aki alig három hete öltötte magára a csuhát és csak különös szorgalmával érdemelte ki azt a Kegyet, hogy az asztalnál ülhessen. Az apát megállt az asztalfőn. A barátok néma csendben fogadták, fejeiket mélyen lehajtva. Féltek tőle, mert nagy haragú, hirteienkezü ember volt. A homályból csak tonzurájuk villogott ki. Az apát imádkozott Szemeit áhitatosan szegezte a mennyezetre, elmondta a Miatyánkot, aztán az asztali áldást mormogták el valamennyien. Keresztet vetettek és Lőrinc barát intett. Hozzátok az ebédet. A fráterek felugráltak és kisiettek a konyhába. Az apátnak újból eszébe juthattak az elveszett báránykák, mert nagyot fújva fordult Lörinchez. — Hát János testvér hol van? Lőrinc lehajtotta a fejét — ö nem jön ma ebédelni. Az ördög szállotta meg a lelkét azzal viaskodik. Az apát rosszkedvűen csóválta a fejét. — Nem szeretem én, hogy János barátra majd minden héten rájön a bolondóra. Tudom, hogy becsületes keresztény lélek, de nagyon félek, hogy egyszer még sem tud majd ellenállani a nagy kísértésnek és a gonosz diadalmasan fog elragadni egy lelket a rámbizott nyájból. Megyek beszélek a fejével és segítek a lelkén. —. Jobb lesz magára hagyni őt — vélte Lőrinc — megesett ez már többször vele, de még mindig) győzedeír meskedett a kísértés felett. Ha bemegyünk hozzá, még csak jobban felingereljük. Az apát bólintott — Igazad lehet, Lőrinc, nem háborgatom. Hadd tombolja ki magát egyedül. Isten adjon nyugodalmat a szegény léleknek. És most már hozzátok azt az ebédet mert éhes vagyok. # János barát egyedül ült a nagy teremben. Hallotta az ebédre hivó csengetyüszót, de meg sem mozdult. Neki máma magaválasztotta böjtje van. Nem irt, hanem sápadt, Krisztusszakállas arcát tenyerébe reitve, gondolkozott. Nem tudta, mi táncol szemei előtt, de akármerre fordult, tüzes szempárt, hajfürtöket, bűvös asszonyokat látott maga előtt lebegni. János barát jó keresztény volt, irtózva takarta el szemét a kisértés elől. Hiába. Sötétben, behunyt szemmel, még csábítóbbak voltak a látomások. Csak a kezét kellett volna kinyújtania és... Reszketve ugrott fel. Odavetette magát a szentkép elé. I Hosszan Imádkozott, szemét merően a Mária-arcra szegezve. És borzalom... a szent szűz elmosolyodott és csábitó, bűnös, forró szavakat susogott a jámbor vezeklő fülébe. — Gyere, ölelj magadhoz, csókolj, szeress, gyere, gyere! János felugrott Lekapta a falról a szeges szijkorbácsot és végigvágott vele a saját hátán. Kétszer, háromszor, sokszor, inig a vér is kicsordult vátlából. Félénken odanézett a Mária-képre. A Szűz arca komoly volt. És János barát forró imával kért bocsánatot tőle bűnös gondolataiért Az ablakhoz lépett és a hideg kőre szorította izzó homlokát. Jól esett. Az erdő felől langyos szellő suhant a szobába, bimbódzó virágok illatát szórva széjjel. A füvek és rügyek, tavasz leheleté volt János barát kibámult az ablakon. A kolostor előtti gyepes térségen egy pásztorleányka legeltette libáit Piros kendő volt a fején, rövid, kék szoknyácska verdeste fehér lábszárait. Az arca... János barát ijedten kapott a szeméhez; az arca éppen olyan gúnyosan mosolygó, hivogató, csábitó volt mint előbb a Madonnáé. — Ne hagyj el istenem — könyörgött — ne hagyj bűnbe esnem, elkárhozr.om. Segíts meg az én nagy bajomban! A lányka felnevetett hozzá. Ä vörös ajkak mögül hófehér fogak villogtak feléje. Vagy tán csak János barát elhomályosult, káprázó szemei látták úgy? Azután intett is nyirfavesszőjével és kacéran ringatva derekát, csengő dallammal versenyre kelve a pacsirtával, megindult az erdő felé. János barát szemei előtt összefolyt minden. Rekedt kiáltást hallatott és egyetlen ugrással kivetette magát a nyitott ablakon. Legurult a magas kőfalról, elterült a földön. Néhány pillanatig mozdulatlanul fekve maradt, ezután felugrott, felkapta hosszú csuháját és hajadonfőtt, véres vállal, lihegve, zihálva futott az erdő felé. Mikor az apát és Lőrinc barát lementek, hegy megvigasztalják vezeklő testvérüket, a terem üres volt. Benéztek a benyílóba, keresték a cellájában, nevén szólongatták, de hiába. Visszatértek a terembe. A tárt ablakon még egyre jött a hívogató illat. — Itt a Gonosz járt — mondotta szomorúan Lőrinc — még most is érzem a kénkőbüzt. Szegény János barátnak vége. Gyerünk testvér, imádkozzunk a lelki üdvéért. Rázendítettek a zsoltárra. A napsugárban fürdő erdő felől vidám kacagás hangjait hozta be a szél. IlllIülMH o. Müdern efpmk legnagyobb raktára CHIC DE PAKSS 5~'ii Wm ev.-sa Esrras Beograd Suez. Mih.ajf©va 15 Panéevo Vojvode Futni&a 1 ~3 Ajánlunk fegfobb férfi és nSi luxuicipöt 196*ŠE3 Legújabb modellek!
