Bácsmegyei Napló, 1927. december (28. évfolyam, 334-360. szám)
1927-12-25 / 356. szám
1Q27 december 25 ___________ ßACSMEGYEI NAPLŐ 69. oldal .A Bácsmegyei Napló programjához tartozik, hogy kapcsolatot teremtsen a szerb irodalom és a magyar olvasóközönség között, megismertesse a vajdasági magyar olvasók táborával a szerb irodalom reprezentánsait és azok munkásságát A napokban jelent meg a Minerva kiadásában egy verseskötet, amely a kiválóbb szerb költők munkáiból nyújt egy csokorravalót, mig a szerb prózai irodalom művelői még jóformán ismeretlenek a vajdasági magyar közönség előtt. A Bácsmegyei Napló most ezt a célt szolgálja az alábbi cikkel, amelyben felvonultatja és megszólaltatja a szerb irodalom jelentősebb egyéniségeit, akik készséggel álltak munkatársunk rendelkezésére. Crnjanszki Milost ismeri talán a legjobban a Vajdaság magyar közönsége az összes jugoszláv Írók közül, mert nemcsak a tisztán kőitől működése, hanem a publicisztikai tevékenysége is tőbbizben nagyobb viharokat idézett elő a vajdasági közéletben. Crnjanszki Mllos Crnjanszki Milos ismert beogradi figura, tanár még pedig a történelem tanára, azonkívül újságíró is, a Politika című lapnak az állandó cikkírója, sőt sportember is, mert nincsen Beogradban futball meccs vagy box-viadal, ahol Crnjanszki Milos szenvedélyes figurája meg ne jelenne. Crnjanskinak ha magyar Íróval, vagy újságíróval találkozik, mindjárt a magyar irodalom és a magyar politika felé terelődik az érdeklődése, azért is talán, mert a beogradi nagy lapoknak ő a magyar kérdéssel foglalkozó egyetlen publicistája. »Rólam azt hiszik a Vajdaságban — mondja — hogy én ellensége vagyok a magyaroknak, pedig az nem áll fent, csak nem vagyok szentimentális. Nincs bennem semmiféle animozitás a magyarokkal szemben, bár nem tudom elfelejteni, hogy a temesvári magyar piarista gimnáziumban mennyit kellett szerb mivoltom miatt szenvednem.« »Most egy nagy regényen dolgozom, a melyet a Szrpszki Knjizseyni Glasnik ad ki b lytatásokban. Ez a regény egy nagy épületnek az első köveit akarja jelképezni. Mostanában nagyon sokat dolgozom a szerb Írók szövetségében és a Pen-klubban is, mert a szerb irodalom és művészet hazai megalapozásán kívül nagyon szükségesnek tartom a külfölddel való intlmebb kapcsolatok kiépitését. A magyarokkal már sikerült is bizonyos összeköttetésbe kerülnünk. A magyarok között vannak kitűnő megértőink. igy Hermanns Óvnia tanár, aki már több Ízben járt is nálunk és aki komolyan akarja a két irodalom közötti közeledés megteremtését. Tud]uk nagyon jól, hogy Radó Antal és társai nem nagyon szeretnek bennünket, sőt le is nézik mindazt, ami a Balkánról kerül ki. Azt is tudjuk, hogy a Budapesten Járt Petrovlcs Veljkőnak mennyi kellemetlenséget okoztak épen Radóék és a hivatalos magyar irodalom reprezentánsai. Pedig nálunk is van civilizáció, ha nem is mérhető magyar mértékkel, mert nálunk tulajdonképen a falu és a városi középosztály között nincsen különbség. Nekünk nagyon szimpatikus az a magyar művészet, amely felette áll minden egyoldalúságnak, amely például keresi a szláv elemeket a magyar melódiákban, a magyar nyelvben, hiszen a Szent István utáni két-három században a magyar nép nagyon sok szláv elemmel keveredett. Pauler Gyulát és Timon Ákost kell elolvasni, akik a könyveikben bizonyítják, hogy mennyi szláv elem élt a honfoglaló magyarok között. Nem értjük tehát a szlávok iránt érzett ellenszenvet, amelyet az én véleményem szerint mesterségesen csinálnak ma Magyarországon. A magyar irodalomnak és művészetnek szintén keresni kell az ni fejlődési lehetőségeket, ha. a magyar irodalom és a művészet arra a magaslatra tudna emelkedni, mint a francia internacionális szempontú irodalmi kultúra, akkor talán bennünket is jobban meg tudnának érteni. Én arra az internácionalizmusra gondolok, amely megtűri azt, hogy Párisban, a nagy és véres háború után, német lapot tud kiadni. A magyar Íróknak is abba kellene hagyni a politizálást, keressenek mindenütt és mindenkivel lojális kuiturériutkezést és akkor mindenütt barátokra fognak találni. Az én megfigyelésem szerint a magyar irodalom a háború óta már nem produkált semmi nagyot, az irodalom mintha magán viselné az epigonok jellegét. Lehet, hogy a magyar Írók, a film és a színház terén nagy sikereket tudtak e'érni, azonban a magyar irodalomnak az a belső értéke, amely meg volt Ady Endre idegében, az már nincsen meg többé. A magyar írók már nem is magyarok többé, hanem bedim, bécsi, sőt amerikai Írók leitek. Ami a vajdasági irodalmat illeti arról csak az a mondanivalóm, hogy erről az irodalomról nincsen jó véleményem, egyáltalán ellensége vagyok minden provinciális irodalomnak. Nem tartom helyesnek sem a külön erdélyi, vagy szlovákiai magyar irodalmat, mert a magyar íróknak bele kell kapcsolódnia a nagy magyar irodalmi tengerbe. _ Vajdasági irodalmi körökben, de itt Beogradban is nagyon sokat beszélnek a Nyugat körül csoportosult magyar Íróiknak a szerb írókra tett befolyásáról. Ez a befolyás pedig nem áll fent. Mi szerettük és szeretjük Adyt, de a magyar uraiom alatt mi irredenta érzésekkel voltunk tele és ml a magyaroknál sokkal jobban szerettük az oroszokat, a nagy francia Írókat, de magyar befolyásról szó se lehetett ná’unk. Az Ady riánt érzett szimpátiát nem kell összetéveszteni az irodalmi befolyással, merf ez, még egyszer hangsúlyozom, sohasem volt meg. Én nagyon szeretem a magyar parasztot, a magyar paraszt becsületességét, bár Magyarország jövőjét nagyon tragikusnak látom. Ezen aggodalmaimnak a politikai cikkeimben már többször kifejezést is adtam. Féltem a magyarokat az újabb tragikus összeütközésektől. az esetleges újabb háborúktól és talán ugyanaz az érzésem, amikor a magyarok jövőjét látom, ahogy azt Ady látta az ő kuruc nótáiban és költeményeiben. Mégegyszer hangsúlyozom, a mostani magyar gondolat átalakítását csak a francia internacionalizmus tudná megmenteni, amelynek szükségességét már az előbb Is hangsúlyoztam. Ami a szerb irodalmat illeti, annak a jövőjét a következőkben foglalhatom össze: harcoljunk a szerb mélységhez való visszatérésért és ahogy az elzászi franciák sóvárogtak a mindent felölelő franciaság álmai felé, úgy kell nekünk is minden írásunkban, gondolatunkban a szerb múltat visszasóvárogni.« Drajnac Rade Karácsonyi interju-körutunk alkalmával felkerestük Drajnac Radet is, a jugoszláv szürrealista irodalom vezérét. Drajnac a hypermodern irodalom beogradi képviselője és szent meggyőződése, hogy a szürrealista irodalmi irányzat megteremtése az ő gondolata volt. Lakásán kerestük fel a nagy reformátort. Drajnac lakásberendezése is a szürrealizmus jegyében van egybeállitva. A szobában szürrealista rendetlenség honolt. A falakról tizenhat variációban látni Drajnac Rade különféle iskolában megfestett, vagy megrajzolt portréját. Láthatólag örült a látogatásunknak, érdeklődésünkre múltját, valamint a legközelebbi céljait a következőkben ismertette: Mindössze huszonhét éves vagyok és máris igen nagy irodalmi sikerekre tekinthetek vissza. 1917 óta irok Irodalmi munkásságomat francia nyelven kezdet« tem el. Párisban diákoskodtam, de itt voltam vasmunkás is. A nehéz vasiparban dolgoztam és ez a munkásságom egészen uj más életszemléletet adott 1920-ban jöttem vissza Bengradba, ahol azonnal megindítottam a »Hypnos* (Álom) cimü folyóiratomat. Ez a folyóiratom Beogradban iskolát teremtett és büszkén hiv atkozhatom arra, hogy az összes szerb irók közül csak nekem vannak tanítványaim. A jugoszláv irodalomról jó a véleményem és hiszem, hogy ötven esztendő múlva igen értékes munkát fognak a jugoszláv irók produkálni Verseim, Írásaim, könyvekben és folyóiratokban jelentek meg. Nagyon sok lapnak dolgozom most is, kivéve a Szrpszki Knl'zsevni Glasznikot. ahova még ötven év múlva sem fogok írni. Oda tehetségtelenek, akadémikusok és nyelvészek Írnak, nekem ott nincs semmi keresni valóm 192á-ben ismét voltam Párisban és ott ismerkedtem meg André Breton-na\ aki ugyanabban az irányban működik mint én és ő ugyanannak a surreaiista iskolának a megteremtője anélkül, hogy az én irodalmi működésemet ismerte volna és igy öntudatlanul ugyanannak a gondolatnak lett a zászlóvivője mint én André Breton már három éve adja ki h La revolution surreaüste cimü folyóiratot és a lapja Franciaországban igen nagy sikereket ért el. Én is vissza vágyom Párisba és újra franciául akarok írni. Régi szép emlékek hívnak Párisba vissza, valamikor a párisi Max Under mozgóban hegedültem, életem legszebb emlékei fűződnek ezekhez a kényszerű hegedű délutánokhoz. A művészetben én mindenütt az intuíciót keresem. Az én Intuíciómhoz még hozzáadom a balkáni színeket, a szláv koloritot és mindazt, amiről azt hiszem, hogy Európát is érdekelni fogja. Versei« met most fordítják angolra, franciául már nagyon sok költeményem jelent meg. Nem szabad még sem megfeledkeznem, hogy a verseimben mindig hangot akarok adni a szociális igazságoknak is. Politikai meggyőződésem szerint én individuális anarchista vagyok. Soha sem irok sablon dolgokat és nem ismerek semmiféle irodalmi teóriát a művészetben. írásom is teljesen spontán és jelentőséget csakis az extázis pillanatainak adok. A költészet jövőjéről különben sincsen jó véleményem, mert azt hiszem, hogy a jövő költészete egy nagy fiaskóval fog végződni. Ezt a véleményemet osztják különben a mostani surrealisták is, igy Pasternak, Ehrenburg, akik orosz művészek, azután a Max Jakob körül csoportosuló uj müvészgeneráció is. A művészetről általában az a véleményem, hogy az teljesen el fog amerikalasodni, ahogy ma már az életben minden el indusztrializálódott. Ezzel el is búcsúztunk az internacionális surrealizmus jugoszláv megalapítójától. Az ajtóban még utánam szól Drajnac és azt mondja: irja meg kérem, hogy rajtam kívül a legnagyobb jugoszláv költőnek Petrovics Raszkót tartom, aki most Rómában él, de akiről nemsokára nagyon sokat fogunk még hallani. Krkiec Gusztáv Krklec Gusztáv, Matacsicsnak, a beogradi Operaház kitűnő karmesterének a lakója. Muzsika és könyvek között él, szép tágas szobában, amely szinte könyvtárteremnek is mondható. Radovies szombori festőnek egy szép képe pompázik a faion, valamint Pallavícsinlnek, a kitűnő dalmát szobrásznak több szobra diszifi a lakást. Krklec finom, halkszavu költő, esztéta, novellista és börzetitkdr egyszemélyben. Érdeklődésünkre, amelyet a szerb irodalom, a szerb irók viszonyai felől kíváncsiskodva intéztünk hozzá, a következőket mondotta; ^ Szomorú a Jugoszláv tró helyzete, mert nincsen Ingoszláv író. aki az irodalomból meg tudna élni. A mi Íróink költőink, vagy miniszteri hivatalnokok, vagy újságírók azért, mert a jugoszláv író számára az irodalommal való foglalkozás nem ad kenyeret A legnagyobb beogradi irodalmi folyóirat egy versért mindössze százötven dinárt fizet, novelláért pedig oldalanként hatvan dinárnál nem többet. A ml irodalmi életünknek az egyik legnagyobb baja. hogy felső helyről nem támogatják. A közoktatásügyi minisztérium és a minisztérium szér>müvé«zeti osztálya mi e'öttiink ismeretlen fogalom és nem is tudjuk, hogy ez az osztály egyáltalán létezik-e vagy sem. A minisztériumból hiányzik mindenféle iniciativa és igy a szaporább lélegzetű szerb irodalmi élet nem tud sehogyan sem megindulni. A csehszlovák állam az írókat nagy ösztöndíjakkal, versenydijakkal támogatja. Hatalmas jutatomdijakat fizetnek a cseb-sziovák Íróknak, nálunk ilyesmi egyáltalán nincsen, nálunk az Írónak el keil pusztulnia.
