Bácsmegyei Napló, 1927. december (28. évfolyam, 334-360. szám)
1927-12-25 / 356. szám
44. oldal BÁCSMEGYEI NAPLÓ 19Z7 december 25 ról nem változott meg egy hónap múlva sem, amikor beevezett a házasság révébe. * A dolog nem Indult rosszul... A reggelinél, ebédnél és vacsoránál találkozotak. Udvariasan kezet csókolt a feleségének minden alkalomkor... Vacsora után várta a párolgó tea és a karosszék... Leültek szemben egymással, beszélgettek... Sir George Haggard álma teljesült... Illatos teát ivott, könynyü szivart szívott mellé és kedves, meleghangú asszonya volt, igények nélkül, boldog és megelégedett. ★ Elmúlt két év... Az esti teák mind ritkábbak lettek, végül teljesen elpárologtak ... önagysága táncolni vágyott, szerette a pezsgőt és a vidám társaságot ... Sir Haggard nem volt soha semmi jónak elrontója... A fogadóesték hetenként egyszer zajos vidámsággal végződtek, aztán hetenként kétszer rendezték az ilyen nevű mulatságokat, végül egész rendszertelenül ismétlődtek... Sir Haggard előbb szólt... Szépen, csendesen... Térjenek vissza a hetenként egyszeri mulatságra... Nem ment * Egy szép napon kezdődött... Vacsora után fölkelt az asztaltól, kezet csókolt a feleségének és elment hazulról... így volt aztán minden este... Azokon a bizonyos estéken jómulatást kívánt a feleségének és ugyanolyan nyugodtan mint máskor, eltávozott... Az asszonyt bántotta a dolog... A vendégek suttogtak ... Megcsalja... Neki is eszébe jutott... Egyszer utána lopózott... Kétemeletes ház... Nem messze az övékétől... A második emeleten.. Egy szoba... Utána akart menni... Aztán mást gondolt... Sir Haggard továbbra sem változott, nyugodt volt és derűs... Mintha semmi se történt volna... Az asszonynak minden nap jobban Iájt. — Megcsal... Miért?... Nem vagyok neki elég? Szeretem... Tudnia kellene, hogy szeretem és mégis megcsal. Nem bírta tovább. Lassú pelyhekben esett a hó... George Haggard egy órája ment el... Vette a bundáját... Hideg volt... Fázott... Szemében égett a gyűlölet. — Most meglepem őket... Keserűen nevetett. Halk léptekkel sietett fel a lépcsőn... Második émelet... Reszkető kis kezét a kilincsre nyomta... Egész halkan... Az ajtó engedett... Kinyitotta... Sir George Haggard az asztal előtt ült... Az asztalon üres teáscsésze, kezében a Times esti kiadása, szájából a szivar könnyű, világoskék füstje szállt szerteszét... 5^3 : „0,5 Fájdalmait már Ismeretlenek előttem. Régebben magam is gyakran szenvedtem mindenfajta kisebb bajban fej — és fogfájásban, neuralgiában, rheumás fájdal- I makban sfb. - De mai még nyomuk se maradfl Megbecsülésre méltó talizmánja ennek a ÍSepet-féle Aspirín-tableffák. Valódi csakis a <&y*-féle eredeti csomagolásban és a kékfehér-vőrős szavatossági jeggyel AZ ELSŐ TEAEST Irta Radő Imre Kedves főszerkesztő uram, ime, felszolgálom az egy csésze teát. Bocsásson meg, hogy gyöngécske, de avar leveleket forrázok le, és bocsásson meg, hogy ilyen erős, de ez attól van, hogy a rumból arra a másik csészére is jutna, amely az elmúlt ifjúság egyéb drága holmijai között maradt. Egy csésze tea. Jó téma: Muzsikál. Ha akarod: mint antik zenélő óra régi szalonok melódiáit zengi. Ha kívánod: boldog elbujások hangulatát gyantázza a nagy duette előtt. Egy csésze tea! Nemzetek szenvedélye, szertartása, idegek adminisztrátora. Csodálom, hogy nem imák »tea-dalokat!« * Egyik Írásomban mondom el: A nő táskájából termoszt vett elő. A nikkel csészébe gőzölgő teát töltött. Egy csésze forró, isteni küldetésü teát ivott meg... Az semmi, hogy a dermesztő éjszakán mi ketten idegenül ülünk a vonat fülkében, az semmi, hogy nem hagy magához szólni, ránézni és arra már nem is gondolok, hogy az volna itt a parancs, hogy keze az én kezembe simuljon... de az már szívtelenség, hogy egy csésze teával sem kinál meg. Szívtelen rossz nő! Nagyon haragudtam. Sipkámat az orromig húztam. így elkülönülten haragom duzzogásra halkult. Elkalandoztam. Régi utazásokra gondoltam, régi örömek felé jártam... És sapkám alatt elmosolyodtam: Szemben velem a nő termoszából illatos teát csorgat, én meg az Emlékezés termoszából öntögetem avarból főtt teámat, az elhült történeteket... * Hagy öntsek ki egy csésze teára valót az elhült történetekből Irma, Malvin. Két érett leány. Kövérek, erősek és bele szeretnének nézni a napba. Apjuk kezükbe adja az elnyűtt könyveket, elhozza nekik a tegnapi Pesti Hirlap tárcáit. Az apjuk: Sekszpir asztalos. Valaha Kiss József a költő tanitóskodott Öcsán. ö adta Goldhammer József asztalos mesternek a »Sekszpir asztalos« nevet, és méltán, mert Goldharnmer sokkal több időt töltött Shakespeare olvasással, mint a gyalupadnál. Sekszpir asztalos háza bohém tanya. Sekszpirék kinyitják ajtajukat a faluba tévedt vándorszínészeknek, még a kóbor fotográfus is este a ház egyik szögletébe teszi le masináját. Irma és Malvin sok útra kerekedő vándorszínész után küldtek már sóhajt. Egyszer egy sárga zsakettbe öltözött fényképészt is szivükbe fogadtak. De mindenki elment. Ide mindenki eljön és senki sem marad itt, legfeljebb némi fizettségül egy lombfürész munka, vagy a szoba disze: Petőfi, gallér nélkül híven eltalálva, kebléből folyik a vére, és ujját vérébe mártva, éppen írni akarja »óh hazám!«... De nem ezt írja, mert Sekszpir asztalos, a »miiiestövel« ezt Íratja: Mit háborgattok! Takarodjatok innen! Sekszpir asztalosékról szönyüködve beszéltek ócsán. Röviden: Ócsa község közönsége szégyelte Sekszpir asztalosokat, akik botránkoztatóan rijdtottak bele a század-eleji falusi életbe. Mi, őcsai fiuk, — áldott legyen emléked, Sekszpir asztalos! — tőled kaptuk első örömeinket: festéket, várharcok történetét. Napóleont. Sekszpir asztalos, nálad, nálatok ittam meg az első csésze teát és Malvin tanított meg engem, téged, őket arra, hogy olykor érdemes a nővel beszélgetni is. * Megnőttünk, Pesten diákoskodtunk, tizennyolc évesek lettünk. Sekszpir asztalos már a hatvanadik esztendejét fogyasztotta. Irma már nem élt. Tavaly halt meg hirtelen, titokzatos módon. Malvin buszonkétévesen melegen virágzott. Mindnyájunk időszámítása szerint tél volt, karácsonyi vakáció. A főuccán kószáltunk. (Hagy Írjam idea két pajtásom nevét: Zsiga, Feri). És jött velünk szemben Sekszpir asztalos. Frakkot viselt. A fiától örökölte, aki kardalos volt egy pesti színházban és kórházban halt meg. Most a bútor festéktől pecsétes ruha gyászolja a tragikusan befejezett művész pályát. ' Sekszpir asztalos gyászol, de vidám, mosolyog, amikor elénk áll. — Te Zsiga... Feri... és te... azaz bocsánat uraim!... önök már hosszunadrágos gavallérok... — ó! Sekszpir bácsi, ml a maga gyerekei vagyunk. — Hiszen el se jöttök hozzám! — Ma délután... — Ígérkeztünk. — Estére gyertek. Csapunk egy Jó teaestét Malvin örülni fog. Sekszpir asztalos észrevette, hogy mindhármunk arca elborul. Megértette. — Persze, este nem engednek el benneteket... De hát szökjetek ki! Vagy hazudjatok! Mutassátok meg, mit tudtok. Eljöttök? — El. El. EL — Látjátok, ezt szeretem. Bátrak vagytok, gyerekeim. Csak tudni akartam,hogy mertek-e?... De maradjatok otthon. Tiszteljétek > apátokat, anyátokat... Különben is én télen épület asztalos vagyok, ezért kevés a keresetem. Nem tudlak megvendégelni benneteket. Ám Zsiga ajánlkozott, hogy ő majd hoz rumot Márton sógorától. Feri a cukor szállítást vállalta. Én tea-süteményt Ígértem. Ma sem tudom, hogy milyen alapon merészeltem tea-süteményt Ígérni. Szüleim szegények voltak és bizony én sohasem láttam otthon tea-süteményt. De vakmerő Ígéretemet komolyan vettem és nagy szerencsével teljesítettem is. A szomszéd faluban, Alsó-Némedin: lakott a Mari néném. Gazdag. Mindig van tea-süteménye. — Édes anyám! — szóltam az ebédnél — átmegyek AIsó-Némedire. Megnézem, hogy van a Mari néni. — Illik fiam. Menj fiam. Mikor jössz haza? — Holnap reggel, édes anyám. Húsz fokos hidegben, könnyű kabátban gyalogoltam Alsó-Némedire. Sietnem kellett. Három óra oda-vissza az ut. Estig vissza kell térnem. Nem gondoltam én arra, hogy Mari-néném a farkas-orditó hidegben nem enged viszsza. Hohó! szeretném azt látni! Csak adja ide a tea-süteményt, legfeljebb azt a meleg kávét még megiszom, sietnem kell vissza, mert édesanyám holnap hajnalban beteg Géza bátyámnak Pestre akarja vinni. A fagyott utón baktatva, tanultam a szerepem. Tudtam én jól, hogy este hét órakor Sekszpir asztalosénál leszek. És milyen könnyű a helyzetem. Nem kell éjszaka visszaszökni a szobámba — nem is lehetne — egy szobánk van... De én a szülői tudomás szerint holnap itt vagyok Alsó-Némedin, ahová meg is érkeztem. Mari néném szörnyüködött. Megrótta anyámat aki ilyen parancsot adott ki nekem. De adni, jószivü Mari néném, két doboz tea-süteményt adott Vissza indultam. A két hónom alá fogtam a két dobozt. Nem volt keztyüm és kabátomról két gomb hiányzott. Nem fáztam. Boldog voltam. * Istenem, de szép volt Ültünk az asztalnál. Sekszpir az asztalfőn, mellette Malvin és mi hárman kiknek a mai est az első élményük. Sekszpir asztalos beszél: — Goethe egyszer meglátogatja madame Staelt. Először járt a hires hölgynél. Madame Stael pongyolában fogadta Goethét. Ezt nem tartom helyesnek és Gothének sem tetszett. Ezért nem is látogatta meg többé. Pedig madame Stael szerette volna többször is vendégül fogadni a híres nevezetes embert. Esetleg kettesben, egy csésze teára... Egy csésze teára — ismételte hamiskásan nevetve. — De apukám! ne beszéljen kétértelmű®« a fiuk «lőtt \‘ Egyszerre kaptuk le fejünket és elvörösödve gondoltunk Malvinra, a mi szemünknek szépséges kövér leányra. Malvin eltűnt, a konyhán készíti a teát. Sekszpir asztalos leveszi a falról gitárját s annak összesen két húrját peng:íve ismeretlen dalt énekel. »Korcsmárosné citronyos bort hozzon [kend*... Malvin hozza a teát. Kapunk egy csésze teát jó félliteres letört fülü bögrékben. Én még akkor nem tudtam semmit porcellánokról, ezüstökről, csak ünnepeltem a teából szűrt nemes hangulatot. Ó! később elő fordult: ültem kettesben, megittam a teám, beírtam a nevem az emlékkönyvbe és rosszul Járó óra után igazodva korán búcsúztam el... De ez este még bátor voltam. Nem néztem az órát... Mikor lesi még reggel? Reggelig ráérek. Sekszpir bácsi már elfáradt Karosszékében megdőlve bóbiskoL Malvin tea-süteményemet szaporán ropogtatja. Nézem Malvint Zsiga, Feri nincs számomra itt... Nézem Malvint És ö?: — Apukám elaludt, de azért csak maT radjanak fiuk. Ekkor Zsiga és Feri felkeltek, dt én maradni akartam. Mindnyájan tud* ták, hogy reggelig nincs hova lennem. Malvinra néztem. Vártam, hogy mondja: »maradjanak.« Vártam, hogy mondja: »maga maradjon.« De ö igy szólt hozzám: — Szegény fiú! Ma délután három órát gyalogolt a tea-süteményért. Most éjfél van és künn a hidegben várhatja a reggelt. Maga az életben minden öröméért sikeréért nagyon meg fog szolgálni. És nem tudom, hogy lesz e igax öröme, sikere. Nem értettem meg a beszéd kegyetlenségét. Nem láttam, hogy e szavakból a tapasztalt leányzó büszkélkedik ki, aki méltán hiszi, hogy a sok fagyoskodás a tőle kapott melegségért volt a fizettség. Azt hittem, hogy Malvintól medáliát kaptam. Mélyen magamba révültem... A fiuk már a konyhából szóltak be, — Gyere már! A valóságra rezzentem ... Elindultam, Malvin az ajtóig kisért és a fülembe súgott két szót de én nem hallottam meg, Az uccán kezet fogtam a fiukkal, sarkon fordultam. Elrohantam. Merem mondani, nem pózoltam. Zsiga utánam futott. Egy üveget a kezembe nyomva Így szólt: — Nézd... mi nem vihetünk téged haza. Elég bajjal szökünk be igy is.... De én... még te úgy álltái és szomorkodtál... visszaloptam a megmaradt rumot. Jó lesz ebben a hidegben... Heves lendülettel a kocsi-utra dobtam az üveget és bele kiáltottam az éjszakába: — Nem fázom!... Szerelmes vagyok! * A hó esni kezd. A bakter kettőt fuj. Hogy szalad az idő!... Istenem, mingyárt reggel lesz. Kár. És a hideg enged. Kár., Szerelmemért nem is szenvedek. Kanos r#5cg a Bat?’:!*« plsztes ßijapjtaspsrirHM&ra a PüiíSíl o IcSmeaieiefö&fe tu®, stísier. A pcasti. megavja esc» gstis» s&íéJ és tatáréssAgAt f! «vükanál PEP.3ÍL 3 liter lanfyo* vúre) 1U pMaui betartja r. ha*ca«l*ci aa«rWa «4 • TVMS8L MMi