Bácsmegyei Napló, 1927. december (28. évfolyam, 334-360. szám)
1927-12-24 / 355. szám
x ti m k’sleányka boldogsága leírhatatlan volt. Estefelé elváltak és másnap újból találkoztak... így volt ez ... és a három kisgyerek együtt örült a csodálatos télnek, nem volt szegény Ilonka és gazdag Milike — eggyck voltak gyerekek és jó pajtások. Szegedi Erzsi Délután pedig három jó pajtás mulatott vidáman a hóban. Milike, Ilonka és Rudika. Repült a szánkó és a szegény — Nincs. — belelte Ilonka — szegények vagyunk, az előbb egy néni elzavart, amikor megsimogattam a kisfia szánkóját. 4,,: Milike és Rudika aranyos szivükkel megsajnálták-a szegény lánykát és délután újból kijöttek a szánkóval a pályára, Odahaza elmondták Erzsi tanúnak az. isníeréts^get aki édes süteményeket küldött a szegény Ilonkának. .. De azért másnap regre!, .amikor iskolába mentem,.mégis megkaptam a mézes kolbászt is és a tojást is. Útközben találkoztam a bocsokkal és valamennyien cipeltek magukkal mézes kolbászt és tojást.- y.ii : rj :' Mikor Zenebona Zebulon tanító ur bejött; az. osztályba, szokás szerint elénekeltük a medveimádságot, aztán a tanító ur kijelentette. — Bocsok, figyeljetek, most felolvasom a neveiteket, és erre sorban idejöttök. A mézes kolbászokat ide rakjátok az asztalra, a tojásokat pedig oda a földre a sarokba. Megkezdődött a névsorolvasás és mindenki kivitte a mézes kolbászt és a tojást. Mikor ezzel készek voltunk, a tanító ur azután elkezdte a magyarázatot. Megfogott a két végénél egy jókora mézes kolbászt, azt meghajlította úgy,, hogy felfelé álló félkört képezett, aztán szólt: — Ide nézzetek, bocsok, ilyen a szivárvány. Ilyen félkör alakú, mint most ez a kolbász. A különbség eközött és az tigazi szivárvány között pedig az... —... hogy az igazi szivárvány nincsen mézből, mazsoláiból és sok mindenféle jóból, — súgta oda Cammogó Tóbiás !Kuncsorgó Kajetánnak, — azonban a súgás olyan hangos 'volt, hogy a körülöttük ülők mind hallották és irtózatosan I elkezdtek röhögni. A tanitó ur erre mérgesen lecsapta a kolbászt az asztalra, a padok közé ment, odarohant Cammogó Tóbiáshoz és jobbról is és balról is lekent neki pár pofont. Cammogónak az arca az ütésektől csupa sárga, piros, kék, zöld és egyéb színű lett. / Zenebona Zebulon tanitó ur erre odafordult Kuncsorgó Kajetánhoz és őt is éppen olyan csattanó simogatásokban részesítette, akár csak a cimboráját úgy, hogy ennek arca is' sokszínű lett. Aztán visszament a tanitó ur a katedrára, újra kezébe fogta a mézes kolbászt, meghajlította megint és tovább magyarázott: — Mondom nektek, bocsok, a szivárvány éppen olyan félkör alakú és éppen csak az a különbség a kolbász és az igazi szivárvány között, hogy amig ennek a kolbásznak csak egy színe van, a barna, addig a szivárványnak hét szine van. ‘Ha tudni akarjátok, hogy melyik az a hét szin, hát csak nézzetek a Cammogó Tóbiás és a Kuncsorgó Kajetán képére, jött megtaláljátok a szivárvány összes színeit. Erre aztán az egész osztály röhögött. És most már a íoljBan viselkedett, gyakran nézett fel az égre, hogy egyszer meglátja-e anyukáját. Egyszer Péterke — aki most már állandóan ott maradt a nagy házbán, melyet árvaháznak hívtak, — a kertben játszott. Nem messze tőle ott ült egy pádon két jó néni, akik beszélgettek. Az egyik Péterkére mutatott és kérdezte: — Hogyan is került hozzánk e za jó fiúcska, a Péterke?, — Az úgy volt, — felelte a másik jó néni, — hogy az anyukáját, amikor egy este a gyárból hazasietett Péterkéhez, elütötte a villamos és meghalt. Másnap megtudták, hogy van egy kiesi fiacskája és idehozták. Az anyukáját pedig eltemették. Péterke, aki ezt meghallotta, keservesen sírva fakadt. A jó nénik hozzászaladtak és vigasztalták. Péterke csak akkor hagyta abba a sírást, amikor a jó néni megígérte neki, hogy" elviszi a temetőbe és megmutatja neki az anyukája sírját. Másnap ki is mentek a temetőbe és Péterke virágot Vitt magával, melyet letett anyukája sírjára. Aztán letérdelt és a jó néni zsavai után elmondott egy kis imát. Hónapok teltek el. Eljött a tél és vastag hó borított be mindent. Egy nap délután a nagy házban zöld fát állítottak fel a jó nénik, a fán gyertyák égtek és a fa alatt sok narancs, dió, alma, sütemény volt, melyet szétosztottak a gyermekek között. És az egyik jó néni mondta: — Gyermekek, holnap karácsony van, a szeretet ünnepe és ilyenkor a Jézuska nevében ajándékokoat adunk azoknak a kiket szeretünk. Péterke aztán leült egy sarokba és sokat gondolkozott. Hiszen ő is szereti az anyukáját, nagyon szereti, azért majd ajándékul odaadja neki a narancsot, melyet ő kapott. Kisompolygott a folyosóra és nemsokára küopózott a nagy ház kapuján is. A kapus is el volt foglalva a karácsonnyal és néni vette észre Péterke távozását. Péterke pedig télikabát nélkül ment, ment, ment a temető felé. Nagy volt a hó az uccákon és sötét is kezdett lenni. Péterke azonban nem tévesztette el az utat. Csak egyszer volt a temetőben, de azért jól a leikébe véste, hogy merre kell odamenni az anyukájához. Nemsokára nagy erőlködéssel nyitotta ä temető kapuját, ami sikerült is. A sirok is mind fehér hólepellel voltak boritva és egyformáknak látszottak. Péterke azonban nem tévedt el és megtalálta az anyukája sírját, mert a szive vezette oda. — Na, egy hét alatt se érkezik meg — mondtam Gazsinak —: és bélyeget minek teszel rá, mikor úgyis az ablak közé tesszük, onnan viszi el az angyal! ' Gazsi erre a fülembe súgta, hogy ő ébren marad éjjel, hogy lássa az angyalt, de mondtam, akkor nem is kap semmit. Este ablakba tettük a leveleket __és másnap reggel az enyém már nem volt ott, de jött délben Gazsi .... .és mondta, hogy a levelét nem vitte el az angyal.----- — Biztosan Ieskelődtél — mondtam. — Nem leskelődtem, csak két——-szer felkeltem és megnéztem uj__ra, de a papa, észrevette és azt mondta, hogy most elriasztottam az angyalt és még egy napot kell várni. — — Ugy-e mondtam? Másnap aztán Gazsi levelét is elvitte az angyal. Végre mégis eljött a karácsony. Délután megnéztük a jégpályát Gazsival; akkor öntötték, hazajövet hullani kezdett a hó és úgy ropogott a lábunk alatt, mint az uj cipő, A megállónál sokat vártunk és láttuk, hogy egy vén vörösorrú ember beszél egy kis bebugyolált lánnyal. Azt mondta neki: — Itt ülj veszteg, majd egy fertály óra múlva jövök, oszt hazamegyünk! De a leány csak sirt. Lehetett tíz éves. Mondtam Gazsinak, hogy bizonyosan árva a lány. és az öregnek terhére van, mert nem mehet tőle a korcsmába. Gazsi azt mondta, hogy ő is azt hiszi, de a lány biztosan sokat sir és az öreg nem tud tőle aludni. Mondtam, hogy maszlag, de megkérdezzük. Odamentünk az öreghez és kérdeztük: Az öreg görbén nézett ránk, aztán panaszkodott: — Az anyja nem él az árvának, az apja Amerikában van, az én nyakamba varrták, de nem érek rá én se mindig vele bajlódni. Most azzal zaklat, hogy neki nem hoz az angyal fát? A lány újra simi kezdett, de egészen halkan és mély hangja volt, de az arcát nem látta'* » kendőtől. Az öreg rászólt: 748 72S