Bácsmegyei Napló, 1927. december (28. évfolyam, 334-360. szám)
1927-12-15 / 347. szám
6. oldal BÄCSMEGYE1 NAPLÓ 1927. december 15 A bácskai tartományi választmány elnöke az önkormányzat megsértésével vádolja a belügyminisztert MI történi az árvaszék pénzével? — Szubotica nem tartozik a tartomány hatáskörébe — mondotta a főispán Megnyitották a bácskai tartománygyalés ülésszakát Szomborból jelentik: A bácskai tartománygyülés ülésszakát szerdán délelőtt nyitotta meg Manojlovics Radiszláv dr. elnök. Az ülésen negyvennyolc tartományi képviselő vett részt. Az elnök indítványára egyhangúlag elhatározták, hogy őfelsége Alekszandar királyt szláv ája alkalmából táviratban üdvözlik. Lukics Predrág bácskai főispán mondotta el ezután terjedelmes jelentését. A jelentés részletesen felöleli a közigazgatás minden ágát. Elmondja a főispán hogy 110 bácskai község közül harmincháromban felebbezték meg a választást «e csak egy helyen történt tényleges szabálytalanság, Cservenkán, ahol a jegyző és a biró visszaéléseket követtek el. Vardairocon azért kellett megsemmisíteni a választást, mert az üres urna több golyót kapott, mint az egyetlen lista, Bezdánban pedig többen kéi listán voltak jelölve. A többi felebbezést elutasította a főispán. A föispáni jelentés kiterjeszkedik a kivándorlási ügyekre, részletesen ismerteti a folyammérnöki hivatal je'entését, továbbá a közoktatási és közegészségügyi kérdéseket. Ivkovics-Ivandékics Imre dr. kéri dést intézett a főispánhoz, hogy miért említett csak két szabadkirályi várost a tartomány területén, Szombor és Noviszadot. . Vájjon nem tévedésből felejtette-e ki Szuboticát? Lukics főispán kijelentette, hogy nem tévedett, hanem tudatosan hagyta ki Szuboticát, mert magasabb állami ér- 1dekből, amelyet nem tart szükségesnek bővebben magyarázni, Szubotica külön föispáni hivatalt kapott és igy nem tartozik a tartományi főispán hatáskörébe Ezután a tartományi választmány jelentését olvasták fel. A jelentés negyvenöt oldal terjedelmű és 1927 február huszonháromtól december elsejéig ismerteti a tartomány működését. A jelentés fölötti vita délután kezdődött meg. Regeljac Szteván radikális foglalkozott először az állandó választmány jelentésével, amelyet kritizált Különösen sokalja a tartományi tisztviselők számát. KUcin Mita, a tartományi választmány elnöke nagy beszédben válaszolt. Kifejtette, hogy a községek feletti felügyelet a tartományi választmányt illeti, amint azt az államtanács már megállapította. Az államtanács elismerte a tartományi választmány fegyelmi fogát is, de ezt a belügyminiszter nem respektálja. Jojkics (radikális): Ez anarchia! Klein: A miniszter még most is kinevez jegyzőket és áthelyez községi tisztviselőket és erről nem is értesíti a tartományi, úgy hogy a tartomány gyűlés csak a Bácsmegyei Naplóból tudja meg, hogy egy községben uj jegyzőt neveztek ki, vagy helyeztek át. Jojkics: Hol itt a konszolidáció? KJicin: Ezek az anomáliák okozzák, hogy a községek nagyrésze 1918 óta nem terjesztett be zárszámadást. Ezért ki a hibás? A tartományi választmány semmiesetre sem, mert minden lehetőt elkövetett a közigazgatás javítása érdekében. A belügyminiszter viszont még saját rendelkezéseit sem respektálja. A községi elöljáróságok még a választás eredményét sem közölték a tartományi választmánnyal, hanem csak a főispánnal. Kéri, hogy a jelentést vegyék tudomásul. Lukics Predrág főispán szólalt fel ezután. A belügyminiszter átmeneti rendeleté szerint az eddigi főispán és alispán hatáskörét a tartományi főispán veszi át. ö nem hivatott mint jogász kritizálni a rendeletet, hanem, mint tisztviselő végrehajtja felettes hatóságának rendeletét. ) Klicin Mita törvényidézetekkel igazolja, hogy nincs joga a belügyminiszternek a kinevezésekre és áthelyezésekre. A miniszter negligálja a tartomány önkormányzatát. A főispán hivatkozik a belügyminiszter rendeletére, ő főbb fórumra, az államtanácsra hivatkozik. Az előbb említett rendelkezést kiegészítő rendelet szerint a községek feletti felügyeletet az állam gyakorolja. Ezt a tartományi választmány megíelebbezte az államtanácshoz. Az államtanács nem hozott általános érvényű határozatot, de minden konkrét ügyben mindig az önkormányzat álláspontjára helyezkedett. Az átmeneti intézkedésekben, amelyeket a minisztertanács felhatalmazása alapján a belügyminiszter bocsátott ki azzal, hogy változtatást csak a pénzügyi bizottsággal egyetértőén eszközölhet, pár nappal ezelőtt változtatás történt anélkül, hogy a pénzügyi bizottság elé terjesztették volna. Regeljac radikális megállapította, hogy a tartomány nincs tájékoztatva a községek belügyeiről, holott a törvény biztosítja a tartományi önkormányzatnak a községek feletti felügyeleti jogot. Paldsthy Ödön felolvasta a tartományi választmánynak a községekhez intézett köriratát, amelyben felhívja a községeket, jelentsék be, hogy a megválasztott Noviszadról jelentik: Eremics Jován volt temerini jegyző bűnügye, amelyet 1925. szeptember óta három ízben elhalasztottak, szerdán került tárgyalásra a noviszadi törvényszéken. A zsarolással vádolt Eremics és vádlottársai ezúttal megjelentek a biróság előtt. A büntetőtanácsban Prudán Iván elnökölt, szavazóbirák Primovics Jován ésPodulovics Száva voltak. A vádat dr. Antonijevics Dusán államügyész képviselte, a védelmet dr. Aradszkl Mita, dr. Matics Milán és dr. Kerényi Dezső látták el. Harmincnyolc tanút idézett be a biróság a tárgyalásra. Eremics tagad Eremics Jován magasnövésü, elegáns öltözetű férfi, szuronyos fogházőr kiséri be. Kijelenti, hogy bűnösnek érzi magát, mert elfogadott, ötvenkilenc liter bort Kovács Gáspártól. Vallomása szerint 1920-ban került Temerinbe, főleg a kommunisták és államellenss elemek üldözése volt a feladata. Tagadja a zsarolás vádját, ha történt ilyesmi, azt csak Teodorovics Jován pénzügyi inspektor követte el. Az egész hajszát Dietrich és Bernhardt temerini lakosok indították ellene. A felekkel Jung János községi hivatalnok érintkezett, talán neki fizettek. Beismeri, hogy Kovács Gáspártól kapott ötvenkilenc liter bort. mert fegyvert kölcsönzött Kovácsnak, akinek nem volt fegyverviselési engedélye. A zsarolási községi képviselők milyen párthoz tartoznak. A tartományi választmány nem politikai, hanem közigazgatási hatóság, mely nem intézhet politikai kérdéseket a községekhez Klicin Mita kijelentette, hogy csak statisztika összeállítása céljából intézték ezt a. köriratot. Paldsthy a választ nem vette tudomásul és indítványozta, hogy a tartománygyűlés tiltsa el a tartományi választmányt a politizálástól. Jojkics radikális a tartományi árvaszék pénzéről érdeklődött. Úgy tudja, hogy az árvák pénzének nagy része a csődbe ment Szombori Hitelbanknál volt elhelyezve, amely pénzintézet négyezer embert károsított meg és amelynek igazgatója a tartemánygyülés szégyenére tar>ia volt a tartományi választmány nak. Udicki Szvetozár, Palásthy Ödön és Szekulics felszólalása után még Klicin Mita, a tartományi választmány elnöke és Lukics Predrág főispán beszéltek, majd az ülés folytatását csütörtök délelőtt tíz órára halasztották. vádakon kívül Dietrich Ádám megveretését is tagadja és vallomásában állandóan visszatérő refrén, hogy a temeriniek kommunisták és államellenesek voltak. Teodorovics Jován pénzügyminiszteri inspektor, a per. másik fövádlottja idősebb, beteges külsejű ember. Nem érzi magát bűnösnek és azt állítja, hogy Eremics volt a tolmácsa, miután maga nem tud magyarul. A minisztérium gyors intézkedéseket rendelt el, hogy minél több akontáció folyjon be. Tagadja, hogy pénzt fogadott el. Egyszer kapott egy levelet, amelyben tízezer korona volt, de azt visszaadta. Eremics állítását, hogy azért ment Temerinbe, hogy a helyzetet kihasználja és pénzt fogadjon el. Teodorovics visszautasítja. Ha pénzt akart volna keresni, akkor nem adta volna vissza Bernhardtnak a tizezer koronát. Elnök: Talán kevésnek találta az öszszeget. (Derültség.) Izgalmas szembesítés A biróság ezután elrendelte a szembesítést. ami izgalmas jelenetek között ment végbe. Eremics: Ön idézéseket küldött szét és azokat nekem kellett kiküldeni. Bernhardt és Dietrich egy-egy levelet küldtek önnek. Hogy mi volt azokban, nem tudom, de másnap az egyiket visszaadta Dietrichnek. Fáradt ideges, túlfeszített sz’ lemi vagy testi rr untát végző emberek kö;eles égé, hogy szervedéi működésé'.ek egyensúly t biztosítsák. Az orvostudomány megáliapi ot a. hogy a leggazöagrbb táp álko-ás mellett is clverziiheti a szervezet munkab rását, tetterejét, rugalmas.« gát, ha nem ves ünk a zervezztbe eleleg ndő vi amint, mégpe< ig rye s állap tba , mert a főzés rendszerin, elpusztítja, de legalább is erőien csők enti a vita ..inhat,' st. Amea viíamintlpszer illatos, ;Őizű csokoládéban t riamarza a szükséges vitaminő a, meiyeK az idjgrandjze t erősitik a vér. szaporítják a közére ítet élénkítik és a szervezet működését szaDáiyozzák. Amea vitamintápszer min ienütt kap ía'ó. £ <2o i-i 2. dn . . i iji íio lssd uárki kívánságára ingyen küldi dr. Műnk Arthur szubotieai fő rvos tollártól „Mit kell tudni mindenkinek a vitaminról“ cimü munkáját Aki még neza ismeri» kérdez e mtg oívcsátl ■w. )ÍL ■» i. ,#! Temerin volt jegyzője a vádlottak padján Eremics jegyző Teodorovics pénzüyyi inspektorra hárítja az adózsarolás vádját DESANKA KREM fiatalos, ü s . e . .n. é? tiszta, matt | arcbőrt ad. Aki e yszer használja, más krémet nem basznál többé I Saját érdekében próbálja ki j Készíti Stanislav Popovió, gyógyszerész 1 Valika Kikinda ^azelőtt Mári&földe) I Egyedárusitós HELLER ÉS VÄZS0NYI VEL1KA KIKINDA I Teodorovics: Visszaadtam, mert nem fogadok el pénzt. (Derültség). Eremics: Miért nem adta vissza Bernhardtnak is? Hát amikor Zagrebból viszszaiött. nem adott át nekem pénzeket? Teodorovics: Ez nem lehet igy. Eremics: Miből ruházkodott ki? Teodorovics: A napidijaimból. Eremics:En az Ön áldozata vagyok. Iia egész férfi volna, helyt állana cselekadétéiért. Szégyen, hogy igy viselkedik. A szembesítés ezzel véget ért és az elnök Kovács Ferencet. Temerin község volt biráját hallgatta ki. A vádlott kijelentette. hogy nem érzi magát bűnösnek, mert nem tudott Eremics és Teodorovics műveleteiről. Kovács Gáspár és lkot in József szintén tagadták a vádat. Tizezer... tizezer... Bernhardt Ferenc kereskedő tanúvallomásában elmondta, hogv Eremics tanácsára tizezer koronát adott Teodorovicsnak. nehogy túlságosan megadóztassák és mert félt az akkoriban divatos huszonöt botütéstől. Amikor megfizette a tizezer koronát, ui adóvallomási ivet Írattak vele alá. később pedig a jegyző az esküdtek előtt jegyzőkönyvbe mondatta vele. hogv nem követelt tőle pénzt. Eremics az elnök kérdésére ezt tagadja. Ferró Ádám tanú szerint a biró tanácsolta. hogv fizessen tizezer kconát a' jegyzőnek, amit ö meg is tett. Eremics elvan rettegett ember volt a községben." ogv senki sem mert ellenszegülni neki.. \ jegyző tetszése szerint kommunLstáminősítette és megverette az embe» reket. A délutáni tárgyalás A délutáni tárgyaláson dr. Adamovics 'stván ügyvéd volt az első tanú. Emékszik arra. hogv Eremics visszavonta a Dietrich ellen rágalmazásért tett fel'eler.tést és hogv annakidején sok szó ■sett a iegvzőnek adókönnyítésért fizetett pénzekről. Dietrichet a tanú közben'árására hocsáították szabadon. Oriesz András tanú elmondja, hogv mikor hazajött a háborúból, huszonhétezer korona adóssága volt. tehát nem 'ehetett vo’na ba/invereségadót kivetni A iegvzö mégis tizenegyezer kngnát követőit tőle adókönnyítés fe.ié’ és rendőrökkel fenyegette. Kényeién volt eladni két tehenét a huszonöt bottól való félelmében. A szembesítésnél Eremics tagad. A véres alku Dietrich Ádám tanú tizenötezer komát adott Eremicsnek. A jegyző eredetileg harmincezer koronát követelt, "i.ásnao leszállt húszezerre és a biró tanácsolta. hogy fizessen, különben ha:a esz. Erre letett tizezer koronát a iegyö asztalára. Másnap rendőr kereste, 'delősségre vonta, hogy miért csak tízezret adott, ennyiért nem lehet engedni az adóidból. Bevitte a községházára, ott visszaadták a tizezer koronáját és Eremics a rendörsmhrban addig verte, mig össze nem esett. Négv napig volt letartóztatásban. királysértéssel vádolták, de Adamovics dr. közbenjárására kiszabadult. Végül tizenötezer koronát főtt a iegvzőnek Hemrich Antaltól a jegyző harmincezer koronát kért. de ő ezt az összeget nem tudta előteremteni. A iegvzö több"r sürgette, azután abban maradt a dolog. A biróság Hemrich tanút megesketi vallomására. Fischer Ferenc községi Írnok arról beszól, horv a iegvzö rendeletére kü'”böző adóiveket töltött ki. Az elnök fölmutatja az adóiveket. Harminc tanút hallgatott még ki a bi-őság. maid este hét órakor a tárgyalást 'élbeszakitotta. Csütörtökön a perbeszédúlüa-kerüL a sor«