Bácsmegyei Napló, 1927. november (28. évfolyam, 304-333. szám)

1927-11-06 / 309. szám

1927 november 6. BÁCSMEGYE3 NAPLÖ 25. oldal Börcsök Mihály B udapesten Irta: Blazsek Ferenc Börcsök Mihály és kísérője: Hodász 'Antal ur, kilépve a pályaudvar füstös­kormos csarnokából, kissé gyámoltala­nul néztek körül a Baross-tér életve­szélyes forgatagában. »Végrendeletet keiiett volna csinálni, mielőtt eljöttünk volna« — gondolta Börcsök Mihály és legjobban szeretett volna máris vissza­fordulni. De ha már itt vannak, mégis csak elintézik előbb az ügyeiket. Be kell vásárolni egyet-mást és fel kell nézni a pénzügyminisztériumba is, az adó miatt. Hodász urnák ugyan ‘ ott nincs dolga, de azért fel megy ő is, úgy beszélték meg, mert a minisztérium portása Ho­dász ur pesti sógornőjéhez jár kosztba és ez bizonyára jó protekció lesz. — Mert nincs igaza Berzsenyinek, Miska fiam. (Enged meg, hogy már csak igy szólítsalak, ámbár meglett férfi vagy már. De én még jól emlék­szem ara az időre, amikor hozzám jár­tál iskolába, piros pruszlikban és fehér gatyában.) Nincs igaza Berzsényinek, mert ma már minden állam támasza és talpköve a protekció. Ezt Hodász ur mondta, mert Hodász ur szeretet ilyeneket mondani. Neki mindenről meg volt a maga különvéle­ménye, egész bölcseleti rendszert állított fel, amelyet — kissé szerényelenül — elnevezett hodászizmusnak. Most is, ahogy ott álltak a házak és villamosok és autók és kocsik és emberek tömke­legében, meg kellett eresztenie egy újabb mondást: — Látod, Miska fiam, városban a há-7-d-c nagyok, de az emberek kicsinyek; falun a házak kicsinyek, de az emberek nagyok. Igazi életet, úgy hiszem, csak lehet éini, mert csak ott van értéke az embernek. Én például otthon HodaSz Antal köztiszteletben álló tanító vagyok és te otthon Börcsök Mihály tekintélyes kisgazda vagy. Ezzel szemben kérdez­lek, mik vagyunk mi itten? Névtelen senkik, valljuk be Őszintén. Két porszem vagyunk, Miska fiam, két -porszem, amit rossz helyre sodort a szél . . Börcsök Mihály nem válaszolt erre, sőt talán oda sem figyelt, mert tudta, hogy ez Hodász urnák nem is fontos. A fontos csak az, hogy hagyják öt be­szélni. Börcsök Mihály hagyta és ami­kor befejezte, megkérdezte Hodász urat, tudja-e az utat a minisztériumba. —Tudom, Miska fiam, csak össze kel! szednem kissé az eszemet. Előbb álla­pítsuk meg az irányt. A keleti pályaud­varnak hitta! van a Városliget, arccal a Duna. Mi arra megyünk, a Dunán át. Még csak a villamos számát kell kisüt­nöm. Mikor is volt a szatmári béke? l/il-ben, ugye? Már most: a szatmári béke évszámának első fele a villamos száma, a második fele meg a sógornőm házszáma. Az ilyesmit, Miska fiam, csak igy lehet megjegyezni. Tehát a tizcnhctes villamossal megyünk a Krisz­­tiua-té. re, onnan fel a Várba. Börcsök , Mihály némán csodálta Ho­dász ur lángelméjét. Azt azonban mégis szerette volna megkérdezni tőle, ion hogyan jegyezte volna meg eze- Ht a szamokat, ha véletlenül nem kö­tik meg a szatmári békét. De erre már rém volt ideje, mert Hodász ur fölfede­zett a .láthatáron egy tizenhetes kocsit és rohant a megállóhoz. A felszállás nem ment egészen simán. Dó csők Mihály a nagy sietségben rá­lépett a csimájával egy hölgy lábára, mire a hölgy azt mondta, hogy: otrom­ba paraszt. Bent a kocsiban hamar le­ült az egyetlen üres helyre, egy pilla­nattal megelőzvén egy ékesebb hölgyet, mí.e ez az ékesebb hölgy azt mondta, hogy: neveletlen paraszt. Aztán — fa­lusi módra — rákacsintott egy csinos asszonykára, mire a csinos asszonyka elpirult és azt mondta, hogy: szemte­len paraszt. Majd az udvarlója felé for­dult a csinos asszonyka és megjegyezte, hogy ő egyáltalában nem érti, miért e igédnek fel ilyen népséget a villa­mosra. Amióta néhány csizmás képvi­selő van a parlamentben, azóta, kérem, nem lehet bírni a paraszttal... Börcsök Mihály úgy tett, mintha nem hallotta volna ezeket a megjegyzéseket és odaszólt Hodász urnák, hogy a jegy­váltást csak bízza őrá, amit Hodász ur természetesen csak helyeselni tudott. A Körút táján jött a kalauz. — Hoi nincs még kezelve, urak? Jeggyel szolgálhatok, urak? Börcsök Mihály ártatlan arccal fe­lelte: — Adjon nekem két jegyet a Város­ligetbe. — Ez a kocsi nem oda megy — vi­lágosította fel a kalauz. — Neeem — csodálkozott Börcsök Mihály. — Hiszen azt mondták, hogy a tizenhetesre szálljunk fel. — Az igaz, csakhogy ellenkező irány­ban. A legközelebbi megállónál tessék leszállni és ott, a másik oldalon fel­szállni. Börcsök Mihály úgy a maga, mint a Hodász nevében megköszönte az útba­igazítást. A legközelebbi megállónál le­szálltak és felszálltak, nem a másik ol­dalon, hanem ugyanannak a villamos­nak a pótkocsijára. Itt megismétlődött az előbbi jelenet. Börcsök Mihály megint kért két jegyet a Városligetbe, mire a kalauz megint megmagyarázta neki, hogy az ellenkező irányban kell fel­­szállniok. Leszálltak hát újra, de akkor már a Szarvas-téren voltak, ingyen. — Ezt a kis utat most már megtehet­jük gyalog is — szólt Börcsök Mihály. — Na, mit szól ehhez, Hodász uram? — Bámullak, Miska fiam, bámullak. Ez a helyes szó: bámullak, csak ennyit mondhatok. — Tudja, Hodász uram, nem azért a vacak pénzért csináiam, hanem csak azért, igen csak azért, mert paraszt va­gyok. Hát legyek paraszt, ha lépten­­nyomon a fejemhez vágják, hogy az va­gyok. Aztán meg, kicsit jól is esik ez, ■ecsapni másokat. — Úgy van, Miska fiam. A te eljárá­sodnak voltaképpen ez a lélektani ma­gyarázata., B^ösapnj. psak azt lehet, aki nálunknál butább. Hodász ur újabb fejtegetéseitől csak az mentette meg,.Börcsök Mjbájyt, hogy közben felértek a Várba. Ott kisült, hogy a portás protekciója nem megve­tendő valami. Kicsiny ur és tehet nagy szolgálatot. Elérték azt, hogy a minisz­ter, ha hosszas várakozás után is, de mégis csak fogadta őket. Börcsök Mihály kezet nyújtott a mi­niszternek és illedelmesen bemutatko­zott: — Börcsök Mihály vagyok, Öreg­­csertöről, az ottani kisgazdapárt elnöke. Ez meg itt Hodász Antal ur, a tanítónk. A miniszter megtörülte a kezét illa­tos zsebkendőjével és igy szólt: — örvendek uraim. Foglaljanak he­lyet és adják elő, mivel lehetek szol­gálatukra. De kérem, csak röviden, mert sok dologom van. — Tudjuk, kegyelmes uram. Ámbár azteis tudjuk, hogy a miniszter nem iga­zodik az óra után, hanem az órát iga­zítják a miniszter után. Ezt persze Hodász ur mondta. A ke­gyelmes ur mosolygott, Börcsök Mi­hály pedig előadta az ügyet. — Abban az izében, jöttünk, kérem, az adóbehajtás dolgában. Most elsején kellene fizetni, de nincs miből. Tavafy­­előtt a jég, tavaly az állandó eső, az idén meg a nagy szárazság tönkretette a termést. Miből fizessünk, kegyelmes uram? — A kormány — válaszolta a minisz­ter _ tisztában van a nehéz gazdasági viszonyokkal, főleg az önök helyzetével. Ezért is kapták ezt a hosszú haladékot az adófizeásre. De elvégre mindennek van határa. Az államnak is kell a pénz, ezt beláthatják. — Belátom én, kegyelmes uram, de ezzel a belátással még nincs kifizetve az adóm. Ahoz pénz is keli. Pénz pe­dig, mondom, nincs. Inkább hasítsanak szijjat a hátamból. — Viszont azzal... viszont azzal, hogy az áilam szijjat hasit a polgárainak a hátából, az állam adósságai szintén nincsenek kifizetve. Nekünk kell az önök pénze, mer hitelezőinknek kell a mi j pénzünk. Ezért, bármennyire sajnálom, j nem adhatok további haladékot. Azt j megtehetem, hogy a minisztertanács elé viszem az ügyüket. De a maguk érdeké­ben is jobbnak gondolom, ha most fi­zetnek. Minél tovább halasszák a dol­got, annál több jön össze, annál nehe­zebb lesz. — Bizony, az könnyen lehet — he­lyeselte Börcsök Mihály. — A gyerek évről-évre több lesz, az adósság szin­tén, csak a pénz lesz kevesebb. Ha el­gondolom, hogy azelőtt, még tavaly is, tele volt bankókkal a tulipános láda... — Ezen most kár sopánkodni. Mert: Nessun maggoir dolore, che ricordarsi del tempo felice, nella miseria. Ezt nem a miniszter mondta, sőt nem is Hodász ur, hanem Dante. Hodász ur csak idézte, eiőb eredetiben, aztán a gyengébbek kedvéért lefordította ma­gyarra: — Nincs nagyobb fájdalom, Miska fiam, mint nyomorúságunkban vissza­emlékezni elmúlt boldogságunkra. A kegyeimes ur igenlően bólintott, azután felállt, jelezve, bogy a kihallga­tás véget ért. — Szóval, uraim, nem akarom áltatni önöket. Csak annyit Ígérhetek, hogy mi­nisztertanács elé viszem a kérelmüket. Börcsök Mihály a fejét vakarta. — Abban mi már nem bízunk — mondta. — Ismerjük már az ilyesmit. Külön-küiön még csak érnek valamit a miniszterek, de együtt nagy huncutok maguk. Hodász ur meglökte Börcsök Mihályt, hogy jobban vigyázzon a szavaira, de az — rá sem hederitve — folytatta: — Ez az igazság, huncutok maguk va­lamennyien. Mondhatnék erősebb szót is, de nem akarok gorombáskodni, mert én nem vagyok úriember, csak paraszt. Hát igenis, maguk itt ülnek a nyakun­kon, kiszipolyozzák a vérünket és dő­zsölnek a mi pénzünkön. Node, majd te­szünk róla, ha még egyszer választások lesznek. Gazember a nevem, ha még egyszer kormánypártira szavazok. Vas­­villával verjük ki a jelöltjüket, ha be­teszi a lábát a falunkba. Ne is jöjjenek hozzánk, menjenek inkább a fészkes fe­nébe. Oda kívánom magukat, de nem­csak én, hanem egész Öregcsertő, még Hodász ur is. Mert maguk odavalók. A miniszter dühös lett. Csak ; kicsit, mert egy miniszternek sohasem szabad nagyon dühöknek lennie.' Becsöngétte a' szolgáját. — Vezesse ki reglön ezeket az em­bereket — mondta neki. — És többé be ne engedjenek hozzám senkit, aki Öregcsertőről jön. Majd adok én nekik haladékot! Majd meglátjuk, ki megy a fészkes fenébe, a kormány-e, vagy az öregcsertöiek!... Hodász ur élénken csóválta a fejét, amikor kitették őket a szabad levegőre. — Na, ezt elhibáztad, Miska fiam — mondta. — Majd fizetsz elsején, mint a köles. Nem lesz haladék. Börcsök Mihály mosolygott, — Nem is kell. Mert én, Hodász uram, már régen kifizettem az egész adómat. Egy fillérrel sem vagyok hátralékban. Hodász ur elámult. — Akkor minek jöttünk fel a minisz­terhez? — Kát csak meg akartam tudni, mi lett volna, ha nem fizettem volna. Mert az asszony mindig hajtogatja, hogy kár volt fizetni, a többiek sem fizetnek. De most ez egyszer nincs igaza az asz­­szonynak. — Az aszonynak, Miska fiam, mindig igaza van. Még se kellett volna úgy be­szélni ezzel a miniszterrel. — Meg volt annak is az oka, Hodász uram. Ez a miniszter most haragszik az egész falunkra. Ez most leir hoz­zánk, hogy elsején könyörtelenül hajt­sák be az adót. Az öregcsertöiek nem fognak tudni fizetni, elárverezik min­denüket, megveszik a zsidók az egész falut. Úgy kell nekik. Megmondtam nekik, hogy megeszi a rosseb egész öregcsertőt, ha nem engem választa­nak bírónak. Akkor röhögtek rajtam, most én röhögök majd rajtuk... Ezalatt a Halászbányához értek. Hodász ur meg nem állhatta, hogy fel ne kiáltson elragadtatásában: — Nézz le, Miska fiam. Micsoda vá­ros! Micsoda szép és hatalmas város! Börcsök Mihály, csak úgy félszem­­mel, lesanditott és legyintett hozzá egyet, mintha ezzel a mozdulattal zseb­re akarná vágni az egész nagy várost, az egész világot... Most fejeződött be a Itt levágandó 20 kötetben 17.000 oldalon (megfelel 351 kötetes könyvtár­nak) 3029 szovegképpel, 91 színes, 112 művészet!, 572 fekete nyomású mű­­melléklettel és 148 szí­nes térképmelléklettel Ara díszes aranyozott vászonkötésben E^ye i keletje 380 dinár Igeit kedvező fizetési felté­telek mellett Kiegészítő köteteket célszerű azonnal rendelni, mert egyes kötetek csak igen korlátolt számban állnak rendelkezésre Vig Zsigmcad Sándor részletosztálya !© SUBOTICA ■s ——— s d Sziveskedjen.sk velem közölni I a RÉVAI N.'GY LEXIKONA *2 mezrendelési feltételeit a ^ a teljes 20 kötetes műre g a nekem hiányzó..........kötetekre j* (Nem kívánt törlendő). 0) N Név............................................... M Foglalkozás ------------------------­Cím.............................................. (Minden rovat pont s és olvasható fciíö tćsćt kćrti\) 11050

Next

/
Thumbnails
Contents