Bácsmegyei Napló, 1927. november (28. évfolyam, 304-333. szám)
1927-11-06 / 309. szám
72. oldal BÁCSMEGYE1 NAPLÓ 1927 november 6. Iníervju a hóhérral A bakó a t. Házban — Húsz év a guillotine mellett Paris, október hó. Unottan indul a francia parlamenti szezon. A jövő évi választások már előre vetik árnyékaikat, a pártok lelke a választási bizottság s a hazafias aggodalmaknak élét veszi az a meggondolás, hogy Poincaré-t most már úgysem érdemes megbuktatni! A pénzügyi bizottságban egy-egy pillanatra magasra lobogott a szenvedély a budget tervezet körül, de az izgalmat egy miniszterviselt honatya a következő elmés mondással vágta el: »Uraim, két rossz között kell választani: vagy felbillentjük a budget egyensúlyát vagy megőrizzük a kormányt. Válasszuk a kisebbik rosszat, tartsuk meg ezt a komisz kormányt.« És úgy is lön: budget és kormány életben maradtak és a baloldali oroszlánok legégetőbb kérdése, hogy Franklin—Bouillon-t célszerübb-e a pártból kigolyózni, mely esetben pártot alakit és gyengíteni fogja a radikálisokat választási esélyeit, vagy célarányosabb-e őt nyugton hagyni, mely esetben viszont ő maga fogja egy előre meg nem állapítható pillanatban a pártot cserben hagyni — ami megint csak a választási esélyek rovására megy! Szokott mókázó mosolyával jött whipjeitől körülvéve Aristide Eriand. Szinte érzik rajta a finom halszagu Cocherelli levegő. A Sale des Quatres Colonnes egyik zöld p'.üspamlagán Barthou ábrándozik a pecsétőr. »Nem vág a dohány, öregem» szó! rá Briand. »Ah, mondja amaz, az embernek mindig van kivel boszankodnia!« Jelenleg például kivel? Kérdi a külügyminiszter. »A hóhérral!« feleli Barthou közmeglepetésre. Mindenki nevet, de ez a nevetés nem jön a szívből. Briand egy ideges gesztust tesz, mint akinek egy rossz viccet mondanak.« De nem vicc mondja Barthou. A hóhér nem akar akkordban dolgozni és nem tudom melyik fizetési osztályba volna illeszthető . . .« ' "■* ' - "'IV, • Egy hatvan éves bivalyképü lakatos-' mester. Süni haja már egészen fehér, viszont' a szeles húsos'arca térvörfrs hé-' lyenként lila: a gutaütésig vérinek Kurta, széles törzsökü. Borjuszáju szétvetett ingéből kidagadnak tetovált izmai. Nincs az egész emberen semmi különös és ijesztő. Csak az acélkék szeme szokatlanul kemény, kifejezéstelen és mozdulatlan. Két hideg bántó kis golyó. Monsieur Louis a lakatosmester és köztársasági iőitéletvégrehajtó Billancourtban lakik egy csendes, de piszkos kis uccában,, a Renault gyár kéményei árnyéka alatt. Ott van a műhelye is: ég a tűz, csattog a kalapács. A kis földszintes hágai sürü klematisnek fonják be. Falusn idill. Pribékje »a nagy Lipót« a szembeniévé roskatag házban lakik: a második.pribék, a tanonc .»a kis Andre« egyébként a hóhér unokaöccse és talán utóda, nagymíivcltségü ifjú: Írnok egy városi jegyzőnél és Parisban lakik. A szénpor és gyári hulladék szaga egybevegyül a külvárosi kertek vizeszöld illatával. Monsieur Louis joviális vén kézműves, hangja zsíros, tempós, széles falusi kiejtéssel beszél. Tizenkilenc éve folytatja mesterségét: valamikor Daibler első segédje volt. A füstös munkáskezét nézem és próbálom elgondolni, hogy a vérnek minő áradatát ontotta két évtized alatt e kéz. Egy szakbeli gyilkos, aki az állam érdekében és parancsára folytatja az előre szándékolt emberölést. ö a kivétel, mely erősítse a mhidenkire kötelező ölési tilalmat. Egyike a sokaknak, kiknek hivatásos embervért ontani s mint minden vérontók ő is népszerű a tömegek előtt. A Hóhér. Majdnem olyan, mintha azt mondanánka »főhadvezér«, a »diktátor«. Vagy a »népbiztos«! Amerre megyünk mindenki köszön neki utána néz. Még jó, hogy nem állnak sorfalat mint Doumerguenek, vagy Mistingueít-nek. Vannak hivatalbeli emlékei és élményei, miket idilli mosollyal mesél, ahogy öreg államhivtalnokok beszélnek' rég elmúlt aktákról és miniszterekről. — 1907-ben Douai-ben dolgoztam először .mondja, mint jellemszinész, ha viszszaemlékszik, hogy mikor alakította először Romeó-t, az auíomobilos banditákat végeztem ki. Nagy sikerem volt. Néggyel végeztem hat perc alatt. Ez akkoriban rekordot jelentett (és a boldog emlékezésben nyájasan elmosolyodik) a gazda — (gazdának Daiblert nevezi) — a gazda mindjárt mondta: »Fürge gyerek vagy Laci!« forró pillanatban boldoggá tett a dicséret. Emlékszem, rossz a rendezés: kicsi kosarat adtak négy fej kigurult belőle, ölembe vettem hát a levágott fejeket és úgy ballagtam velük a szekér után a temetőbe. Még jókor jöttem: szépen bei akosgattam őket a nyitott koporsókba a helyükre . . . — Nem félt, hogy eltéveszti kérdeztem. Vagy hogy az mindegy, hogy melyik fej hová jut? —» Nyugodt lehet az ur: tisztelem a magántulajdont! Nálam ki-ki megkapja a saját lejét! A végítéletkor egyik sem panaszkodhatik reám.« Mint a legtöbb embernek neki is épen akkor nem jut eszébe egyetlen anekdota sem lia kérdezik és ha mesélni akar. »Munka mint más, mondja. Minden eset különös, mert minden ember más. De a nem szakembert ezek a részletek nem érdekelhetik.« Gondolkozik. »1913-ban Vesoulban két gyilkost egy olaszt egy németet hajtottam végre. Az olasz egész slmánt mént. A német nagy behemót ember volt. Nyomott százhúsz kilót szétrepesztette akényszerzubbonyt és leütött egy börtönőrt. Mint illik hajnalkor mentem be hozzá a cellába. Vasra volt verve és összekuporogva a szögletbe ült. A szeme csillogott és nagyokat fújt mint egy vadállat. A fegyőr, hiába kértem, nem merte láncát leoldani. Kiküldtem hát az őrt, magam oldottam le a láncról a vállára tettem a kezemet és csendesen mondtam: Jere! Akkor jött merev lépéssel, lélegzetfojtva és hangtalanul. Semmi nehézséget nem csinált és hagyta, hogy előírás szerint előkészítsem, lenyirjam a haját. Odalöktem a guilletinra, feje leröpült. De a hatalmas test oly erővel vágódott a padlatra, hogy betörte a deszkát és feldöntötte volna az egész guilleíone-t, ha a hasánál el nem kapom ... Húsz éve dolgozom tisztességgel becsülettel az állam hasznára. Sok kormányt szolgáltam már és sok emberrel végeztem. Dicsekvés nélkül mondhatom, bármilyen nehéz volt az eset, én sosem vesztettem el a fejemet . . ./« Benedek Károly A kis herceg régi városa Bukarest: a háború előtti keleti Páris és a kis herceg: Karluca A Calea Victoriei-en, Bukarest főuccáján, ezen az igen egyszerű, szűk és nem egészen tiszta, vidékies külsejű uccán láttam először őt: a kis herceget — Karlucát. A Calea Vicíoriei a Bulevard Carolból nyílott egy akkor még be nem épített, csupa gödör és szemétdomb, ámelylyel szemben Bukarest legszebb kávéháza emelkedett —- a Bulevard kávéház, ez meg. a (.éren át, szénije .tjézqtt, a , Victoriei-eh levő Mi rése j bodegávaí — Írók és egyéb művészek gyönyörű. lílKghitt, igazáu. vjiágyár.osiás .. fénnyel,, berendezett — csupa tükör és tapéta, művészi kivitelű nehéz, faragott bútorok és minden csillár egy remek — találkozóhelyével. Ja, az ablakok mögött gyakran együtt voltak Románia akkori híresség ú: Victor Eftimin a betegesen finom, puha dekadens költő, feje, mint a költészete — csupa betegen finom vonal, igen szép, megkapó fej. Hasonlóan tinóm, intelligens fej: Take Joneszku, a parasztimból lett, erős egyéniségű román politikus és Aurél Vlajku, az Erdélyből jött román sas — az első repülő. Látom őket, amint a tükrök ezerszeresen visszaverődő fényében vitatkoznak. tüzzel-hévvel és a nagy gesztusra lendülő kar hirtelen lehanyatlik és az égő szem. önmagába hanyatlik és elfordul a szeméttől, ami az ucca másik felén fohadott csúnyán, piszkosan, szétfclyón — megalázón... Ez volt Bukarest ezerkilencszáztizenegyben... igy élt életének minden izében — fényben és szemétben! Egyik lábával még nem volt Európában. # Szép, ragyogó eszi délután, a város csendes, álmos, az ucca a Victorian szinte néptelen. Lassan, kínos taktusban két fekete, gyönyörű orosz trapper egy kocsit gördít ki a királyi palota hátsó kapuján. Ha nem állana a palota körül a sok várda az őrtálló dorobanccal — román honvéd — senki sem hinné, hogy ez a szürke, egyemeletes, U alakú épület — a román, királyi palota. Az uccáról egy nem épen magas vaskerítés zárta el. A palotának semmi díszítése sincs. A kocsi felkerül a Victoriára a palota homlokzata elé; az U jobb és balszárnya az ucca frontjában áll. Mikor a kocsi a jobb szárny előtt gördült, az egyik földszinti ablak nehéz függönye lassan elhúzódott és egy éles, már szürkülő, fekete hajjal dúsan borított fej arcéle jelent meg a résben. Kis szakálla, elszánt, bizonyos mértékig szenvedő, keskeny, finom Krisztus fej: mártír és zsarnok feje... amint az elgördülő kocsiban ülőkre mosolyog még megborzongató is ... A Victória egyik boltosa, kis, homályos bolt pecsétektől tarka ruháju tulajdonosa az ablakra mutat, ahol most épen eltűnik az arcéi, mint egy árnyék, titkosan, hosszan és félénken nagy respectussal súgja: Bratianu... A kocsiban, meg Károly herceg ült az angol nevelőjével. ' A kocsi már eltűnt és éh még mirt-, dig az ablakot nézem, ahol eltűnt valaki — valami.. ." Bratianu!... A néfcése ftiég ma-ts él bennem... én ezen a nézésen át értem meg, hogy: mi a politika! * A Victória végén kezdődik Bukarest csodás szépségű kocsikorzójá a: Sosseana. Amit itt pompában, gazdagságban, féktelen fényűzésben a román bojárok kifejtenek — az már az ezeregyéjszaka meséibe illő. Kocsik, a legtisztább fajlovakkal, arabs és orosz lovak, autók, az ipar és művészet remekei, fedeles, tükrös, virágvázás autók tündéri változata, ez mind-mind már a mese meleg keretein belül van. K környezet meg mindehhez adta a legszebb kuliszszákat: őserdők régi, hatalmas fái borulnak át az utón... a fák között kis, intim lakok: a buja szerelem otthonai. Látni kellett, hegy az autó milyen diszkréten suhant a lakhoz. A bojár sokszerelmü... sürü a váré. Az utón a bukaresti mob... piszkos kis urak és urias csirkefogók... az ember soha sem tudhatja... Bukarest igen bizonytalan társadalma... A kocsikorzóban, ott volt Ferdinánd, akkor mqg trónörökös, a nemrég elhunyt király, maga vezette az autót mindig, mindig sebesen. A kis herceg — Carol, az angol nevelőjével, kocsin Lenszöke haja igen előre nőtt, a homloka rovására. Konok, kicsiny, alig két ujjnyi homloka alatt tiszta, jéghideg szürke szem. Ha nem ilyen volna a szeme, úgy nézne ki, mint más, rendes német diákok a líceumból — merev, egyenes testtartás, az előírásos lenszőke hajjal, felfelé fésülve, két cm. magasan a fej fölött egy sikba metszve. A tömeg suttog... Karluca mika:., a kis Károlyka... Carol herceg mintha érezné ezt, csak azért is a tömeg felé int iidvözlőleg. Ekkor fent, magasan egy repülő jelenik meg, a motor zug... a tömeg is zug: .Vlajku... a román sas... aztán egy hömpölygő: sze treászka ... Carol is feláll a kocsiban, felnéz, nézi a repülőt, aki átröpüli majd a Kárpátokat... nézi, nézi... a nevelő átöleli, hogy ki' ne essen a kocsiból... a nép most Carolt nézi és egyszerre felharsan egy vad tüzü kiáltás: sze treaszka princul Carol! * Ezerkilencszáztizenhárom... Romániában minden forr... Még zajlik a balkán-háború szenvedélyes tüze... a nép elégedetlen. A csapatokat szörnyű módon pusztítja a kolera. A nép meséli: aki katona rosszul lesz, már vetik is a meszes gödörbe. A diákság tüntet a kormány ellen. De ki bir a három Bratiánu testvérrel? Különösen a Jenéi, aki készít valamit, mint mindig. Rakovszki, a mostani szovjetkővet, akkor bukaresti szocialistavezér lázit a háború ellen, de a szocialisták félnek, nem mernek eljönni a Victoriáig, ahol Goga Octávian darabját, a: »Dommil notar«-t mindennap telt házak előtt adja a Teatrul Natzional. Goga e darabja — a »Jegyző ur« a címe, mint irodalmi alkotás — nagyon is nacionalista izü, mint nacionalizmus — nagyon is irodalmiatlan. Nem hiszem, hogy mégegyszer megírná. De akkor, ott Bukarestben — megjárta, mert ez kellett. Mihail Viteazul — Vitéz Mihály — moldvai vajda szobra nap-nap után tele virágkoszorukkal, amit a megújuló tüntetések visznek oda. Erdély felé mutató bárdos kezét ezer tüntető majdnem letöri, amint a bárdra koszorút akaszt. A szobor az egyetemmel szemben áll. Az egyetemi ifjúság otthagyja a tanítást, jön tüntetni, ajkán egy. névvel: Nikolaj Jorga... Vlajku nekiszegi a szárnyait a Kárpátoknak, Cimpulung fölött leesik, öszszezuzzá magát. Temetésére eljön az ország minden része, Bukarest egész garnizonja és eóy öreg román paraszt a feleségével ’ Erdélyből. Autóba ülteti« őket és a szegény parasztasszonyt miniszterek vezetik karonfogva. Ugyanezen év telén Take Joneszku parasztjai megrohamozzák a királyi palotát körülzároló dorobancokat, hogy ^ királynak feltárják panaszaikat; de a roham szuronyokba fut. A Calea Vic* tória sarkán segítek egy. öreg parasztot bevinni a gyógyszertárba — a szurony a fejét érte. Bratianu nem enged ... Ezerkilencszáztizennégy... * Románia impozáns nemzeti ünnepe május tizediké. A független román állam ezen a napon ünnepli magát. Az ünnepség legkifejezőbb része a katonaság diszfelvőnulása. Az egyetemmel szemben, a vitéz szobornál, a Bulevard Carolon állottak a tribünök a kirávi család, a kormány és az előkelőségek részére. Mindenki a helyén van a tribünökön, a széles bulevardon Bukarest és a vidék népe. A királyi tribün jcbbszárnyán a tribün előtt áll a trónörökös hófehér lovon. Szói a zene, jönnek a csapatok... Elől a széleskarimáju kalapis vadászok, barriászöid egyenruhában... A sort az ezredes vezeti, aki lovon ül, mögötte az első század parancsnoka gyalog: Károly herceg... kardiával tiszteleg a királynak, mint ezredese... Szinte leírhatatlan valami következik... a királyi család áll, mosolyog... a kormány és az előkelőségek extázisbán :.. a nép őrjöng, sir nevet, ordít, a földet üti, nem lát nem hail: Carol, Carol, Carol... De már elment a kis százados, el a különböző fegyvernemek ezredéi... de a nép igy ünnepelte egész nap... Ö volt Románia reménye! Csak Bratianu volt hideg, mint a jég. És én tudom, hogy most is ilyen nyugodt. Érzem a nézését az ablakon át, amint Bukarestet kémleli... Megrendítő volt ő az ünneplő tömeg között ... És azt is tudom, hogy a nép szive kit szeret. Romániában ma a politikai számítás jéghidegsége harcol a nép szive ellen- Ugyanaz a számítás, amely Carolt imádottá tette. Padej, 1927. okt. 31. Kristály István
