Bácsmegyei Napló, 1927. november (28. évfolyam, 304-333. szám)
1927-11-06 / 309. szám
20. oldal BÁCSMEGY£3 NAPLÓ 19,27 november 6. A soványitó kúra Modern legenda Irta: Harsányt Zsolt Huszonöt lett, tizenöt lett, Teste már sejtelmes köd lett. Aztán tiz lett, aztán öt lett, Áttetsző volt, mint a pára, Nem járt már, csak lebegett, B mit mondjak egyebet: Nem volt több, mint egy lehellel S aztán végre-Kalahára Sorsa amidőn betellett, Egyszer csak nem volt sehol Házanépc most is nézi Hol van Daisy, merre, hol? Ámde Daisy nincs sehol, Olykor látni a lakásban, Hol családja egy rakásban Tdrgyalgatja ezt a titkot, Hogy felbukkan olykor itt ott Egy piros csík lebegőben Uszkálón a levegőben. S lassan-lassan elhalad, Szól a férje, aki bus: »Hitvesemből ez maradi, Ott ni, ott van, az a rúzs Amit akart, azt elérte. Csendben imádkozzunk érte.* A cselédek kinn a gangon Ezt tárgyalják siri hangon, Klopfolnak és rongyot ráznak, S titkolódzva magyaráznak, S ha felnéznek irányába A második emeletnek, Rettegve keresztet vetnek. Költeményem hőse, Daisy, Vagy mondjuk talán, hogy hősnő, A kádban magát megnézi, S felsikolt: »Nagy ég, mi lettem: Egy modell, sőt egy erős nő!* Megjegyzem, hogy igy moletten Guztusos kis nő vala, Itt karcsú, amott kerek, Pompásan szabott gyerek, is a lába... ólala! Egyszóval megszólaló: »,Jöszte termet, jöszte mérleg Tiki eket most összemérlek, S nem szeretném, Hogyha súlyomat kutatva Az eredmény Hatvannál többet mutatna.* Méri, méri Daisy, S vérig sértve nézi, Mert azt mondja ám a mérleg. Melynek, kérlek, Titka nincs, Hogy Daisynk, e ritka kincs, Hatvanhárom, mint a pinty, így megsértve végtelen Daisynk mérge éktelen, Ahelyett, hogy csöndben rína, Sikit, mint egy okarina, S kölnijét (]. M. Farina) Vad haraggal földhöz vágja, Bősz düh rágja, Csapkod kapkod. Pattog, csattog. Rombol, tombol, Majd végül fáradtan fújva Kombinét miközbe gombol, Felsóhajt: »Hát jól van, újra Megmutatom, hogy mi Az a szó, hogy »FOGYNI!* Most aztán jön életrendje, Mely fix, s nincsen véletlenje. Jellem 6. aki hogyha falt Turósrétest, potykahalt, S termetének ásott vermet, Most nem étkes, vásott gyermek, S rászán minden másodpercet. Hogy lefogyjon. összerogy? Nem baj, csak rogyjon, Reggel szép szemét kinyílván, Három kortyot húz a hitvány Citromos Dalloff-teábul, S noha bubi-feje kábul. Csípőjét, amelyre pikkel, Inzultálja Mensendieckkel, Majd hasonló hévvel, vervvel Ledörzsöli Punktrollerrel, Utána egy tennisz-óra, Majd nem hajtván semmi szóra Makacsul rohan a gőzbe, Ahol is puhára főzve Jól kiizzadhassa lelkét, Masszőrök megiitlcgeljék Tépjék, nyúzzák, megnyaggass i. összenyomják, szétszaggassák. Gyötrött testtel most ebéd, Sajnálnám azon gebét, Melynek ezt meg kéne enni: Párolt fü és citrom, ennyi, S nem több grammkaló^ároi^ Melyhez hősi glóriával Veszi, mint Slezdk a strettdt, A hat Inkretan-tablettdt. Vágyó szemmel néz oldalvást. Úgy kívánna egy kis alvást A jó ebédlődiványon, Ám ilyesmit ne kívánjon, Ki okvetlen fogyni óhalt, Daisy sóhajt S frizuráját rendbe szedbe Elrohan egy intézetbe Egy jó óra Zander végett, Onnan meg — nevetni fogsz — Csak tovább: egy óra box. Csupa viz testén szegény ing Reggel hét óra a párisi Grand Hotel előtt. A taxi soffőrje, aki idáig hozott bennünket podgyászainkkal, magyarázza az egyenlő esélyeket: — Száz közül egy, ha lezuhan. Es különben is mindenütt érheti baleset az embert. Például az autószerencsétlenségek napirenden vannak. A Gare de Lyonon hetenkint futnak egymásba a vonatok. A hajók elsülyednek . . . Szerencsére megérkezett a Farmann autóbusza, amely a repülőtérre fog kiszállítani bennünket és a vészmadár nem folytathatta tovább próféciáit. A hajnali ködből innen-onnan bukkannak fel sietős utasok. A szemek sarkában ragadós ál[ mosság. Heten vagyunk, mint a gonoj szók. Egy lengyel diplomata a feleségével, egy holland gyáros a leányával, Abe! Gance, a hires francia filmrendező és én a feleségemmel. Abel Gancet még az autóbuszban meginterjúvoltam. Napoleon hímjének berlini premierjére igyekezett. Egyszerűen öltözött, deresedő fejű, középtermetű férfi. A háta kicsit hajlott Hóna alatt aktatáska. Biztos szcenáriumokkal van tele. — Mért nem Párisban mutatják be először Napóleont? — Mert nálunk a film csak tizedran"u szerepet játszik. Berlin a cinéma Igazi hazája. Ha azt akarom, hogy otthon egyáltalán észrevegyék külföldi sikerekkel kell hazahoznom Napóleont. Úgy beszél Napóleonról, mint egy elnyomott tehetségről, akit neki kell majd népszerűvé tenni. Az autóbusz végigrobog a hajnali Parison. Az uccák néptelenek, csak a köd feleszi meg őket lidércként. Ilyen rohamra, egyszuszra kell búcsúznom a leg:;z3re:etreméltóbb várostól, a szobroktól kövektől, kertektől, szökőkutaktól és terektől, amelyeken órákig tudtam csendben áldogálni. # Már Bourgethoz közeledtünk, amikor egy bőrkabátos ember állt az autóbusz elé és kétségbeesetten integetett, hogy I vegyék fel. i — Biztos egy elkésett utas — mondta a vezető — mért nem jött idejében? : — és nem akart megállni. ! De a bőrkabátos rávetette magát a kocsira a soffőr fékezett és az utasok j ijedten bámultak ki az ablakon: — Mi történt? Kiderült, hogy az erőszakos útonálló: \gi a pilóta, aki a gépünket fogja vezetni Páris—Berlin között. Elaludt. Ha véletlenül nem erre lakik és az autó már elmegy: várhattunk volna repüléssel! A bourgeti repülőtér. Apró, szines faházikók, megannyi mesebeli villa, angol-francia-német-belgaoiasz lobogókkal. Mindjárt a fővonalon fekszik a Farmanék farmszerü telepe, Svájcban láttam ilyen csinos kis menedékházat és rossz filmekben, ahol a la, vina eltemeti a gunyhóban rejtőző szej relmeseket. Az asztalon egy kövér, bőrkötéses album: az utasok kéretnek be- I jegyezni észrevételeiket. (Olyan ez mint j egy orvosi látlelet a halálraítélt lelkiálj 'apotáról, a kivégzés előtt öt perccel.) Szabad szellemeskedni is öt sorban és kritizálni. Egész sereg hires ember autogrammjával találkoztam. Volt, aki csak ennyit jegyzett meg: »a tájék gyönyörű! vagy: »a felhőktől sajnos semmit se lát tam*, mig a begyulladt németek valóságos végrendeleteket írtak az albumba emlékvers helyett. Csak tovább: egy óra tréning Gyorsfutás jön egy sportpályán, Mig az őszi est homályán Hazafut, hogy öltözködjék, Bs a vacsorát kihagyva Egy jazzbandes, hangos, zagyva S Tánclokálba költözködjék. I Ottan aztán tüzzel-vassal, J Kézzel-ldbbal háttal-hassal j Gyúrja, ropja reggelig. I Vége? 6 nem. Bs pedig: Otthon tagjait bevarrja Roppant szűkre megcsavarva Egy ecetes lepedőbe, Bs ágyába belelekszik, Az ezüstszárnyu gépet most tolják ki a hangárból. A mező harmatos és fehér, Abel Gance felhajtott gallérral ál mellettem és érdeklődve nézi az aeroplánt, amely pár perc múlva felszárnyal majd velünk a végtelenbe. Hátul a hangárok között még vagy öt-hat gépmadár ácsorog. Mint egy legelésző ménes, Táltosok, amelyeknek a hátán mi száguldozzuk be a világot! Nekem az első villanyos is szenzáció volt, a rádió! a telefon! a mozi! mind egykoruak velem! És most meghatottan simogatom a repülőgép szárnyát, akár a ló sörényét. Menyi uj, diadalmas csuda jön még amig megöregszem! 0 Vámvizsgálat! A vámtiszt udvariasan megkérdi tőlünk: — Izé . . . van-e valami . . . — Nincs — feleljük és ő udvariasan szalutál. Már be is szállhatunk. Kis létrán mászunk fel. A nyolcszemélyes kabin két oldalán vannak elhelyezve a fotelek. Minden ülőhely előtt ablak, amelyböj pompás kilátás nyílik a világűrbe. A gép oldalán felirat: Páris Berlin. Kicsit távolabb egy hárommotoros Junkers-gép ezzel a távval: Páris—Moszkva. A repülőtér túlsó felén ép most startol Coste, a hires oceánrepülő. Délamerikába indul, a legnagyobb titokban készítette elő az útját, még a francia riporterek se tudták megszimatolni a tervét Barátságosan integet: — Szerencsés utat! A propeller ordítva berreg és köpi ködi a benzint, mint egy pipázó .bürger. Ugyanekkor a repülőtér személyzete is érzelmes búcsút vesz tőlünk. A parancsnok sorra kezet ráz velünk, még a cső« maghordó boyok is elérzékenyülten lengetik a zsebkendőjüket. Nem vagyok gyáva, de azért mégis megrökönyödtem Mi lenne, ha a Szubotica—becskereki vonalon is ilyen átszellemülten bocsátanák sínre a vonatot és az állomásfőnök könnyes szemmel ölelgetne tüdőre, mint akit utóljára lát ebben az életben? A nap első sugarai abban a pillanatban értek földet, amikor a mi lábunk alól kiszaladt a dérlepte mező. Az utasok keresztet vetettek és egy pillanatra farkasszemet néztünk egymással. Aztán: mosoly és unalom, akár a nemzetközi villámvonatokon. A fülemet vattával bélelem ki. A rettenetes, süketítő zaj csak az első negyedórában hátborzongató, később már megszokjuk,< akár a filmdrámák némaságát. A vándormadarak lemaradnak mellőlünk, akár a vicinálisok! És a vándorlegények! Lenn baktatnak azon a vékony szalagon, amely az élet és halál mesgyéjének látszik innen a magasból. Szántóvetők. Folyók. Temetők. Gyárak. Faluk. Városok. Erdők. A nap süt és lenn a földeken versenyt fut velünk a repülőgép árnyéka! Abban az árnyékban én is benne ülök, vattás fülekkel, ceruzával a kezemben, tágranyilt szemekkel! Alattunk egy paraszt, félkezét a szeme elé tartja és felbandzsit rám háromszáz méter mélységből, mint egy miniatűr játék! És a lova is engem bámul az eke mellől, bus tekintettel és a tehénke sebozyse érti a dolgot! Mint a hideg temetőbe, Mígnem lassan átmelegszik, - Bs elalszik, De a vekker máris hallszik, S újra kezdi az egészet. Daisy kevésbbé nehéz lett, Első héten mint egy félholt Szédelgett és ötvenhét volt Két hét múlva vánszorogva, ■ Száraz nyelvvel és korogva Oly vékonyan, hogy döbbenet Elérte az ötvenet. Majd negyven lett, majd harminc lett. Melle hörgőit, csontja zörgött, Nem evett, csak citromszörpöt. ' Siklórepüléssel zuhanunk, a föld fél-"oldalra fordul, mint a részeg fején a’ kalap és egy pillanat múlva talpunk alá szalad a brüsszeli repülőtér. Tizenöt percig várunk mig felszáll a köd. Kifogástalan étterem áll a rendelkezésünkre. De kinek van kedve ilyenkor enni? Cézár mit adott volna ezért az utért? Páristól—Berlinig hat óra alatt! Ezekután már nevetséges dolog verse? Írni. A század költője ez a bőrkabátos légi soffőr, aki a fellegek közt jár, mig a poéta a földön tipeg esetlen versldbakon... * A berlini repülőtéren óriási tömeg rohanta meg a gépet. Fotóriporterek és lelkes tisztelők serege, akik úgy forgatták az autogrammkönyvecskéiket, mint a harci bárdot. Abel Ganceot akarták látni. A ruhája szegélyét csókolgatták a Nagy Rendezőnek és lefotografálták premier plánban a lába nyomát. A repülőgéppel a kutya se törődött. Sőt. Sietve elvontatták, mert útban volt. -* Berlintől—Bécsig a Luft.Hansa három motoros Junkers-gépén jöttünk. Pénteki nap volt és a tizenkét személyes fülkében mindössze hárman foglaltunk helyet: én és a feleségem,és egy kövér ur, a társaság alkalmazottja, aki azért volt kénytelen velünk tartani, hogy a gépnek meglegyen a normális súlya. A közönség ugyanis babonás. Tizemhar-, madikán és pénteken akár be is szüntethetnék a járatokat. Délelőtt tizenegy órakor startoltunk, féltizenkettőkor értünk Prágába, ahonnan húsz percnyi várakozás után repültünk tovább. Stoks ur, a Luft Hansa berlini irodájának szimpatikus fiatal titkára, egy kis üveg vutkival ajándékozott meg. . — Nagyon jót fog tenni tengeribetegség ellen — magyarázta jóindulattal — direkt repülőutasok számára való. A vutkit köszönettel zsebrevágtam és már el is felejtkeztem az egészről, amikor Prága után a zsebeimben kotorászva, kezembe akadt. Addig semmi bajom se történt. Részvéttel néztem szomszédom vergődését, aki a tengeri betegség ezer kínját szenvedte át és ötpercenkint emelgette a fotel karfáját, amely — akár a praktikus ágydiványok, nappal dívány, este ágy — egyúttal öblös köpőcsésze is volt. Nos, merő kötelességérzetből leittam egy kortyot a vutkiból. Abban a pillanatban elkészültem. A gyomrom egyszerűen megőrült, mintha ki akart volna ugorni belőlem! Lóhalálban hozta be az elmulasztottakat, hogy Páristól—Berlinig pauzáit és Berlintől— Prágáig szerényen viselte magát. Bécsben félholtan tettek ki a gépből. A vutki derekasan elvégezte munkáját. * Már bealkonyodott, amikor elhagytuk a bécsi repülőteret. Az égen megjelent az első csillag és a levegőben repülőgépek keringtek, farkuk alatt fehéren izzó lámpással, akár a szentjánosbogarak! Mi lenne, teremtőm, ha a gólyák, darvak, fecskék és verebek is kivilágítva repülnének este? Napszálltakor csak megnyomnának egy gombot a hónuk alatt és a farkuk rózsaszínű fényt árasztana, hogy el ne tévedjenek a sötétben! Tamás István PÁRiSBRÜSSZEL-BERUNPRAGA-BÉCS Kilenc óra alatt öt országon keresztül
