Bácsmegyei Napló, 1927. november (28. évfolyam, 304-333. szám)

1927-11-30 / 333. szám

BÁCSMEGYE1 NAPLÖ 1927 november 30. 2. oldal viselőtestület válassza meg az elnö­köt és az elöljáróságot. A vajdasági radikálisok is inkább ez utóbbi meg­oldás mellett vannak. A miniszterelnök az udvarnál Vukicsevics Velja miniszterelnök kedd délben megjelent az udvarnál, ahonnan telefonon lépett érintkezés­be a Topolán tartózkodó Alekszandar királlyal. Radies a radikálisokkal való esviittníüködésröl Zagrebből jelentik: Jovanovics Jóca nyilatkozatával kapcsolatban az újságírók kedden este felkeres­ték Radics Istvánt és megkérdez­ték, mi igaz azokból a hírekből, amelyek a közte és a radikálisok között folyó állítólagos tárgyalások­ról szólnak. Radics ezt mondotta: — Annyit megállapítottam min­dig, hogy vannak sokan a radikáli­sok között, akik őszinte hívei a parasztpárttal való együttműködés­nek. Itt azonban nem szabad elfe­lejteni, hogy a parasztpártot szo­ros, elválaszthatatlan barátság fűzi a független demokrata párthoz és semmiféle kombináció nem lép élet­ibe Pribicsevicsék 'hozzájárulása nélkül. Nagyon téved tehát minden­ki. aki azt hiszi, hogy a radikálisok ajánlatai megrendítik szövetségün­ket. Én tehát csak annyit mondha­tok: nincs kizárva, hogy megegye­zünk a radikálisokkal, annyi azon­ban tény. hogy nem lépünk be olyan kormányba, amelynek Vukicsevics Velja is tagja — túl sokat vétett ő az egész országnak. — Az utóbbi napokban Marinko­­vics Voját említik jövendő minisz­terelnökként. ö azonban sokat ron­tott presztízsén, hogy Genf be' a Népszövetséghez éppen Markovics Lázár dr.-t küldte és egyetlenegy horvátot sem küldött ki. — A politikai ágensek mostanában ismét nagyon agiijsak, Látszik, bogy készül valami. Biztosíthatok azon­ban minderrfTit, hogy a természetes fejlődés útjáról nem térnek le az események. Tolvaj Don Juan Elfogták a szubo'icaiSzent Antal nyomda betörőié1 A szuboticai rendőrség hétfőn éjjel el­fogta a Szent Antal-nyomda betörö­. iát. Mint a Bácsmegyei Napló megírta, néhány nappal ezelőtt a déli munkaszü­net alatt ismeretlen tettes belopózott a Szent Antal-nyomdának a Harambasi­­" éseva-utcábari, a Katholikus Legény­­egylet épületében levő irodájába és az egyik íróasztal fiókját feltörve, abból mintegy négyezer dinár készpénzt vitt cl. A gyanú egy öreg kéregetöre irá­nyult, aki többször bejárt az irodába és a betörés napján, épen a déli szünet alatt a házfelügyelő hitta, amint távo­zik az udvarból. A rendőrség megállapította, hogy a tettes a szuboticai szegényház egyik, Fehér János nevű hatvanötéves lakója volt. Detektívek mentek ki a szegény­házba, de Fehér Jánost nem találták ott. Az igazgatóság azt a felvilágosítást ad­ta, hogy Fehér napok óta nem jelentke­zett. Fíétíőn az egyik szuboticai éjjeli mu­latóhelyen az inspekciós rendőr egy ko­pott öreg emberre lett figyelmes, aki korához nem illő módon viselkedett és szórta a pénzt. A rendőr igazolásra szólította fel a feltűnően viselkedő öreg­embert, aki a rendőr nyakába borult és sírni kezdett. A kőszívű rendőrt azon­ban nem hatotta meg a siránkozás, ha­nem az öreg Don Jüant bekísérte a rendőrségre, ahol kiderült, hogy Bekér Jánosnak hivják. — Hol vette a pénzt? — kérdezte a rendőrkapitány. — örököltem — felelte- vidáman az öreg. és .csak akkor ijedt megL mikot közölték vele, hogy letartóztatják, mert a Szent Antal-nyomdában ő követte el a betörést. Az előbb még jókedvű öregember új­ból sirva fakadt és bevallotta, hogy a A Bácsmegyei Napló karácsonyi pá­lyázatára az utóbbi napokban számos megfejtés érkezett. Az első hetekben tigy látszott, hogy a pályázatnak csak igen gyenge eredménye lesz, pedig ez­­alkalommal a pályázóknak valóban könnyű ieladatot kellett megoldani. Mind­össze arról volt szó, hogy ve találjanak ki semmit, hanem egyetlen napig élje­nek hazugság nélkül és egyszerűen, úgy ahogy történt, írják meg ennek a naonak történetét. Ez volt a feladni az »Egy trap ha­­zagsäg nélkül* problémában, de termé­szetesen nem zártuk ki azokat sem, akik a valóságot fantáziájukkal akar­ták helyettesíteni és netfl. merve .szem­behelyezkedni . a hagyományos hazug­ságokkal, kigondolt történetben Írták meg, bogy miképen folyna In egy nap hazugság nélkül. A pályázat lényege te­hát, az. hogy le kell inti milyen bonyo­dalmukba keveredik, aki csal; egyetlen egy nanjg hazugság nélkül akar élni a világban. Eleinte igen kevés pályázat érkezett A szuboticai törvényszéken kedden nagyarányú bünügy tárgyalásai kezd­ték meg. A főtárgyalási teremnek a ren­destől''eltérő berendezése is cláráfta, hogy »nagy iigy*-TŐ\ van szó. inert a terein közepén magánosán álló vádlot­tak padja három társat kapott, hogy helye legyen huszonegy vádlottnak! mert ennyien szerepeltek a biinpörben. A huszonegy vádlott közül a legneveze­tesebb Szalal György szuboticai foglal­kozás nélküli csavargó, aki egyike az utóbbi évek legveszedelmesebb betörői­nek. Szalai György több társával rabló­bandát szervezett és közel három éven át rettegett réme volt a tanyáknak és a külvárosnak, ahol sorozatos rabláso­kat és betöréseket követett el. ezenkívül specialitása volt a vagonfosztogatás. Szuboticán kívül vidékre is kirándultak és igy többek között ők rabolták ki Bé­­kován a Halbrohr-féle kastélyt és Ku­­lán felfegyverkezve elraboltak egy fiau­­ser r.evü ottani kereskedőtől 32.000 di­nár készpénzt. A banda olyan jól volt szervezve, hogy mindig ki tudott siklani a nyomo­zó hatóságok kezeiből, amig végre ez év május elején a kelebiai erdőben a csendőrök, akik megtudták, hogy Sza­lai és társai az erdőben bujkálnak, va­lóságos hajtóvadászatot rendeztek a banda elfogására, ami izgalmas hajsza után sikerült is. Ez alkalommal Szalai György, valamint öccse, Sándor és Né­met Lajos kerültek a csendőrség kezére. A három elszánt gonosztevő ötven lé­pésről vette észre, hogy körül vannak véve. Szalai György, mihelyt megpil­lantotta a csendőröket, futásnak eredt, de amikor látta, hogy minden oldalról be van keritve, hirtelen kirántotta re­volverét, amely a Halbrohr-féle rablás­ból eredt és több lövést adott le a csend­őrökre, amelyek azonban célt tévesztet­tek. A csendőrök sortüzzel feleltek és a golyó Szalai Györgyöt a combián találta. Szalai összeesett és miután lát­ta, hogy nincs menekülés, maga ellen fordította a revolvert, de egy csendőr kiütötte kezéből a fegyvert. Szalai két társát és pedig öccsét, Sándort és Né­meth Lajost elfogták a csendőrök. A nagy fogás után hamarosan kézre­­kerültek a banda többi tagjai is, vala­mint kinyomozták, az_ orgazdákat. lopást ő követte el. A pénzt elmulatta és a négyezer dinárból mindössze csak száz dinár maradt. Fehéft letartóztatták és átadták az ügyészségnek. és azok közül is sokan félreértették a feltételeket. így nagyon sokan beküld­­tek valóban megtörtént igajtörténete­­két, amelyek között kedvesek is akad­nak, sőt van néhány érdekes is, de eze­ket nem vehettük figyelembe, mert nem feleltek meg a pályázat feltételeinek. Nem igaztörténetet. hanem egy hazug­ság nélküli nap történetét kell megírni. A legutolsó héten azonban számos olyan pályázat érkezett, amelyek helyesen oldották meg a feladatot és remél ifik, hogy a még rendelkezésre álló idő alatt sokan f gnak megpróbálkozni a hazug­ságmentes nap történetének elmondá­sával. A pályázat határideje december 6-ikct. A későbben beérkező pályázatokat nem vesszük figyelembe, a jól sikerült meg­oldásokat viszont, vagy a vasárnapi szá­mokban, vagy karácsonyi mellékletünk­ben közöljük. Minden leközölt pályázatot díjazunk és a nyerteseket külön juta­lomban részesítjük. Még egy hét áfl rendelkezésre. Tes­sék pályázni minél számosabban! Ebben a monstre-pörben kedden kez­dődött a főtárgyalás, amelyet Pavtovics István törvényszéki elnök vezetett, a tanács tagjai Sztarcsevics Mato és Ra­­dojies Szrctétí törvényszéki bírák vol­tak, a közvádat Radoszavljevics Szjav­­kó államügyész képviselte, a vádlotta­kat dr. Csernyi Tibor, Grabovac Pavle dr„ Vernácshi István, Pesics Vladimir és Gjenero Márkó dr. védték. Vádolva vannak: Gömöri Antal, Szalai György, Szalai Sándor, Német Lajos, Bulgovics István, Székely Mihály, Bartos Géza, Tumbász Bariul, akik vizsgálati fogság­ban vannak, inig a többi 13 vádlott sza­badlábon védekezik. Pavtovics István elnök a tárgyalás megnyitása után ismertette a két vád­iratban felsorolt temérdek vádat és utána a vádlottak személyi adatait vette fel. Ezután valamennyi vádlottat Gömö­ri Antal elsőrendű vádlott kivételével kivezettette a teremből és megkezdte Gömöri kihallgatását. Akinek nem hisznek Gömöri Antal szuboticai kosárfonó, alacsony, tömzsi, siirübajuszos ember. Negyvenkétéves és leggazdagabb múlt­ja van az összes vádlottak közül. Húsz évvel ezelőtt szándékos emberölésért 14 évi fegyházat kapott, de legfelsőbb fo­kon felmentették. Gondatlanságból oko­zott emberölésért egy hónapi fogházra ítélték, lopásért egyizben két évi, betö­résért újabb két évi börtönnel sújtották. Nem érzi magát bűnösnek. Elmondja. hogjran került a betöröbandába. Egy alkalommal egy vasutas megszólította az uccán és zsirt kínált neki eladásra. Megegyeztek és 40 kiló zsirt 600 dinár­ért, később egy láda finom mosdószap­pant 350 dinárért vett meg a vasutas­tól, aki magát Szalai Györgynek nevez­te. Nem tudta, hogy az áru lopott. El­mondja, hogy a csendőrök ájultra ver­ték. azért ismerte be a lopásokat. Gömöri itt sirva fakad és kiabálva mondja: — Ha az igaz csillagokat leszedem az égről, akkor se hisznek, mert büntetett előéletű vagyok. Igazat mondok, mit tagadjak. Mindent beismer a rablóvezér Ezzel. Gömöri kihallgatása véget ért és Szalai Györgyöt szólítja be az elnök. A szőke, falfehér arcú, 29 éves vádlott végig nyugodtan, logikusan mondja el az eg3res betörések keresztülvitelét. Bű­nösnek érzi magát. Az elnök egyenként ismerteti előtte a vádpontokat. Szalai beismeri, hogy öccsével, Szalai Sándor­ral és Németh Lajossal betörtek több szuboticai lakoshoz. A helyeket mindig Németh jelölte ki és rendesen oda láto­gattak el, ahol a banda egyik vagy má­sik tagja szolgált és igy a terepet is­merték. Április végén betörtek Kovács Ferenc és Kiss István szuboticai lako­sokhoz, továbbá Hkovics Jócó földbir­tokoshoz. Ezekről a helyekről zsirt, szappant, húst és ruhanemüeket vittek el. Szalai azzal védekezik, hogy az éh­ség kényszeríiette őket arra, hogy lop­janak. A betöréseket Némettel követte' el, Szalai öccse minden esetben őrt állt. Ezután sorba beismer minden egyes betörést időrendben, olyan pontosan mondja a dátumokat és az elrabolt hol­mikat, hogy az elnök megkérdezi, talán feljegyzéseket vezetett a betörésekről, így elmondja Halbrohr Mór bekovai kastélyában elkövetett betörést, ahová úgy hatoltak be, hogy a villámhárítón felmásztak a háztetőre, leszedtek né­hány cserepet és a padlásról egy előttük ismert lejáraton bejutottak a szobába. A vádlott elmondja, hogy egy nappal előbb akarták elkövetni a betörést, de lemond­tak tervükről, mert a földbirtokos oda­haza volt. Egy napot a szabad ég alatt öltöttek és vasárnap este, mikor látták, hogy kastélyból mindenki eltávozott, végrehajtották a rablást. Elvittek egy vadászfegyvert, három revolvert és sok töltényt, mivel főleg fegyverszerzés volt ennek a betörésnek a célja, de nehogy' egészen üres kézzel menjenek el, több öltözet ruhát is elvittek. A kulai rablás Legnagyobb vállalkozásuk volt a ku­­lai rablás. 1927 január 6-ikán követték el ezt a rablást, amelynél 32.000 dinár készpénz volt a zsákmány. A vádlott el­mondotta, hogy a mitrovicai fegyház­­ban, ahol számos büntetésének egyikét töltötte ki, megismerkedett egy román' nemzetiségű Miklós nevű emberrel, aki­nek vezetéknevét nem tudja. Ez a Mik­lós hivatásos Zsebmetsző volt és elmon­dotta neki, hogy egy Hausér nevű ku­lai embernél nagyon sók pénzt látott. Ajánlotta neki, hogy négy'cigánnyal, a kik tudják Hauser lakását elmennek Ku­­lára és kirabolják Hausert. A tervét vég­re is hajtották. Részletesen elmondotta Szalai, miként jutottak be Hauser laká­sába. A konyhában Miklós revolvert szegezett Hauser mellének és kénysze­­ritette, hogy adja elő a pénzt. A pénz nem volt nála, hanem egy szekrényben őrizte a belső szobában. A szekrényben megtalálták a pénzt és otthagyták Hau-' sert, akit egy bottal leütöttek. A pénzen megosztozkodtak. A vádlott 4600 dinárt kapott a zsákmányból. A vádlott menti társait Szalai György itt a következő kije­lentést tette: — A rendőrségen ráfogtam Dondóra és Bulgovicsre, hogy ők is részt vetlek ebben a rablásban. Kijelentem,, hogy ak­kor nem mondtam igazat és azért fog­tam rájuk a bünrészességet, hogy maga­mon segítsek, de most beismerem, hegv ők nem vettek részt a rablásban. Ebben csak a Miklós, négy cigány és én vol­tam a részes. A keddi tárgyalás a másodrendű vád­lott kihallgatásával véget is ért és .az elnök délután fél háromkor berekesztet­te a tárgyalást, amelyet szerdán reggel nyolc órakor folytatnak. Szerdán befejezik a vád'óttak kihall­gatását és a tanuk kerülnek sorra. Rádió mindaddig földöntúli íogalom Önnek, mig 10 dináros köny­vünket meg nem rendeli Konrath D. Đ. Subotiea Tessék pályázni! Egy hét múlva jár le az „Egy nap hazugság nélkül“ pályázat határideje A betörőkirály éhes volt azért rabolt Bei-meri a rablásoka', de menti v’dlo't társait Szalai György bcr.d ",a a véd otlak padj ín

Next

/
Thumbnails
Contents