Bácsmegyei Napló, 1927. november (28. évfolyam, 304-333. szám)

1927-11-27 / 330. szám

|927 novemöer 27

6ÄCSMEGYEF NAPLÖ

£5. oldd.

Egy esti árnyakkal játszó havas téli délutánon Magdolna ötévi távoliét után váratlanul hazaérkezett. Amikor prémesen és illatosán, háta megett a drága bődöndök terhe alatt lihegő hordárral, anyja özvegyi házának küszöbén megjelent, rémült és megbsiránkozott csodálkozás fogadta. A négy varrógép, amelynek régtől ismert kattogását Magdolna már a házuk előtt az ájult csendben pihegő kisvárosi uccára kihallotta, egyszerre elhallgatott és öt kerekrenyilí, szitaszemfiuom ráncokkal övezett szempár fordult a belépő felé. A négy éven át gondosan ápolt, becézett és a feledéstől megóvandó, mindennapi megemlékezésben fürösztött felháborodás hirtelen kitilt az otthoniak arcára. Magdolna négy leánytestvére és azok családfentartó zsarnoksága alatt alázatosan meghunyászkodó édes anyja nem tudtak felejteni ...

Amint az ajtót maga megett betette, szinte villamos feszültségű gyűlölet feküdte meg a túlfűtött szobácskát, amelynek levegője a szanaszét heverő, feldolIrtas Gál Ottó

A jólét és a gondatlan élet egy távoli hírnökének: a jóillatnak a bevonulása elegendő volt ahhoz, hogy elíeledtesse az itthoniakkal a szegénységet és a sok drága holmi keskeny rést nyitott előttük azon az ércfalon, amely a gazdagságot a szegénységtől elválasztja. Éppen csak egy keskeny kis nyílást, amelyen keresztül bepillanthattak a másik világba, hogy fantáziájuk nyikorgó kereke gyors forgással megindulhasson.

— Hol van Erzsi? — szakította félbe Magdolna a már-már terhessé váló kiváncsi kérdezősködés-özönt, húgára, a legfiatalabbra gondolva.

— Erzsi?! — szó^t Mina, a legidősebb és legcsunyább nővér és hervadt arcát ünnepélyes büszkeség komoritotta el. — Erzsi menyasszony — mondta inkább lehelve, mint beszélve, azzal a szent áhítattal, amellyel a kényszerű pártában maradt vénlányok gondolnak a házasságra.

— Igen, menyasszony! — ismételte a három fiatalabb nővér, kevésbé patétikusan, de mély elgondolkodással.

gozásra váró szövetekből és selymekből'

kiáradó nehéz illatoktól amugyis elviselhetetlenül terhes volt. Magdolna szemei ijedten kutattak a szobában húga, a hat nővér közt a legfiatalabb után, akinek közbenjárására, szószószólására a gondolatban már előrelátott ellenségeskedés közepette számított. De a fiatal leány nem volt otthon. Egy pillanatra úgy látszott, hogy Magdolnát a négy évi távoliét után szitkos szavak megalázó ostorcsapásai űzik ki az anyai házból, amikor a leány finom taktikával odafordult, ahol a leggyöngébb volt a gyűlölet vára és a következő másodpercben már átölelve tartotta anyját. A fáradt és törődött, szegénységtől és szenvedéstől kiszáradt és kicsivétörpült anyóka lioszszan és vigasztalanul zokogott elveszett ív, megkerült leánya mellén, miközben in- 1 ál b öntudatlanul, de mély gyönyörűséggel szívta, szaglázta Klára bundáié ró. kiáradó parfümöt.

■\ négy testvér már nehezebben bé- I:oo. Amikor azonban a bőröndökből ki- I : io . z a raífinált előrelátással összev ......ott ajándékok, arcuk szigorúsága

rá.: hmt-megiotő és mindent-megbccsátó n s ’yho enyhült. Szelíd korholással, de beiül jóieső melegséggel turkáltak a sok ismerős és ismeretlen rendetetésü holmi közt. Már nevetgéltek és mohó kíváncsisággal faggatták Magdolnát. És amikor Magdolna kirakta a bőröndjeit, meghatott bámulattal járt kézről-kézre minden egyes ruhadarab. Mohó ujjakkal tartogatták, szinte ujjaikka! ízlelték a szöveteket és fontoskodó arccal mérlegelték a selyem- és csipkecsodák minőségét.

És a kis szobát eleinte csak lapulva, alattomosan, később már nyiltan és diadalmasan töltötte meg a ruhadarabokból kiáradó finom virágillat, elnyomva a szegénység és a munka savanyu szagát.

— Menyasszony! — motyogta utánuk együgyü boldogsággal az anyjuk.

Magdolna Erzsire gondolt, aki csúnya és .szeplős csiíri lány volt, amikor ő egy fülledt nyárvégi hajnalon elszökött hazulról és hangosan felnevetett.

— Miért nevetsz? — kérdezte az egyik nővér és a hangjából sértődött harciasság érzett.

— Hogy a csúnya Erzsi menyasszony, ezen kell nevetnem — felelte jókedvűen

Magdolna.

A négy leány megbotránkozva nézett össze és min dia egymás tükörképei lettek volna, mind a négy ajka körül ugyanaz a lenéző mosoly jelent meg.

— És ki a vőlegénye? — kérdezte Magdolna még mindig bugyborékoló, felfelkivánkozó nevetéssel.

— Nagyon jórava'ó. rendes ember — mondta az anya fontoskodva. — Hivatalnok. Kisfizetésű, de takarékos. Eleinte bizony — sóhajtotta —‘majd szűkösen ! eil élniök. Erzsinek nem szabad varrni. Az orvos eltiltotta minden munkától. Merthogy szívbajos szegénykém. Sokat kell a levegőn lennie. Most is a vőlegényével sétál a városban.

Magdolna ellágyult és valami nehéz, felelősségi éle érzés nyugtalanította. Amikor, rövid idő múlva, Erzsi hazajött a vőlegényével, őszinte szeretettel ölelte magához húgát, hozzátartozói közül az egyedülit, akire az elmúlt négy év alatt néha-néha cseppnyi nosztalgiával gondolt. A szeplős csitri se-nem-csunyase-nem-'szép leánnyá cseperedett fel. De fiatal volt. Friss viz, szagos szappan és némi hajszag érzett rajta. A ruházatán meglátszott, hogy a nővérei a lehetősségükön túl áldoztak rá. De még igy is: fakószőke, penészes jelentéktelenségében elveszett a vőlegény mellett, aki kínosan ellesett elegánciájával és kissé utálatos

szépíiuságával páváskodott mellette.

— Ezeket meg milyen szél terelte egymáshoz? — gondolta Magdolna, miközben a fiú gavalléros meghajlással kezet csókolt neki. Szinte pillanatok alatt felértékelte a helyzetet. Azonnal tisztában volt vele, hogy a vőlegénybe nemcsak Erzsi, hanem mind a négy nővér, sőt még anyjuk is szerelmes. És e kései, gondosan titkolt szerelem kl-kiütközött azon az ezernyi apró figyelmessében, amellyel a vőlegényt ügyetlenül kö rüivették.

Magdolnának a tiszta-szobában vetettek ágyat. Hogy ne kelljen egyedül alud nia, velehált egyszobaoan a díványon a húga. A négy idősebb testvér, anyjuk kai, a harmadik szobában húzódott meg és még éjfélutánig is izgatott sugdolózássa! beszéltek a hazatért testvérről. Sok rosszallással, kevés jóakarattal és teméntelen gonddal a jövőre nézve.

— Miért is jött haza? — fakadt ki végül epésen a legidősebb, aki már ŐSZ' szezsugorodott és összeszáradt, úgyhogy a hajdani gyerekkori ágya, amelyben most aludt, újból megfelelő nagy volt a számára. Tőle akár éhen halhattunk volna. Menjen újból isten hirével vissza oda, ahonnan jött. Máriám! — sirt fel benne a jámbor lélek — menynyi bűn, mennyi vétek feketéllik ennek a lánynak a múltjában... Ó, kis Jézusom .. .1

És a másik három testvér, akik két egymás-mellé-tolt ágyban, apjuk-anyjuk hajdani ágyában feküdtek, hideglelősen bujt egymáshoz. Anyjuk meg, az éjszakára kinyitott alacsony Schöberlágyon, sűrű könnyhullajtással, de hangtalanul zokogott.

Erzsi ezalatt, otthagyva a díványra vetett fekvőhelyét, Magdolna mellé bujt és szomjas figyelemmel hallgatta a nem sokkal idősebb, de sokat tapasztalt nővér beszédét a fényről, csillogásról és imádatról, amely öt a nagyvárosban körülvette. • ■" -!*-'• * A

— És miért hagytad mindezt ott? Miért jöttél haza? —- kérdezte Erzsi r.z ártatlanság elfogulatlanságával.

Magdolna mosolyogva csókolta meg buga homlokát.

— Monthatnám, ugye, mert látni

akartalak benneteket! De mondhatnám, mert el akartalak benneteket kápráztat ni a ruháimmal, az ékszereimmel. Egyik sem lenne igaz és őszinte. Én csak nagy ritkán gondoltam rátok. Annyi sok czenvedés és megkinoztatás emléke fűz azokhoz, akik ott a másik szobában o'szanak, (Dehogy alszanak, most engem szapuinak — tette hozzá okos és megértő mosollyal), hogy csak oktalan düh kinzott, ha visszaemlékeztem reájuk. El tudom képzelni, mennyire szégyenkezhettek miattam, amikor négy

évvel ezelőtt, a főispán jogászfiával elszöktem hazulról. Gazember volt, de hálás vagyok neki, mert kiszabadított ebből a környezetből. Különben ma már nekem is térkép lenne szarkalábakból a szemeim körül Igaz. ba visszanézek összeborzadok: csak egy véletlen választott el attól, hogy ez uccára kerüljek. A főispánt! gazember volt. de becsületes. Amikor rámunt, nem dobott el magától, hanem továbbadott. És repültem, mint a francia négyesnél, a hölgydobáskor: egyik karból a másikba, amikor szerencsére egy agglegény karjaiba vetett a körforgás buta véletlene. Ez kitartott mellettem két esztendeig. Három hét előtt halt meg és — Magdolna itt kissé akadozott — nagyon sok pénzt hagyott reám. . Amikor eltemettük az öreget, boldog voltam és fáradt: ezért jöttem haza. És most nyugalmat akarok. Legalább egyelőre. Látni sem akarok férfiakat. Nincs az istennek — Erzsikéin hidd el — még egy elvan jenkid teremtménye, mint a férfi. K'has-'n-’ - na.k és kinevetnek bennünket. Önzők kíméletlenek. Minél öregebbek a dög annál fiatalabb teremtést r,Ivánnak maguk mellé. Ágymelegitőnek! Vérkeringésgyersitónak! De még igy is inkább rajtuk keresztül keresni a pénzt, mint munkával... 'reggeltől estig dolgozni? Nem! Forgatni a varrógépet... Főzni?

Egy hatgyerekes családapa mellett! Soha! A szegénységnek rossz szaga van! Ezt nálatok érezni leginkább. Ti heti munkátokkal nem tudtok annyi pénzt szerezni, mint én egy ügyesen elhelyezett és kellő időben elcsattanó csókkal! Te és most, ha kiröppenek újból a fészekből... Pénzem lesz... Gazdag leszek és független... Élni fogok! Várj csak, rád is gondoltam — mondta' hirtelen nagylelküségi rohamában és leugrott az ágyról és selyem pyjamájában dideregve, az asztalon levő kézitáskájából egy takarékkönyvet húzott ki. — Nézd! — susogta fázékonyan az ágyba visszabujva. — Látod «Loro* je-' ligáre a te részedre ezt az összeget helyeztem el egy bankban.

Erzsi betekintett a takarékkönyvbe és elszédült.

— Édes — suttogta túláradó hálával.

— Visszautazásom napján megkapod a könyvecskét, de addig nem szabad említést tenned róla senkinek. Még a vőlegényednek sem — nevetett huncutkásán. De most 'már aludjunk. Feküdj vissza, kis penészvirágom, a helyedre és oltsd el a lámpát, mert már álmos vagyok.

Hatodnapra Magdolna hazaérkezést után Erzsit egy újabb, az eddigieknél is erősebb és kíméletlenebb roham lepte meg. Anyjuk halálrarémülten szorongatta az orvos kezét és a szomszédos szobában olyan hangosan sápitozott, hogy minden szava behallatszott a beteghez, aki viaszsárga arccal feküdt az ágyon és szilvakék ajkai hideglelősen reszkettek.

Az orvos nyugalmat ajánlott a betegnek és eltávozott.

— Nyugalmat! — mormogta Mina, amikor elhagyta Erzsi szobáját.' Nyugodtabb és kényelmesebb életet már nein nyújthatunk jieki. Hiszen mindent elnézünk neki és minden izgalomtól óvjuk. Azután indulatosan leült a varrógép mellé.

Előbb csak egy varrógép kattogott... Aztán kettő... Majd három... És végül mind a négy... Zörögtek, zakatoltak a gépek. És a puha szövetek és a susogó selymek fölé négy idő-előtt megvénált leányarc hajolt.

jiyiágdoifla a beteg szobájában az ablak mellett ült és mereven kibámult az uccára. Odakiinn sürü pelyhekben hullott a hó; Ha senki, ő tudta, hogy rni okozta Erzsi legújabb rohamát. De hallgatót:, mint a hogy Erzsi is hallgatott.

Estefelé megjött a vőlegény. A hivatalból egyenest idetartott. Sápadt arcán fáradtság és közöny látszott. A napi robot fáradtsága és a szív közönye. Merev szótlansággal ült a beteg mellé és annak halo vány, kékerekkel tarkó zott kezeire időnként közömbös, futó csókokat lehelt. Erzsi szótlanul tűrte az ismétlődő kézcsókokat és csak néha rángatta meg a rohamtól gyenge testét valami névtelen nyugtalanság. Hosszú negyedórákig ültek igy hármasban: mozdulatlanul, szótlan. De mind a hárman ugyanarra gondoltak. És mindegyikük tudta a másikról, hogy az mire gondol. A nehéz játék először Erzsi gyenge testét és kimerült agyát ernyesztette el és könnyű álom ereszkedett a szemeire. Szinte áttetszőén finom, lecsukott szemhéjai aljában két könnycsepp ragyogott