Bácsmegyei Napló, 1927. november (28. évfolyam, 304-333. szám)
1927-11-13 / 316. szám
1927 november 13 BÁCSMEGYEJ NAPLÓ 27. oldal TERE-FERE Az orosz nemzeti érzés. George Duhamel, aki azért ment ki Oroszországba, hogy ott elfogulatlan szemmel megfigyeljen mindent, arról számol be, hogy Oroszországban még mindig kiirthatatlanul, elpuszlithatatlanul él a nemzeti szellem. »Oroszország nagyobb, mint a forradalma.« — Az utas — írja — szemlélődni jptt ide, tanulmányozni a forradalmat. Nyomban érzi, hogy meg kell neki figyelni, vizsgálni, fölfedezni, megérteni az orosz népet, a régi és mély Oroszországot. Aki azt képzeli, hogy semmi se változott meg, nyomban kiábrándul hitéből, de aki azt képzeli el, hogy minden megváltozott, az nem kisebb hibába esik. Tagadhatatlan, hogy a forradalom mindenütt látszik, átalakította a városokat és falvakat. De az írók, tudósok dolgoznak, mln; den forradalom ellenére, a bolseviki zsarnokok nem voltak képések elvenni mind a munkakedvüket. Egyesek, mint a hires Pavlov, folytatták csodálatos kutatásukat, anélkül, hogy a mai kormánynak behódoltak „volna, vagy szemet hunytak volna tet'tei előtt. Mások azért vették föl a lombikot, vagy a tollat, mert belátták, hogy a tudományt inkább kell szolgálni, mint az államot s a legteljesebb politikai semlegességben élnek. De mindnyájan azt érezték, hogy Oroszországnak élni kell s nélkülük nem élhet. Egy uj értelmiség keletkezett, melyet a hazaíiság meleg szelleme köt össze. A »nemzetközi« Oroszországot sanyaruságában is uj nemzeti lelkesedés hatja át. Csodálkozásomra a legkétkedőbb tekintetekben is fölfedeztem ezt a hűséges lángot, ezt a vágyat, hogy legalább mint nép, mint törzs ne haljanak meg. A megcsonkított, haldokló' Oroszország mindnyájunk szemében valami nagy. valami fenséges lett, amit meg keil menteniük, bárkik is az urak, bármilyen is a zászló. Ezt kérdezik egyesek szeretettel, má,sok epés gúnnyal, de mindnyájan ‘lázasan: »Mit gondol Oroszországról?« És mennyire nyugtalankodnak, menynyire sürgetik a választ. Mindenről, amit mutatnak nekem, minden tál ételről, amit elém raknak, ezt mondják gyöngéden: »Ez orosz, ez igazán orosz!« Köd. Az idegen bolyong Londonban s elcsodálkozik, hogy milyen vastag,- áthatolhatatlan a sárga köd. Semmit sem lehet látni. A villanylámpák is csak egy arasznyira tudják kilövelní sugaraikat. Nem ismeri a járást, hiába keresi szállodáját. Tétova árnyékok rémlenek körötte, mint a kisértetek. Már-már attól, tart, hogy valami szakadékba zuhan vagy egyenesen a Themzébe pottyan. Amint igy botorkál, valaki hirtelen karjába, kapaszkodik. — Jaj, uram — rebegi az idegen — önt valóban az Isten küldte. Eltévedtem ebben a rettenetes ködben. Nem lenne szives megmutatni nekem, hol van az Ivanhoe Hotel? — Az Ivanhoe — szól a londoni. — Pár lépésnyire innen. Csak fogódzék belém, nyomban elvezetem. Pár pillanat múlva az idegen csakugyan megpillantja szállodája villanyié-, nyes ablakait, a portást, a liftesfiut, a már ismerős alakokat. Áradozva köszöni meg a londoni kedvességét. — De hogyan tudta megtalálni, kérem ebben a szönyiiséges ködben? — Egyszerűen — válaszol a londoni a legnagyobb hidegvérre;. — Vak vagyok . . . * Zengő északi fény. Uj, furcsa, eddig nem tapasztalt jelenséget észleltek, melyre még a tudomány sem tud magyarázatot adni. Az Ural-hegységben az északi fény ragyogott, oly erősen, oly sokáig hogy mindenkit csodálkozásba ejtett. De a rendkívüli fényjelenséget zengés, egészen sajátszerü muzsika kisérte. Beresoff nevű kis városkában, mig az északi fény vörös legyezője takarta cl az eget, érc-zajt hallott a lakosság, melyet nem tudott mire magyarázni. A parasztokat babonás félelem fogfa el. De nemcsak ők észlelték a hangokat, hanem a műveltebb emberek is. A rádióállomás igazgatója igy nyilatkozik erről a hangjelenségről: — Amikor az északi fényt figyeltük titokzatos hangokat hallottunk: gyönge de határozottan kivehető füttyöket, melyek hol erősödtek, hol halkultak, amint a sarkisugár ingadozott. Vagy tiz percig hallgattuk az érces zenét, azután visszatértünk a rádióállomásra, hogy leadjuk napi jelentésünket. Itt uj meglepetés várt ránk. Rádiónk nem viselkedett úgy, mint rendesen. A fölfogó készülékben nagyon erős fütty hallatszott s a drótok, melyek az antennával összekötöttek, szikráztak Mióta állomásunk föl van szerelve, sohase tapasztaltunk ilyen érthetetlen, egye'őre megmagyarázhatatlan jelenségeket Uj váióok. Milyen okból lehet kérni az »ágytól és asztaltól« való elválást? Ezerféle okon. De olyan válópör még nem fordult elő a históriában, mint amilyent most tárgyalt a genfi törvényszék Egy férj a bíróságtól azon a címen kérte feleségétől való elválasztását, mert az szerinte rengeteget evett. Válasszák el tőle az asszonyt. Legalább az asztaltól hogy bolonddal van-e dolguk, vagy csak különccel. De annyira ragaszkodott igazához, hogy komolyan megvizsgálták ügyét. Egyébként is megértették a helyzetet mikor megjelent színük előtt a feleség Tagbaszakadt, zömök, tulíápiált, tenyeres-talpas svájci asszony, akinek dijbirkózó izmai és bikadöntő vállai vannak, 'töredelmesen bevallotta, hogy az étvágya mindig jó volt. Nemcsak most, hanem leánykorában is s mikor férjével jegyben járt, nem csinált titkot abból, hogy a gyomrát éppúgy szereti, mint vőlegényét. Mindez nem ábrándította ki belőle leendő urát. A férj itt közbeszólt: ■ — ígért, kérem, de akkoriban az édesapja tartotta el. Az én erszényem ezt nem engedi meg. Tessék megnézni menynyit fizetek havonta a mészárosnak, péknek, cukrásznak . . . A bírák orvosi szakértőket kértek, akik megállapító itik, hogy az asszony nem szeszélyből, vagy torkosságból eszik, hanem a táplálék csakugyan szükséges szerövezeíének. Ezért a férj kérését viszszautasiíották, elmarasztalván őt a pörköltségben. Elképzelhetjük, milyen kedélyesen folyt le ezen a napon az ebédjük a közös asztalnál, ahol az asszony ezúttal is megevett egy fél borjut s egy pár cipót. * ' Kinin. Egy folyóirat, melyet az olasz gyarmatügyi minisztérium adat ki, legutóbbi füzetében érdekesen meséli ei, hogy fedezték fel a leghatékonyabb oryosszert, a kinint. Loxa környékében, Peruban volt egy tó, amelyben — legalább igy adják elő a tizenhatodik századbeli orvosok — valami nagy vihar után beleestek a parton növő cserjék és bokrok. A viz nemsokára megkeseredett tőlük. Észrevették, hogy. ezután az erdőben éiő beteg állatok ösztönösen odajártak inni, hogy meggyógyuljanak. Lgy indián, mikor láza volt, arra gondo't, hogy ő is megpróbálja. Ivott a tó \ Izéből. Másnapra már elmúlt a láza. »-.,c megkereste, hogy a cserje mei.vik részében van az orvosság és fölfedezte, hogy a törzs héja gyógyít. Kitől kezdve az indánok rendszeresen használták a kinint, de idegennek semmi kincsért sem árulták volna el. Különösen a spanyoloknak nem, akik meghódították földjüket. , ••»38-ban' történt; hogy egy spanyol katona lázas lett s valami bennszülött, aki kedvelte őt, meggyógyította a kina-fa héjából készült porral. Erre a katona vizsgálódni kezdett s megállapította, honnan veszik a bennszülöttek a csodálatos gyógyszert. Maga is készített kininport s fölhasználta társainak gyógyítására. Nemsokára megbetegedett Cinchon grófné, Peru kormányzójának felesége. A loxái rendőrség főnöke, aki már hallott valamit a fehér porról, magához hivatta a katonát, hogy gyógyítsa i meg a grófnőt. A katona adott egy port a kormányzó feleségének s az nemsokára föic'bredt. Miután a gyógyszer elterjedt Portugáliában, mindenütt dsak igy nevezték: »a grófné pora.« Később a grófné nevéről keresztelték el »cichonának.« Amint látjuk, a kinint is csak »keserű« tapasztalatok után fedezték fel. Flesch Ilonka: Az vi%e Hallottam holdsugár sikolyát. Midőn a hajnal vágtatott idő, Láttam égni éji lepke szárnyát. Amint a fénytől ittasulian Röpült, röpült a halál elé. Láttam fakó szájából hullni a vért, Kiköhögött tüdőt szartós kendőre, ilaltötia'm Zokogni leányanyát. Midőii messzit horpadt gödörbe ásta Csókokba fojtott szégyeiiiuagzcuát. Hallottam dalölni kócos diákot Tárt ablqk mögött kopott szobában. Mint réges-régen a dalos király Kedvese nevét zengte dalában. Láttam rohanó bárányfelhőket, Mint szálltak a végtelen égmezőben. Hogy sírtam, midőn tikkadt szemem Véget ért a végtelen messzlségben. Hallottam, őszön a sikongó szél Kőhazak mögött vadul harsonázik, A kályhatiiz be furcsákat mesél. Be rossz tudni, hogy annyi ember fázik. Ldltain még az embert, szemében oil égett: Úristen! miért, miért az élet? Miért a félelmek, az elmúlás, Miért az elindulás, miért a megállás Aliért a bejárt, a járatlan uj utak, Ha minden ut a halálba lyukad? •-“•".’■te Az Evening Sport New-York 100*000 dollár “í* jutalmát nyeri el az, aki kitalálja, ki ez a nő és mely filmben játsza a főszerepet? Megfejtések nov. í9-ig teljes címmel és névve! a LIfka-mozi Subotica vagy az Amerikait Film filiala Subotica címre küldendők 11374
