Bácsmegyei Napló, 1927. október (28. évfolyam, 273-303. szám)
1927-10-23 / 295. szám
23. öleim _K. fiXCSME&YEI NAPLÓ 1927 október 23 ' v JUNiUS V • Lomhán, álmosan nyúlnak el az arányló retek a nap izzó tikkasztó csók- 3^i alatt Párzó szitakötők lejtenek szivarványos táncot a folyó felett és a part í'TM*« alatt’ a Fiu és a Leány csókolják bele első remegő, ájult csókjaikat ebbo a nyáreleji délutánba. A csőinakban tarka napernyők alatt, boldog hányok, műhelyekben robotoló, meg ki sem virágzott és máris hervadó szegény kicsi testük fehérségét tnroszhk a csókos meleg napsugárban. v ^e|lez diátok bágyasztanak, mindenütt az Elet, ez a nagy kerítő dalolja muzsikásán örök dalát. Lenn a kanyarodénál egy kisfiú néz áai -vasszemet a folyó csöndes tükrével Tagy a túlsó part fasorának ködbevesző’ gwnalara mered, melynek koronái a rá- Bur. rakódó finom puha portól ezüstösen wsutognak és távoli tündérország csiifoso vértü őreiként bólogatnak felfelé. ILarsonykék szemeiből patakzanak a Könnyek es összevegyülnek maszatos kis arcára az korommal. , Lukfető..- fejében egymást kergetik a gondolatok. Látni vélte a régi életet a mint az édesanyja lába előtt ülve' nézi otv ahogy hosszúlábú bohóckákat és bakacskakat festeget, amiket minden szombaton együtt vittek be a bazárba és a kapott pénzen, a szükséges holmikon kivrf . mindig tellett egy kis édességre, ■amit,, aztán pajkos jókedvvel együtt fogyasztottak el. L & ‘mindig jókedvű volt, mert tudta, nogy édesanyja szép szomorú szeme csak akkor derül fel, ha őt kacagni hallpa> ha ő van mellette. Sokszor találta <S»Tua. egy férfinek a képe felett, de ha » bejött, eltette azt és Ölelte, csókolta a kisfiát, az nem mert kérdezni sémmlt,1 csak szorosan anyjához simult és lecsókolta annak remegő pilláiról a könymyeket. Eszébe jutottak ünnepi sétáik kettesben, puha ruhácskái, minden boljdogságuk, addig a végzetes vasárnapig. (Oh, hiszen ma is vasárnap van.) Egyszer sétájukból visszajövet egv uccasar*on kellett várniek, hogy az átjáró szabad legyen, ekkor előttük termelt egy .ur, restett szájú kisasszonnyal, ’egy iir; ;aki nagyon hasonlított ahhoz-a'itophézr lamely felett az édesanyja annyiszor könnyezett. Valamit súgott a selyembe burkolt hölgynek, mire mindketten végignézték őket és hosszan, kegyetlenül felnevettek. v érzj többé az anya puha kezét a magaén. látja öt márványfehéren elterülni a kövezeten, azokat meg ijedt arccal eltűnni a körűié támadó embergyiiriiben, lát az anyja fölé hajolni egy pápaszemes urat, amint felállva mondja: >a szive ölte meg«. Ö ebből mind nem ért semmit, de egy homályos sejtés felsajog benne, érezte, hogy valami pótolhatatlan nagy veszteség érte. A temetéssig megtudott mindent, megtudta, hogy a legjobb édesanya nem tekinthet többé vigasztalón zokogó kisfiára elzárt pilláinak koszorúja alól... Ez is elmúlt, nem maradt utána semmi, csak egy na^:nagy üresség a fájó kicsi szívben. Eljött érte a bácsi, megparancsolta, hogy vege legyen a bőgéseknek és majd ott, ahova viszi, mesternek szólítsa őt, mert inast csinál belőle. Megérkeztekbe, ahol az öreg legénytől a legutolsói inasig muidegyik őt ütlegelte, ugyanis a mester kijelentette, hogy »Csak verjétek ki az úri tempót belőle«. így ők örömmel éltek az engedéllyel. Látja magát, amint először kellett a fujtatót hajtania, ő hajtotta szakadatlanul. lázas, elgyötört kis teste hasonló volt már a parázshoz, amely kohóban izzott és csak nem akartak tudomást venni róla. Lüktető halántéka a megpattanásig feszült... végül nyöszörögve mondta, nem bírja tovább és megkapta í az első verést... Az asszonyságot, aki attól tartott, j hogy az ura megkedveli őt, a saját esi- i pás kölykei rovására, gyűlölte. A többiektől csak irtózott, az asszonyságot gyűlölte kicsi szive minden felgyülemlett keserűségével. Amikor azt mondta neki, hogy »fattyu«, vagy »áz anyád is jóféle volt te sem leszel más«, akkor nagyon erőlködött, hogy neki ne ugorjon és szét ne harapja a torkát... Éjszaka sokszor tigy érezte, hogy halott édes anyjának ott fenn, sokkal jobban fájnak ezek a szavak, mint neki a verések, érezte, ha egyszer nagy lesz, erős lesz, meg fogja fojtani az asszonyságot. Most azonban, hogy elvesztette a százast, amivel váltani küldték, nincs tovább... ő nem tehet róla, minek csúfolta az a másik inas, hogy 6 anyámasszony katonája, mert nem káromkodott. csak azért sem, birkózni kezdtek és nem tudja, eközben-e, vagy előtte, de elvesztette a százast. Visszamenjen? Soha! Biztosan agyonvernék. Még most is felsajgott benne az elszenvedett verések emléke és a forró napon fázósan összeborzadt... Jó is lesz neki ott lenni majd, nem rugdossák fel zsákokból összerótt vackáról dologra, aludni fog... aludni... ameddig csak akar... és most forrón imádkozik, hogy jöjjön el érte az édesanyja a mélybe. Már imádkozott. A kis inas mindjobban a viz fölé görnyed... meginog... és belezuhan oda, ahol aludni fog ... sokáig, háboritlanul. Még egy utolsó életakarással megkapja a parti indát, de az elszakad és ő elmerül. Csapzott kis feje mégegyszer feltűnik a habokban, bársonykék szemei rémült meredten néznek fel... túl a fákon... túl az életen... Ott fenn talán már látja az anya sápadt árnyát suhanni felé... Csönd lesz, a hullámfodrok tréfás berzenkedéssel kergetik egymást, mindenütt örömök piroslanak fel, mindenütt az Élet muzsikál, az örök daloló. Biborarcu leányok, ifjak eveznek el felette, egy csókos vasárnap sóhajos emlékével a lelkűkben, a megmaradt kalácsmorzsákat táncoló ujjakkal kiszórják a szegény éhes halacskáknak. Minden megy tovább a maga rendjén, csak egy kis kovácsinas nincs többé... Flesch Ilonka TERE-FERE Mi van Mózes szakállábán? Meglepő fölfedezésre jutott egy római iró. Michelangelo Mózes szobrát szemlélte s a szakállábán egy női alakot fedezett föl Csodálatos, hogy századok során már millió és millió ember bámulta meg ezt a remekművet s mindeddig nem fejtette meg a szalmákban lévő »találós kérdést«. Ezt irja a római iró: — A dúsan lehulló szakáll gyűrűjében és bozontjaiban egy kimondhatalanul kecses vonal rémlik föl. Aki tüzetes figyelemmel szemléli s több oldalról is megtekinti, elűbb-utóbb föltétien rájön hogy valami légies alak van itt elbújtatva, mely egy csodásszép nőt ábrázol. Figyeljétek meg a sürü szakállat, mely lehull az útiról: Itt egy kecses fej kör-I vonalai látszanak, amott van a sima, finom kar, amott a csípő, amott a nő hajzata, mely körülkacsolja a kicsiny kart. Vájjon csak érzékcsalódás játszik velünk? Nem, mert bármely irányból nézed, az alak mindég tisztán, amellett titokzatos (s mosolyogva kisért, az örök: kévaló költészet fátyoléitól eltakarva .., Most már csak* az a kérdés, hogy Michelangelo szeszélyes lángesze teremtette-e meg ezt a figurát, vagy pedig a megfigyelő képzelete, mely gyakran alakokat lát bele hegyormok vonalaiba, felhők gomolyaiba. Angol humor. Egy népes kisvárosban éppen vásár van, mikor a piactéren autó robog át veszett sebességgel. Mindenki rémülten fut, amerre lát. Az autós folyton tülköl, kétségbeesetten forgatja a kormánykerekeket, szeme kidülled s egyáltalán nem hallgat a rendőrök kiáltására, füttyére, tovább rohan, hanyathomlok. Végre két kerékpáros rendőr utána iramodik s egy már csöndesebb mellékutcán sikerül lefülelni. Az autós lihegve leszáll s a két rendőr kérdőre vonja, miért száguld nyolcvan kilométer sebességgel a piactéren, vásár napján? Az angol tépdesi gallérját, hogy szabadabban lélegezhessék, aztán igy szó!: — Dicséríessék az Ur neve.... Csakhogy nem történt semmi baj... KépZeljék csak, mikor a piactérhez érkeztem észrevettem, hogy a fékek elromlottak Rettenetesen megijedtem ... Fék nélkül kell áthaladnom a városon, fék nélkül ... Erre nyolcvan kilométeres sebességet vettem, hogy minél előbb túl legyek a piactéren és ne gázoljak cl. senkit ... Csakhogy ideértem,.. Sikerült ... * Berlin titkaiból. Berlin sok minden tekintetben tartja a világrekordot: ez a Utáni arányok városa. Itt van a kontinensen a legnagyobb szálloda, Európa legtökéletesebb repülőtere, a világítás, a tisztaság páratlan, a berliniek fogyasztanak legtöbb vizet Európában. Ezenkívül még egyébb rekordokra is ők tartanak számot. Poroszországban évente körülbelül 5000 ember fül a vizbe. A legnagyobb percent Berlinre esik. Gyakran megtörténik, mikor a »vízi rendőrséget« hívják hogy valamilyen fulladt embert kihalászszon a fővárost körülvevő tavakból, nem egyet, hanem ötöt találnak, akiket egyáltalán nem ismernek föl s mint ismeretleneket földelnek el. Berlinben évente körülbelül 4000 ember tiinik el, anélkül,, hogy valaha is megtudnák, hogyan és hová: egy mezőváros egész lakossága ez, mely elkallódik. Itt követ el legtöbb ember öngyilkosságot. Minden százezer emberre 454 öngyilkos esik. Németországban báromiéle vallás van, a katolikus, a protestáns és a zsidó. Érdekes, hogy az öngyilkosság terén a zsidók vezetnek. 10.000 berlini öngyilkos 4.10 protestáns, 1.81 katolikus, 4.61 zsidó. Berlinben aránylagosan sokkal több házasságot kötnek, mim bármely más német városban, de a válás is könnyebben folyik le. 1921-től 1926-ig Németországban 1000 lakos közül 780 házasodott meg évente, Berlinben viszont 983 Szóval a házasságok száma Berlinben busz százalékkal több, mint a birodalom egyébb részeiben. De a berlinieknek legkevesebb gyermekük van s a házasfelek könnyűszerrel válnak el. Mig egyebütt 1000 lakosnak -22.6 százalék gyermek volt, Berlinben csak 11.30 százalék. Ez a jelenség egyébként nem uj, 1875-től Berlin születési görbéje folyton lefelé rokkan. Ennek ellenére a német főváros lakossága folyton növekszik. 1875-től fogva megötszöröződött. Németországban az elválások évente 35.000-re tehetők, szóval kétszer annyi az elválás, mint a háború előtti időkben Ebben a tekintetben is Berlin jár az élén amennyiben minden 100.000 lakosra 1934 elválás esik. Fiatal pár, nászuíasok ringanak a gondolán. A férfi chicagói sertéskirály fia, a lány a sanfranciskoi tonhalkirály leánya. így beszélgetnek egymással: — Mondd, drágám, hol is vagyunk most? Firenzében, vagy Velencében? — kérdezi a nő. — Mondd, drágám, milyen nap is van ma? — kérdezi a nőt a férfi. — Julius 4-ike drágám. — Várj, drágám — szól a vőlegény s lázasan lapozgatja jegyzőkönyvét. — Junius 22 ... 26 ... 27 .. . 30 . . . Julius 1... 2... 3... 4... Igen, Velencében vagyunk, drágám... Tórtértr'tsk nolif iknro'oól. V.'inston Churchill az Egyesült Államokban előadási kőrútra ment. Egy este Liverpoolban a félelemről tartott előadást. Előadása során példákat hozott föl arra vonatkozólag, mikor fog el bennünket leginkább a félelem Szerinte az óceánon haladó utas érzi ezt leginkább, akit éjszaka azzal ébresztőnek föl, hogy valaki beleesett a tengerbe. Amikor ezt az előadó javában fejtegeti, hallgatói közül, az első sorban fölkel valaki s igy szól: — Bocsánatot kérek a tisztelt előadó tirtó!, de ellen kell mondanom neki. Nem az az utas fél leginkább, akit említ, hanem maga az az ember, akit beledobtak a tengerbe. Ezt tudom. Én próbáltam. Coolidge, az Amerjkai Egyesült Államok elnö’ e rendkívül szófukar. Ha nem lenne iiyen díszes állása bármely nagy vállalat bízvást szerződtethetné titkárjául. Harapófogóval sem lehet belőle kihúzni a szót. Múlt vasárnap Coolidgené nem mehetett el az istentiszteletre, mert gyöngélkedett. Mikor férje haza jött a templomból, Coolidgené megkérdezte: — Mondd, szépen beszélt a tiszteletei? — Szépen — felelte az elnök. — Miről? I. — A bűnről. "v — Igazán? No és mit mondotf róla? — Ellene van. Én is. ...Többet aztán nein beszélt. * Kína az élen. A Mennyei Birodalmat az elmaradottság jelképének szokás tekinteni, mely fővárosát körülveszi vastag fallal, hogy be ne hatolhasson oda a »nyugati műveltség«. Ezt gyakran emlegetjük, de közben, mikor halljuk, hogy az ősi országban találták föl először az iránytűt, a könyvnyomtatást, a puskaport, pironkodunk. Most megint okunk lesz egy kis pirulásra. / Ismeretes, hogy Beiin, fölfedezte, hogy lehet közönséges sürgönnyel továbbítani kezünk írását. Európában erre vonatkozólag már tettek néhány kísérletet isi a legjobb eredménnyel. Egyelőre azonban még messze vagyunk attól, hogy a találmányt gyakorlatilag is megvalósítsák a sürgöny utján a hires művészek autogrammokat küldhessenek, arcképük kíséretében. Az Indcpandance Beige megírja, hogy a Pekingi Újság Julius 5-iki számában az első oldalon kéziratos sürgönyöket közöl, melyeket a telegrafia utján juttattak cl hozzá, minthogy Peking és Mukden között már ez év május elseje óta rendszeresen működik kéziratos sürgönyszolgálat. A Pekingi Újság tehát kezdeményezésével túlszárnyalta az összes európai és amerikai lapokat. Noha a rengeteg birodalomban véres pártviszályok, szörnyűséges torzsalkodások dúlnak, Kina a »műveltség bölcsője« méltó akar maradni dicső múltjához. A cárevics — él? Nemrégiben jelent meg egy kötet melyben a történelem szenvedélyes búvára oknyomozó alapon vizsgálja az okaterinburgi gyilkosságot s mogáliapitja, hogy ez alkalommal nyilván az egész orosz cári családot kiirtották. Most az a hir fut végig a világsajtón, a Mutin utján, hogy Alexej cárevics él, meg pedig Bydgosz-ban, a lengyel Pomerániában. Egy fiatalemebr legalább is állhatatosan is azt állítja magáról, hogy ő II. Miklós cár édesfia. Elmeséli, hogy egy öreg kozák a helyébe, a börtönbe egy szakács fiát csempészte, akit Ivanovnak neveztek. így sikerült megmenekülnie a bolsevikok elöl. Előbb egy német internáló táborba került, ott, mint német gyermeket helyezték el, aztán Magdeburgba küldték haza. Innen Lengyelországba vitték, egy katolikus pap vette pártfogásába, aki megtanította öt franciául, angolul, sőt a katolikus hitre is áttéritette. Utolsó állomása Bydgosz. Az állítólagos cárevics fehérvarrással, hímzéssel foglalkozik, ami — egyesek szerint — szintén azt látszik bizonyítani, hogy nem történelmi hamisítással állunk ■ szemközt, mert a cárevics gyenge testalkatára való tekintettel a feiiérvarrást és hímzést tanulta ki. Nyilván azonban történelmi legendáról lehet csak szó. XVI. Lajos gyermekét épp igy fedezték fel itt és ott a nagy forradalom után. A história ismétlődik. * Kis hírek a nagyvilágból. Az amerikaiak néhány év óta kedves ünnepet rendeznek minden évben: a mamák napját. A templomokban beszédeket tartanak az anyákról megható szertartások kíséretében, az uccán éltetik, a családi körben is ünnepük őket. Minden bolt, iparág résztvesz- az ünneplésben A cukrászok szívvel ékes tortákat készítenek az anyák tiszteletére, a játékosboltokban erre a napra külön játékokat árulnak. Még a pékek is olyan süteményeket, kalácsokat sütnek, melyeken az anyák dicséretét örökítik meg cukros betűkkel.
