Bácsmegyei Napló, 1927. október (28. évfolyam, 273-303. szám)
1927-10-23 / 295. szám
1927. október 23.--fa. BÄG5MEGTEI NAPLŐ 20. oldal Magyar kivándorlókkal Délamerika Selé V. Élet a hajón — A Bácsmegyei Napló kiküldött munkatársétól — Buenos Ayres, 1927 szeptember. A Cap Polónió elindult tehát. Es a Cap Polónión is, a német tengerészet büszkeségén, ép úgy mint odahaza a tiszaparti kocsmában, vagy a hortobágyi csárdában, Zentán, Székelyudvarhelyen, Nyitrán vagy Érmindszenten: Itt valahol, ott valahol Esett, szép, szomorú fejekkel Négy-öt magyar összehajol S kicsordul gúnyos fájdalmukból Egy ifjú ősi könny, magyar könny: Miért is? (Ady) A kisérőhajó Cuxhavenig lohol az óceánjáró óriás oldalán. Ott előre fut egy darabon, majd megáll és utolsó istenhozzádot int az előtte eldefilirozó Cap Polóniának. A zenekarok az »Ich hatt’ eine Kameraden«-t intonálják. Mindenki a fedélzeten van és mindenki zsebkendőt lobogtat, innen is, onnan is. És mindenki, aki csak ismeri a német katonák háborús dalát, teletüdővel fújja az aktuális refrént:*- In der Heimant, in der Heimat — dort gibbt’s ein Wiederseh’n!...« A Cap Potónió főárbocáról lerőppen Hamburg Város a hazai álló-, más — hárombástyás kék zászlaja, a kisérő hajó egy. re kisebb ponttá zsugorodik visszatekintő szemeink előtt, a cuxhaveni part kedves viilacsoportjai is lemara doznak mögöttünk és egyre közelébb húzódik hozzánk valami átláthatatlan szürkeség: a La Manche-csatorna köde. Egyszerre csak eltűnik az aranyos napsugár, a távlatba homályosodon utolsó partok sziluettjeit elnyeli a szürke ködfüggöny és megszólal a hajó öreg szirénája. — Rendkívüli köd ül a csatornán s hajónknak nagy elővigyázattal kell haladnia, nehogy összeütközzék a szembejövő halászbárkákkal vagy fáfusson a zátonyokat jelző bójákra, — avizálják a stevardok, s ettől kezdve percenként bőg egyet a tengerbe kiáltó gőzbombardón. Oly sürü a köd és oly fekete, hogy a fedélzet hatalmas villanyreflektorai is megtörnek 5—6 méteren belül. Délután négy órára jár csak az idő és még sem látunk két lépésnyire. Mindenki behúzódnék a félelmetes fekete homály elől a hajóprospektusokban agyonrekl^troZOt^^o^ányzó-, társalgó-, könyvtár- és egyéb közös termékbe, de csakhamar kiderül, hogy a Cap Polónió, a modern luxushajó, minden kényelmi berendezést az I. és II. osztályú és luxuskabin-utasoknak tart fenn, a III. osztályú kabin — és fedélközi utasoknak pedig nem jut egyáltalán semmi, az egyetlen egy ebédlőn kívül. A III. osztályú kabinutasok ebédlője még csak megteszi valahogyan, mert elég tágas, otthonias és a kényelmes forgószékekben el lehet üldögélni egy darabig, de a fedélközi utasok úgynevezett »étterme« nem egyéb egy »föld«-alatti kalitkánál, ahol kecskelábu kaszárriyaasztalóknál, támlanélküli lócákon szorong a népség — és a levegő dögletes! Ez a kiabáló ellentét még kirívóbban mutatkozik a hálófülkék berendezésében. A III. osztályú kabinutasok fülkéi borzasztóan szükek ugyan, de a felhajtható sodronyos ágyakon hófehér ágynemű van és a kényelmi berendezéshez hoz zátartozik a felhajtható mosdószekrény és a villanyventillátor is. A hálófülkék 2, i és 6 személyesek. A családokat lehetőleg elkülönítve, közös fülkében helyezik el, de nem ritka eset, hogy a kabinok teljes kihasználása céljából itt is szétválasztják a családokat nemek szerint és a nőket nőkkel, férfiakat férfiakkal teszik közös kabinba, hogy minden ágyat, maradéktalanul kihasználhassanak. A fedélközi (Wolmdeck-)utasok hálótermei — ezzel szemben, — még a jóindulatú kritikát sem bírják el. Ezek a közös hálótermek a hajó legalsó részében, közvetlenül a hajófenék raktárhelyiségei fölött vannak berendezve. Alacsonyak és levegőtlenek. Sötétségüket az állandóan égő villanylámpák örökös félhomállyá változtatják. A szorosan egymás mellé és egymás fölé szerelt keskeny vaságyakon kékcsikoshuzatu szalmazsákok és szalmavAnkosok. Egy-egy hálókamrában 40—50 ember van összezsúfolva. Férfiak és nők nemek szerint különválasztva. A túlzsúfolt nyomertanyák dögletesen áporodott levegője fojtogatja az embert, ha belép. A különböző rendű-, rangú- és nemzetiségű emberek örökös vitatkozása, civakodása, vaskos gorombaságok, káromkodások és szitkok hangoskodnak mindenfelé — az ember önkéntelenül is Gorkij »Éjjeli menedékhely«-ére gondol és sietve menekül a földi nyomorúság emo szánalmas vackaiból. Az »osztálykülönbség« sehol sem mutatkozhatik kirívóbban, mint ezeken az óceánjáró hajókolosszusokon. A tömeg, a kispénzű emberek serege, ami a lényegesen olcsóbb díjtétel mellett is a legsúlyosabb jövedelmi tételt jelenti a hajóstársaságra nézve: csaknem baromi sorban kénytelen átkinlódni az óceáni utazás keservesen hosszú nappalait és még hosszabb éjjeleit. Napfényhez, levegőhöz nyugalomhoz, egy kis szabad mozgáshoz semmi jussa. Szabadsága abból áll, hogy naphosszat fetrenghet savanyuszagu szalmazsákján, vagy ha rákolompolnak, oda ülhet a közös váju elé, a kecskelábu asztalokhoz, ahol gusztustalan bádogtányárjából otromba bádogeszközökkel, — minden tányérváltás nélkül — végigeheti a menüt: tengeri halat, sok burgonyát, olcsó marmeládét, konzervkávét és véreshurkát. És ha kedve tartja, ácsoroghat a hajó orrában, a felvonó gépek közötti szűk kis térségen, ahol legjobban megérzi a hullámzást és hamarosan felfordul a gyomra. A hajó tatjában is van egy icike-picike elkerített fedélzet a III. osztályúak számára, de itt is alig szoronghat több 50 embernél, jóllehet, a Cap Polónió 1500 III. osztályú utas számára van berendezve. Ezzel szemben, a hajó I., II. osztályú és luxus kabinutasait a fejedelmi paloták minden fényűzése, raffinált kényelme és szemkápráztató ragyogása veszi körül. Faragott, bőrpárnás bútorok, pazar freskók, selyem- és bársony takarók, csodaszámba menő perzsa-szőnyegek, nappali világosságot árasztó csil- Jlár-csodák, templom-nagyságú társalgó-, ebédlő- és játéktermek, kékvizü márványuszoda, hófehér email fürdőszobák, tornatermek, zeneterem, könyvtárterem, úri dohányzótermek, női szalonok, bálterem, télikert, tenniszpálya, elektromos fürdők, rádió- és fényképező termek, a hajón naponkint megjelenő rádióujság a legfrisebb világhírekkel, a napfürdőzöknek fedélzeti strand, az árnyékot keresőknek széles, hatalmas, pálmasorok között futó fedett sétány, a lovaglás úri sportját kedvelőknek ravasz gépezetekkel mozgatott vas-hátaslovak, a mesterien berendezett bárokban Bachus imádóinak a világ minden részéből akvirált italkülönlegességek a tokaji aszútól elkezdve az angol Whiskyn, a bajor fekete sörön, a francia likőrkülönlegességeken és a dalmát partok »Lacrama Christi»-jén keresztül egészen az oportói »Porto«-ig, nemkülönben az egyiptomi, angol és francia cigarettaspecialitások minden válfaja és eredeti Havanna-, Dannemann- és cubai szivar-költemények állanak rendelkezésére. A »Cap Polonio« luxus appartmánjai, I. és II. osztályú helyiségei úgy vannak berendezve és az utasoknak a művészi szépség, keleti kényelem és high life-élet változatosságai olyan pocsékoló'7 bőkezüséggeT''omlanak elébe, mintha, minden utas, legalább is ex-császár, inkdffltöSÖSft5 ^zbrénykldó perzsa sah, vagy sikerekben bővelkedő frankhamisitó volna, akiknek nincs más gondjuk, mint a pénzt elkölteni és a földi gyönyörök registraturéját végigskálázni. A »Cap Polonió* I. és II. osztályú utasainak nincs is panaszuk. Elragadtatással beszélnek az ellátásról, kiszolgálásról és háromhetes tengeri ut »szenvedéseiről«. A »Cap Polónia« első és második osztályán utazni feledhetetlen élmény, Krőzusokat untató gyönyör és csodás élvezet — a hajófenékbe zárt kivándorló koldusok rovására. Az úszó palota — és börtön — tökéletes organizmusa és adminisztrációja finom tapintatossággal gondoskodik arról, hogy a III. osztályú kabinok és a lakófedélzet gusztustalan nyomorúsága ne zavarja a felsőbb traktusok hangulat-életét. A »tömeg« úgy el van reijesztve a felsőbb osztálytól, hogy még ablakon keresztül sem pillanthat be az I-, II. osztályúak Eldorádójába és viszont, azt is óvatosan elkerülik a hajó udvarmesterei és ceremóniamesterei (az Oberstewardok és adjutánsaik), hogy a Herschaftok szemügyre vehessék a lenézett III. osztály nyavalyás életét. Igazságosak akarunk lenni, amidőn megállapítjuk, hogy a Hamburg-Südamerikanische Dampfschiffarts Gesclischaftnak a kizárólag III. osztályú utasok részére berendezett uj motoros hajói, a »Monte Sarmiento« és a a »Monte Olivia«, amelyeket a hamburgi kikötőben volt alkalmunk megszemlélni, összehasonlithatatlanu! többet, jobbat és kényelmesebbet nyújtanak a III. osztályú utasoknak, mert ezken a hajókon minden berendezés, tér, kényelem a III. osztályú utasokat szolgálja, nem lévén I. és II. osztályú kabinutasok nagyobb kényelmének biztosítására kötelezve. Mindaz a kényelmi és üdülési berendezkedés, amit a. »Cap Polonió« az I. II. és luxus-kabinutasoknak rezervál oly szigorúan, valamivel egyszerűbb kivitelben tárul a »Monte Larmiento« és »monte Olivia« hajókon a III. osztályú utasok elé. A hajók berendezéséről szóló nagyon tárgyilagos beszámolónkhoz tartozik az is, hogy a velünk utazó öreg délamerikaiak szerint, akik a Buenos Airesig közlekedő összes óceánjárók belsejét úgy ismerik, mint a szuboticai kereskedelmi utazók a bácskai vicinálisok természetrajzát, a többi társaságok hajóin még lehetetlenebbek az állapotok a III. osztályú utasokra nézve és olyan »Einheits-Schiffé«-k, (egységes berendezésű hajók), mint a fent említett két uj motoros hajó, nincs is több a délamerikai relációban. Mint jó magunkat is, óriási csalódás éri azokat a szerencsétlen kivándorlókat, akik a minél nagyobb hajót keresik ki úti kényelmük biztosítása végett Az óriáshajókon a III. osztályúak számbelileg legsúlyosabb tömege is csak megtűrt terhet jelent, akiknek joguk van örülni azon, hogy egyáltalán ott lehetnek a hajón. A szegény, szerencsétlen III. osztályúak^szemmel» láthatólag örülnek is. Megunják a zúgolódást,'a gyatra elhelyezés és bánásmód miatt, a lengyelek és »oroszok meg egyáltalán nem is zúgolódnak. Csendesen';-vufearódznak: nekik odahaza tán még ilyen vackuk \sem volt, mint ez itten. Beletörődnek az elégedetlenkedők, is a változhatatlanba és vigasztalódást keresnek a nótában Ez n.incs megtiltva. Előkerülnek az otthonról meg«mentett nemzeti hangszerek: a balalajka, a szájharmo-| nika, az okarina, akad hegedűs is, klarinétos is, az; egyik csehszlovákiai magyar egy bubánatos pásztorfurulyát keseregtet éppen — és mindenki fújja, huzza, pengeti a maga nótáját. Néha meg összefognak az öszszes hangszerek és valóságos zenekarrá alakulva, az internacionális tangót, one steppet, valcert, sőt — horribile dictu! — Charlestont kínozzák a fiatalság nagy örömére. Kész a tánc! Lépcsőkre, kötélhágcsókra, korlátokra kapaszkodnak fel a nézők, hogy a hajó orrában vagy tatjában rendelkezésükre álló szűk teret teljesen átengedjék a táncosoknak — aztán: »ereszd el a halamat!*— vig kurjantásokkal, kacagó jókedvvel ropják a táncot és ilyenkor talán még irigyelni sem tudnák az I. és II. osztályúakat, akiknek egy kiváló szalonzenekar szolgáltatja a klasszikus zenét a déli- és estebédnél, a talpalávalót pedig az ötórai teát és az estebédekeíi követő táncoknál, amelyeknél az összes résztvevőkre .estélyi ruha (férfiaknál legalább is smoking) viselete kötelező, v ...A hajó pedig alig észrevehető mozgással és óránként mégis 22 tengeri mértföldet frekventáló gyorsasággal halad előre a hátán táncoló jókedvüekkel, a hazagondoló szomorkodókkal, a reménykedő tervezgetőkkel és a sorsukat félő kétségbeesettekkel... Calais és Dover között járunk a zászlócskákkal jelzett hajó-» térkép szerint, amelyen Federsen ur, a hajó első tisztje, az örökké jókedvű Rollin kapitány adjutánsa minden két órában pontosan kizászlózza, hogy milyen hosszúsági és szélességi fokok hányadik percei alatt haladunk. A köd még feketébb és átláthatatlanabb. Szirénánk bőgésére olykor-olykor, innen-onnan, közelebbvagy távolabbról vékonyabb hangú szirénák felelnek. Parti gőzösök, halászbárkák lehetnek talán, vagy őrhajók — s mi nem látunk semmit — semmit a fekete ködben, pedig, az árbocunk csúcsáról kivillanó szikrák azt mutatják, hogy rádió-officirünk már komázik is valamelyik »közeli* szomszéddal. Mert mostanában már csak igy megy az, ha hajók a tengeren találkoznak ... Aki I—2000 kilométeren belül van, az szomszédunk, mert beszélni is lehet vele. A rádióofíicirünkí megkérdezi, hogy mi csinálnak, milyen az időjárás ar-j rafelé, — néha meg, ha kedve szottyan, hazaszól1 Hamburgba, hogy: »alles in Ordnung«, jól megy a dol-J gunk s holnap délután ötkor Boulogne sur Mar-ben leszünk. És a hamburgiak szépen, kedvesen, mintha csak! a kezünket is szorongatnák, bemondják a csendes, nyu»j godalmas jóéjszakát s hozzáteszik: »A viszontlátásra,» holnap reggel 8 óra 10 perckor, az első periódusnál!*-,1 Megállóhelyek fel- és leszálló utasok számára... Első éjszakánk viszonylagos nyugalomban telt el,1 nem számítva a jelentéktelenebb, helyi természetű nyugtalankodásokat, amelyek főként a III. osztályú; közös hálókamrákban, a tengeri betegek számára szolgáló köpőcsészék környékén fordultak elő. Reggelre kelve a nap is keresztülverekedte magát valahogyan a ködfüggönyön és dél felé távcsöveink már kitapogatták a francia partok homályos körvonalait is. A déli órákban zajlott le az első botrány a hajón és ez szenzációs eseményként hatott huszonnégyórás eseménytelen hajókázásunkban. A botrány annyival is inkább érdekelt bennünket, magyarokat, mert annak hőse: eltekintve attól, hogy cionista jelvényt hord a gomblyukában, magyarnak vallotta magát — és földink, még pedig a javából! Egyik bánáti városból jön, másodszor teszi meg az utat Délamerika felé. Adja az öreg tengeri medvét, ö a III. osztályú utasok lexikonja. Mindent tud. És mindent kritizál, ő a hajó legelégedetlenebb embere, amit feltétlenül meg is lehet érteni, mihelyt eszünkbe jut, hogy legelőször Hamburgban, az Uberseeheimben ismerkedtünk meg ezzel az úrral. Ezt az urat akkor volt szerencsénk megismerni az Überseeheim’oen, mikor a jól szituáltabbnak látszó földiéi között »útközben el-zsebmetszett hajójegyköltségeinek« utánpótlására gyűjtögetett könyöradornányokat, barátságos kölcsönöket (»amig kiérünk!* jelszó alatt), a hiszékenyebb és tudatlanabb nép körében pedig »kint lévő üzletem« terhére (még a fényképet is bemutatta róla), vett fel kisebb-nagyobb előlegeket. (p. z.) j,Folyt. köv.)„
