Bácsmegyei Napló, 1927. október (28. évfolyam, 273-303. szám)

1927-10-09 / 281. szám

BSCSMECrra NAPLÓ 1*327. oTUőber 9. Fekete macska ... Bár tán jobb is, hogy ő siklott át előttem a sötétben, nem a Fekete Nő’... Talán hálásnak kellene lennem a macskának, hálásnak, mert bizonyos, hogy nem okozott annyi gondot, mint amennyit a Fekete nő oko­zott volna, dinárokban Szegedi Emil GÁL GTTÓ: ALOM A NAGY VIZ PARTJÁN Egy kavics alszik a Nagy Viz partján: könykeserű sósviz marja, vagy ezüst fövény takarja... És álmodik, lia leszáll az alkony, mely mint biinfekete márvány balkon borul a tenger fölé... És álmodik, ha felszáll a hajnal: bíborral szegett vigkék szalaggal a Horizont homlokán... Néha, ha nehéz és gonosz az álma: mint kisded, ki anyja mellét kívánja: álmában hosszan, hangosan felzokog... Az én életem: a kavics álma... Az életem buja, gondja: -:v a kavics kőszivét nyomja... A sok-sok vad, lázas lelki hajsza és megkínzott szivem vig panasza: e vers is: álom csupán...! Alom a jótett, mit velem tettek, álom a bűn, miért megköveztek... Álmodom, hogy álmodom...! Mily jó lesz, ha egy esős őszi reggel a kavics felriad... s majd hüs kezekkel: a Halál megsimogatja homlokom ... A fajcsirkék 26. oldal Fekete mmeskfa! (Babonás emb3irekBek) A fekete macska átszaladt előttem az »tton. Szegény macska — gondoltam — bi­zonyára hazafelé sietett és nem volt I ideje megvárni míg én elhaladok. Pró­báltam vidáman filozofálni. Azt hiszem mosolyogtam is, de ha jól emlékszem, nagyon sután mosolyogtam. Nem is su­­•tán, egész jól emlékszem, bután, erölte­­,tetten és furcsa kényszerképzet hatása alatt igyekeztem mosolyra huzni a szá­mat. Azt hittem, mire a sarokra érek, el­felejteni a fekete macskát. Fütyörész­­tem és bámultam a holdat. Épp úgy mint máskor és nem gondolkoztam semmiről. Én mosolyogtam, de éreztem, hogy minden lépésem után egy-egy puha tes­tű fekete macska ugrik el előttem. Végeredményben mi van ebben külö­nös? A szerencsétlen macska, ha egy percet késik, akkor az előtt a vasutas előtt ugrott volna el, aki most mögöttem jött, de mert nem késtem — elöUem sik­­lenne érte, de nekem, értem...? Legfel­­erre. | Mért is jöttem én erre, mikor én min­dig a másik uccán szok‘am hazamenni — jutott hirtelen eszembe. Elhatároztam, hogy nem gondolok erre? Egyszerűen ma ezen az uccán megyek a filmre igyekeztem koncentrálni figyel­­haza. Azon az estén moziban voltam és memet. Egy ideig sikerűit, de hirtelen újból eszembe jutott az a buta macska. Ideges lettem és cigarettára gyújtottam. A gyufa remegett kezemben. Mögöttem kopogtak a vasutas lépései, kövér em­ber volt és hallatszott a szuszogása.' Mi­lyen szerencsés ember ez a vasutas, siet haza és otthon várja a vacsora, a fele­ség, de lehet, hogy ... de mi? Akármi, fog és holnap újból munkába megy. A fekete macska... Újból eszembe jutott. Összeszoritot­­tam az öklömet és a fogamat. Erős akar­tam lenni. Lesz, ami lesz. Szegény vas­utas, néki 'bizöiiyökan családja'' vany 'kár1 lenne órfe, de’ nekem;- értem . . ;? ’Légfeb: jebb mm- .hver a sorajegyemv fnhhí'et Víf-Tf: tem. És? Hát nem nyer, ezideig se nyer­tem eztán se nyerek. Baj ér? De miért mert az fekete .. . A homlokom, éleztem, olyan forró volt, mint a kohó fala, á kezem pedig, mint a jég, hideg. Most már féltem vala­mitől, remegtem, mint a halálraítélt; aki tudja, hogy reggel mi vár reá. Tudtam, rettenetes biztonsággal tudtam, hogy va­lami történni fog. Lehet, hogy csekély­ség, de lehet, hogv ...'ele mi? 'Akármi, tudom jól, hogy egyszer meghalok, de borzalmas és őrjítő érzés tudni, megmá­síthatatlan biztonsággal tudni, hogy — holnap halok meg. Mennyivel embersé­gesebb dolog lenne,'hä a halálraítélttel nem közölnék, hogy mire Ítélték, ha meg­hagynák a lelkében a szabadulás remé­nyét és. az élet boldogságát és egy szép napon behívnák egy szobába és ott le­ültetnék egy székbe és egy pillanat alatt végeznének vele, egy pillanat alatt, hogy ne legyen ideje az életre gondolni és •r: legyen ideje Wm-nöani a legíájda!­­masabb jajt.,, mert nem a halál a fájó, hanem az a tudat, hogy meg kell halni.... És én tudtam, hogy történni fog ve­lem valami lehet, hogy a legközelebbi kapu alól egy gyilkos ugrik elő, lehet, hogy megbotlom és kiszakítom az uj­­ruhárnat, akkor nevetni fogok. Kár, kár... ■gondo'-.i'i rrrn'jd, — de P alább nyugo'{ leszek. Ó, bár már-történne velem vala­mi, bár csak túl lennék már azon a titok­zatos valamin. , „ Este; mikor lefeküdtem, az volt az ér­zésem, hogy egy puhatestü, meleg macs­ka simul mellém, pedig csak a langyos veritékcsöppek gurultak végig a háta­mon. Hajnalban arra ébredtem, hogy valaki dorombol mellettem, pedig csak az órám ketyegett a márványlapon. És azóta folyton gyötör a fekete macs­ka. Kerülöm á villamosokat, a kocsikat, korán hazamegyek, nem járok kávéház­ba, nem cigarettázom, nehogy felgyújt­sam az ágyamat, óvatosan eszem a ha­lat, megvizsgálom a levest nem mérge­zett-e, lélegzetet is vigyázva veszek, na­gyon vigyázva, sőt azt hiszem óvatos­ság kedvéért legjobb lenne, ha egyálta­lán .nem vennék. lélegzetet. Ritka jószág nagyon manapság az ajándék. Hiába, nehéz időket élünk, mindenki örül, ha maga-magának van, nemhogy ajándékozna. Azért csak ke­rül olykor mégis egy kis ajándékféle a házba. Ahogy a múltkor délben haza me­­®pek, 3 gangban .-összekötve látok egy pár fiatal csirkét.-Láttam én már más­kor is- csirkét összekötve, de ügyet se Vetettem rá, most azonban nagyon sze­met szúrt, mert a gangba volt letéve, oszt kukorica „volt. eléjük szórva., Ejnye, úgy magamba, hogy kerül ez a gangba, avval már fogom, hogy viszem ki az udvarra az eresz alá, nehogy a felesé­gem is meglássa. Szentül azt hittem, hogy Közi, az uj cseléd tudatlahkodta a gangba őket; • Már épen lépnék ki velük a gangból, rám nyitja a konyhaájtót a feleségem. Hova viszed azokat a csirkéket? Viszem — mondom — ide ki az eresz alá, a lány betette őket a gangba, oszt izé a követ mind össze-vissza csirkézik. Hagyd csak, én tettem oda őket. Nem akarom összeereszteni a többivel, mert J fajcsirkék, prpingtonok. Rudics Ignác küldte ajándékba. Most ugyis nagyon ráérsz, hát majd ebéd után csinálsz ne­kik ketrecet. Azokkal a nagy ládákkal a padláson úgyse tudunk mit csinálni, az egyikből kikerül egy alkalmas. Ugyan még eddig ketrecet nem csi­­j náltam, de gondoltam, biztosan nem lesz ! nehéz egyet fabrikálni. Ha valami őr­­! döngös dolog volna, akkor városon nem j lenne minden házban legalább is egy- I kettő belőlük. Ámbár dicsekedni nem nagyon dicse- I Fedhetek a kézügyességemmel, de lehet, I hogy épen sikerülni fog egy egész ak- I kuráfust szerkeszteni. Ebéd után le is hoztuk a ládákat. Az igazat megvallva egy is nagyon elég lett volna, de ha már három is van, leg­alább az ember válogathassa a legalkal­masabbat. De meg lehet, hogy pótlás­nak köll is, ha teszem a deszka nem úgy hasadna, ahogy az ember szeretné. Jó nagyot, kényelmeset csinálok, úgy magamba, ha majd elszaporodnak ezek I az orpingtonok, ne kelljen minduntalan bővitgetnem. Mindjárt ebéd után neki Is kezdtem. Sajnáltam azt a két szegény jószágot, hogy a lábuk össze volt kötve. Egy­kettőre kész leszek vele, így a felesé­gemnek, legalább a szegény párák nem sinylik meg nagyon, hogy nem tudnak j lábra állni. De meg az ilyen faicsirke * érzékeny is nagyon. Hát neki is veselkedtem a legnagyobb ládának. A teteje nem épen volt jó, de majd a másikból pótolom, úgy gondol­tam. Előbb azonban mondom néhány szöggel megerősítem az oldalakat, mert az ilyen gyári ládák könnyen szétesnek. Ahogy ütöm bele az összeeresztésnél ä szöget, nyifváh nagyobb volt a csapás, kettőbe roppant á deszka. " No, n’énT'baj, majd a‘ többiből, ’már mint a ládákból, ki fogom Cserélni. Még jó, hogy mind a hármat lehoztuk. Szét is bontottam a másik ládát. Hiba csak az volt, hogy annak egy kicsit rövidebb volt a deszkája. Csinálom én szorgalmasan a csirkék lakását, hol vágok egy deszkát, hol meg toldok. Annyi bizonyos, hogy legjobban a szögek hátráltattak. Egy szög se akart égvilágé egyenesen belemenni oda, aho­va ütöttem. Oszt micsoda gyalázatos matériából csinálják manapság a szöge­ket. Olyanok, mintha fujottak volnának mint az olcsó aranygyűrű. Mind meg­görbül középen, mikor az ember a feji­­re üt, oszt szépen ráhasal a deszkára. Nem győztem kihuzetgatni harapófogó­val a gyalázatosakat. Egész méregbe gyüttem. Lehet, hogy épen a méreg volt az oka, nagyobbat akartam csapni a ka­lapáccsal a szögre, oszt szinte a sze­mem majd kiugrott, akkorát ütöttem a bal hüvelykujjamra. No, ha az izenetem oda talált a kala­pácsgyároshoz, hát biztosan nem érte meg a reggelt. Fél kézzel csakugyan nem tudtam to­vább dolgozni, átszalajtottam a cselé­det a komáért. Jött is hamarosan. Gyere, mondom, segíts egy kicsit, már nagyjából kész is vagyok, egy ketrec köll ezeknek az orpingtonoknak. A koma először megnézte az orping­­tonokat és megállapította, hogy aligha­nem valódi fajtiszták, azután megnézte az ujjamat, arról még azt állapította meg, hogy a körmöm le fog esni, a mun­kámról pedig megállapította, hogy az mindennek látszik, csak épen ketrecnek nem. Hanem az nem baj, majd ő rendbe fogja hozni. Van-e komám rossz cipőd? így én hozzám. Rossz cipőm? Már hogyne vol­na rossz cipőm. Ha épen nagyon szigo­rúan vesszük a kérdést, csakis rossz cipőm van. De mondom, mi köze a ketrecnek a j cipőhöz? No komám, ha ilyet még kérdezel is, I J akkor hogy mertél ilyen nagy munkába ; fogni, hát sarokvasuak. Ne bolondozz, mondom. Csak hozzál ki egy cipőt, oszt vágjál ki belőle két darab bőrt, mert tyúkket­recnek csakis bőrsarokvas dukál. Csakugyan okos ember a koma, hogy ez nekem nem is jutott eszembe. A bőrdarabokat ki is vágtam, oszt péztem a koma művészetét. Hamarosan mind a három láda darabokban hevert. A koma hol fűrészeit, hol aprított, de legtöbbet szögeit. Nem győztem a szö­get hordani a boltból. Lassan be is esteledett, mire elkészült vele. Hozd ki a csirkéket, igy a koma. Ki is hoztam, a feleségem kioldotta a lábukat. A koma nagy büszkén kinyi­totta a ketrecet, oszt betette a fajcsir­kéket. Hanem a csirkék csak nem tudtak lábra állni. Nem mintha el lettek volna zsibbadva, de a koma úgy eldarabolta a ketrecet, hogy csak guggolva fértek el benne. No komám, erre ugyan ráhibáztál, igy éh, de csak csendes hangon. Ezt se mondtam volna, ha a feleségem nem áll ott. De jónak tartottam a komára tolni a fuser munkát, nohogy én is ludas vol­tam benne. A feleségem nem szólt semmit, de a szeme villogásán láttam, hogy nem na­gyon örül a három láda hiába való el­­apritásának. Sebaj, igy a koma, majd vacsora után átjövünk a prakszival, oszt megmaga­­sitjuk. Vacsora után át is jött a koma, meg a prakszi. A bicikli lámpáját is áthozta, merthogy annak nagyobb a fénye, de meg a gyertya lángját bajos dolog a széltől óvni. A csirkéket kivettük a ketrecből, újra megkötöztük a lábukat, oszt letettük a fűre. Én a lámpát tartottam, a koma volt a mester, a prakszi meg adogatta kéz­­höz a deszkákat, de legkivált a szöge­ket. A koma szinte ette a szöget. Ha egy kilót bele nem vert abba a csirke pavilonba, hát egyet se. ■: Már épen csakhogy készen. nem volt a csirke-hajlék, ahogy a prakszi buzgól­­kodoít, a szerencsétlen rálépett a csir­kékre. Mi köll egy ilyen fajcsirkének, hogy beadja a kulcsot? Pedig aszondja a prakszi, csak épen hogy lábujjheggyel, ment rajtuk keresz­tül. El köll hirtelen vágni a nyakukat, ja­vasolta a koma, akkor tán még meg le­hetne fózni. Sajnos már a levágás se segített volna rajtuk, mert a taposástól alighanem epebajt is kaptak. A prakszi takarította el őket a kert­ben. Szerencse, hogy a feleségem nem látta vagyoni romlásunkat. Mégis rös­­teli az ember, ha az asszony idegenek előtt nyilatkozik. A feleségem bent kézimunkázott a gangban, mikor a veszedelem megtör­tént. Ahogy elcsöndesedtünk az udvarban, kijön közénk az asszony. Tán már készen van a ketrec? Izé, mondom, a ketrec csaknem ké­­j szén van, hanem egy kis hiba történt az orpingtonokkal. Micsoda hiba? És hol vannak a csir­kék? Ezt mind egy lélekzetre kérdezte. A prakszi elföldeiíe őket. Hirtelen ha­lálos nyavalya lepte meg mind a kettőt, osztán nehogy a mi csirkéink is meg­kapják a bajt, a prakszi elásta, igy én egész bátran, mert a sötétben könnyeb­ben meri az ember elkerülni az igazat. A prakszi egész észrevétlenül elkö­vetkezett tőlünk. A koma is hamarosan elbúcsúzott, pedig nagyon marasztal­tam, de aszondta sürgős dolga van, ha­za köll mennie. Sajnos én nem mehet­tem haza, mert én otthon voltam. A feleségem véleményét rólunk meg a ketrecről nem mondhatom el. Első sor­ban azért, mert nem illik, hogy bizal­mas nyilatkozatokat nyilvánosság előtt szellőztessek, másodszor meg azért, mert nem akarok haragot a komával két csirke miatt, amik talán nem is vol­tak egészen bizonyosan fajtiszta orping­tonok. *■ " Novoszel Andor

Next

/
Thumbnails
Contents