Bácsmegyei Napló, 1927. szeptember (28. évfolyam, 243-272. szám)
1927-09-02 / 244. szám
6. olcM BÁCSMEGYEI NAPLŐ 2 produkált. Az olaszok 8 géppel jöttek- és jiégy ment tönkre, a esetiek négy gépe közül egy, a lengyelek három gépe közül kettő. Egy svájci főhadnagy a Gotthard hegység csúcsába ütközött és szörnyethalt. — Volt egy verseny, amelyen öt méter magasságban drótot feszitettek, alatta kellett elrepülni és ötven méterrel tovább egy másik öt méter magasságú drót felett. Bonért svájci főhadnagy lezuhant és meghalt Egy francia ktsaszszuny: fllainvillc a repülőgép szárnyaira ült és ig.v repült kifestett arccal, de mindig mosolyogva. —- Harmincezer néző volt a rcpülőver- M-nyen. de a köriillcvő hegyek feketéllet'ek a néptől. BaUonvcrseny is volt és K' mamii pilóta tréfából Németországba szállt el vele.- A Zürich—.Milánó—Zürich versenyen Arasar francia pilóta, a Párts— karasi távrepidö és Schröder német Junkerrel, amelyen 32 utast vitt. vett részt. Arasarnak molordefektusa volt és Schröder egyedül kényelmesen tette meg az utat. amelyért 30.000 frankot és 12.000 frank értékű tiszteletdijat kapott. — Egy svéd repülő: Okonor főhadnagy három géppuskával, bombákkal loopingolt és akrobatizált. A verseny mintaszerű kultúrával volt rendezve. A repülőtér berendezése a legmodernebb. — Augusztus 22-én pihentünk, az utánavaló napokon olyan vihar volt. hogv hazaindulásra nem is gondolhattunk. Egész nap a hangárok előtt ültünk és lestük az idő jobbrafordulását. — Szombaton, augusztus 27-ikéti indultunk el Innsbruckba. Súlyos felhők nehezedlek az égre. de elindultunk. Arlberg körül zárt, átláthatatlan felhőrétegbe kerültünk. Arlbergnél két háromezer méteres sziklafal között kellett az utat választanunk. Az arlbergi szorosban, mely helyenként alig volt szélesebb ötven méternél, siirü köd volt. Elő! repült Petrovics Zsivorád alezredes, mi zárt csoportban, alig néhány méterre egymástól utána Egyszerre látjuk, amint parancsnokunk bélefvtrakődik a felhőkbe, hogy azon áthatolva, kikerülhessen, de vissza kellett térnie. Az arlbergi szoros egyre szűkült. Vigyáznunk kellett, hogy a felhők mögé kerülve, ne ütődjünk a sziklákba. Petrovics alezredes magasba emelte a gépét és ötezer mét'rrc felemelkedett. Akkor láttuk utoljára ... Én, látva a kétségbeejtő helyzetet, alig negyed órára Innsbrucktól, visszarépülteni Zürichbe. Azt hittem, a többi öt gépet is ott találom, de egyedül voltam, nyomban felhívtam Innsbruckot. Ugyanakkor Ijikanovics Kamilló százados Ziirichet hívta. Én voltam a telefonnál Egyszerre kérdeztük, hol vannak a többiek. Akkor tudtuk csak. hogy három gép csodás módon megérkezett Innsbruckba. Utánam Vidale Oszkár is újból Zürichbe tért vissza. Akkor tudtuk meg, hogv Petrovics eltűnt... Vidale három és fél óráig kóválygott a levegőben. — Én Zürichben, a többiek Innsbruckban azonnal megmozgattunk minden elképzelhetett Petrovics alezredes felkeresésére. Repülök, rendőrök, pénzügyőrök, katonák keresték mindenfelé az eltűnt gépet. Tudtuk, hogy Petrovics cs tk déli egyig maradhat a levegőben, több benzinje nem volt. Kinos órák teltek el. Az arlbergi meteorológiai állomás rádión kérdést intézett Zürichbe, hogy kik azok a vakmerőik. ak:k ilyen felhők között az ar'bcrgi szorosban ide-oda repülnek. Hallják a motorukat, de nem látnak gépet, olyan süni a felhő — Amíg a kutatás folyt, mi másnap Innsbruckba repültünk. Az arlbergi szorosban sokáig köröket irtani lé, kerestem a parancsnokomat. Hiába. Innsbruckba érve az ottani parancsnok: Écker alezredes maga indult gépével Petrovcs alezredes keresésre. Eredménytelenül. Még aznap Grácba repültünk. Átrepültük a Tauerncket. a Grosglocknert. _ a Venedigert. Csak iránytűnkön tájékozódtunk, olyan siirü volt a felhő■ Grácbau a Noviszadró! odaérkezett orosz kozák emigránsok lóhátqn fogadtak minket. Nemzetközi lovasmutatványutra mentek és megvártak bennünket, hogy üdvözöljenek. Kedden reggel Grácból Zagrebba repültünk. Negyven perc alatt tettük meg jó háti széltől kisérve az utat. Szerdán reggel akartunk Noviszadra repülni, azonban a rossz időjárás miatt csak délben indulhattunk. Akkor is olyan nagy köd volt. hogv eredeti útirányunktól letérve, csak a Száva felett repülhettünk, állandóan ötméteres magasságban. Markicsevics és Vidale zadosok vissza is fordultak, mi harn m repülőgépen szerencsésen megérkeztünk Noviszadra. A visszatért másik kát gép csütörtökön tön. t>e mi van Petrovics alezredessel. Csak élnének. Ami nincs kizárva, lehet, hoev hómezőre jutottak ét néc étnek. Adja Isten.~ A beszélgetés véget ért. Elmentem. Egy órával utóbb visszasiettem Uzelac kapitányhoz, hogy közöljem vele a szomorú hirt. amelyet akkor kaptam, hogy Petrovics alezredes és Paievics főhadnagy már nem élnek. Az egyiket, á fiatal főhadnagyot összetört tagokkal, Petrovics Zsivoradot külső sérülések nélkül távolabb a reptilóp roncsaitól, jéggé fagyva holtan találták. Uzelac kapitány, a levegő hőse, könynyes szemekkel szótlanul nézett maga elé. * •Sí-Valamivel később a Dubrovnikről hazaérkezett özvegy Petrovics Zsivoradné lé'ekszakadva sietett át Petrovaradinba, a repülőpara’ncsnoksághoz megtudakolni. hogy jött-e iiir az uráról. Hivatalosan még semmi — mondották neki és az alezredesné szótlanul maga elé meredt szemekkel nézett a távolba, talán az Alpesek felé. vallon visszajön-e??? ... K’t apró kis árva hiába varia haza az édes apját... Mavor József Az oroszok fegyve eket vásárolnak Amerikában A washingtoni kormány nsm heiyesE, hogy amerika cégek katonsi puskáka’ száüP n’k Groszorrzánnak Washingtonból jelentik: Az államkormány közölte azokkal az amerikai cégekkel. melyek a szovjetkormány részére 150.000 katonai fegyvert akarnak szállítani, hogy nem helyesli az Oroszország számára történő fegyverszállításokat. Az amerikai cégek egyetértésben az orosz ügynökökkel, elhatározták, hogy megkísértik a rengeteg katonai lőfegyver behajózását, hogy ezáltal bírói határozatot provokáljanak az államkormánnyal szemben. Az eladó felek ügyvédjei ezzel egyidejűleg arra törekszenek, hogy békés utón rábírják az államkormányt tiltakozásának visszavonására, A védők abból indulnak ki, hogy Oroszország felé nincs tilalom a fegyverszállításokra, az állumko/mány álláspontja tehát törvénytelen. Az Unió üzleti kör.ciben nagy érdeklődéssel várják az érdekes konfliktus, végét, mert ezzel eldől, hogy az amerikai államkormány a jövőben éllenezhcti-C az orosz üzleteket.---------- I—Bili — Levegőbe röpült egy petró 7eum tank Em részeg matróz />->■ zabra: robbanást id zeit elő Stras burg rnel'e t Strsssburgbó! jelentik: A Rajnán csütörtökön délután felrobbant egy petroleum tankhajó, mely kilencszáz tonna nyers petróleumot szállított. A borzalmas robbanást egy részeg matróz könnyelműsége okozta. A matróz, aki a tankhajó mellett horgonyzó Strassburgon szolgált, késő éjszaka tért haza és tévedésből a tankhajóra szállt föl. A sötétben gyufát gyújtott és úgy próbált tájékozódni a fedélzeten. Az eldobott gyufa petróleumot ért és a hajó pillanatok alatt lángíengcrbe került, majd rettenetes detonációval felrobbant. A részeg matróz szörnyethalt. A tankhajón többen tartózkodtak: a kap'tány. annak buga és hároméves leánya és három matróz. Mikor a hajó személyzete a tüzet észrevette, minden tétovázás nélkül a vízbe ugráltak. A bárom matróznak, akik először ugrottak be a Rajnába, közvetlen a robbanás után sikerült kimenekülüiök a viz felszínén égő petróleum lángtengerböl. A kapitány buga hatéves lányával később ugrott a vízbe, amikor a lángténger teljesen körülvette a hajó roncsait. A kapitány mentőövet hajított le nekik, amelynek segítségéve! a lángtengeren keresztül kivergődtek a partra, de mindketten súlyos égési sebeket szenvedtek. A hajóról utolsónak a kapitány ugrott le, akinek nem sikerült keresztüljutni az égő petroleumláván és eltnerült a habokban. 'Az anyaga kár megközelíti a kétmillió Kettős rablógyilkosság Newyorkban Az áldozatok egy építési vállalkozó és egy vendéglős Newyorkból jelentik: Két rablógyilkosság történt Newyorkban. A Jerome Avenue fölött átvezető hid pillérei között Ruftt harmincötéves mérnök holttestét találták meg. A mérnök, aki egy építési vállalat vezetője volt, előző este ötezer dollárra! a zsebében autón elindult egyik épülőfélben levő házhoz, hogy kifizesse a munkabéreket. A Jerome Avenuen egy autó kisérte. amelyből közel a hídhoz kiszállt egy ember, megállította Rnfft autóját és felszólította a mérnököt, hogy kövesse a hid alá. Az ismeretlen itt nekitámadt a mérnöknek, több késsztirással megölte, aztán kirabolta. A másik gyilkosságot Newyork közelében levő mezőn fedezték fel. A mezőn cloldozó munkások egy ruhátlan holttestre bukkantak, amelynek fele Many zott. A rendőrség megállapította, hogy az áldozat Patty, dúsgazdag olasz vendéglős, akit Newyorkban gyilkoltak meg és holttestét autón szállították ki a környékre. A holttest mellett egy autót találtak, de vérnyomok nem voltak rajta. A hatóságok széleskörű nyomozást indítottak, hogy a rablógyilkosság tetőseit kézrekeritsék. A tanítók tűzifája A jövőben is megkapják a természetbeni fütést Beogradból jelentik: Az idén éietbe lépett uj pénzügyi törvény kapcsán a közoktatásügyi miniszter május hónapban községi és tartományi iskolaszékek szervezésére vonatkozó. uj szabályzatot bocsátott ki. amelynek több pontja a ta nitók szempontjából sérelmes volt, sőt a törvényb'ztositotta jövedelmeket is részben beszüntette. A legnagyobb elégedetlenséget a fűtőanyag és a tenné-, szé/beni lakás elvétele keltette a tanítók körében.’ A szabályzat igazgatónak fRiztösiiolt láTtasí 'ésUfát" ejffiSS’ÄW. mig ; a tánifókról és mnitónőkről nem gondoskodóit. holott az iskolai törvény minden' tanítónak és tanítónőnek biztosit természetbeni lakást vagy megfelelő lakbért és fűtést. A beogradi tanUói közgyűlés és a szkopjei tanítói kongresszus határozata alapján küldöttség,kereste fel a közoktatásiig'-: , minisztert és memorandumot nyújtott át neki kérve a sérelmes rendelet visszavonását. Hérics Ninkó dr. közoktatásügyi miniszter a küldöttségnek kijelentette, hogy az utasításnak erre '•p'v'tkr-:ó pontját ''okán rosszul értelmezik és így származhattak félreértések hob'tf a tanítók törvényes jövedelmét néni lehet megrövidíteni. A tanítók nagy megelégedésére most megjelent az uj rendelet, amely szerint az uj iskolai törvény meghozataláig továbbra is minden tanítónak és tani lónőnék jár a természetbeni fűtés. A *ravcB£iáv lelkészek a minőd zo i mi ülés jogáért Egyházi kongresszus Bitolyban Beogradból jelentik: Bitódban szerdán kezdődött a pravoszláv lelkészek nyolcadik kongresszusa. A kongresszuson mintegy kétszáz lelkész vesz részt az ország minden részéből. A megnyitó ünnepségek és beszédek után az egyik lelkész azt indítványozta, hogy töröljék azt az egyháztörvényt, amely tiltja, hogy d görög keleti papok másodszor is megnősüljenek, Indítványához a lelkészek egyrésze csatlakozott, a másik része, pedig hevesen tiltakozott ellene. Az indítvány felett hosszas vita fejlődött ki. A görög keleti lelkész tudvalevőleg csak egyszer nősülhet meg és felesége halála esetén, uibál nem köthet házasságot. A kongresszus elnöke, a bitolji püspök, tiltakozott, hogy ezt a kérdést tárgyalják, mert nem volt a kongresszus napirendjére tűzve. Vz egartk Mkése fefceótatósá&efl shaöedeáa. hogy maga a patriarcha is a másodszori papi nósfflés mellett vem. Végül Zsikics Szkna knjazsevaci lelkész szólalt fel, aki nagy beszédben fejtegette a másodszori házasság megengedésének szükségességét és az özvegy papok szociális helyzetét. Beszéde után, melyet kitörő lelkesedéssel fogadtak. Zsikics azt indítványozta, hogy jelöljenek ki egy küldöttséget és Őfelségétől, mint a pravoszláv egyház fővédnökétől kérjék ennek a kérdésnek az eldöntését. A kongresszus szombatig tart. HÍREK LfPKA-MOSi, Szombat vasárnap, hétfő: szezonnyitó előadás, ffugette [hilflos látványos luxusííhnf<e: Szerelem, Pierre Fondaine regénye. * — Kinevezés. Kikindáról jelentik: A közoktatásügyi miniszter Popovios Jésó kikindai elemi iskolai igazgatót tanfelügyelőnek nevezte ki Kikfndara. — Időjárás. A Meteorológiai Intézőt jelenti: Az idő váltakozó jellege mellett további javulás várható. — Kinevezések. Becskerekről jelentik: Az igazságügyminiszter' Podgradszki Iván végzett jogászt Becskerekre törvényszéki jegyzővé, Nikoücs Gyokó pancsevói járásbirót pedig Becskérek» re törvényszéki bírónak nevezte ki. — Pershing tábornok az uj amerikai elnökjelölt. Newyorkból jelentik: Az amerikai légionáriusok elhatározták, hogy akciót indítanak Pershing tábornok mellett, hogy a legközelebbi elnökválasztásra őt jelöljék. A tábornok a világháborúban főparancsnöka volt az Európában harcoló amerikai csapatoknak. — Felvétel a beogradi állami adótiszti iskolába. Beogradból jelentik: A pénzügyminiszter rendelet© értelmében az adóügy vezérigazgatósága szeptember bér 15-iki határidővel felvételi pályázatot hirdet a beogradi állami adótiszti iskolába, amely középfokú szakiskolS- nak felel meg, két évig tart és sikeres elvégzése második kategóriájú adóhivatali tiszti állások betöltésére képesít. A tanév október 1-én kezdődik. Bővebb felvilágosítást ad a Direkcija Poreza Min. Finansije Beograd. — Pusztító viharok Romániában. Bukarestből jelentik: Az egész országban nagy pusztítást okozott a szerda éjszakai vihar. A táviró- és telefonforgalomban zavarok álltak be és Bukarest egy időre teljesen el volt vágva a külvilágtól. Jassyban a vasúti forgalom 12 .órán át szünetelt. Számos ház bedőlt, különösen a regati városokban, ahol az orkán legjobban tombolt. Moreanban a villám beütött egy petróleumforrásba és azt felgyújtotta. Szeverinben három katonát sújtott halálra a villám. — Markovics Sztojána Oroszországba megy. Zagrebből jelentik: A zagrebi női fegyházból megszökött Markovics Sztojana a napokban Becsből levelet küldött a cetin lei törvényszék elnökének, akivel közli, hogy sikerült barátai segítségével átszökni a határon. A zagrebi rendőrség megszüntette a nyomozást és jelentést tett a zagrebi törvényszéknek, mely a maga részéről az igazságügyi és külügyminisztérium utján megkeresést intézett az osztrák hatóságokhoz Markovics Sztoja kiadatása iránt. Markovics Sztoja valószínűleg Oroszországba fog' utazni. nagybátyja, dr. Markovics Vukasin orvos után, aki hasonló körülmények között szökött meg Jugoszláviából és jelenleg mint a szovjetkormány kiküldöttje tartózkodik Kínában. — Nem pusztít többé a moly. Berlinből jelentik: A lipcsei őszi vásáron egy berlini cég korszakos találmányát állította ki. Hosszú kísérletek után, amelyeket a cég .1. G. Farbennel végeztetett, sikerült a gyapotfonálnak olyan megnemesitését végrehajtani, hogy a moly a jövőben égválfalán nem tehet kárt benne. A fonalakat kezelő szert eulá-nak hivják. A találmánynak nagy jelentősége vau a gazdasági életben.