Bácsmegyei Napló, 1927. szeptember (28. évfolyam, 243-272. szám)
1927-09-11 / 253. szám
Ä8» 08» A csodáló története Az ezeregyéj meséiből A herceg letérdelt a királyleány előtt, megcsókolta kezét és Így szólt: — Én a tied vagyok, te az enyém, életemet a te lábaidhoz teszem! — Ki vezetett ide? — kérdezte tovább a királyleány. A jó Isten és szerencsém csillaga! — felelt a herceg. Úgy voit pedig a dolog, hogy a királyleányt királyi apja már íeleségiil ígérte egy hercegnek, de a királyleány még csak nem is látta vőlegényét. Azt hitte, hát szemül, hogy a vőlegénye látogatja meg palotájában Leültette szépen a herceget, bűvös-bájos szókkal nyájasan fogadta, hiszen a herceg első pillantásra igen tetszett neki. addig-addig beszélgettek, boldogan suttogtak, inig egyszerre csak felébredt az egyik rabnő, nagyot sikolíoit ijedtében, erre aztán valamennyi felriadt álmából, rémülten látták, hogy hercegnőjük egy idegen ifjú mellett ül. — Jaj, ki ez az ifjú, aki melletted ül? — kiáltották. — Honnan tudjam én,— felelt mosolyogva a királyleány — itt találtam magam mellett, mikor felébredtem, néni lehet más. csak a vőlegényem! Bezzeg megijedtek a rabnők, mert ők jói ismerték a királyleány vőlegényét. — Bizony nem a vőlegényed, mert ez az ifjú százszorta szebb a te vőlegényednél; Jaj szegény fejünknek, hogy is jöhetett ide? Kiszaladtak nagy jajveszékeléssel, felköltötíék a fegyveres rabszolgákat. Karikához kapott az, de hogy nem találta, sápadtan rohant he a királyleány szobájába $ messziről kiáltotta a hercegre: — Hogy kerülsz ide, te rabló fajzat? Felugrott a henceg, mint egy bősziiit tigris, de a rabszolga reszketve szökött előle, kisza'adt az ajtón, meg sem állt a király szobájáig, felverte álmából s remegve újságolta a szörnyű hirt. Nosza kardjához kapott a király, berohant a királyleány szobájába, meglátta a herceget édes leánya mellett. Szörnyű haragra gerjedt, magasra emelte kardját, hogy megölje. Ámde a herceg is előkapta a magáét s amint összecsaptak, érezte saí. Éetínágfy orom, vigsag, lekerült a gyászpompa, országszerte vitték a nagy hirt örömujongással. Lakomára gyűltek, vége-hossza nem volt a vigadozásnak. Ámde a herceg egyszerre eíszomorodott, nem lelte örömét a többi örömében, elhúzódott a mulatozóktól, magánosán, töprengve járta be a palota termeit. Eszébe jutott a drága szép királyleány, a messze országban, honnan elmenekült. Addig-addig bánkódott, emésztette magát, mig egy csöndes éjjel kilopódzott a palotából, felült újra a csoda-ló hátára, levegőbe emelkedett, szállt, szállt, meg sem állt, mig újra oda nem érkezett. Éj volt ismét, csendes, csillagos éj. Belépett a palotába, végig a termeken lábujjhegyen osont, mig akirályleány ajtaja elé ért. Már kividről hallotta csendes zokogását, fájó sóhajtását, mert a szegény királyleány nem tudta elfelejteni, éjjel-nappal utána bánkódott . . . Félrevetette a selyem függönyt, hozzá sietett, de a királyleány nem vette észre, hiszen kezébe temette fejét. Megszólította hát: — Miért sírsz? A királyleány ijedten pillantott íeb ámde tüstént felismerte, nyakába borult, ölelte, csókolta, örömkönnyei szép arcán lefolytak. Úgy ültek azután megint egymás mellet, édesen beszélgetve, mig hasadt a hajnal. Búcsúzni akart a herceg, de a királyleány megragadta kezét s fülébe suttogta: — Ne hagyj el engem. Megöl a bánat, ha még egyszer egyedül maradok. Emelj csak nyergedbe és vigy magaddal, nem láthat meg senki, nem tudja meg senki, hova tűntem. Te az enyim, én a ded vagyok, feleséged leszek, vigy hazádba engem! A herceg keblére ölelte a szép királyleányt s igy felelt: — Magammal viszlek, boldoggá teszlek, te leszel Perzsia legszebb királynője! — Folyt. köv. — Egy bácskai fiú vlezontagságos utazásai az egész világon it Irta Kubán Endre 3 Kilics Palinak a ládában elszorult a szive. Tisztában volt vele, hogy a vasúti kocsiba rablók lopództak fel. Maga sem tudta, hogyan tette és miért, de a következő percben torkaszakadtábó! kiáltozni kezdett: — Segítség! Rablók vannak a vonaton! Segitség! . . . A rablóvezér káromkodott: — Hé, a teremtésit! Rossz kocsiba jöttünk! Ebben őr van! Csak látnám a sötétben, hol van elbújva, tudom hogy megfojtanám! Kilics Pali pedig a ládából még hangosabban ordított: — Ide, ide! Segitség! Rablók ki akarják fosztani a vonatot! Segitség! Segitség! A rablók újra káromkodtak és egymásután leugráltak a kocsiról és elszaladtak. Valószínű, hogy Kilics Pali kiáltozásait nem is hallotta a rablókon kivül más, mert a tehervonat messze kint állott az állomáson, az illető kocsi meg azonkívül a vonat végén is volt. Nem sietett a kiáltásokra senki sem oda. De az eredmény mégis csak az volt, hogy Kilics Pali megakadályozta a rablást. Nemsokára a vonat ismét megindult. Pali nem mert többé aludni. Félt, hogy újabb rablók lopóznak a vonatra. Azonban nem történt semmi. A vonat még sokszor megállóit egy-egy állomáson, aztán tovább robogott megint. Mikor végre ismét sokáig vesztegelt kivül zsongó lárma szűrődött be, amiből Palkó arra következtetett, hogy megérkeztek Beogradba. Mikor a vonat órák múlva se ment tovább, bizonyos is volt már felőle, hogy Beogradban van, annál is inkább, mert nemsokára emberek jöttek és egyikük hangosan mondta: — Hozzá kell látni a kirakodáshoz! Ezek a ládák itt a legsürgősebbek! Palit ismét elfogta kissé a szepegés. Mi lesz, ha majd a ládákat ismét szekérre teszik, hogy a városba vigyék azokat és akkor az ő ládáját esetleg ngy fordítják, hogy fejjel lefelé kerül? De mi lesz, ha szerencsésen elviszik a ládával együtt rendeltetési helyre és ott a felbontáskor észreveszik öf? ..— Itt ám! — 'dobbant nagyot a szive. — De merre !s menjek, mikor azt sem tudom, hol dolgozott apám? Hirtelen hátra kellett pillantani»* Imrikének. Egy kocsi akart bemenni a gyár udvarába, annak a kocsisa kiáltott rá: — Állj odébb, te! Imrike félre ugrott. S mikor lassan bement a kocsi, ő !s utána ment. A kapun belül megállította őtet valaki. Kerek hasú, nagy pipás, őszes ember volt. Egy kis barnára festett bódéban üldögélt, onnan szólt ki nekij — Hová, fiam? hnrike pirulva nézett arra. — Apám itt dolgozik? — Ki a te apád? — Sári Balázs. Itt dolgozik — Itt. fiam. De ma nem jött munkára, se tegnap, se tegnapelőtt. — Nem ám, mert beteg. Az ágyon fekszik és köhög mindig. Én jöttem helyette, bácsi, én akarok dolgozni. Nagyot nevetett erre a kerek hasú ember. Aztán kijött a bódéból s megindult Imrike előtt. —• Gyere no, te legkisebb munkás' -- mondta nevetve. Hát biz a gyárigazgató elé került Imrike. Ott is el kellett neki mondani, hogy kicsoda, meg hogy mit akar. Szemüveges, nyúlánk, szőke ember volt a gyárigazgató. Türelmesen végig hallgatta ímrikét, aztán megcirógatta az arcát. Imrikének fényesen csillant rá a szeme. Érezte, hogy jó emberre! van dolga. j — Jól van, fiam. Ha kedved van, hát itt maradhatsz. Apád munkája ugyan még nehéz neked, de majd mást bízunk rád. Ez, ez tette őt végtelenül boldoggá, mikor hálásan megköszönte a gyárigazgató jóságát. A szeme, igaz, hogy könynyes volt. de az a beteg édesapját illette... A múlt vasárnapi számban közölt rejtvény helyes megfejtése: Banán. Megfejtették: Gilde Baby, Müller Gyurka és Bandi. Jakabfaivi Gizella, Eskcnázv Bnby, Kolos Gyurka, Krebs?. M,a-482 495
