Bácsmegyei Napló, 1927. augusztus (28. évfolyam, 212-242. szám)
1927-08-28 / 239. szám
\'r' f"'# %% V 'trr-I I Hol volt, hol nem vplt, az Óperenciás tengeren innen, hetedhét országon túl, volt egyszer egy gazdag ember, akinek igazi nevét senki sem tudta. Kincses Péternek hívta az egész világ. Gyönyörű, oszlopos kastélyban élt, amelyet hatalmas viragoskert vett felül. Szobáiban rengeteg kincs halmozódott fel, szekrényei zsúfolásig tömve voltak, arannyal, drágakővel. Csak: a szive nem volt aranyból. Hetedbét országon túl is ismerték zsugoriságát és dölyfös szívtelenségét Annyi kegyetlenség lakózott benne, hogy bízvást elnevezhették volna Kegyetlen Péternek is. ^ v Egyszer egy szegény ember vetődött a kastélya- udvarara 'Ahogy Kincses Péter meglátta, iszgnyu haragra lobbant, alig tudta fékezni magát jT Csicseregve üdvözli a levelet, Mely feléje a faágról integet. Integetve mondja hogy: fecskemadár/ Ugye milyen elbájoló ez a nyár. »Fecskemadár«! szólítják a verebek Fecskemadár! lágyan fújják a szelek, Szived örül és beszéli a nyárnak: Hej! tél után a tavasszal de várlak.« Sdiestyén Mátyás Két darab kenyér Es Kilics Pali végre beszélt. Mentői tovább ömlött a szava, annál jobban belemelegedett a beszédbe. Én és :z anyja csak hallgattuk. És észre se vettük, hogy az idő hogyan unulik. Kora délután kezdett Kilics Pali beszélni és késő éjszaka lett, mire elhallgatott Csak akkor vettük észít, hogy sötétben ülünk. — Jaj, bocsánatot kérek, — ocsúdott fel elsőnek özvegy Kilics Péterné, Kilics Pali anyja, — egészen elfelejtett-mi lámpát gyújtani. A Iámpavilágnál mégegyszer megnéztem magamnak Kilics Pali arcát, aztán az iskolás fiúval épen olyan komolyan szorítottam kezet, akár egy komoly férfiúval. Mikor pedig a csendes éjszakában hazafelé bandukoltam., soka gondolkoztam Kilics Pali kalandjain. És elhatároztam, hogy megírom ennek a szuboticai fiúnak csudálatos viszontagságait. Hadd okuljon ezekből minden fiú, aki kóborlásra vágyik. Tanuljon ebből minden fiú, aki szökni akar a szülői házból. Aki ezt megcselekszi, sok bajon és viszontagságon megy keresztül és csak ritkán akad olyan, mint Kilics Pali. hogy szerencsésen visszakerüljön. A legtöbb bizony fiatalon és nyomorultul ott pusztul messze hazulról az idegen világban. 1 r S^s- • Kilics Pali történetét azért irom meg, hogy azt minden fiú haszonnal olvassa és látva a sok veszedelmet, feltegye magában, hogy könnyelműen sohasem indul világgá. Fecske madár Csicseregve repül a fecske madár, Rámosolyog az égről a napsugár. »Szép-e a nyár«? kérdezi a faágtól. Kérdezi a későn nyilló virágtól. — Kocái né' nyúlj! — sikoltotta a kiráíyleány és fnagahőz szorította a gyermeket. — Akkor meghalsz! — kiáltott a fejedelem és úgy tett, mintha meg akarná ölni Zálzert. Zálzer letérdelt, előre nyújtotta a nyakát. — .Vágd le a fejemet, csak ne bántsd ezt a kedves, kis gyermeket! A fejedelem mosolygott, fölemelte Zálzert a földről és szelíden mondta: — Látod Zálzer, most hősebb vagy, mintha száz csatát megnyertél volna! Zálzer szégyenkezve nézett a fejedelemre. Zálzer és a fejedelem nemsokára férj és feleség lettek. Mire a király serege odaért, hogy fegyverrel szabadítsa ki a királyleányt, már nem volt szükség a háborúra. így tanította meg szelídségre a vérszomjas Zálzert egy kis gyermek, aki pedig nem is tudott beszélni, csak a szemeivel nézett rá . »> t — KiHcs Pali szuboticai születésű. Igazi bacslcai vér van az ereiben, nyughatatlan, forró vér, amely vándorlásra űzte. Pár évvel ezelőtt egy szép napon megszökött hazulról és elindult világgá. Bizony ez a fiú azonban nem állapodott, meg a szomszédos vármegyében. Elkerült messzire és ha nem is mindig saját akaratából, de bejárta az összes világrészeket. Volt müveit emberek országaiban, de járt a vadak között is. Útközben rengeteg kalandon és viszontagságon ment keresztül, sokszor pedig az élete is veszélyben forgott. Vándorlásai közben sokszor, nagyon sokszor megbánta szökését és naponta imádkozott Istenhez, hogy segítse ismét haza édes anyjához Szuboticára. A jó Isten meghallgatta kérését és sok megpróbáltatás után hazasegitette. Hazajött rengeteg élménnyel, tapasztalattal és nyelvtudással. Egy csomó nyelvet tanult meg Kilics Pali utazásai közben. Beszél angolul, németül, olaszul, franciául, azonkívül tud törökül, sőt kínaiul, japánul és beszéli az emberevő vad pápuák nyelvét is. Minden, amit a tanító ur mondott, nagyon felkeltette a figyelmemet Kilics Pali iránt. Megkérdeztem a címét és ebéd után már ott voltam Kilics Paliék lakásán. A Pali éppen azzal volt elfoglalva, hogy segédkezett édes anyjának a házimunka elvégzésében. — Mi az, — köszöntöttem tréfálkozva. — a világjáró dolgozik? Helyette az édes anyja felelt: — Bizony, kérem szépen, a Pali fiam igen szorgalmas. Nemcsak az iskolai leckét végzi el pontosan, hanem nekem is segédkezik. Hiába mondom neki, hogy hagyja abba, el^végzem én magam, csak tovább folytatja. Hála Istennek, nagyon megváltozott, amióta visszajött. De örülök is ennek éppen olyan nagyon, mint ahogy búsultam, mikor éveken keresztül azt se tudtam róla, hogy él-e, hal-e? A jó asszony annyira elérzékenyedett, hogy köténye csücskével le kellett törölnie szemeiből a könnyeket. Aztán erőt vett magán és barátságosan székkel kinált. Jó darabig némán elnéztem Kilics Palit, aztán kérdezősködni kezdtem tőle egyről-másról. Végül- felszólítottam, hogy mondja el nekem utazását kezdetétől a befejezésig. Szerényen szabadkozott, de az anyja szelíden biztatta: — Hát csak mondjad el fiam. Nem szégyen az, hogy szökésedet megbántad és megjavulva megtértél. Aztán én magam sem hallottam még f~ted mindent részletesen. Beszélj csak fiam. . . . • , 1 Nagyapa képe Nagyapa képe ott lóg a nagyszóbában a falon 3!sz. aranyrámában. Szép bajusza van és szép szakálla, csakhogy kicsikét már őszes. Hanem a legérdekesebb a képen a szeme. Mert azzal nagyapa mindig oda néz, ahol valaki van a szobában. Akár a zongoránál ül valaki, akár a szoba közepén a diszasztalnál, akár pedig eminnen az ajtó felül a nagy karosszékben és föltekint a szemközt levő falra a képre, hát mindenütt csak nagyapa tekintetével találkozik. Vagyis nagyapa mindig odanéz, ahol épen van valaki szobában. Mintha csak azt mondaná, hogy: — Látlak . . , . Homlokán picit összeráncolja a szemöldökét de azért mosolygós arca van. Tehát hol barátságosan mosolyog, hol pedig szigorúan tekint alá a nagyszobában levőkre. Különösen a gyerekekre, akik mind a hárman az ő unokái. Ezekről sohsem veszi le a szemét nagyapa, hanem már ahogy belépnek a nagyszobába, rögtön rájuk néz. — No, már megint bejöttetek, gyerekek? Jól van, én nem bánom, csak aztán nehogy újra kivigyétek a karosszékről a himzett vánkost, mint a múltkor. Zsuzsika, meg a kis Dezső meg is szokták fogadni nngy< apa tanácsát és épen hogy itt-ott babrálnak kicsit a zongorateritő rojtjával, vagy a diszasztalon levő bronzkocsival, egyéb rosszaságot azonban nem követnek el. Hanem Bandi, az a kutyafejü tatár, az mindig kitalál valamit, amiért nagyapa szigorúan nézzen le rája a képről. — Bandi, látlak! Már megint el akarod törni a porcellánnyuszikát ott azon az üvegszekrényen? Ejh, hogy anyukád nem tudta kihúzni a kulcsot ebből a szekrényből! Bandi mintha csak hallaná, mit beszél hozzája a falról a nagyapa, ilyenkor megszeppenve sandít fel az aranyrámás képre és van rá eset, hogy visszateszi az állványra a porcellán-nyuszit, vagy egyéb csecsebecsét, amit kivett belőle. Máskor azonban győz benne a huncutság és csak azért se teszi vissza a helyére, hanem kiszalad a nagyszobából a nyuszival, vagy a piros szemű kis üvegmacskával, vagy a napemyős táncoló szerecsennel. A másik szobába már nem tud utána nézni a nagyapa, hogy: — Látlak! Látlak! v ~ í :
