Bácsmegyei Napló, 1927. augusztus (28. évfolyam, 212-242. szám)
1927-08-27 / 238. szám
K 1927 augusztus 27 4. oldal ft Az ostor csattanója Emberölés miatt három havi fogházra ítéltek egy zsedniki pásztorfiat A szuböticai törvényszéken pénteken tárgyalta Pavlovics István törvényszéki elnök tanácsa a szándékos emberölés vétségével vádolt S. L. fiatalkorú zsedniki disznópásztor bűnügyét. A vád szerint S. L. e hó 7-én, vasárnap a zsedniki legelőn, ahol a disznókat őrizte, bicskával szivén szarta Raics Bonó tizennyolcéves fiút, aki sérülésébe ott a helyszínén belehalt. A véres tett után a pásztor a holttestet otthagyva a legelőn, elfutott. A, zsedniki csendőrség egy őrjárata aznap délelőtt, amikor az eset történt, rendes őrjáratát végezve áthaladt a legelőn és ott megtalálta Rajics Bonó holttestét. A csendőrök nyomban megkezdték a nyomozást. A holttesten a szív alatt egyetlenegy szúrást találtak, más sérülés nem volt rajta, de miután a tarlónak a holttest körül levő része le volt tiporva, arra következtettek, hogy a gyilkos és áldozata között heves dulakodás folyhatott le. Miközben a csendőrök a helyszínen nyomoztak, S. L. bement a \ csenáöiiakianyára és ott elmondotta,! hogy verekedés közben megszurta Ra-' jics Bonót. { Többen az ügyben tartották meg pún- J token a főtárgyalást, amelyen a vádat; Rcáo'.zavljcvlcs Szlávkó ál'arnügyLz. képviselte, a védelmet pedig Katanec Mi- j hovil dr. ügyvéd látta el A fiatalkorú tettes augusztus 9-!ke óta a szubnticai ügyészség fogházából' őrizetbe 1 van. A tárgyaláson e'ő i ka, hogy augusztus 6-ikán az elhalt Raj'cs . Bonó egyik öccsével együtt volt a mt-j 7ön és a o úelott elvett a kis fiútól egy j ostort, amelynek a sudarát valahogy el- | tépte. Az ostor sudara ugyanis szőrből j voit, azzal S. L. csapkodott é.’, ekkor tör-! tént, hogy az ostor sudara elszakadt. A : kis Rajics az ostor miatt mindjárt ve-' szekedni is kezdett S, .L.-el aki azzal igyekezett öt megnyugtatni, hogy noz neki akár öt ilyen Ostort. A fmk ázon-; ban haraggal váltak cl és másnap újból találkoztak a legelő;:, de ekkojr már a valátnivel idősebb Rajics Bonó is ott iVTflh.-r.im-v..-ini A kék tó I-ta • Pakol* Jóx:ef Az irodalmi rovat szerkesztője végig-1 nézett a költőn, aki épen uj verselt nyttj-5 tóttá át és furcsa mosollyal mondta: .— Kedvesem, egy levél vár önre már hetek óta. Illatos, nőj írás. A költő szinte szégyenkezve vette át a keskeny, finom levélkét és sietve távozott. —‘ Szeretnék megismerkedni önnel, — j irta a bájos ismeretien — a költeményei! elragadtatnak. Minden délben pont tizen- 1 kettő és egy között várom a Szabadság- \ parkban, az Ismeretlen katona szobránál, j Kezemben tartom a Magazin-nak azt aj srámát, amelynek címlapján az" ön arc-1 képe van. A költő rábámult a levélre. Ki irta vaj- j jón? Valami iroda\cmrajougó vénkis- j asszony, valami száraz csont? Ilyesféle lehet. Mikor irta? Hetek előtt? És azóta várna rám? Minden délben? No. ez mu- j htságos. Meg kell nézni. . Rápillantott egy villanyórára. Féltizenkettö. A Szabadság-park háromnegyedórányira van innen. A város túlsó részén, a villane- j gyedben. Gyalog odaérne. Menjen? Ör- J dögbe is, egy fillér sincs a zsebében. A I szerkesztő elfelejtett honoráriumot adni, pedig erre építette minden számítását.! Bolond dolog. Káprázik a szeme az éh- j ségtől. Eddig bírta, most nem megy to- j vább. Pedig milyen tréningje van már í az éhezésből. Tizenkettő. A gyomrában is delet harangoznak. Istenem, de gyarló az ember. Ez már nem is rendes, nyugalmas déli j harangszó... Ejnye, hol is van? Ez a! Szabadság-park, persze. Idejött. Miért j is? .la. a levél, a finom, illatos levél. És | a vénkisasszony, a versfaló öreg nő, aki várja a költőt. No, ezt megnézi. Hol is? Az Ismeretlen katonánál. Magazin a. kezéjbea. étegyedegy- óra. Me®etjpnd-BÁCSMEGYEJ NAPLÓ volt. A fiuk újból az ostor miatt kezdtek veszekedni, majd a vádlott előadása szerint, Rajics Bonó őt bottal fej beütötte, mire ö elővette bicskáját és miután Rajics újból fenyegetően támadta a bottal, önvédelemből egyszer megszurta. A biróság a vádlott után kihallgatta Rajics Jakov és Gilice Lajos tanukat, akik elmondták a verekedés részleteit. Perazics Bozsidár dr. és Éremics Risztó dr. törvényszéki orvosok ismertették az elhalt sérülését, valamint a vádlott orvosi megfigyelésének eredményét, amely szerint megállapították, hogy a vádlott teljesen épelméjű. A bizonyítási eljárás ezzel véget ért és a biróság meghozta az Ítéletet, amely szerint a vádlottat bűnösnek mondta ki halált okozó súlyos testisértés vétségében és három havi elzárásra ítélte. Az ügyész és az elitéit felebbeztek az Ítélet ellen. A biróság egyben elrendelte, hogy a felebbezés elintézéséig S. L. házi őrizetben maradhat és így a fogházból elengedték. Fürőési keőu az iőő uáitozaíában Csokoládészinü hölgyeim és uraim a palicsi tóban, ne higyjék egy percig sem, hogy a fürdést önök találták föl. Kezembe akadt egy dr. Johannes Kleinpaul nevű német tudós »Badelust im Vandel der Zeit*, magyarul: »A fürdési kedv ; az idő változatában« cimü tanulmánya, j amely arról szól, hogy a germán ősök, úgy a nők, mint a férfiak, örömest lubickoltak télen-nyároii a folyókban, tavakban és a tengerben. Beiwulf nevű vitézről legenda maradt fenn, amely szerint nevezett hős hét napig úszott a tengerben. Ez azonban monda és senki nem köteles elhinni. Viszont Einhardt történetíró feljegyzi, hogy Nagy Károly a hatalmas császár is fiirdött. Ez már történelem és nincs jogunk kételkedni úgy abban az állításban, mbit abban, hogy a kolostorok lakói, a derék barátok és a jámbor apácák is hódoltak a fürdés szokásának. Az aacheni zsinat SOS-ban elrendelte, hogy minden egyházi alapítvány gondoskodjék fütdőalkalmatosságról. Idők folyamán sok minden megváltozott. A hidegvízű folyókat mellőzni kezdték és a déli kultúra hatása alatt áttértek a meglegfiirdőre. Minden kolostor, várkastély, sőt némely polgári ház is rendelkezett fürdőszobával. Waldemar dán király nagyon kedvelte a nielegfiirdőt. 1205/1206. évben Waldemár azt Ígérte Szent Ágostonnak, hogy anyr;yi földet kap ajándékba, amennyit egy kilenc napos csikón körül lovagol, amíg ő fürdik. Szent Ágoston nem. volt rest, nekiirornodott a csikón, úgyhogy a király emberei ijedten rohantak a íürdoző Waldemárhoz, hegy az azonnal szálljon ki a fürdőből, mert Ágoston körül*lovagolja az egész országot. A középkori királyok ebből le is vonták a tanulságot. Nem igen fiirödtek többé. Ebben az időben már a városokban, sőt falukban is voltak fürdők, amelyek főképpen arra szolgáltak, hogy a keresztes hadjáratokból hazatérő keresztes vitézeket megfürdessék. 1250-ben Hamburgban, száz évvel később Mainzben állítottak fel fürdőt. A XV. században már annyira elszaporodtak a fürdők, hogy például Becsben 29 fürdő között választhattak, akik mindenképpen fürödni akartak. Johannes Kleinpaul megjegyzi, hogy abban az időben minden ember egy héten egyszer megfürdött. Az iparoslegények külön hozzájárulást kaptak azon a címen, hegy meg kell fiirdeniök. 1265- böl fennmaradt egy rendelkezés, amely szerint a nők és férfiak csak bizonyos napokon és különválasztva törődjenek. Rotterdami Eramus a fürdést földi paradicsomnak nevezte. Az ő idejében együtt törődtek a nők a férfiakkal, egy kis rács elválasztotta ugyan a női fürdőt a fürfi fürdőtől, mindamellett kölcsönösen átlátcgathattak egymáshoz. Poggio olasz humanista megemlíti, hogy a férfiak szívesen nézdegélték a fiirdőző nőket, akik számára virágot is dobtak a vizbe. A nők már otthon lerakták a ruháikat és majdnem teljesen meztelenül mentek az uccukon keresztül a fürdőbe. Az a hölgy, aki egy kicsit adott magára, főkötőt. tett a fejére és a nyakára ékszereket rakott, mert nem lehet tudni, hátha égy ismerőssel találkozik... Fél, sőt1 egész napokat töltöttek el a fürdőszobában. Egyes házakban a fürszerii pontosság. No, hol a vénkisaszszony? Milyen mulatságos lehet. Hetek óta vár. Nézük csak. És a költő körülsétálta a virágágyat, amely keretbe foglalta az Ismeretlen' katona szobrát. Az emlékmű háta mögött egy pádon megpillantotta a Magazin-t. A költő megtorpant. Tellát itt van. De vajjen csakugyan a levélíró volna?... egy csodaszép, fiatal, finom leány ült a pádon. Pardon, tévedés! — akarta mondani, ahogy zavartan elkapta tekintetét a leányról, de az felállott, egyenesen hozzálépsít és csengő, biztos hangon szólította meg: fogva, hogy mamám meghalt, én vagyok a királyi rezidencia úrnője, parancsnoka. És papa nagyon el van ragadtatva tőlem. Néhány hét előtt megmondtam neki, hogy magával meg fogok ismerkedni. All right! — felelte és autót akart magáért küldeni. Nem engedtem. Egy költővel nem leltet igy elbánni. A költő karja megrándult. Olyan váratlanul zuhogott rá a sok meglepetés, hogy elkábult tőle. Magához szorította a lány karját— Édes ... — dadogta cllágyultan — én már akkor szerelmet éreztem maga iránt, mikor még nem is ismertem. — Ne. ne — szorította kis kezét a — Csakhogy rneg'ött már. Nem volt költő szájára a lány — a többit versszép hetekig váratni engem! A költő majd elsüllyedt kincs za arában. A lány felnevetett. — Igaza van, tudnia kellene, hogy kivel beszél Én ismerem magát, de maga azt sem tudja, mi fán termettem. Daisy vagyok, a szendvics-király leánya. És újra nevetett hozzá. A költő egyszerre fülig szerelmes lett belé. — Jöjjön — indítványozta a leány — sétáljunk kissé. Talán a tó mellé. És mentek. —- Szeretem a költeményeit — csilingelte a leány mély, megzengő hangon — csupa életöröm, csupa életvágy. Maga nagyon harmonikus, boldog lelkű ember lehet. — Most az vagyok — felelte a költő megindultam A lány megértette és dévajan, bizalmasan mondta: — Karoljon belém! Hiszen szabad! Ismét nevetett, amikor a költő kissé ügyetlenül a karja alá nyúlt. — Ne csodálkozzék — csacsogta tovább — hogy igy beszélek. Nekem minden szabad. Független, önálló lány vagyok. A papának nagyon imponálok. Pici gyerek korom óta, attól a pillanattól ben. A tó felől ekkor a flammingók és a hattyúk a part felé úsztak. Egyenesen a lány felé. — Lám, lám — ujjongott fel a lány _ a pajtásaim már lestek rám. Mert ! három hétig, amig magára vártam, szórakozásból odadobáltam nekik néhány darabkát a papa szendvicseiből Most már igényt tartanak rá a betyárok. És retiküljéből apró szendvics-szeleteket kotorászott elő és behajigálta a j vizbe. A költő meredt tekintettel bámulta, j amint a falánk szárnyasok bekapkodták I a szendvics király világhírű alkotásait. ! E pillanatban borzalmas erővel lépett 1 fel uira éhsége. Óh, jó Isten, ha csak , egy darabka juthatna neki is! Rémes : érzés futott át rajta. Olyan szuróan. intenziven éhes lett, hogy kiütött arcán és homlokán a verejték. Zöld, kék, tűzpiros karikák forgó tánca rajzott el a szeme előtt, az idegei majd megbomlottak, a halántéka vészeseti dobolt s egyszerre itgy érezte, hogy elfolyik ereitől a vér. Megfántcrodott, a világ, a tó. a platánok, a flammingók, a hattyúk, minden, minden összefolyt előtte.». vaja- i ? előszoba volt a gztikyt. az úri társaságok I találkozóhelye. Nem voit lakodalom, ünnep, vagy keresztelő, amelyet nem egy i általános közös fürdőzés fejezett vol- I na be. * De hát voltak a fürdőzésnek elvi ellenségei is. Az aszkéták lemondtak a fürdőről, a szigorú erkölcs és a fürdőzés öszszeférhetetlen voit. A szeniélítü Reg:nard lftttichi püspök odáig ment. hogy inget és ruhát sem vál-ett. Szent Erzsébet csak gyóntatásának. Ma b 'rgi Konradnak rábeszélésébe szánta rá magát, hogy rnegíürödjék. Alig hogy lábujjat a vizbe mártotta, visszafordult és kijelentette: — Elég volt! A papokhoz, akik a fürdés ördöge ellen prédikáltak, csatlakoztak az orvosok is, akiknek üzletét rontotta a fürdő. Természetesen arra is hivatkoztak, hegy a közös fürdő terjeszd a járványos betegségeket Lassan győztek a fürdés ellenségei. A múlt századig a nyilvános fürdőt megvetették és azokat akik ff.röó- I tek, tisztességtelen emberekként kezel-' 1 ték. Ennek az leit a következménye, ! hogy elhanyagolták a testápolást. XIV, i Lajos, a Nagy király arcát nem é/irlet- I te viz. Margit navarrai királynő igy szólt az udvariéihoz: — Nézzétek, milyen szép a kezem, pedig nyolc napja nem mostam meg. Mosdás helyett olasz szokásokhoz hij ven mesterségesen bepiszkították magú! kát. Különböző kenőcsökkel bekenték arj cukat, kezüket. Minél büdösebb volt va; laki, annál egészségesebb — tartotta a közhit. , Mégis túlzás volna azt mondani, hogy a fürdést teljesen kiküszöbölték. Titokban füröitek az emberek, bár a felsőbbség szigorú büntetéseket szegzett a fürdőjük mellének. 1730-ban Badenben ren: deletet adtak ki, amely a népet az aláj való, veszélyes és bosszantó fürdőzéstől eltiltja és az ellen vétőket szigorúan megbüntetni rendeli. Anglia rehabilitálta újból a fürdőt. 1760-ban rendezték be Parisban az első szabadfürdőt. 1777-ben Mannheimban a Rajnán létesítettek egy fürdőt. 1808- ban rnár alig volt Németországban város szabadfürdő nélkül Ma már újból a paradicsomi korszakban élünk. Példa rá: Palics, amelyről külön fejezetet lehetne Írnia Kispál János doktor urnák... mi távoli harangzúgás hatolt a fülébe, ordítani szeretett volna, kinyitotta a száját, az ínye odatapadt a fogához, remegés, hideg, fázös reszketés iogta el, a karjával valami bizonytalan, kaszálás mozdulatokat tett, mintha meg akarna támaszkodni, aztán hirtelen kisiklott a föld a lába alól, végigvágódott a kavicsos utón, elájult. A parkban összefutottak a sétálók. A lány ijedten intézkedett. A park bejárata előtt várt az autója, odavitte a költőt és egyenesen hazaszállította a palotába. A háziorvos, a tudós egyetemi professzor, rögtön megállapította a diagnózist- A költő éhségtől ájult el A gyomrában semmi nyoma ételmaradéknak. Ennie kell táplálkoznia, semmi más baj nincs. A lány nagy, kerekrenyilt szemmel hallgatta. S a költő másnap egy finom, fehér szanatóriumban tért magához. Ahogy feleszmélt, megkérdezte: — Hogy kerültem ide? Az ápolónő mosolyogva világosította fel: — Daisy, a szendvics-király leánya hozatta be ide. Levelet is hagyott az ön számára. A költő mohón bontotta fel az illatos. drága Írást. _ Dearie — hangzott a levél — a költő, érdekes ember volt. de az éhes ember nem esztétikus. Isten vele! Tartson meg barátságában. A levélhez egy nagyobb összegről szóló csekk volt csatolva. A költő értelmetlenül bámult az előkelő kézvonásu, firom sorokra, aztán sirva temette arcát a vánkosokba. Másnap a szendvics-király, leánya visszakapta a csekket s a költő boldogtalanul tovább éhezett. A versei azonban már nem életörömről és életvágy« ról. zengtek himnuszokat.
