Bácsmegyei Napló, 1927. augusztus (28. évfolyam, 212-242. szám)
1927-08-21 / 232. szám
1927. augmztui 21 •?3 asa KJtCSMSGYEr WJCPLÖ Bii Miiig m.i isii Irta: Kováig Ant^l (Temerin) — Jó reggelt adjon Isten! — Beteges, remegő cérnahangján így köszöntött be Bagi Mihály uram Uras Jancsi korcsmájába. — Fogadj Isten, Mihály bátyám. Mi járatban van kend? Mi hozta ilyen korán mihozzánk? — Hát tudod öcsém — mekegi Mihály bácsi — nem igen szeretem az italt, mégis megiszom az én napi négy-öt literemet, de ma különös nagy bánatom van. — Mi az Mihály bátyám? — Hát te nem tudod, hogy meghalt a Verka? — Melyik Verka? — Öregapám testvérének az unokatestvére, vagy hogy le mondjam. Az ő öregapja, meg az én öregapám voltak testvérek. Igazság szerint, ahogy szokták mondani, mink is olyan másodfokú finokatestvérek volnánk. Oszt tudod, nagyon sajnálom. Eközben elhelyezkedik az egyik asztalnál. — Adjál nó egy tél liter bort Jancsi meleg részvétet színlelve hozott az öregnek egy fél liter boTt Az öreg töltött, nagyot hajtott a pohárból és tovább folytatta a siratást: — Tudod, nagyon jó, isten áldotta lélek volt szegény, mig élt Isten nyugosztalja meg. Tegnap halt meg. Ma délután temetik. Nagyon szerettem. Pedig ritkán találkoztunk. Eszendönkint, ha kétszer-háromszor keresett fel a Verkám, az édesem. Mert tudod fiam, én már nem igen megyek sehova. Még ide tehozzád csak eljárogatok naponta, de látod, itt is el-elüldögélek. Ha reggel leülök, hát estig alig-alig birok hazakecmeledwL Mert hiába, öreg vagyok már én ahhoz, hogy ide-oda járjak-keijek. Verkámnak a temetésére is elmentem volna, de majd csak bevárom itt a temetést oszt majd hozzájuk csatlakozom. Szóljál majd fiam, ha erre jönnek. Eközben Mihály bátyám buzgón töltögetett s jókat nyelt a fdsöhegyi homok levéből. 1 -— Hát hiszen lehet Is azt sajnálni, mert nagyon jó asszony volt — Ó, az Isten nyugosztalja meg, páratlan egy fehérszemély volt Vagyonát saegény, harmincholdat, mind a templomnak hagyta. Nagyon szeretett templomba járni. Szentes asszony volt. — ö se vetette meg a jó italt — módja a korcsmáros. — Hát tudod fiam, csak úgy mértékkel fogyasztotta. Nem igen ivott az meg két-három deci rumnál többet éhomra. Igaz, boldogult Náci bácsi, az ura, sokszor dragacson segítette haza a szent miséről, de hát elfogta szegényt a buzgóság. — Nagyon sajnálom. Hozzál mán no te is egy poharat, oszt koccincs velem. Jancsinak mit volt mit tennie, hozott magának poharat, töltött és ittak. — Tudod, volt a megboldogultnak pénze is. Azt meg szétosztogatta a szegény korcsmárosok között, a napi fogyasztásaiért. Miránk majd semmit se hagyott. Jóformán nem is hagyott egyebet, mint a pici kutyát, meg a Riska tehenet, amelyikre már nem is emlékszem, hogy mikor volt kisborju. De tudod, én nagyon sajnálom. Igyunk no egyet! Összékócintják a poharaikat és isznak. Eközben elmúlt az idő. Közben delet is harangoznak. Mihály bácsi nem megy haza ebédre? ’ — Nem megyek én fiam. Hanem hozol majd egy kis zöld paprikát, meg egy kis kenyerecskét, azt máma már majd csak bőtölök, délután majd erre hozzák a megboldogultat, azt majd kikisérem én is a temetőbe. Délután, mikor már közeledett a temetés ideje, Mihály bátya mindgyakrabban mondogatta, kötögette a lelkére Jancsi korcsmárosnak, hogy szóljon ám, ha erre hozzák a halottat. Mikor aztán csakugyan hozták már, amit Jancsi a harangozásból sejtett, odaszólt Mihály bácsinak, hogy hozzák már. — Jaj a szentem. — S Mihálybácsinak a szemei könybelábadtak. — Közei vannak már — mondja Jancsi, amint a korosma ajtaján kitekintett. — Biztos az? — Egész biztos. — Igyunk no még egyet, mert tudod fiam, az ö apja, meg az én apám, a megboldogultak, nagyon jó két testvér volt. Az egész faluban nem volt párjuk. Imre bácsi, szegény, sokszor mosogatta a lisztet a szája padlásáról naponta, mert tudod jól fiam. hogy molnároknak sok lisztet, meg port kell naponta nyelniök, oszt a doktor s azt mondta, hogy definekciáznl, vágj’ mi a kórságot kell csinálni a szájjal, mert különben korán elpusztul az ember. Definekciázni legalkalmatosabb jó szílvóriummal. Imre bácsi elég szépen el is éldegélt volna, ha egy korcsmái verekedésnél harminckét esztendős korában kupán nem találták volna egy furkós bottal. A szegény áldozat Igyunk no fiam. Igyunk oszt nézd meg már fiam, hogy hol is vannak?... Jancsi korcsmáros kitekint az ajtón, de a gyászmenetnek már hire-hamya sincs. — Elmentek már Mihály bátyám. — Nem baj no. Nagyon sajnálom ezt a Verkát, pedig hát mégis többet hagyhatott volna ránk. Mert látod, fiam, én anyjukommal már eltörődött hatvanötesztendős öreg ember vagyok. Elkelt volna, ha egy kicsit megigazította volna a fejünk alját öregségünkre, mert nekem se igen van több harminc holdnál. No de vidd ördög, ha tied. Most már elúszott az is a többivel, de látod, nem csuda, ha azok a papok megszéditették, hát hiszen minden nap a templomba járt. Néha, ha a harangozó észre nem vette, ott is aludt el, s éjszakára is ottmaradt. Igyál no, mert már nem bírom ki mérgemben. Csak meg kellett annak Közei egy esztendő múlott el azóta, hogy hosszabb közleményben figyelmeztettük az olvasót a vérrokonházasság veszélyes voltára. A cikkből megtanulhattuk, hogy: 7. A vérrokonok házassá sóból született gyermekek közül csak egyharmad egészséges, kétharmad pedig részben tökéletlen, idegileg degencrdlt, részben életképtelen. 2. Veszélyt jelent az utódokra a vérrokonok közötti házasság, ha akár az egyik, akár a másik házasulandó fél örökölhető bajok (Idegbaj, rák. cukorbaj, vérzékenység, érzékszervi hibák) csiráit hordja magában. 3. Távoli rokonok közötti »beltenyészete is értéktelen, satnya utódokat produkál nemzedékek során, de legsúlyosabb elbírálás alá esik első unokatestvérek házassága, vagy ha nagybácsi az unokahugát veszi feleségül, ha a nagynéni, testvérének fiával kell egybe. 4. Teljesen egészséges vérrokonok házasságából is származhatnak egészséges, normális szellemi képességekkel megáldott utódok, de ilyenkor megeshetik, hogy a harmadik nemzedék mutat degeneráltsdgot. Vérrokonok házasságát illetőié« ui az árát egyszer adni. Üssön bele a ménkő! No, de semmit a halottakról, csak jót. Én nem is szoktam senkiről, még élőről se rosszat mondani. Hiszen halottad, milyen szépen beszéltem róla az előbb. De most kicsit elöntött a keserűség. Eközben a temetőből visszafelé szállingóztak a kísérők. Néhányan a korcsmába is betoppantak. — Hát ti is ott voltatok a temetésen? — Ott mi. — Eltemették már a megboldogultat? — El azt Mihály bátyánk. — Én is elmentem volna, de látjátok, ezekkel a rossz lábaimmal csak csetlekbotíok a világban és örülök — ha idáig eljutok. Sajnáljátok- e legalább? — Hát hogyne. Jó asszony volt a Verka néni. — Hozzál no nekik két liter bort hadd igyanak ők is a megboldogultnak az emlékezetére. Közben azután be is cstedeíett, s amint igy csendesen gyászoltak Mihály bácsiék , betoppant Erzsók néni, a felesége, aki nagyon házsártos asszony volt s elkezdte cifrázni, hogy igy, meg amúgy, ez meg alig teszi be a lábát, máris milyen rettentő lármát csap. Nem csoda, ha otthon se bírom ki. — igyál no hé te is fél litert. Halálod után spirituszba tetetem az epédet. — Majd haza gyün kend már. Nem szégyenli kend magát a vliág előtt? — Már mért no. Erre Mihály bácsi rágyújtott arra a nótára, hogy: »Csipkés a szőlő levele«. Erzsók néni asszony mérgesen azt válaszolta: csipkés kendnek a majd megmondtam micsodája s galléron ragadta Mihály lábjánkát és kipöndöritette a korcsmából álatokkal szolgál a Freud-féle lélek- 1: mző iskola. A meglepő felfedezés azt ..eritette ki, hogy csakis idepssen terhelt, neurotikus egyén köthet vérrokonával házasságot, normális idegrendszerit sohasem. A félreértések elkerülése miatt külön láhuzzuk, hogy: ezúttal csak szerelmi házasságokról van szó. Ha tehát egy fiatalember szerelmes az unokahugába és azt feleségül akarja venni: ezzel már ideges terheltségét árulja el. Ennél a pontnál finom megkülönböztetést kell, hogy tegyünk a férfi és nő, a szerelmi és az érdekházasság között. A mai modern házasságkötéseknél a nőnek rendszerint passziv szerep jut, a férfi a választó fél, mondjuk igy: a férfin áW inkább a vásár. Előfordul elég gyakran, hogy unokatestvérek házasságát magasabb családi érdekek, anyagi dolgok, »üzleti« colok hozzák össze és szülők, nagynénik »rendeznek« el mindent: a főszereplők épen hogy csak tudomásul veszik a változatlant. Ilyen érdekházasságnál persze egészséges szülők egészséges utódokat nemzenolc Ezekután önként vetődik fej a kérdés: vajfon hol kell kutatnunk az abnormálisnak mondott rokoni szerelem forrása után? A vér rokonok közötti vonzalom már a gyermekkorban mutatja meg első nyilvánulásait. A fiú együtt játszik unokahugával. megszeretik egymást: valóságos gyermekszerelem fejlődik ki, a mely azonban megmarad a férfi korban is. Amikor nősülésre kerül a sor, huzza, halassza a dolgot, válogat, senki se tetszik neki csak a cousine, akiben egyesítve látja az anyja és nővérének minden erényét. Előfordul hogy az egyeteien fiúgyermek, vagy a leánytestvérek között nevelkedő ifjú valósággal szerelmes lesz a tulajdon édes anyjába, vagy nővérébe. Ehhez a szerelemhez nagyfokú féltékenység is járulhat, amely néha ijesztő mérveket is ölt Qyengeidegzetü, mondjuk igy: rendellenes idegzetű leányok viszont szerelmesek lehetnek az apjukba iHetve fivérükbe olyan nagy mértékben, hogy nélkülök élni se tudnak: fórjhezmenésről hallani se akarnak. A rövidlátó szülők, boldogságtól olvadozva állapítják meg az ilyen gyermekről, hogy »jól nevelt, minta gyerek«, és csak nem Is sejtik, hogy milyen súlyos következményekkel járhat később — a nemi érettség idején túl — ez a »szülőkhöz való ragaszkodás.« Az Ilyen egyén a férfi korban ae tudja vonzalmát az anyáról, illetve a nővérről idegen nőre átvinni. A legjobb igyekezettel se képes idegen nőkhöz közeledni: öntudatlanul is olyan női tdeált keres, akiben lehetőleg feltalálható legyen az anya vagy nővér minden jellemvonása. Ez pedig majdnem lehetetlen. Egymást érik a csalódások: ijedten, sebzett szívvel menekül vissza a szükebb családi körbe, az egyetlen helyre, ahol igazán jól érzi magát. Anya, nővér hiába biztatják a fiút, hogy nősüljön, itt az ideje: a jó, »szolid fia« bizony agglegény marad, esetleg feleségül veszi az unokahugát, akiben nővére mását véli fellelni, vagy elvesz egy nálánál idősebb asszsnyf aki az anyát helyetteeiti. Megfigyelés szerint: a családtagokhoz rögzített fiatalemberből gyakran lesz agglegény aki ősz fejjel nősül: feleségül veszi az anyja testvérének a leányát. Ezekből az agglegényekből hiányzik minden szekszuális aktivitás: annyira kényelmesek, hogy még az asszony kiválasztását is az anyjukra, nagynénjükre. vagy nővérükre bízzák. A »kiválasztott parti« se hozza meg részére a várt valódi boldogságot, az ilyen házasság rendszerint válással végződik. A boldogtalanság oka: az édes anya és a nővér. Lord Byron is a nővérébe volt szerelmes és csak jóval negyven éven felül vette el feleségül azt a leányt, akit nővére ajánlott, de házassága nem volt boldog. Érdekes: az életerős, egészséges ember hajlik a többnejüség felé és szereti a szerelemben a változatossságot. A rokonokhoz ragaszkodó ideges ember kifejezetten monogám természetű: hü marad szerelméhez, nem kicsapongó s kitart akár élete végéig is egy nő mellett. Nagyjából ugyanezen szabályok érvényesek a fivérükbe, apjukba szerel] mes leányokra is: belőlük kerülnek ki I az aggszüzek, a különcök, akik »érthe! tetlen okokból« a legjobb partit is viszj szautasitják. Ha idegen emberhez férj- I hez mennek: hidegek, frigidek, érzéket- I lenek maradnak egész életükön át. A hi- I degség oka: a vérrokon, testvér, esetleg j apa iránt érzett gyermekszerelem. Tanulság: Az az egyén, aki vérrokonával szemben vonzalmat érez, aki hajlandó őt nőül venni, ezzel ideges terheltségét árulja el: házassága propagálója volna a legkülönbözőbb idegbajoknak. Tehát: vérrokonok házasságánál már a nösiüési szándék is árulója lesz a lappangó idegbajnak és már emiatt is meg kell akadályoznunk a házasságot, hacsak I nem akarnék mesterségesen szaporitaj ni a lelki hajótöröttek számát. I Ox. Kuk Altitat ír a: Somlyó Zo tán MA Ó, voltak sokan, akik nagyon tudtak akarni 1 Kik a világ arcára véstek uj ráncokat. Vagy az anyaghoz nyúltak, vagy megrázták a tormát és uj ritmusba lökték, ember, a táncodat> ’’ergámenre hajoltak lihegve, lelkesülten szellemük földi kődből kibújva, messze járt. 'ügy, ég és Viz között lebegve, kikutatták I. vészes, ismeretlen tájat: az óceánt Vagy Ikarosz fia, ki agyábul vesz enyvet és a vállára azzal nagy szárnyakat ragaszt!... 'findig az akarat volt a tetteknek kovásza! találós életünkben ez egyetlen mulaszt! De ma: nagy század fénye vakítja a szemünket, amelyben véres próba a nappal, meg az éj! Ma az a hős. akinek kapa van egykéiében, másikban kipróbált és biztos karabély!... ORVOSI DOLGOK ■ KB« Verrokoaok házassága — U.labb adatok —
