Bácsmegyei Napló, 1927. augusztus (28. évfolyam, 212-242. szám)
1927-08-21 / 232. szám
T 9Z7. augusztus 21 21. oldal BÁCSMEGYE1 NAPLÓ R uilág legéröefcesebb képtára Haroety bey török birodalmi 'Az emberi arc ábrázolását a nagy ozmán-birodalomban a vallási törvények és a régi tradíciók tiltották és tulajdonképpen még ma is tiltják ott, ahol Mohamed törvényeit épségben tartják A mohamedánok művészeti életéből hiányzik az. ami a többi müveit államokban természetes és mindennapi: a portré. Ezért nem fejlődik ki a török szobrászat sem. Ami ma a radikális és modern Törökországban, török festők kezéből kikerült, mind silánv másolata Velence, Paris, München képtárainak — természetesség és tradíciók nélkül. Az első szobor: a fanatikus mohamedán papi fensöbbségnek dacosan hátat fordító. régi évszázados tradíciókat vas ököllel széttörő gari Muistapfa Kemál szobra, amelyet a múlt évben állitot'■**. föl Konstantinápolyban, egy osztrák szobrász müve. A mohamedán festő és faragó művészet az ornamentikában öszpontosult és a maga művészetében a vonalak finomságában a színek ragyogó pompájával messze kimagaslott a többi nemzetek művészi alkotása fölött. Csak a tizenkilencedik század utolsó éveiben kezdtek próbálkozni fényképezéssel és a fényképek nyilvános kiállításával. A Balkánháború és az ozmánok hatalmának lehanyatlása után már fényképeztek, festettek portrékat mohamedán nőkről. Óriási feltűnést keltett 1908-ban az ifjutörökök forradalma után. hogy az utolsó absolut és az első alkotmányos uralkodó II. Abdul Hamid arcképét nyilvánosan mutogatták és büntetés nélkül áruba merték bocsátani. Az ozmánok házából származó szultánok a szó legszorosabb értelmében véve a birodalom népe előtt mint tulvilági lények szerepeltek, olyanok, kik a legborzalmasabb kegyetlenséggel sújthatták alattvalóikat. Évszázadokon keresztül élték az ozmán uralkodók káprázatos pompában titokzatos életüket: ha meghalt az egyik, ss kép. se szobor nem maradt fenn utána a nép között. A török birodalom volt az egyetlen, hol az iskolák és hivatalos helyiségek falait nem díszítették az uralkodók kévéi. A valóságban mégis létezik egy »Ahnengallerie« a török birodalomban, amely a külföld előtt féltve őrzött titok volt ez az utolsó hónapokig. (E sorok írója is mint a Stamboul volt munkatársa és személyes jó ismerőse a törökországi nemzeti muzeum igazgatójától, Hamly Beytől kapta adatait). Az ezeregyéjszakára emlékeztető pompa tárul eiénk, ha megnyílnak eLöttünk a szuette vaspántos ajtók. Babonás félelemmel siklunk át a termek hosszú során — önkényteien rettegéssel gondolunk a következő ajtóra — nem fogja-e a félelmetes fekete »oda-baschi« hatalmas pallosával elzárni az utat a vakmerő betolakodó előtt. Kutató szemeink keresik az odaliskokat. kelet eme bűbájos em- Oer-virágait, de sehol semmi, csak nyomasztó csend. A sercul egyik kioskjában a nagy kiterjedésű Jeni kioskban van a török szultánok képtára, r A Jeni-kiosk előtt lomhán, összefont karokkal, a fekete bugyogós öltözet fölött két volt palota-szciga áll őrt. A zárt ajtók előtt vagyunk, ahol a termek falait az ozmán nagyurak képei díszítik. Csillogó arany trónuson, nemes prémekbe. selymekbe burkolva, liszitve a világ legszebb drágaköveivel, néznek a semmiségbe mozdulatlanul. Szemkápráztató a szórósán összevont molyeite damast függönyökön átcsillanó napsugár. Mintha a szürkés arany fényből lassan életre kelne az egész borzalmas, véres halott-élet. Öt teremben vannak elhelyezve az Osmán-ház 150 uralkodójának. hercegeinek képei. I képek európai művészektől származnak, de felsőbb parancsra, nélkülözik az aláírást. Az első csoporton megismerjük a velencei iskolát — a második részben olasz, részben holland festők müvei. Az utolsó csoport a XVIII. ázad végéből francia festőktől származik. A képek messze túlszárnyalják aj iskolamodort ugv eredetiség, mint összeállítás tekintetében. Érdekes az hat kép. egv és ugyanazon velencei festő müvei: uralkodók 1. Selimig (1512 —1520.) Nyomasztólag hat az idegekre a részegnek nevezett 11. Seiim képe. Állatias nyugalommal sötét, komor tekintet a félig lezárt, dagadt szempillák alól, lelógó keskeny uiiai között. Olyan, mint Rembrandt a »Sisakos férfi*-je. Halvány ochersárgán világit a sötétzöld háttérből Sulejmán el Kammi. Gyermekarcképek hosszú zöld talárban, komoly ride« tekintettel. II. Osman, ki tizenhámuzeum-igazgatő adataiból roméves korában testvérgvilkos, 15 éves korában hadvezér és tizenhétéves korában már hulla volt. De nemcsak férfi, hanem női arcképeket is találunk a gyűjteményben. Dacosan összeszoritott ajkai, gőgösen néz 'e ránk II. Osman. IV. Murad és V. Machmud anyja. A képek legszebbje, melyen a matt arany háttérből fantasztikus virágokból összeáilitott trón előtt guggoló helyzetben, kereszbe vetett lábakkal ül IV. Murad. A halvány coboly prémmel szegett rózsaszínű brokát ruha mély ráncokat vetve boritja alakiát. Kegyetlen vakság tükröződik IV. Murad szeméből, mintha nem volna megelégedve a 25.000 ember ártatlanul kiontott vérével. A legtöbb nagy ur trónon, keresztbe vetett lábakkal ül, prémes brokát ruhákban, csillogó drágaköves agróffal turbánjukon. Csupán a tizenkilencedik században kezdenek a képek szelidebben és az emberekhez közelebb álló intimebb intericöröket mutatni. Alakjaik a mindenna-A király tétován végigsimitotta bajuszát, lágy, vöröses szakáilát és maga elé meredt íróasztalán egy kis elefántcsontszobor állott: finom női akt kinyújtott karokkal, lehulló sárga hajjal bronz fatörzshöz támaszkodik. Ez a kis eifánícsontnő mindenesetre hasonlít Charlottera, a bécsi énekesnőre. Még a mosolyában is van valami Charlott-ra emlékeztető! A múltkor éjjel, amikor a vadászlak hálószobájában felállt az ágyra és felemelte karját, hogy a baldachin bojtját elérje, a tompa ibolyás fény szinte szoborszerüvé tette fehér testét, drága, odaadó aktját s akkor jutott először eszébe ez a hasonlatosság. — Charlotte. <. A miniszter beszélt valamit az íróasztal mctletti székben ülve, de a király nem figyelt szavára. Lelkében fülledten rajzoltak az emlékek, melyeket a gerjedő vágy, a lüktető férfiéhség kipirositott é'.eísziniire festett, mint pirosán izzó villanygömböket a titokzatos áram. Charlotte már két napja elutazott s a következő találkozás olyan nehézkes, annyira rabja az országnak, a parlamentnek, a politikusoknak, akiket különben megvetettett, sőt gyűlölt is, de akiktől mégis csak félt, mint sandatekintetü lakájoktól Milyen jó lenne szabadnak lenni és elszökni Charlotte-tal Olaszországba, mint húszéves diák a szeretőjével, hajón utazni, tiszta kis sztlodában megszállni Salernoban vagy Amalflban ... A király már elmúlott negyven éves és ezért most már valami romantikát is kívánt a szerelem mellé, mely már halkulóban, bucsuzóbao volt mint őszi alkonyul életnek, majd az utolsók a sablonos uralkodó arcképekhez hasonlítanak: összeráncolt bársony függönyök, térképek uralkodói jelvényekkel. kitüntetésekkel, lóháton körülvéve testőrséggel. Végtelen érdekesek I. Abdul Hamidnak, ennek a gyámoltalan akaratnélküli uralkodónak képei. Tízszer ez a viaszkfehér hosszúkás arc. kiborotvált kékes-fekete elálló szakálla). Szintén figyelemreméltó az Osmánok családfája, a leveleken miniatűrben finoman kidolgozva a kalifák és szultánok arcképei. Fennmaradt Írásokból megállapítást nyert. hogy az egy és félméter szélességű és két és fél méter magasságú sajnos, erőssen megrongálódott képei III. Selim parancsából kezdték festeni. Ki szintén az első volt. hogv a tradíciókkal szembeszálva, festőnek ült »nyilvánosan«, ö volt az első és sok ideig az utolsó, ki a féltve őrzött titokról lerántotta a leplet. Ez volt az ok. miért tróniáról letaszították 1807-ben éis megfojtották ISOS-ban. A rémesen összetört holttest véres brokatba burkolva, zsákmánya lett a palotát megostromió fanatikusoknak. Komjáthy Erzsébet sugár. A heves és vad csókcsaták, az ifjúság lihegös szertelenségei már nem izgatták, undorral gondolt durvaságokra pervezttásekra, amelyre nemrég nemi élete siklott. Charlotte egy uj fejezetét jelentette a viharos szerelmi éposznak, Charlotte bájos volt és a szerelem nyugodt, okos, puiha élvezését kedveltette meg az uralkodóval. Némi diákos félszegség és rajongás áradozott lelkében valahányszor Charlotte közelében volt. Csodálatos nő Okos, finom, nyugodt és jószívű, mint Stendhal asszonyai. Talán több van már benne az anyából, a barátból, mint a hetérából. A miniszter nyugodt, náthás hangon beszélt s a király az első hosszabb mondat befejezéséhez gépiesen, sietős udvariassággal bólintott. — Igen. Pedig fogalma sem volt, miről is dünnyögött ez a náthás hang. A miniszter azonban láthatóan megörült ennek az igennek és aktákat tett az uralkodó elé. — Ha -felséged akaratával is találkozik előterjesztésem, úgy méitóztassék aláírni a kinevezéseket, hogy holnap már közzétehessük a hivatalos lapba. A király türelmetlenül kereste a helyet, hol írja alá az aktát, már unta ezt az okoskodó hangit, ferdenyakketidős minisztert, aki nem akarta őt egyedül hagyni regényes ábrándjaival. A miniszter lassan keresgélte ki az aláírásra szánt helyeket, a szünet kissé hosszadalmas volt s a király könnyedén, kisíé idegesen odavetette: — Tulajdonképen miféle kinevezések ezek? A miniszter nyugodtan kezdett magyarázatához, mint kegyetlen algebra tanár. — A kinevezéseket, amint már említettem, három csoportba lehetne osztani. Az első csoport... A náthás hang unalmasan, szemtelenül és kényelmesen csurgott, csöpögött a délutáni csöndben. A király nagyon megbánta kérdését, de nem akart udvariatlan vagy goromba lenni, már meg tanulta miképen kell elfojtani az indulatokat s ezért csüggedten lehajtotta fejét és megadással várta a magyarázat végét. De a lesikló tekintet ismét észre vette az elefántcsontszobrocskát és ismét Charlotte bontakozott ki a finom ivoár-akíból. Milyen gyönyörű is volt hattyuprémes selyernköntösóben amint belépett az ajtón! Testének finom rózsaszínje átiehellődött a sejtelmes selymen, puha térde kibukkant a ringó lépéseknél... Ángyai volt hamvas, égi jelenség! A miniszter befejezte a második csoport elmagyarázását, a király azonban azt hitte, hogy már a harmadik csoport fejeződött be s ezért nem a legügyesebben leplezett ingerültséggel kérdezte: — Van még valami? Jóllehet a miniszter roppant fontosnak tartotta volna még a harmadik csoport kinevezéseit is elmagyarázni, mégis megérezte az uralkodó türelmetlenségét s ezért újabb aktát tett eléje. , — Még csak ez a kegyelmi kérvény van, felséges uram, melyet azonban nem ajánlok meghallgatásra. Egy többszörös rablógyilkosról van szó, aki bestiális módon ölte meg feleségét és két szomszédját, akiknek pénzét is elvitte, ö persze arra hivatkozik, hogy a féltékenység késztette erre a tettre, de a legfelsőbb bíróság is megállapította, hogy a féltékenység nem játszott szerepet a gyilkosságok elkövetéséhez. — Igen, a bíróság . . . Hol kell aláírni? — Ha felséged visszautasítja a kérvényt, úgy itt méitóztassék. A király mohón, ideges kézzel flrkantotta alá a nevét és feláSott az iróasz táltól. — Szóval készen vagyunk? — kérdezte nyugtalanul, a feltétlen igent várva. — Igenis, felséges uram. A miniszter összeszedte az aktákat és mélyen meghajolt. A király most mar nyugodtabb lett és szinte elszégyelte kapkodó türelmetlenségét Miről is volt szó az előbb? A miniszter tapintatosan hátrált az ajtó felé, de ekkor megszólalt a király. — Ugye... mondja csak... Amit az előbb aláírtam az halálos Ítélet volt? — Igenis, felséges uram. — És... mikor lenne az végrehajtva? — Holnap reggel hat órakor. — Köszönöm. Az ajtó becsukódott. Az uralkodó báván, ijedten nézett maga elé. Milyen ideges és milyen szórakozott volt és milyen meggondolatlanul irta alá az aktákat., Az utolsó aláírással egy emberélet oltott ki... Sietve, megnyugtatásképen idézni próbálta a miniszter szavalt:! rablógyilkos ... két szomszédját... a biróság megállapította ... A csöngő után nyúlt. Talán még nincs kint a kapun . . . Visszahívja. Bevallja szórakozottságát és betekint az aktákba. Egy emberélet... Ha valakinek elveszszűk az életét, azt sohasem adhatjuk ■vissza — igy beszélt egy szabadkőmives minisztere, ki szép jvaslatot is nyújtott be a halálbüntetés eltörlése érdekében de még saját kormányát se tudta megnyerni ennek a javaslatnak. Ez a miniszter azonban tagadhatatlanul hatással volt rá, szavait nem tudja elfelejteni.. A csöngő ott volt az ivoár szobrocska mellett s a király keze a csöngő helyett az elefántcsont után nyulott. Ismé felbúgott a vágy, mint feléledt orgona, felemelte a szobrocskát s lágyan, vágyakozóan súgta: — Charlotte. Ma este még ir neki. Talán valahogy módját ejtheti a találkozásnak. Talán a jövő hónapban. Talán Charlotte inkognitóban eljöhetne. De addig? Addig nem lehet az övé. Másoké. Mások heverészuék vele ma éjjel, mások csókolják meg mellét és nyakát és másokat fon át a két Sátor Emil: Testvéremnek mondom Tanuld, meg, tanuld meg, én-te testvérem s már Sinai és nini s Betlehem Az ige hideg, az igen elporladt . Az életünk már csak csupa — nen.' Az eddignek minden eddigié ledőlt A sokának van már keletje, nyugotja A ma most még ma, de holnap Tegnap lesz, mert a nap a napot ontja és repül a nagy vitorla kibontva Éjente itt-ott rendőrök cirkálnak vigyáznak, állnak ébren-mosolygver A strázsa: palota és ezer viskó odva Látod: magasak a messzi gyúrkéményekt kürtök ők, de mégsem kürtök — bamba vak-szmiikkel csak az égre néznek, — szegény szén, gyatra alak, ragadt Nyütt szőttes, ruha, fakó kék féle. Uj köntöst kapunk, holnap estére Rádión öleljük az egész világot Repülünk előre. Hozza horgonyát havasi-hindrból holnaphozó ország De hogyha harangok havazva hallatnak halleluját, újat, testünk, vérünk, lelkünk, mind, mind, mind, testvérem, testvérek leszünk Tiz perc a királynál Irta: Szenteleky Kornél C
