Bácsmegyei Napló, 1927. augusztus (28. évfolyam, 212-242. szám)
1927-08-20 / 231. szám
4. oldal BACSMEGYEI IfAFLO V321. augusztus ?0 Optáns-kongresszus Szentén Megalakították az optánsok országos szövetségét Szén tár ól jelentik: Pénteken délelőtt tartották az ország összes optáns egyesületeinek kiküldöttei első országos kongresszusukat a népkerti kioszkban. A kongresszuson Magyarországból, Romániából és Ausztriából optáltak közül is számosán jelentek meg. Az ünnepi istentisztelet után a kongresszust Vlascsics Nikifor városi adófőtiszt nyitotta meg, indítványára Alekszandar király Őfelségének hódoló, Vukicsevics miniszterelnöknek és Andrics agrárreform miniszternek üdvözlő táviratot küldtek. Ivanov Szlávkó, akinek legnagyobb érdemei vannak az országos egylet alakítása körül, tartott beszédet ezután, majd kimondották, hogy megalakítják az országos optáns szövetséget Szenta székhellyel. Az ideiglenes vezetőség helyett ezután nj tisztikart választottak. Elnök lett: Vlascsics Nikifor, alelnök: Abzsics Iszó gazdálkodó, pénzíárnok: Péin Iszó vendéglős, főtitkár: Bossidúr Petár városi gazdasági fogalmazó, titkár: Tucakov Alekszandar görög keleti hitközségi főkántor, ügyész: dr. Rafailovics Milos szuboticai városi főügyész, az egylet diszelnöke. Felügyelőbizottsági tagok: Gardénovicski Zsiván szuboticai vasúti inspektor, Petkovics Gyura' szuboticai vasúti tiszt, Gyurin Angyelkó sztarakanizsai rendőrtiszt, Askovics Mihajlo novakanizsa! bírósági végrehajtó, Radovanövics Milán, az uzdini agrár zajednica titkára. A választás után a régi vezetőségnek jegyzőkönyvi köszönetét szavaztak és megadták nekik a felmentvényt. Rafajlovics Milos dr., szuboticai városi főügyész szólalt fel ezután és hangoztatta az egylet politikai, kulturális és gazdasági fontosságát. Rámutatott arra, hogy az optánsok hetvenöt százaléka már elhelyezkedett az uj államban és ki fejezte azt a reményét, hogy az optáns egylet erkölcsi és anyagi támogatása mellett a többiek is megfelelő emberi el- legszorgalmasabb, legideálisabb államhelyezkedést találnak. Igaz — mondotta — hogy sok társunknak nincs még megfelelő lakása, többen nem kapták még meg a megígért parcellát, a kormányban azonban meg van a legteljesebb jóakarat, hogy az nBtánsok, akik országunk legbékésebb, polgárai, szintén hozzájussanak jogos követeléseikhez. A gyűlés után százötven terítékes bankettet adott az egyesület a vendégek tiszteletére, amelyen Ivanov Szlávkó, Vidakovies Bózsa és dr. Rafajlovics Milos mondottak beszédeket. .... [ _____a_ Gyorsfénykép egy párisi kislányról és egy nyolcszoros rablógyilkosról Alakul . . . Irta ; Somlyó Zoltán (Fordítás és utánközlés tilos /) A Dobra völgyében kígyózott a vonat. Kétfelöl a Karszt kopasz sziklái meredeztek. Az, éles szirteken szakáll-szerii koldiisi növények, pamacs-módra ritkás. véznaságok és a nap forró sugaraiban meg-megcsillant a száraz, tüzes kvarc, amelynek legtetején szinte csudamódra egy-egy szál hosszú, karcsunyaku vi rág: a ciklámen, amely csak a köböl hajtja ki vioiaszinben játszó pirosas húsos fejét. A piktor az ablaknál állt. Bámulta a kietlenségében fenségesen szép tájat. A horvát parasztok apró, cukorskatulyaformáju házikói elszórva gubbasztottak a kemény leltkön: a Dobra kristálytiszta zöld vize fölött igen siiriin elpettyegtetve csöpp hidak mintha játékszerek lennének. Lent, egészen a mélyben a csörgedező viz szélén pici fürészmalmok, amelyek faháncs-illatot fújnak bele a levegőbe és a füeész zsongitó sziszegését amely oly andalító, hogy az ember legszívesebben leugorna a lejtős pályán amugyis cammogva, nehezen kaptató vonatból és odaállna a fűrészporos asztal mellé, dolgozni... A piktor szinte habzsolta a táj ezernyi furcsa szépségét. Ó ha ő végre valami kis polgári jólétbe kerülhetne! Csak annyira hogy egy ilyen kis fiirészmalomban húzhatná meg magát és rajzolhatna nyugodtan és nézhetne leshetne a természetet kedvére!... Egyelőre üres a gyomra; utolsó pénzén ült he a vonatba Zagrebban ahol összesen három ember rajzoltatta le magát vele; egy részeg kapitány aki ritkás harcsahaiuszát előbb egy félóráig kefélgctte. hogy szépen fessen a raison, aztán egy üzlettulajdonos, aki csak szánalomból ült néhány percet a koltlusmódra könyörgő vándorpiktornak és valami hölgy a parkban. A vonatban jobbra-balra előszedték az elemózsiás pakkokat és étvággyal, csámcsogva falatoztak. Szegény, micsoda kínszenvedéseket kellett kiállania, itt egy csirkecombot, amott hideg borjupecsenyét meg szalámit látva az utasok ölében... Szemben egy délceg, vadászruhás Paris, auguszus hó. A Ration felé haladó metróban ma délután kevesen utaznak. A Chateletné! mindössze ketten szállnak be: egy szőke sápadt párisi lány és egy feketehahi, zömök fiatalember. A lány, kezében csomag, Amikor a vonat elindul, a kocsi zökken és a skatulya a fiú lábára esik. ' — Hoppla! — kiáltja a férfi bosszú san. de azért lehajol és udvariasan felemeli a dobozt. — Bocsánat! — pironkodik rémülten a leányzó — fáj? — Semmi, már nem is érzem — jelenti ki a sértett fél mosolyogva és beszél getni kezdenek. Kiderül, bogy a lányt Gizelehek hiviák, a mamája trafikostul míg ö varrással keresi a kenyerét. Ha lesz egy kis pénzük, szalont fognak nyitni. — Szegény mama sokat betegeskedik — panaszolja Gizele — néha napokig nem szedi össze magát. — Borzasztó sajnálkozik a fin rész vétteljes arccal — de hát orvoshoz kellene vinni, hisz emberéletről van szó! És szinte fel van háborodva. Aztán ő mutatkozik be. Santo a keresztneve, olasz származásit, kereskedő és éppen ma van a huszonnyolcadik születése napja. — Gratu’áiok — rázza meg a kezét Gizelle — Isten éltesse száz évig! A lány nyakán egy katicabogár mászik. Gizelle iszonyodva sikolt és lefricskázza a földre. Már éppen rá akar taposni, de a fin felkiált: — Ne bántsa! És lehajol végtelen gyengédséggel, az ember ült, mellette feltűnő szépségű fiatal nő. Látszott, hogy házastársak. A férfi amolyan paraszti ur volt, aki jómódban él s ezt a jómódot széles, faragatlan mozdulatokkal élvezi. Szemeiből kifénylett a műveletlen, de jó ember, a kissé vad indulat», de emellett vajszivü lélek. Az asszonynak kinálgatía az ennivalókat, hol egy darab szárnyast nyújtott át neki világoskék damasztasztalkendöben, hol egy jókora szelet kalácsot és igen sűrűn egy borral teli üveget, amelyből csak úgy ittak, kortyogatva, pohár nélkül. A szép asszony durcásan visszautasított mindent, de a következő pillanatban mégis mindent megevett Falánkan evett, állatiasan és emellett az arca Madonna-szerüen szomorú volt. szenvedő: szinte kiabálva adta tudtára ez az arc a világnak, hogv márti-réletet kénytelen élni egy férfi mellett... A pictor mélv áhítattal nézte ezt az arcot. Nagy hatást tettek rá ezek a lélektelen hus-vonásók. amelyek Murilló angyalarcaira emlékeztették. A fiatal kóbor-életű férfiembert könnyen hatalmába ejtik az ilyen szabályos szép arcok. amelyek jólétről és Önzésről beszélnek és tele vannak nyílt Ígéretekkel. A yadászruháiu férfi észrevette ezt gyorsan és szúrós szemeivel belemélyedt a piktor arcába! De az nem vette észre, nem vehette észre, hiszen egész lényével a csöpp pisze orr kies ligetét járta tekintetével. A férfi most egy szelet süteményt vágott le szokatlanul hosszú és,éles vékonypengéjü késével az asszonynak, aki, amikor a süteményt fanyalogva átvette, ugv nyúlt utána, hogv kezével a hosszú, zsírtól csepegő pengét belenyomta a férfi tenyerébe. A vér tüstént vastag sugárban serkedt ki és a Piktort utálat fogta el. Tisztán látta, hogy az asszony akarattal tette, amit tett és most sem mutatott semmi sajnálatot, még segíteni se próbált. Tunyán harapott bele a süteménybe. amely kissé véres is volt... A vadászruhás ember mukkánás nélkül átkötötte a véres, sebet nagy pirosszélű zsebkendőjével és közben a düh tüze gyulladt ki a szemében: a piktor ugv nézte az asszonyt, hogy majd kiesett a szeme. Még várt a nagy szál ember néhány pillanatig. De aztán felugrott. vérben forgó szemekkel a piktor elé állt és vad szidalmazást* kezdett — horvátul. A piktor nem értett b orváért I ujjara emeli, majd a kalapja szélére séj táltatja az eltévedt katicabogarat. I ,— Szerencsét hoz — mondja komo! l.van. — Ration! — kiáltja a kalauz. — Adieu! — búcsúzik a fiú sietve — itt kiszállok. Mikor láthatnám, újra? Gizelle töpreng egy pillanatig, aztán mindent ígérő, jellemzően párisi tekintettel Így szól: — Vasárnap délután kirándulok a Boisba. két órakor várjon rám a végállomásnál! A fin csókot int a távolodó vonat után és Gizelle még látja egy szemrebbenésig barna, csinos profilját a perron homályában. Aztán: a vonat bekanyarodik az alagútba, Santó vállára pedig egy ismeretlen ur kezei nehezednek: — A törvény nevében ... Az olasz villámgyorsan ellöki magától és anélkül, hogy hátrafordulna, futásnak ered. De a mozgó lépcső előtt két másik detektív terem előtte: — Állj! Pillanatig se habozik. Revolvert ránt elő és sortüzet ad a detektívekre. Automata revolver, Santó csak nyomogatja a ravaszt és minden nyomásra golyók száguldanak elő. amelyek visszapattannak a betonfalról. Csudálatcsképen egy lövés nem talál. A detektívek rávetik magukat, de az olasz vadállatként harcol, mg, üvölt, harap, alig tudják lefogni. Gizele türelmetlenül dobolt a pádon. Már negyedhárom, de a lovagnak még se hire, se hamva. A randevúk örök tradíciója, hogy valaki mindig túl korán, és ez szerencse volt; igv csak naiv tekintettel húzódott be a sarokba, Ekkor a férfi németül vonta felelősségre, erre már a piktor magához tért és az aszszenyt utálattal mérve végig, tudomására adta a férjnek, hogy eszébe sincs semmiféle fixirozás. vagy más efféle; egész őszintén, bohémmódra bevallotta, hogy az elemózsiát simogatja a szemeivel. mert nagyon éhes. A vadászruhás hirtelen elnevette máéit. Szinte örült ennek a megoldásnak. Összeismerkedtek és rövid negyedóra múlva a piktor a jóllakottság boldog érzésével beszélt az életről, művészi küzdelmeiről. Emezek naiv tisztelettel hallgatták s amikor később pár kar.akterizáló vonással sikerült skizzet készített az asszonyról, elragadtatással fogadták bámulatukba. Aztán a vonat kattogva kúszott föl a meredek kőoartok között. A féri már tegezte a niktort és megígérte neki, hogv ahánv intelligensebb ember a falujában lakik, azzal minddel megrendelteti nála a portréját. Meg is hívta magához, ott mingvárt szólt is a feleségének, hogy a vendégszobát megérkezésük után rögtön rendbe kell hozatni a vendég részére. A piktort sohasem érzett boldogság és nyugalom fogta el. Végre, egészen véletlenül, eléri álmai netovábbiát, nyugalmat kao. munkát: életet... A vonat hirtelen nagyot sípolt és a következő pillanatban koromsötétség vette őket körül. Alagútba értek. A vonat zakatolása itt megkétszereződött, mintha a föld titokzatos mélyébe kerültek volna, ahol ezer ördög ezer abroncsot kalapál ezer kalapáccsal... Itt niár vágtatott a vonat hetven kilométeres sebességgel. És a piktor a szemet butitó sötétségben, mintha valami meleg puhaságot. egy kezet erezne a vállán... Az első pillanatban hagyta, meg se mert mozdulni. De aztán megemberelte masát. a vállához kapott és — valóban az asszony kis meleg keze szorult a kezében. A kis kéz szabadulni igyekezett, az első pillanatban, kigvult fantáziával azt se tudta a piktor, megcsókolta-e. vagy ellökje magától?... De már enyhült a sötétség, csillapodott a fülsiketítő kalapálás, végére értek az alagútnak: még épp a legutolsó Pillanatban elbocsátotta a kezet... Ac as abfcrfcom wort mart betöri vagy túl későn érkezik. De azért mindjárt az első találkát elkésni: mégics csak illetlenség! Rikkancs nyargal keresztül a téren: — Szenzáció! Elfogták Pallastrót, a nyolcszoros rablógyilkost! Gizele vásáról egy lapot. Az első oldalon üvöltő elmek között kétlmsnbos fénykép: a gyilkos a feleségével, egymást átölelve mosolyognak szerelmesen. Gizele a szivéhez kap: — Mon Dicu! Ez ó! fis lázasan falta a betűket: Santo Pallast rot, a nyolcszoros rablógyilkost tegnap délután elfogták a metró Radonnál, Aztán a bünlajstroma következett: A veszedelmes gonosztevő fél Európát rettegésben tartotta. 1921-ben Milanóban megölt és kirabolt egy ékszerészt. 1922-ben meggyilkolt egy kereskedőt és két csendőrt, akik az üldözésére voltak kikiildve. A nyomozás során ártatlanul végeztek ki helyette egy embert. 1923-ban Tartanában megölt egy házmestert, aki megzavarta a fosztogatásban. Az üldözésére siető rendőrt leszúrta majd a ruhájúba öltözött és ig.v menekült el. í Lehetőleg bombával dolgozott. 1924-ben Rubelt, a híres párisi ékszerészt fosztotta ki. 1925-ben Mentán mellett felroldtantott egy luxusvonatot. Két ember halt bele a sérülésekbe és harmlnc- I öten- sebesültek meg. üizelevel táncolt a föld, a szemei csillogtak és szinte lélegzetvisszafojtva <*■ vasta tovább a cikket. — Micsoda férfi! — suttogta reszkető ajakkal — egy modern Rinaldó, aki szembeszáll, dacol az egész világgal! Nyolc embert ölt meg! —• és határozottan imponált neki ez a szörnyeteg. Mennyi vér, mennyi bátorság, mennyi lélek jelenet! Sőt mi több: hősiesség. Csak amikor a családi tablóra esett a tekintete, amelyen epedve mosolyog egymásra a házaspár, futotta el a méreg és iszonyodva öklözte a fotográfiát: — Ó a nyomorult! Letagadta a feleségét! Micsoda akasztóidra való ember! , Tamás István Illl—ll mull lllll 1(1 I IB———> fényben látta az asszony arcán * hyszíérrkus zavaros mosolyt, a félelem sápadtságát... Iszonyú utálat fogta él. Ez az asszony most a legnagyobb veszélybe taszíthatta volna ... Az asszony most, legnagyobb meglepetésére. magyarul kezdett beszélni: — Sokat fog nálunk rajzolni, ugy-e? A piktor szinte elhült. A vadászruhás emberre nézett, aki fejét a saroknak támasztva. édesen bóbiskolt. — Nem hiszem — felelte a piktor — nem fogadom el mégse a meghívást. Másképp határoztam. Végigmegyek egész Fiúméig. Még nem láttam a tengert. Az asszony arca vérvörös lett. gonosz kis mosollyal sziszegve mondta a fogai közt: — Gyáva!... A piktor nyelt egyet. Aztán várt. Ki akarta próbálni, vájjon valóban alszik-e az a kedves, vadul és naivul szerelmes férj. ez a derék primitiv ember? Aztán halkan, de ken. hív tagolással válaszolt: — Maga sokkal gyávább nálam, aszszonyom! Belevágott abba a kézbe, amely magáért gyilkolni is képes volna ős amely magának kalácsot kínált... Nem tagadhatja le. én láttam... fis az alagutbati... Hát az nem volt gyávaság? ... Tudja, hogv fűit kockáztatott? Az asszony nem jött zavarba Csak ennyit mondott: — Nagy bolond! ‘ Aztán éles, hosszú, sikongó fütty szakadt ki a mozdony szelepéből. Az aszszonv hangosan íökacagott: — Itt vagyunk a második alagútnak De figyelmeztetem, hogv ez három perc hcsszu... A piktornak elállt a lélekzete. Ennyi g( noszságot ő míg harmincéves fejév el sohase látott. Arra gondlot. hogy most nyomban ki kellene ugrania az ablakon... Szinte remegés vett erőt rajta... De a vonat lassított. Nem. ez nem lehet alagút... És a vonat megállt. Egész pici állomás volt. Gömbje. Itt a vonat egy percig áll A piktor felugrott, megragadta kis eókmókiát és kiugrott a vonatból. Amikor földet ért a iáira, vissza se tekintve, boldog megkönnyebbüléssel lélekzeft fel. Az asszony a már induló vonatról rekedten sziszegte utána, — Gyáva...
