Bácsmegyei Napló, 1927. augusztus (28. évfolyam, 212-242. szám)
1927-08-14 / 225. szám
22. oldal BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1927. augusztus 14 Művészi kincseket őriznek a kis tiszamenti városkában László Fülöp elindulása, amelyet Becse sohasem tud elfelejteni Mert a Tisza vize, meg az áldott levegő nemcsak az izmokat, hanem a lelkeket is fejleszteni tudja és innen indult el Prédics Uros is, a szerbek nagy festőművésze. — László Fülöpöt úgyszólván fiatal gyerek korában fedeztem fel Budapesten, ahol portrétistát kerestem. Hajnal miniszteri tanácsos figyelmembe ajánlott egy fiatal fotográfus-segédet, aki Strélitzky műtermében mint retusör dolgozott. Nem vagyok mükritikus, de értem a festményeket és mikor a fotográfus műtermében megláttam Lászlónak portréját, azonnal elhatároztam, hogy a fiút leviszem Becsére. Mindjárt magammal akartam vinni, kiadtam aző ordrét: — Csomagolni és megyünk Becsére! A baj csak ott volt, hogy László akkorjában szegény volt, mint a templom egere és nem volt tiszta fehérneműje és igy -7- nem is tudott azonnal csomagolni. Csak három nappal később jött le utánam Becsére, ahol három esztendőn keresztül dolgozott és festett portrékat, meg néhány kompozíciót. Mikor láttam, hogy tehetsége rohamosan fejlődik, adtam neki száz forintot és kiküldtem Münchenbe, ahol Litzenmayernál, Bismark hires portretistájánál évekig tanult. Itt Münchenben, egyik kiállítása alkalmával ismerkedett meg Guinesse Írországi lord csodaszép leányával, akibe őrült szenvedéllyel beleszeretett. »Dráma lesz ebből — irta nekem egyik levelében — nincsen se éjjelem, se nappalom, amióta ezt a lányt megismertem« — Mikor pedig a fiatal grófnő visszatért Írországba, László otthagyott mindent, csapot-papot és kiment Dublinba festem. Kitartásának meg is volt az i eredménye: hosszú küzdelem után megnyerte a leány kezét. Akkor aztán, az esküvő előtt pár nappal aranykeretbe foglaltam azt a levelet, amelyben nekem szerelméről irt és nászajándékul elküldtem a menyasszonynak. Meg is válaszolta, hogy ez volt a legkedvesebb nászajándéka minden kincs között. László pedig cserébe ezért a levélért elküldte azt a hires török fej-portrét, amellyel Párisban a kiállításon aranyérmet nyert. Az első nagynevű ember, akit László megfestett, Szilágyi Dezső magyar igazságügyminiszter volt. Utána következtek sorban Európa császárjai, királyai, pápái. Legutóbb a spanyol udvarnál dolgozott. most pedig Amerikába az elnökhöz kapott meghívást. Dr. Galambos körülvezet a lakásában, ahol természetesen a László-képek vannak többségben. A legtöbb festmény portré, László nagyszerű nemes színeivel és vonalaival. Dr. Galambos Ferencről festett portréja alatt az ajánlás: »E kép mása annak, mely szivemben él. László Fülöp.« Az ebédlőben hatalmas vásznon egy megkezdett László-kompozició. »A mesélő öregasszony.« A festménynek csak egy része készült el, a mesélő öregasszony alakja teljesen kész, körülötte a gyermekek egy része csak szénnel megrajzolva. László valaha megkezdte ezt a kompozíciót, de nem fejezte be Az értéke azonban igy is csorbítatlan. Dr. Galambosnak egész levéltára van László leveleiből, Írásaiból, amelyeket gondosan őrizget. Gondosan és szeretet tel. Ahogy végignéz a képek során, ezeken a szivvel-lélekkel őrzött- kincseken ellágvulnak a szúrós szemek és halkan mondja: — Semmiért, semmi pénzért sem adnám oda őket! Csuka Zoltán A kéz esztétikája Itt a Vajdaságban, nagy üres síkságok huhogásában, telt magtárak mellett, sokszor áll árván, dideregve az utasember lelkek fagyában, hidegében, abban a közönyben, amely specialitása a Vajdaság kulturközönségénok. Ha a nap dandárja is veri a rónát, itt a lelkek fagyosak, hidegek, nem igen nyílnak meg az előtt, akinek a kezében ecset, toll avagy hegedű szerénykedk. És bizony, annál jobban esik aztán, ha a városok sokszínű rideg jellegzetessége között egyszer c-lyan városra is bukkan az ember, ahol a szivek melege ott ül a szemekben, ahol beszélni is tudnak a képről, amely a szobát disziti, avagy a könyvről, amely meghúzódik a szeh-Dr. Galambos Ferenc, aki László Fülöpöt útnak indította rényben. Jó! esik látni lakásokat, amelyeket nem vásári és ízléstelen giccsek tesznek színessé és ' meleggé, hanem olyan festmények, amelyekben benne ragyog a zseni élete, tehetsége és avatja intimmé, kedvessé azok életét, akik a művészt valaha megérthették. Lehet, hogy a Vajdaság más nagy városaiban is vannak emberek, akik megértőek, akik nem a kispolgáriasság szükmellével lélekzik a rónák szabad levegőjét és nagy hombárokon kivül mást is hordoznak az agyukban. Mást, ami nem nem tartozik annyira a fekete földhöz, a Wertheim-szekrényhez, hanem a szívhez, avagy az agyhoz áll közelebb. Lehet, hogy vannak elszórtan emberek, de nem adják meg városuknak és vidéküknek ezt a jelleget, nem látszik meg a hatásuk a körülöt!tük élőkön, úgy ahogy ezt Sztari-Betsén lehet tapasztalni. A. művészet megneveli az embereket és Becsén érzi az fember azt, hogy itt voltak néhányon, akik komolyan vették a művészet istd- Volását. És ezek között az emberek között első helyen kell megemlíteni dr. Galambos Ferencet, hosszú esztendőkön keresztül Becse újságíróját, művészeti irányítóját, nagy megnevelőjét, akinek a keze alól röppent diadalos nagy útjára valaha László Fülöp, a nagy portréfestő, aki Sztaribecse nagyságainak lerajzolása után Európa nagyságait, sorsának intézőit festette meg. Becsén nagyon sok lakásban ma is féltő gonddal őrzik László akkori portréit. Isten őrizz, hogy dr. Galambos ügyvédet dicsérjem, mert ahogy ismerem, ezért a dicséretért legközelebb, ha még egyszer Becsére be teszem a lábam, furkósbotot, vagy legalább is villámló tekintetet kapok tőle. Az ő személyéről tehát nem is szólok többet, csak ép azt Írom meg, amire ő is engedélyt adott és amit élőszóval szépen, gyöngysorba fűzött mondatokkal mesélt el a Bácsmegyei Napló részére. — Igen, innen indult el László Fülöp — mondja és felmelegedik a tekintete, amely eddig a szememben fürkészte az embert — ebből a kis városkából és ahogy ő maga kijelentette, sohasem tudja elfelejteni Becsét, ezt a kis tiszamenti helységet, ahol közel három esztendőt töltött el, testegetve és fejlesztve magát. Minden '"ben, de főleg a mai erotikus , irányra hajló társadalmi életünkben a tettetszetős külsőnek elcngedhetlen velejárója a szép, ápolt kéz. Bármily elragadó szép az arc kifogástalan a termet, csapás az illúzióra, ha szemeink gondozatlan, ápolatlan kezekre tekintenek, mert hiszen a szép, ánolt, kifejezésteljes kéz ép úgy hozzájárul az általános kellemes összbenyomás felidézéséhez, mint a rokonszenves arc. A kéz vonataiból, domborulataiból, gondozatlan. vagy ápolt voltából könnyen le lehet olvasni a* egyén egész élettörténetét, sorsának változatait, örömeit, szomorúságát, küzdelmeit. Milyen a szép kéz? Ám nézzük elsősorban, hogy esztétikai és anatómiai szempontból milyen kezet is mondhatunk tulajdonképen szépnek? Szép az olyan kéz, amelyen a zsírpárna a kéz háti oldalán nem hiányzik, ahol az inak és a kék véredények nem emelkednek ki a bőr az ízületek fölött nem vörös, a középcsontok fejecskéi fölött kis bemélyedések vannak, ahol az ujjak öszszillesztve, a csúcsok felé kissé konvergálnak, a körmök dombordadok, inkább hosszúak, mint szélesek és az ujjpárnák domboruak és lágyak. A szép, formás kéz a természetnek épen úgy véletlen adománya, mint a szép arc, vagy termet s a kezet, hogy gyönyörködtessen bennünket csak úgy kel' ápolnunk, mint a virágokat, amelyen elhanyagolva. gondozatlan kezekben elvesztik bájukat, szépségüket. Noha a kéz alakját — ha az nem tökéletes — megváltoztatni nem áll módunkban, de kellő ápolásával sok olyan hát rányát vagyunk képesek eltüntetni, ame ly v különben zavarólag hatnának esztétikai érzékünkre. Természetes, hogy a kézen csupán a bőr minőségét és finom ságát befolyásolhatjuk. Tagadhatatlan az hogy a kéz szépségét a nehéz, durva munka károsan befolyásolja de csupán akkor ha a káros behatás után nem foganatosítjuk azonnal szükséges ellenintézkedéseket, amikkel azonban túlzásba mennünk nem szabad. Keleten dívik, hogy a nők körmeit vérvörösre festik, ez természetellenes, viszszatetsző és a jó Ízlés rovására megy. A fehér és a vörös szín közötti nagy ellentét a testen nem tesz kellemes benyomást sokkal szebb a nem tolakodó fény és a természetes rózsaszín. Kétségtelen, hogy a kéz gyakran kifejezője az egyén egész lényének, jellemének — kifejezője annak a társadalmi állásnak, amelyet elfoglal. Tudjuk, hogy a kéz vonalainak és domborulatainak magyarázatából alakult ki a kiromancia — a tenyérből való olvasás tudománya, amelyet, ha tényleg tudománynak nevezünk — a mai korszellemhez való átalakulása folytán a régitől egészen eltérő alapokra kell fektetnünk, mert hiszen a sport különböző ágait oly szenvedéllyel űző hölgyeink kézvonalai és kezeiknek domborulatai velilkszületett rajzolataikat természetesen már régen elvesztették. A régi, jó patriarkális időkben, amikor az előkelő társadalom hölgyei nem tettek egyebet, minthogy a kezeiket és virágaikat ápolták, csak a kézen látható gyengéd és érzékeny gondolatokat kifejező vonalakat becsülték nagyra. Ha az idők folyamán ás az idők múltával rneg is változott az Ízlésünk, amellyel egy szép női kezet megcsodálunk, természetes, hogy a kéznek azért mindén körülmények között ápoltnak kell lennie és bájosságát, üdeségét meg kell tartania. Beszél a kéz Ha most első sorban is a társadalom legmagasabb osztályához tartozó hölgyek kezeit vesszük szemügyre, úgy nagyon tévednénk, ha azt hinnők, hogy azoknál minden esetben finom. 'lágy, elpuhult, kifejezéstelen kezekre akadunk, — vannak — bár kis Számban ilyenek is azoknál, akik életüket a tudománynak a művészetnek szentelték, akik jól ápolt kezeikkel egyebet sem tesznek, mint könyveket, vagy ecsetet forgatnak, akik életmódjuknál fogva nemcsak egész egyéniségüket, hanem kezeiket is elpuhitják. Az ilyen kezekben azt látjuk, hogy nincsen semmi élet. semmi kifejezés, semmi lendület! Másrészt az arisztokrata hölgyek legtöbbjénél, akiknek életét úgyszólván a különféle sport szenvedélye tölti ki, lágy, érzéki, finom kezeket ne keressünk, mert nem is találunk. Mert ha egy hölgy mindennap, órákbosszat, valamely fajlovat ül meg, amelynek a vezetéséhez ugyancsak energikus kézre van szükség, vagy ha valamely más nem-ét a sportnak űzi, amelynél a kézizmok túlságosan igénybe vannak véve — ott finom, elpuhult kezeket ne keressünk. A szellemi életet élő nők között sokszor találunk olyanokat, akiknek a kezeik kifejezik a kiváló lelki tulajdonságaikat és összhangban állanak egész életükkel. Ideges, sáppad’t, fehér, sárgás, vagy márványszinü kezeket, amelyekből gyakran megdöbbentő érzések sugárzanak felénk. Mozdulataik jellemzők egész egyéniségükre; gyors, lassú, ideges, nyugodt és ezer másféle modulációja van a kéz mozdulatainak, úgy, hogy ezekből a gyengéd, finom, vagy markáns kezekből gyakran jóságot, szelídséget. vagy impulsiv akaraterőt leszünk képesek leolvasni. Amint a szellemileg nagy kvalitású és nagy mértékben elfoglalt nőt. úgy a nép köréből származót is fel lehet ismerni a kezeiről. Az élet mindennapi robotja, a kemény munkához való energikus hozzá'Iátás alatt fejlődött ki ez a munkás kéz, amelyről nem egyszer valami döbbenetes élettragédia olvasható le. A tétlenségben kifinomult, valamint a munkában feldurvu'lt kezek mutatják meg a való életet — ám ez utóbbiak sókkal pozitivabbak, sokkal sympathikusabbak, mint a léha, tétlen élet alatt elpuhult kezek, mert ezeknél látjuk, hogy náluk az élet sokkal intenzivebben, sokkal impulzivabban. sokkal erélyesebben lépett előtérbe — mutatva, hogy küzdés az élet, küzdés a lét. Valami sajátszerü benyomást tesz reánk, ha ezeket a kezeket tisztán lélektani szempontból bírálva állítjuk egymás mellé, mert csak gy tűnik fel iga! zán až élet a maga egész ridegségében és látjuk, hogy az mily különböző és gyakran mily igaztalan mértékkel' méri és sújtja az egyes embereket. Ezek la kezek tisztán feltüntetik azt a bárom .módot, amellyel az emberiség az életet I leéli. Azt az életet, amelyet le kell élnie I kényszerűségből, amelyet le kell élnie I ösztönszerii életfenntartásból és amelyet ‘leélnek léiián, minden magasabb cél nélkül, csupán állatias ösztöneiket, vagy (lelkűk rossz indulatait követve. A külső kontúrokban, a finom, eldurvult, márványfehér vagy a munkától megbámult kezek kinyomataiban mindig le lehet olvasni az életet, amelyet tulajdonosa leélt, vagy leélni kénytelen volt. Mert a kéz kifejezője, szimbóluma mindig az illető egész lényének, egész egyéniségének. i Az ékszerek I 1 A gyűrűk és ékszerek alkalmazása a kezeken külön elbírálás alá esik. A nő kezein, aki életét a sportnak szenteli, gyűrűket vagy más ékszert találni nem fogunk, mert arra az nem is való, éppúgy, mint ahogy természetes, hogy estélyeken, grande toilettenél a kezeket és karokat ékszerekkel díszítik fel, melyek a kezek szépségét nagy mértékben emelik. Manapság, amikor a kicsiny ékszerek I elvesztették jelentőségüket, mivel csak nagy, ragyogó köveket és gyöngyöket (alkalmaznak, az ékszereket főleg a kézcsuklón és az alkaron viselik, nem az uj jakon. Ámde az olyan kezeket, amelyek esztétikai szempontból nem kifogástalanok, ékszerekkel feldíszíteni nem ajánlatos, } mivel az ellentét igy nagyon is kirívó lesz, Dr. Vécsei Jenő
