Bácsmegyei Napló, 1927. július (28. évfolyam, 181-211. szám)
1927-07-03 / 183. szám
ZEE Tündiké az aranyhattyu Irta Boriska néni Volt, hol nem volt, az égi felhőkön iis tulnan egy ragyogó csillagban volt egy tündérország. Ennek minden háza aranyból volt és az ablakok gyémántból voltak, ügy tündökölt az egész ország, hogy a fényessége lesütött ide a földre is mint a nap, pedig olyan meszi volt ez az ország a földtől, hogy csak a Képzelet nevű repülőgépen lehetett ódáig eljutni. Ennek a gyönyörű országnak volt egy öreg királya és az öreg királynak pedig volt egy gyönyörű szép lánya. Szeretném elmesélni, hogy ez milyen csuda-csuda szép volt ez a királykisasszony, de sziínte nem is lehet azt elmondani. Haja aranyselyem volt, szeme olyan kék, mint a májusi égbolt. Szája pici és édes volt, mint egy ropogós cseresnyeszem, a két keze, mint két kis galambocska. Az arany cipellős lábacskáit pedig csak nagyitó üveggel lehetett meglátni, olyan csuda-csuda parányi volt. Csak egy hibája volt Tündikének. Rémségesen büszke volt és ez nagyon szomorította az öreg királyt, mert szerette volna, ha vőlegényt választ mihamarabb, mert nehéz volt öreg vállainak az uralkodás, de Tündiké az összes királyfiakat akik megkérték, kikosarazta. — Inkább legyek aranyhattyu az ezüst tó partján, ha nem jön el értem olyan királyfi, aki nálam szebb és gazdagabb, — mondta. Epén az ezüst tó partján sétálgatott, amikor ezeket mondta és abban a percben száz vizi sellő emelkedett ki a tóból és énekelni kezdtek: Tündér király büszke lánya legyél aranyhattyu. ezüst tavon bus magányos, mig jön a megbánás. Szegény koldus árva legény lessz a boldogságod, Rossz bocskorban, tarisznyában hozza szabadságod. Mire az utolsó sort is elénekelték, addigra már Tündiké két karja két aranyszárnyra változott és berepült a tó közepébe, már mint aranyhattyu. Az ezüst tó titkáról és a vizi tündérekről máskor fogok mesélni, most csak annyit, hogy aki az ezüst tó partjain kiejt egy kívánságot, az azonnal teljesedik a Sellők parancsára, a kik a tó fenekén egy korall palotában laktak. Busult a szegény öreg király és egy kunyhót épített a tó partjára és abban lakott ezután éjjel-nappal és ő maga etette 325 sietve más vőlegény után néztek. Ezt meg is találták Zerge Ferke személyében, aki vállalkozott rá, hogy a hoppon maradt Gazella Gizellát feleségül veszi, ha kárpótlásul nagy hozományt kap. Mindent megígértek n.eki és mindjárt meg is történt az esküvő. A vendégsereg nekilátott a lakomának s nagyban folyt már a dáridó, mikor álmosan, szemeit dörzsölve előkullogott Lajhár Aladár. Óriási röhögéssel fogadták. Azon ban nem jött ki a sodrából, mert mikor megtudta, hogy a saját menyekzőjét elaludt, szó nélkül megfordult, hazaballa gott és visszafeküdt az ágyba. Ilyet és hasonló jóizü történeteket még sokat mesélt Füllentő Csalavér. A vidám vendégsereg minden elbeszélését nagy hahotával fogadta. A fiatalság az asztalvégén később olyan hangos lett, hogy a lármától a nagyok nem értették a saját szavukat. Azért a nemzetes ur jónak látta kiadni a parancsot: — Gyerekek, mars lefeküdni az ágyba. Mordizomadta! — Ne bántsa őket, kamarás ur — csittitotta Morgó urat Füllentő Csalavér — hadd ünnepeljék meg ők is a mai napot. Azt tanácsolom, menjenek a fiatalok ki a szabadba. Holdvilágos éjszaka van. Játszanak egy kicsit. A friss levegő majd jót tesz nekik. A gyerekek az indítványt hangos örömrivalgással fogadták és nagyokat kurjantva vidáman vonultak ki — Kiviszek nekik egy kis almabort is, hogy ne szomjazzanak, — szólt Füllentő Csalavér és felvett az asztalról egy teli nagy üveget. Egy darabig még hallgatták odabent a gyerekeknek kihallatszó zsivaját, aztán nem füleltek többé oda. Különben is nemsokára visszaérkezett Füllentő Csalavér és a következő indítványt tette: — Szépséges hölgyeim és kedves uraim! Azt ajánlom, hogy a díszes társaság szórakoztatására, mindenki mondjon el sorban valami érdekes .históriát. Bor mellett jól esik az embernek vidám történeteket hallgatni. Az indítványt egyhangúlag elfogadták és megkezdődött a mesemondás. ... Hogy a mesemondás hogyan végződött, azt a jövő héten mondom el nektek, gyerekek! 324. ZSUZSI MEG A NYUSZI Volt egyszer egy Zsuzsika, annak volt egy nyuszija. Beteg lett a Zsuzsika — jaj, de busult nyuszika! Eljött a doktor bácsi, adott orvosságot, de nem tudta meggyógyítani Zsuzsikát. A nyuszi gondolkozott, gondolkozott, hogy gyógyítsa meg az ő Zsuzsikáját. Egyszer csak eszébe jutott valami. Megvárta, mig a doktor bácsi meg anyuka kimennek a Zsuzsi szobájából és akkor hamar befurakodott az ajtón. Szerencsére kicsit nyitva volt az ajtó, mert a kilincset nem tudta volna lenyomni a nyuszi. Befurakodott az ajtón, megállt a Zsuzsi ágya előtt és azt mondta: — Hallgass rám, Zsuzsikám! — Mit akarsz, nyuszikám? — Tudok én egy orvosságot, — Meggyógyít az, majd meglátod. — Nem hiszem én, nyuszikám. — Pedig hidd el, Zsuzsikám. Zsuzsika csak csóválta a fejét, hogy ő nem hiszi, de a nyuszi azt már nem látta, mert akkor már künn szaladt. Futott, futott, ahogy tudott. Mit gondoltok, hová futott? Zsuzsika is gondolkodott, szerette volna kitalálni, hová lett a nyuszi és mit hoz neki? Olyan nagyon gondolkozott, hogy egy kicsit már el is felejtette, hogy beteg. Egyszer csak hall valami kis kaparászást, makogást, szuszogást — hát jön ám a nyuszi. De most nem olyan gyorsan bujt be az ajtón, mint az előbb, hanem nagyon lassan, mert valami nehezet cipelt és nagyon szuszogott. Zsuzsika egész nagyra nyitotta a szemét, mégse tudta meglátni, mi az a kerek valami, amit a nyuszi cipel. Egyszerre csak eszébe jutott, hogy látott ő már olyat — a konyhában! Es most már az is eszébe jutott, hogy hívják azt a kerek, nehéz valamit — Káposzta! — mondta magában Zsuzsi, de akkor már k szuszogta magát a nyuszi és megszólalt: — Hoztam orvosságot, Zsuzsikám! — Hiszen ez káposzta, nyuszikám! — Persze, hogy káposzta, az a jó, — Jobb ám ez, mint a mák, a dió. — Edd meg csak igy nyersen, piszkosan, — Meggyógyulsz majd ettől biztosan! — Mit? így egyem meg, nyersen, piszkosan? — kiabált Zsuzsi és nagyot nevetett. Mert, tudjátok, gyerekek, a nyuszi mindennél jobban szereti a káposztát s akármi baja van, ha káposztát ebetik, minden baját elfelejti — hát azt gondolta, Zsuzsi is meggyógyul majd örömében, ha ilyen finomat ehetik. Zsuzsika olyan jót nevetett, majd hogy le nem gurult az ágyról nevettében. Bejött az anyuskája és nagyon csodálkozott. —. Hisz egész nap sirtál-nyögtél, hogy lehet most egyszerre ilyen jó kedved? — kérdezte. Zsuzsi elmesélte, mit csinált a nyuszi és arra az anyukája is nagyot nevetett. Álost már ketten nevettek. Zsuzsikának minden baja elmúlt a nagy mulatságban. A nyuszi meg látta, hogy senki se eszi meg a káposztái, h9* gondolta, úgy is jól van, majd megeszi ő és megette. Meggyógyult a Zsuzsi, Jóllakott a nyuszi. Utánozó Manci Volt egyszer egy Jancsi, meg egy kis lány, Manci. Akármit tesz Jancsi, az a huncut Manci mindent utána csinál, akárcsak a papagály. Reggel, mikor mosakodtak, Jancsi véletlenül kilocsolt egy kis vizet, Manci mindjárt készakarva kiöntötte az ő mosdóvizét. Anyuka bejött és haragosan rájuk szólt: — Ejnye, mind a ketten kilocsoltátok a vizet, mért nem vigyáztok. — Én csak véletlenül — panaszkodott Jancsi — de Manci akarattal. ,'ztán a reggelinél Jancsi nem volt éhes, nem ette meg a tojást*—- Manci éhes volt de azért ő is otthagyta az övét És anyuka haragudott. Jancsira is haragudott, azt mondta neki: ■ — Tudod, hogy Manci mindent utánoz, hát ne csinálj semmit, ami nem jó. Ha te szépen megetted volna, ő is megette volna. Ha este lefeküdtek és Jancsi még szomjas volt és vizet kért, Manci is megszólalt: — Én is szomjas vagyok. Aztán persze nem ivott többet egy kortynál. Máskor, ha Jancsi vizet kért, anyuka azt mondta • — Megint csak bolondoztok, nem vagytok ti szomjasak 338 f
