Bácsmegyei Napló, 1927. július (28. évfolyam, 181-211. szám)

1927-07-03 / 183. szám

24. oldal._____________________________ BÁCSMEGYE1 NAPLÓ __________________________1927. július 3

A sport

Látni ugyan még nem láttam, de hullani már sokat hallottam a két szájú kulacsról. Az ember iszik belőle, utána megtörli illedelmesen a kulacs száját, evvel már más rekeszre is igazította és amikor odébb nyújtja, nem bort, hanem vizet iszik belőle az utánunk következő.

Hát ilyen kétszáju kulacsnak tartom én a sportot is, avval a különbséggel, hogy nem mink, hanem a sors törli szájon, amikor felénk nyújtja.

Nem figura beszéd ez, csak vegyük úgy, ahogy van.

Mert lám, ha Vuics Jócó földbirtokos ur saját maga vágná föl a télire való fát, az nem volna más, mint sport, vagy hogy nagyon szépen, magyarosan mondjuk: testedző mulatság. De teszem föl, ha csei.cg nekem már be volna készítve a télire való fa, de mondom, csak tegyük fel, hogy be volna készítve és én neki veselkednék oszt fölvágnám, ez már munka volna. Senki az égvilágon még gondolatba se mondaná, hogy sportolok.

Vagy ha a Ledercr-tiraság Csókáról átsétálna hozzám gyalogosan, csak úgy példaképpen, mondom, egy kis beszélgetésre, aki csak látná az országúton, mindenki azt gondolná, milyen jó ennek a csókái uraságnak, mennyi temérdek lova, kocsija van, oszt lám, csupa sportbul gyalogosan sétál.

Esküdni lehetne rá, akármilyen féderes kocsival menne is el mellette valaki, aki ismeri, egy se zavarná meg a sportolásban avval, hogy maga mellé hívja a kocsira. Mert tisztelni szokás az uraságot is, de meg a sportot is.

De megint csak, ha én indulnék neki az útnak, igen csak példaképp mondom, hogy egy kis beszélgetésre átmenjek a csókái urasághoz, hitölni lehetne rá, nem volna ember, akivel az országúton találkoznék, hogy azt ne gondolja: no, szegény, ugyan kutyagolhat, amíg Csókára ér.

Hát oda érni csak oda érnék, de bemenni még se mennék be akkora gazdag úrhoz olyan cipőkkel. Mert tudom bizonyosan, hogy a feleségem csak a legrosszabb cipőben engedne el erre a hosszú útra. Amiben neki színtiszta igaza is van. Szegény ember az egyetlen valamire való lábbelijét ne rongálja azon a cudar köves országúton. De meg nem is volna szivem zavarba hozni az uraságot. Mit mondanék neki, ha azt kérdezné: milyen lesz magánál az idén a termés?

No ugye! Pedig ámilyen jó gazdának mondják, bizonyosan megkérdezné.

De ne csak mindig rólam példázgassak, itt van Dampscy és Tunell boxbajnok. Lehet, hogy nem egészen jól irom a nevüket, de hát nem is az a fontos most. Micsoda temérdek pénzt kerestek avval, hogy félholtra öklözték egymást. Pedig igazán semmi, de semmi okuk se volt rá, hogy egymásra haragudjanak.

De a legszebb a dologban, még az amerikai hatóságok is végignézték azt az irgalmatlan öklöződést.

Ha eljönnének mifelénk, itt is bizonyósan sok nézőjük akadna. Úgy lehet, hogy még a tűzoltókat is kirukkoltatnák a tiszteletükre.

Pedig ott Amerikában egymás szemét majd ki verték. A győztest, aki a másikat ájultra öklözte, úgy ünnepelték, mint valami miniszterelnököt.

Még tán az állam ki is tüntette az erősebb öklüt, mert ez sport.

De amikor vasárnap a tánc után Fazekas Elek meg Csapos Vince- egymásnak szaladtak ököllel, mindjárt bekísérte őket a rendőr. Pedig nekik igazán okuk volt egy kis öklözésre.

Ámbár a Julis váltig azt hajtogatja, hogy nem igaz, hogy a Vince megcsókolta a nyakát, csupáncsak éppen a válla szélit egy kicsit, mert hamar elkapta, de hát az ilyesmit nem mindig lehet elhinni.

Mondom, volt is okuk az ökiözésre és mégis mjnd a kettőt elitélte a kapitány kihágásért.

Ugye, hogy két szájú kulacs ez a sport?!

Azért nem mondom, néha elfelejti a sors ezt a kulacsot a vizes felire törülj ni, amikor felénk, szegény emberek felé is nyújtja, csakhogy akkor már csupán egy-két csepp borocska van benne.

Ez a szegény ember sportcsöppecskéje a picézés!

Nem költséges sportolás, alig kerül valamibe. Köll hozzá egy darab Tiszaj part, ahova kiüljön az ember, egy fiizfaág picenyélnek, egy darab madzag, egy horog, meg giliszta.

A hal az nem fontos, Úgyse tudjuk megfogni.

De azért mégis élvezetes sport ez nagyon. Mert sok mindenféle van a Tiszában: rossz fazék, hordórui lemaradt abroncs, elvétve egy-egy talpatlan cipő. Cipő az utóbbi időben ritkán akad horogra. Úgy látszik, a szakavatottabb picézök az ilyen nagyobb dolgokat már mind kihorgászták.

Szép az nagyon, ha az ember eltalálja, mikor a picét kifelé huzza, hogy mit fogott. Föltéve persze, ha a horog nem szakad bele. Mert az már méreg. De

A genfiek és a határ. Mióta a Népszövetség Qenfben székel, a genfieknek szűk ez a csinos, pompás város. Úgy nyüzsög, mint egy hangyaboly.

Mindenki gépkocsin jár vagy kerékpáron. Qenfet 140.000 lélek lakja s ötvenezer kerékpár, 5.000 gépkocsi kering benne. Európában nincs még ilyen nagy arány a lakók és jármüvek között.

Uccáin annyi az ember, akár Párisban. Az autók folyton torlódnak s aki idején akar elérkezni egy találkára, az leghelyesebben teszi, ha gyalog indul oda. Délben a belvárosban az ember azt hiszi, hogy Londonban van. Minden forgalom a City-ben központosul, ott, hol hajdan laktak az emberek, de ma csak a különböző hivatalok vannak, mig a szegény genfiek kiszorultak a városon kivül, a határ mellé, sőt a határra, francia területre. Ezért szükséges annyi családi gépkocsi.

Egyre jobban bosszantja azonban őket a vám, a hivatalok packázása. 1823 november 10-ikén a franciák a kérdést még jobban összezavarták, mely most már valósággal elmérgesedett. Hágában döntenek majd erről, de lehet, hogy évtizedek múlnak el, mig a genfiek zaklatása véget ér.

Egyelőre olyan helyzetben vannak, mint az az osztrák ur, akinek kertjét a határon tu! nyírták s akinek mikor káposztát akar ültetni, Prágába kellett utaznia. Előbb azonban vízumot kellett kérnie — Varsóban.

A Wilson-téren van a Népszövetség palotája. Itt az ópiumkérdéssel bíbelődnek. Ebben az ügyben — pusztán ebben az ügyben — 2.500 oldal gépírásos aktát kopogtattak le a termekben szorgoskodó gépirókisasszonyók. Akad ezenkívül más ügy is. Egyik nemzetközi szervezet hivatalnoka valamelyik napon megcsókolt a liftben egy szőke gépirókisasszonyt. Erről szintén hivatalos jelentést szerkesztettek gépírásban. Az ügyiratot iktatták s ezzel a jelzéssel látták el:

— Lift kissing.

Mecset. Annakidején nagy pompával avatták föl a párisi mecsetet, átadták az ottélő muzulmánoknak, hog5r távol idegenben legyen templomuk, ahol a maguk istenét imádhatják. A köztársasági elnök s a marokkói szultán beszélt.

Szent helynek szánták ezt a mecsetet, egy darab keleti földnek, Páris kellős közepében.

De ki akadályozhatja meg, hogy a kiváncsiak oda ne seregeljenek? Ma már a mecset körül teaterem van, vendéglő, a kupola s a minarét között a taxik pöfögnek, idehozzák a szerelmes párokat, akik előszeretettel adnak találkát a mecsetnél. A keletiek elhagyták, a nyugatiak pedig annál jobban látogatják. A mecsetben ebédelünk, vacsorázunk, teázunk s a mecset mögött csókolózunk.

A szajnai prefektura meg a rendőrség most zavarban van, minthogy a kérdést hivatalosan is előráncigálták. Vájjon a mecset és környéke továbbra is mulatóhely marad-e, vagy konviktust csinálnak belőle a Párisban tanuló tnu‘zulmán orvostanhallgatóknak?

azért az se olyan nagy baj, legföljebb korábban kezdi el az ember a fürdést.

Az tudni való, hogy minden picézésnek fürdés a vége, mert csak nem ül az ember egész délután oktalanul a forró napon.

De meg sokan azt mondják, hogy a szúnyog csípése nagyon jó orvosság reuma ellen.

Hát ilyen reumaorvosság van ott anynyi, hogy hat országot el lehetne belőle látni és mégis maradna annyi, mint amennyit az ember általában kívánni

szokott az ellenségeinek. Oszt az élhetetlenje mind azt lesi, mikor vetkőzik neki a picéző a fürdésnek. Néha fél éjszaka vakaródzik utána az ember,

hogy szinte belefárad.

De már az mindig úgy szokott lenni, mióta a világ fönnáll, hogy akármiről is van szó, adórul vagy sportrul, a szegény embernek a végin csak ■-—

Hozzáértők szerint az északafrikai s a sziriai muzulmánok nem igen kedvelik ezt a helyet. Zokon veszik, hogy a mecsetben nincs olyan kápolna, melyben a Koránt őrzik. Ennek a fülkének, melyet dús arabeszkek ékítenek, Mekka felé kellene néznie, ellenben a francia mérnökök úgy építették föl, hogy egyenesen hátat fordít Mekkának. Az igazhitű muzulmán borzadva fordul el tőle, csakis az istentelen nyugmti gyaurok kedvelik, akik a közelében charlestont táncolnak a jazz-band hangjainál.

Noha a Párisban élő muzulmánok a mecset céljaira hétmillió frankot gyűjtöttek össze, a számitásokból kiderül, hogy a mecsetet nem lehetne fönntartani a mellette működő kávéház, táncterem nélkül s a jazz-band egyenesen szükséges ahhoz, hogy Allah Párisban is uralkodjék.

#-710 halott és 80.000 sebesült! Micsoda ez a roppant veszteséglista? Egy hadijelentésben olvassuk? Nem: a London County Council most teszi közzé statisztikáját, melyből kiderül, hogy az úgynevezett nagyobb Londonban, a városban és külvárosaiban a különböző jármüvek, gépkocsik, autóbuszok, motorkerékpárok kilenc hónap alatt 710 embert gyilkoltak meg és 80.000-et sebes! tettek meg. A szám döbbenetes.

Ezért komolyan gondolkoznak, mit lehetne tenni a forgalom gyilkos üteme ellen. A halottak és sebesültek közül sokan maguk vezették az automobilt, a motorkerékpárt, de az áldozatok háromnegyed része gyalogjáró. Az esküdtszékek, melyek az egyes eseteket megvizsgálták, megállapították, hogy a londoni gyalogjáró is meglehetősen ügyefogyott. Sok esetben csak magukra vethetnek a szerencsétlenségért. 36 százalék elkerülhette volna a katasztrófát, 5 százalék a különböző gépalkatrészek vagy motorok tökéletlensége folytán vesztette el életét, ellenben több, mint 47 százalék a kocsivezetők gondatlanságának, lelkiismeretlenségének az áldozata.

Ebből immár nemzeti kérdés válik. Nemcsak halottak vannak, hanem bénák, nyomorékok is. Londonban egy évig az uccákon sétálni sokkal veszedelmesebb és hősibb dolog, mint részivenni egy tizennyolcadik századbeli háborúban.

Most általános társadalmi mozgalmat indítanak, hogy a gyalogjárót megrendszabályozzák. Arról beszélnek, börtönbe kell vetni minden gyalogjárót, aki a rendőrség által meg nem jelölt utón akar áthaladni. Mások azt tervezik, hogy a gyalogjárókat s a jármüveket teljesen el kell különíteni egymástól, az autók alagutakban közlekedjenek, különböző jármüvek pedig a háztetők fölé épített pályán. Csakhogy ez igen drága volna. Egyelőre ingyenes iskolákat, tanfolyamokat akarnak fölállítani, ahol az uj nemzedéket majd megtanítják a közlekedés tudományára és művészetére.

*

Egy... kettő... három... Egy spanyol szerzetes, ki évtizedekig mint hittérítő működött Paraguay-ban, de is-.

! meri az angol Amerikát is és sok vad népet, léiektanulmányban számai be a vadak értelmi képességeiről. Szerinte egyik legjellegzetesebb ismertető-érve az értelemnek: a számolás. A müveit I népeknél a számolás megelőzi a számij tást. Már régen tudja a g\érmék a I számneveket, mikor megismeri értéküket. A vadaknál megfordítva van.

A hittérítők általában azt tapasztalják, hogy a vadak ösztönösen irtóznak j a nagy számoktól. Tanfolyamokon, iskolákban megtanítják őket a számolásra, sőt a számvetésre is. Ismerik a I számneveket spanyolul vagy angolul, j De például Paraguay-ban a bennszülött az anyanyelvén csak nég.iig tud szá- I molni. Itt megáll a tudománya. Ha több 1 egységgel áll szemközt, azt mondja,

1 akár a kisgyerek, hogy »s )k, nagyon 1 sok.« Amikor pedig a tárgyakat őszszeadja, úgyhogy öklével is érzéken, akkor is gyakran téved.

Az abinopok (bolíviai indiánok) szintén nem szeretnek szám mii. Legfeljebb tiz'g számolnak az ujjaikon. Nekik már három is sok. Az ausztráliai bennszülöttek a számokat csak háromig ismerik, ennélfogva egy sokgyermekes apa, noha tudja, hogy nagy családja van, sohase alkot fogalmat arról, hány tagból áll a családja. Torresben, Ausztráliában a bennszülöttek csak kettőig számolnak.

Borneoban, mikor a bennszülöttek meg akarják tudni, hogy hány ember gyűlt össze valamilyen gyűlésen vagy összejövetelen, papírdarabokat vagy szárazleveleket osztogatnak szét a jelenlevők között, aztán visszakérik tőlük, összegyűjtik. De ezeket sem tudják megszámolni, csak mutatják tömegben. így érzékeltetik meg a sokaságot.

Az angol Uj Guineában sajátos uj számolást figyeltek meg a hittérítők: a kisujj egyet jelent, a gyűrűsujj kettőt és igy tovább, mindegyik ujj eggyel többet. A hüvelyk — ötöt jelent.

*■

Óriási számok Londonról. Érdekes lapozgatni azt a statisztikát, mely most jelent meg London életéről E gondosan összeáilitott kimutatásban mindenre lelünk választ. Mindenütt óriási számok merednek ránk.

Csak a következőket idézzük:

A londoni grófságban most is annyian laknak, mint az 1921. évi népszámlálás idején, 7,480.701 lélek. Ebben a számban benn foglaltatnak természetesen azok is, akik az óriási külvárosokban élnek s a londoni rendőrség körzetéhez tartoznak.

Ha figyelembe vesszük e szám roppant voltát, nem csodálkozunk, hogy ezek az emberek évente ötvenmillió font sterling városi adót fizetnek, le ehhez az összeghez legnagyobb mértékben London kereskede'mi, pénzügyi góca jájárul hozzá, a City, mely maga egyesegyedül b,748.624 font sterling városi adót fizet. Ebben a városrészben 13.709 éjjeli munkás dolgozik.

Nem érdektelen az sem, hogy 69.743 ember a menedékhelyen talál szállást s 171.300 szegény kegydijból tengődik.

A múlt esztendőben 6.000-rel kevesebb őrültről és hülyéről számol be a statisztika s a rosszhiszemüek szerint ezzel függ össze az is, hogy a házasságok száma 19.000-rel csökkent. Ellenben áz öngyilkosságok szaporodtak. 361-en vetettek véget életüknek önkezükkel.

London étvágya különben pompás: a csarnokokban egy év alatt 480.520 tonna húst adtak el s 184.080 tonna halat. Bicsérdy mester tanítása nem fogott az angolokon.

A londoniak egyre többet utaznak. Két évvel ezelőtt a vasutakon, villamosokon, omnibuszokon 2241 millió utast mutattak ki, az elmúlt esztendőben már 3325 millió utast, akik közül 872 millió a vonatra esik, 968 millió a villamosokra s 1485 millió az omnibuszokra. Aki nem mozog, az telefonál. Londonnak 471.000 telefonelöfzetője van, a telefon drótja 1 és fél millió méter hosszú. A központos kisasszonyok a múlt esztendőben 800 millió hívásra feleltek.

ni rvyV/MC 3 nap a,ait íehér fosa*

Dl-UAYMt 1MMÄ

vakaródzni kell.

Novoszel Andor

TERE-FERE