Bácsmegyei Napló, 1927. július (28. évfolyam, 181-211. szám)
1927-07-31 / 211. szám
1927 július 31 BÁCSMEGYEJ NAPLÓ _____________________________2L oidaj TANCVERSENY vagy öt napig tartó lázas izgalom után a hatodikon kiderült, hogy Ludmilla nem érti a charlestont — Beogradi hölgyé lett a pálma Ez igy van. Máshol ilyenkor iparki állításra és mit tudom én milyen komoly dologra készülnek — Szuhoticán — ezzel szemben táncversáiyre. Récs lázas napokat élt át, de hangsúlyozom, hogy azok a lázas fel a gemütlich bécsiek előtt, ha a múlt . héten történetesen itt lettek volna Szubo. .ticán, amikor ifjak és öregek, nők és férszóval mindenei, a s^pmba^.esti tancversenyre készült. 'A kedélyek úgy hullámoztak, mint a Palicsi tó szeles időben és eddig előttem ismeretlen nyugtalanság számumszele csapott át a városon, úgyhogy az összes egyéb aktuális problémák lemaradtak a táncverseny mögött. De még valami lemaradt — a szuhoticai charleston-hölgyek. De haladjunk szépen sorjában. A ch'arlestonról és meltékágazatairúl egy régebbi cikkemben megmondtam az egyéni véleményemet. Azonban azt tapasztaltam. hogy lesújtó kritikáin semmiéle hatással nem volt a lábakra, de bi/ nívós. hogy amit Szuboticán látunk charleston álnév alatt, az nem egyéb valcernál és ugyanazt a táncot, melyet ’■’árisban charlestonnak, azt Szuboticán már valcernak, Nemesmiietiesen pedig csárdásnak táncolják, de csarlston-nak, karlestom-nak, cserlasztonnak hívják. Páristól és Josepliinétól nagy az ut Szuboticáig ás mire a charleston ideért — az elefántból szúnyog lett. Egész picike szunyogocska. Es ezért a naiv kis lábtornáért izgultak a szuboticai hölgyek öt napig. hogy a hatodikon egy beogradi leány: Rotier Olga elvigye azt a töltött csokoládét, amit »első- dij cimen a markába nyomjak szombat este. Ezprt a kis csokoládéért igazán nem Volt érdemes elrabolni a szuboticai hölgyeknek azt az ‘illúzióját1— hogy tudnak. A győztes egyébként Landau Juliskának legkitűnőbb volt növendékei közé tartozik, aki tánctudását Beogradban tökéletesítette. Mozgásán nieg is látszott a nagyváros szabadabb levegője. A »csaszton« verseny Este tiz órakor már -nem lehetett helyet kapni a Városi kávéházban. Ember ember hátán tolongott, izgalom, drukk és fogadás. A mama écát ad a lányának, hogy hány lélekzetét vegyen cs hova tegye a lábát táncközben. Rettenetesen feszült volt a hangulat. A jazzosok már csipogtak a pódiumon. A lámpák ontották a részegitö fényt és á lányszivek kalimpálását a törvényszék sarkán is lehetett hallani. Valaha a lányok a kézimunkakiállitáson izgultak igy. hogy kié lesz a legszebb tálcakendö — de azóta lényegesen megváltozott a korszellem. Féltizenegykor már a türelmetlenség moraja zúgott át a kávéházon. Az öreg urak türelmetlenkedtek, mert ők már délután elfoglalták helyüket a három négyzetméter padló mellett, ahol a nagy versenynek kellett lezajlani. Végre tizenegy óra felé a zenekar elkezdte a nyitányt: Az én babám egy te- i hete nő. Halálos csend lett. De hiába. A zenét igy sem lehetett hallani. A világűrben rossz az akusztika. Minden szem a dobogó felé fordult, ahová megindult a táncosok és táncosnők raja. Mindenki számot kapott. Először izgelődtek-mozgolódtak a versenyzők. Egyik a cipőtalpát odadörzsölte a padlóhoz, hogy csuszik-e, a másik a Iáhát riszálgatta jobra-balra — a harmadik a szoknyáját igazgatta, kissé feljebb húzta — szóval készültek a starthoz. Kilenc pár startolt. Magasztos pillanat volt. Harminchat láb elkezdett mozogni es az ember szeme előtt káprázatos színekbe futott össze a tarka csoport. Itt egy kétségbeesetten kapaszkodó kar látszott, amott egy ó láb, amint egy x lábbal viaskodik. aztán egy térdecske, plussz egy kis darab bokácska. majd egy-két harisnyakötöcskc villant elő a lábak, karok és derekak förgetegéből. — Hurrá, nyomd meg, ne sajnáld — ós hasonló csatakiáltások hallatszottak a közönség soraiból. A dobogó dobogott, a tüdők hörögve lökték ki a szagos levegőt. Karok fonódtak egybe, lábak csavarodtak egymásba, rúgtak, löktek és csiptek a tánc héroszai és amazonkái. A zenét már hallani sem lehetett, mindenki úgy táncot, ahogy akart. Variáltak, kombináltak, topogtak előre, le, fel — és a közönség? Ö, ki látta a lábakat az asztal alatt? Öreg csuzos és köszvényes lábak inogtak-binogtak a ritmustalan ritmusra és ettől az eszeveszett kapálódzástól és zajtól ellenállhatatlan erő ragadta meg az embereket és a táncolás dühös fúriái kivonaglottak az arcokon. Démoni erővel, jobb ügyhöz méltó energiával dolgozott a kilenc táncos pár. A huszonötödik percben már eltorzultak az arcok és a szemekben már tébotyos »azértis • tüzek égtek. A harmincadik perébén Ludmilla bemondta a vizet és kiállt a versenyzők sorából. Szegény Ludmilla, nem bírta a tempót A többi szuboticai hölgyek kitartottak, arról pedig néni tehettek, hogy a táncosok között voltak professzionisták is, akik elnyomták a szolid szuboticai táncospárokat. Ludmilla szóval kiállt... Úgy néztem rá, mint egjr marathoni futóra, aki a harmincadik kilométernél összeesik. Ludmilla, aki favoritként indult, szégyenében eldugta lábait az asztalterítő alá. így én csak akkor szégyeltem magam, mikor egyszer a papám dicsekedni akart velem a nagybácsim előtt és azt mondta, hogy szavaljam el nagybácsinak a János vitéz-1. Pont az a vers jutott a papám eszébe, amit én nem tudtam. Hallgattam. A nagybácsi egy ezüst koronát ígért, ha elmondom a verset. A papám majd átszűrt a szemével, de én akármennyire izgatott is a dohány, ki nem nyitottam a számat. A nagybácsi mikor megsejtette, hogy dunsztom sincs a verseléshez, hogy a papámat froclizza. száz koronát ígért azért az egy „kis« versért, amit ekkora összegért, Rotschild is felmondott volna neki. De én hallgattam, mire a papáin mentegetőzve szólt közbe: , — Hagyjuk Samu. most biztosan álmos a gyerek, de mindenesetre add ide a száz kampót, majd én holnap félmondatom vele. Nohát ekkor szégyeltem magam úgy, mint Ludmilla, hogy a papámnak ronj gyos száz koronáért azt kellett a nagybácsimnak hazudni, hogy én áltvos vagyok. De térjünk át a táncversenyre. A selejtezőnek nemsokára vége volt és a zsiiri mélyen megrendült szívvel három párra redukálta le a versenyzőket. Elpirultam, mikor látnom kellett városunk hölgyeinek gyászos elestét. Közmegelégedésre, csak Landanu Juliska tanítványai táncoltak, akik a döntőbe is bekerültek, de nem tudtak a nagy konkurenciával mezbirkózjii. No meg j aztán a férfiak — nekik jobban tetszett] az a kis joscphinbackerkedés és az a kis kacérság, ami a zöld ruhás hölgy táncából kiáradt. A verseny sorsa már ekkor eldőlt. A döntő előtt már mindenki csak i a 3-ra tippelt. A döntő Legjobban szeretnék egy ódát Írni a táncról. Mert tudom, hogy az az óda olyan rossz lenne, hogy soha senki többé csasztont nem táncolna se ódát nem olvasna. A döntőben három pár tizenkét lábbal vett részt és már az első ütem után kidomborodott a beogradi vendéghölgynek, Rotter Olgának a fölénye. Szembetűnően egzotikus és eredeti vplt. Felpipiskedett, csettlett-bottlott groteszk mozdulatokkal dobta lábát a jobb váláról a bal vállára, aztán tipegett-topogott, majd villámgyorsan kört irt le, úgyhogy sokszor nem lehetett tudni, hol a lába, egyszer pedig direkt az volt az érzésem, hogy végtagjai helyet cseréltek. Tomboltak, őrjöngtek és ordítottak, f. szuboticai táucfenomének pedig éreztek, hogy elvesztek. Fuccs a csokoládénak és fuccs a bajnoki cimnefc. A közönség üdvrivalgása közben hirdették ki az eredményt. A versenyt megsemmisítő fölénnyel Rotter Olga kisasszony (Beogradi nyerte meg. Hát kellett nekünk táncverseny? Hát kellett...? Hát kell az egész világnak tudni, hogy Szuboticán nem tudnak charlestont táncolni, illetve, amit itt charlestonnak csúfolnak, az majdnem egy az andalgóvat. Hát kellett ez nekünk. Azt. hogy képviselőjelöltet is Beogradból hoznak nekünk, még hagyján , de hogy táncosnőket hozzanak, ez ellen ágaskodik a lokálpatriotizmusunk. Es ki tudja, mikor jön egy hölgy, aki visszaállítja lerombolt tánctekintélyünket? Ki tudja? Aztán kiosztották a jutalmat a győztesnek. Csokoládét kapott, melyet rögvest szétkapkodtak tőle a hódolók, mint až akasztott ember kötelét. Egyszer volt Szuboticán táncverseny. Szegedi Emil paradicsora-paszirozó minden jobb vas- és háztartási üzletben kopható io7jp napok direkt hideglelésnek tiintek vclnn
