Bácsmegyei Napló, 1927. július (28. évfolyam, 181-211. szám)
1927-07-31 / 211. szám
1927 Julius 31 BÁ CS MEGYEI NAPLÓ János Irta Fodor László János a szép, szomorú és jelleme«' kandúr, minden reggel végigsétált íróasztalomon. Ö volt az egyetlen élőlény a házban, aki büntetlenül megérinthette munkámnak azt a heyét, amelyet babonás tisztelettel övezett az egész család. Nem azért tisztelték' íróasztalomat, mert remekművek születtek rajta, hanem azért, mert itt kerestem a kenyerüket. A kenyér pedig szent dolog. Ezzel csak azt akarom bizonyítani, hogy az Íróasztalom iránti tisztelet komoly, mély, áihitatos és meggyőződéssel teljes volt. János azonban mindezzel nem törődött. Viszont olyan puhán és finoman sétált irataim között, hogy egy papírlapot sem mozdított el sohasem a helyéről. Így tehát nem törődtem vele. Végül annyira megszoktam, hogy szinte már hiányzott is munkaközben. János lágyan, melegen, dorombolt mellettem s ez a dallamos egyhangú bugás, amely távoli malmok dalához hasonlított, észrevétlenül ringatott bele a gondolatokba. Néha az iratszekrény tetejére kuporodott a földgömb mellé és onnan nézett rám komoly, meleg, aranyszinti tekintetével. Máskor szánté azt vártam, hogy megszólaljon. De János igazi bölcs volt: nem beszélt sohasem s így nem is csalódtam benne soha. Csöndes, megértő barátok voltunk. Ezt a barátságot ő olyan tiszteletben tartotta, hogy kívülem senki mást nem ajándékozott me* bizalmával. Minden mozdulatával éteatette, hogy hozzám tartozik s azt a titkos szövetséget, amelyet egymással kötöttünk, állni fogja utolsó leheletéig. Seép harmóniánkat nem is zavarta meg Mim* Éjszaka ott aludt kéziratiim fölött Azzal is meggyanúsítottam, hogy oAntssa őket. De nem bántam. János nem volt titkom. így éltünk hát ttwibfc. Én írtam, ő olvasott. Én doiumton. ő dorombolt. Etar reggel azonban, mielőtt munkámtot láttam volna, riadt nyávogást JtiflttBm dolgozószobámból. Mi lehet m? János talán megkóstolta a tintát? Sietve benyitottam és rettenetes látvány távúit szemem elé. Kézirataim szőtnérva, összegyűrve, összetépve hevertek a padlón, János pedig * könyvszekrény tetején ült és onnan nézte pusztító munkájának szomorú eredményét. Erezte, hogy bűnt követett el és ijedten várta a következményeket. Első dühömben száműzni akartam Jánost a lakásból, ki a folyosóra, a padlásra, vagy a háztetőre! A többi macska közé! De azután eszembe jutott, hogy Jánosnak igaza volt. Tegnapi munkámmal elégedetlen voltam. Fáradt, vontatott erőtlen mondatokat vetettem a papirosra. Valóban nem' kár értük. Megérdemelték, hogy összetépje Ókét. Magam s megtettem volna. Tiizbe velük! Jánosnak pedig bocsássuk meg azt a kalandot. Megérezte gondolatomat. Leszökött a j könyvespolc tetejéről és hálás dorombolással simult hozzám. Jó kedvvel láttam munkához és úgy éreztem, hogy mindaz, amit tegnap írtam, kitünően sikerült, i Mily nagy volt tehát a megrőkönyödé- ‘ sem.1 amikor másnap ismét mindent a földön találtam, összetépve, széthasogatva, szinte az olvashatatlanságig el-; pusztítva. Meghökkentem: Mi az? Hát Jánosnak már ez. sem tetszik? Elveszítettem volna a tehetségemet? Lehetetlen, hogy ennyire csalódtam volna! Én azt az írást, amit barátom ilyen ádáz dühhel elpusztított, bocsánat a szerénytelenségért, de valóságos kis remekműnek tartom. János, úgy látszik, I valami nagy változáson ment át. Vagy j talán mégis csak neki volna igaza? Ma- j gamba kellene mélyednem egy kissé, újabb, nagyobb és átfogóbb témákat kel-: lene választanom? Próbáljuk meg! És János, a kritikus, helyeslőén do- j rombolt odafent a szekrény tetején. Másnap azonban megint összetépett mindent. Es ez igy ment egy héten keresztül. Meg kellett állapítanom, hogy János nem barátom többé. Lehetetlen, hogy egy barátnak semmi se tessék abból, amit írtam. Ha neki is rohan kézirataimnak, kellene találni bennük 'részleteket, amelyeket megkímél, amelyekkel gyengéden vagy elnézőbben bánik. De János nem ismert könyörületet. Válogatás nélkül összetépett, hasított és szaggatott mindent. És most már haraggal, gyülölködöen, nyávogott a könyvszekrény tetején. Hát ebből elég volt. Nyakon ragadtam |*és kihajipjttaiiT' a lakásból: • • — Mars innen! Pusztulj! És meg ne i lássalak többé! Hosszú, vad nyávogás és János kiüze! tett földi paradicsomából. De azért még j itt él a házban. Tavaszi éjszakákon fönt I kószál a tetőn, kéményeken ül és a holdnak nyávogja cl, hogy milyen tehetség - I télén vagyok. Beréngi János FEKETE ŐRANGYAL Ketten mennek: két óvatos árnyék, a hóval meszeli mezőkön. .4 mérhetetlen fehérségen fekete gyapjas éj legelész, ködöket sóhajt, jégcsapol döf a csillagokba s a hold szájából rózsaszínű és Illa sugaruk csorognak. Az árnyak: mindketten belőlem hasadva csendesen, suttogásán, lappal, feketében ballagnak egymás füstölgő meleg nyomán, az első mint a lázbeteg szeli den, ' rem égőn beburkolt szívvel, kar tál an, térdek nélkül, parancsok nélkül lép a hóba. mocsárba, rengetegbe, keresi az életébe szerelmes halál fölgerjedt iszonyát, húsát rossz fogú tervek harapd áliák. az ajka könycs, a gyásza lakodalmail., ünnepe a szétömlő forró alkony. szemében bálványok lairt je reng félelmét torkon ragadja a dac: ‘ igétlen, sir felé baktató csönddel 'igy kutatja az elébe ágyazott veszedelmek arcát, s a másik minden lépésére vigyázva, kardosait baj nélkül át kis éri ót a licitál árkain. •* • SZÍNHÁZI kistükör Az uj Pirandello Hármas tragédia, három felvonásban Minekelőtte Pirandello uj darabját bemutatták, római irodalmi körökben azt rebesgették, hogy a mester, aki eleddig lelki kettőségünket vizsgálta, szakított régi módszerével és hatásos, a régi értelemben »mozgalmas« drámát irt. Aki azonban megtekintette uj müvét, nyomban láthatta. milyen aíáptaliúiók ezek a híresztelések. Az olasz drámaíró folytatja, amit kezdett, ölesük talán még tömörebben foglalja egybe mondanivalóját. Ismét a valóság és képze-r let incselkedését tárja elénk, egy megrázó lelki történés keretében. Márta a feleségek barátnője, azoknak az asszonyoknak a meghittje, akiknek férjei majdnem öt vették el. Az a kérdés, hogy ez a szép leány miért maradt pártában? A fiatalemberek, akik hozzá járnak, bámulják jóságát, báját,: egyszerűségét, becsületességét, érteimét, de talán visszatorpannak veleszületett fölényétől s azért nem szeretik, mert gondolni sem mernek arra, hogy ö viszont szeretheti őket. így egyik a másik után megházasodik, ö szinte segédkezik nekik, hogy révbe jussanak. A feleségek rokonszenveznek vele, érzik szellemi önállóságát, megbíznak gyakorlatias bölcsességében, szívesen fogadnak cl tőle tanácsot, szinte versengnek egymással a kegyéért. A férjek rendesen későn ébrednek arra, milyen értéket vesztettek benne. Mindenesetre látják, hogy feleségeik csak öt akarják utánozni. Ekkor a múlt öntudatlan érzései fölelevenülnek, incgszinesednek s minden férfi beléje habarodik egy kissé, végzetesebb következmények nélkül. Egyik azonban. Francesco Venzi, aki szintén csak aztitán ébred rá elnyomott vonzalmára, szilaj és fékezhetetlcn szerelmet érez iránta. Ez a férfi megtudja, hogy Mártát Fausti) Viatij is szerette, aki hasonlóan mégházasodott. A gondolat elviselheteílen előtte. Szenvedése méginkább fokozódik akkor, mikor meghallja, hogy I uusto \ iani felesége halálos beteg, szívbajos. \ enzi látja a jöv endőt. Gyiiilölettől és,féjtékenységtől remeg át. Ha Vfa|i felesége .meghal, barátja szabad tffszí Márta’ bizonyára feleségül megy ;íiP^7-ő- Ez az ’eíőérZet nem hagyja nyujwdtu; Gyötrelmét nem bírja magába íúrni. Mikor látja, hogy a beteg aszáZon^Aak csakö máT Jtéháriy napja van : hátra?-odamegy, a haldoklónak kegyetlenül értésére adja, hogy Márta és Fausto szeretfk egymást, csak a halálát ; '"árják, bőgj- ."tgj'bekeljcnck. A szívbajos nő.elhaló hangon beleegyezését adja ; ehhez a frigyliéz., majd'’ sirva fakad, könyörög,_ hogy. ny' gyalázzák meg emlékét. Márta ég Fáusto rémülten tekintenek egymás arcába. Még tiszta lelkiismeretűket is elmérgeztc ez az ördön■ gős Francesco. Félnek egymást szeretni, noha érzik, hogy mégis szeretik egymást. De -dzi is érzik, hogy örökre el lesznek választva. Nem is kívánják, hogy a szerencsétlen asszonv meghaljon. t _. . Az asszony Örökre lehunyja a szemét, Francesco ekkor egy pisztolylövéssel megöli Faustot. Az ö pisztolyát használta a gyilkosságnál, ennélfogva azt is hihetik, hogy öngyilkos lett felesége halottas ágyánál. Egyedül Márta jelenthetné fel őt, de nem teszi, mert általa sok emléket kellene nfegszeutségtelcnitenie. — Most nem vagy többé senki — kiáltja oda neki Francesco. I Hát -azt hiszi — felel Márta — hogy ez nekem büntetés? ’ Márta, aki átélte a szerelem minden .szenvedését, boldogan semmisül meg ! ebben a tudatban. 11. oldal Török mesék Igazságszolgáltatás A ltodzsa kiment az erdőbe s látja, hogy egy favágó döngeti a fákat s az erdő szélén álló kocsira rakja. Megállt a favágó háta mögött s ennek minden ícjszecsapásakor nyögött egy jó nagyot. Mikor a jól megrakott szekérrel elindult a favágó a város felé, a ltodzsa is velement. A favágó eladja*a fát, pénzét boldogan olvasva hazafelé indul. De a liodzsa eléje áll s követeli a pénz felét! — Miért adjam én neked a fa árának a felét?! — Hiszen nem segítettél vágni? — Igen ám, de nyögtem, amig te vágtad. Szó szót követett, úgy hogy bevitték őket a kádilioz... Meghallgatva a ; tényállást a bölcs kádi. cmigy szólott: —• Adjad csak ide azt az ezüst pénzt, . amit a fáért kaptál... Megpengette jól erősen az asztalon a pénzt s megkérdezte: Hallottátok a csengését? Mindaketten igennel feleltek. Aztán igy Ítélt: — Te. aki vágtad a fát, tied a pénz — te pedig, aki nyögtél — tied a csengése. — Elmehettek. > Á ráolvasni tudó liodsa Az egyik falu papja lustaságáról 'ólt hires messzi vidéken, míg a La Allah il ATlah-ot is más imádkozta el helyette, jómaga cslbukozva üldögélt naphosszát a méhesben. Végre megunták a Itivők a pap lustaságát, hátára akasztottak egyJ kenyeres tarisznyát s kizavarták a faluból. A szomszédságban ismerték a pap jó hírét, sehol sem fogadták be. — Megy. mendegél, végre éhségtől szédelegve beért egy idegen faluba. '— Leült egy sarokkőre s várta a jószerencsét. Történetesen a falu leggazdagabb embere végit járta és a rokonság elszéledt egy ‘»ráolvasásban és ráfujásban jártas Lodzsát keresni. Egyikük meglátja az * éhes papot, amint a sarkon ült. — Tudsz »ráolvasással gyógyítani? — kérdi. ' ■ —! Hogyne, hisz cZ a mesterségem. Nagy örömmel haza viszi — egyenesen • apja betegágyához. Á liodzsa nagy hókusz-pökusz Között igy szólt a szobában levő és a csodás gyógyítást váró rokonokhoz: — Hozzatok nekem egy terített asztalt, egy sült csirkét, egy oka kenyeret, egy oka túrót, egy üveg rákit s rögtön meg-, gyógyítom a beteget. Egy szempillantás alatt eleget tesznek \ kérésének. A megtérített asztalt elhelyez-. ték a betegágy mellé és várták, hogy mi lesz. De a hodzša mindenkit kiparancsolt a szobából s nagy lelki nyugalom-, mai leült és az utolsó falatokig megette a bekészitett ételeket. Közben a nagybeteg is elköltözött a hurik paradicsomába, A betóduló rokonság nagy -sírás» rivással kérdi a hodzsát.- Hodzsa effendi! Amit csak kértél,, mindent behoztunk s a betegünk mégis meghalt! —1 Híveim! — szólt hozzájuk —• adjatok hálát Allahnak! Ha ezt az ennivalót nem hoztátok volna, most két halott lenne. igy meg csak egy van! Jóllakottan nagy lelki nyugalommal elballagott. A fele gyerek A legédesebb álmából felkölti a hodzsát a felesége, hogy ringassa már ö is, a gyereküket, aki irgalmatlanul bőgött. A hodzsa nem mozdul. De az asszony tovább nógatta —- ringasd már, hisz a fele gyerek a tiéd!- No csak ringasd te a te feledet — az én felem bogiiét tovább. A/. ellopott szamár Ellopták a hodzsa szamarát, amely az útfélen békésen legelészett. Keresi keresi s mikor nem találja, leborul a földre és hálát ad Allahnak. — Bolond vagy te liodzsa? — kérdik a járókelők. — hálát adsz azért, hogy ellopták a szamaradat!? — Ti vagytok abolondok — hálát adok, hogy én nem ültem rajta, mert ha rajta ültem volna, most engem is elloptak volna. Így pedig legalább én megmaradtam. Fordította: Komjáthy Erzsébet Bezdán.
