Bácsmegyei Napló, 1927. július (28. évfolyam, 181-211. szám)

1927-07-24 / 204. szám

4. oldal ßACSMEGYEI NAPLÓ 1927 julius 24 Miként a nyulakat Feljegyzések a bécsi fnrrada om napjaiból E kor gyermekei nincsenek különös­képp megdöbbenve és meglepetve, hogy emberek lőnek emberekre. Hogy golyók süvítenek el a fülünk mellett. Acéldongók röpködnek a levegőben, amelyek esztele- Jjül lyukat fúrnak az emberi testeken és ■#zon át elszáll az élet. Mögöttünk egy szörnyűséges világháború: papok áldotta fegyverek, művészi tökéletességig fej­lesztett tömeggyilkolás, öt millió halott. A jelen napok eme anteaktái sajnos nem égtek benn a bécsi igazságügyi palotá­ban. Bennünk él a háború emléke, ami­kor imperialista és kapitalista célokért meg kellett halni; éjszaka vájjon hány ember riad fel álmából: Jaj, pergőtűz... sturm. Egy pillanat múlva azonban el­múlik a lidércnyomás, hisz a forrada­lom kimentette az embereket a lövész­árkokból, béke van. A forradalom be­szüntette az öldöklést és , a forradalom győzedelmeskedett és győzni fog, mert nem akar egyebet, hogy soha ne legyen többé háború és ne hatalmaskodjanak fölöttünk azok, akiknek érdeke, parancsa volt az ötmillió embernek halála. Az em­beri élet szentségét irta zászlajára a forradalom tizennyolcban és azóta is ezt harsogja. Ki állhat ennek az útjában? — kérdeztem magamban pénteken dél­után állván a bécsi Ringen, belepréselve a tömegbe, amely időnként egy-egy pus­karopogásra megiramodott és magával rántott. A hely és idő igazán nem alkalmas arra, hogy meditáljak, hogy is tudjam megmagyarázni magamnak, hogy mi történik körülöttem. Az emberi élet szentsége nevében itt a helyszínén meg kell halnom, konstatáltam nem egészen gyáván és mindenre elkészülve. — Miért nem adnak fegyvert a ke­zünkbe? — Úgy lőnek bennünket, mint a nyu­­lakat! Mint a nyulakat. Pedig olyanok, mint az oroszlánok. Ahogy kitárják védtelen mellüket a gyil­kos fegyvereknek. Autók robognak s'ehe-' sültekkel és halottakkal. Egy munkás in­géből csinált lobogót és meztelen izmok­kal áll az autón, amely visszajön a kórházból üres hordággyal, a hordágy­ról levirit egy vörös folt — ember vér. Hogy tud vadítani egy ilyen vörös folt. — Mörder! Pfuj! Idegen arc a tükörben Ír!a; Berényi János Az ember fejcsóválva nézi a kis hasa­­dékot; hát ez volna a hires nagy kor­­mesgye, a rés, amelyen keresztül alánk esik a d'ögtestü század? Az idő kezével mérve is csak egy arasz: tizenöt-húsz esztendő, jogom sincs talán, hogy fia­talabbaknak tituláljam azokat, akik az év-mérő cirkálom másik ága körül ug­rándoznak. Valahogy ép ilyen mafla meghökkenéssel bámultam kisdiák ko­romban arra a szuvas fagerendára a csillagvizsgáló kupola- m e n ye ze t é n, ami­re azt mondta a tanárom, hogy ez a délkör vonala. A meridán? Észak-dél pontos iránya, adott alapja minden lé­nyeges számításnak? És egy korhadt fagerendával jelölik? Miért nem csinál­ják inkább aranyból? Építettek már templomot ismeretlen istennek, visszaadták elfelejtett arcát az ezeresztendős szentnek és hősnek és emeltek síremléket a névtelen kato­nának. Lehetne egy tréfás oszlopot ál­lítani ennek a két évtizednek is, vörös kőből, fekete föíirással és koszorúval. * Apa még nem voltam, de úgy kép­zelem, hogy az apákat — kivétel nél­kül valamennyit — meglepi egyszer­egyszer az a furcsa óra. a boldog apa­ság nagy föllélekzése. amikor kell été­■! éwebb nézéssel tapogatják a mitse sejtő gyerek vonásait: Az enyém-e ugyan, az én fiam vagy az én lányom? És vatóban? Biztos? Az idei öt-bat-hét éveseket is kacér kerítés mögé állitia ez a nevetséges probléma. A rájuk leső ember kétség­­beesetten fölturja emlékeit egy húsz esztendő előtti mozdulatáét amikor sze­mébe vágnak egy korainak tetsző gesz­tust. Elkapunk egy szót és futunk vele visszafelé, hogy nyelvelt-e ilyen cso­­dafü az akkori szótárban. Szái. szem, Megint szaladni kell, egy rendőrségi autó robog a Ringen, karabineres rend­őrök lőnek jobbra-balra a tömegbe, a le­vegőbe, nem tudom. Emberek, asszonyok ijedt kiáltással menekülnek egymás he­­gyén-hátán, a rendőrpuskák a mellék­­uccákba is utánuk küldik üdvözletüket. ... Reggel nyolc órakor egy park mel­lett vitt el az utam. Az úttest mentén megtorpantak a járókelők. A parkból ugyanis egy kiváncsi béka kibátorkodott az uccára és nézték, hogy mit keres eb­ben az idegen nagy világban. Egy va­rangy volt, amely addig-addig ugrált, amig abba a zónába nem érkezett, ahol az a veszély fenyegette, hogy egy kocsi vagy egy villamos elgázolhatja. Még egy lépés, a béka ott van a sínen, ame­lyen robogva közeledett egy vlilamos­­kocsi., Erre egy munkás, aki egy dara­big figyelte az' esetlen állat ugrálását, Baden-Baden, julius hó. A hires donauesc'ungeni kamarazene­ünnepségeket, amiket öt év óta min­den nyáron megrendeztek az úgyneve­zett modernek, őszinte rémületére a ze­neértőknek, az idén átköltöztették Ba­­den-Badenbe. Paul Hindern,th, a nagy­­tehetségii operaszerző erőszakolta ezt ki; az idillikus, csöndes, eldugott kis német városka csakugyan nem volt stilusos keret az ő villanyzongorára komponált »mechanikai zené«-jéliez. Ba­­den-Baden, a mondén világfürdö már inkább. Csakhogy a baden-badeni für­dőigazgatóság hallani sem akart arról, hogy az ifjú zenetitánok elkeserítsék nyaralló vendégeik életét és elinte egy­általán nem volt hajlandó megfelelő ter­met rendelkezésükre bocsátani. Baden- Baden nem zenecentrum, nem Bayreuth, ide az emberek azért jönnek, hogy fü­­rödjenek, sportoljanak, tánc 'janak. nem pedig hogy operákat unatkozzanak vé­­gig A múlt ^ezynton ^y^irü pew­­yorki Metropolitian-Oper olyan Alapo­san megbukott Badep-Badenbeti, hogy csak úgy zúgott és a deficitet a város viselte. Az idén óvatosabbak lettek a baden-badeniek. — Lóverseny kell nekünk, nem hang­verseny — jelentette ki Fieser polgár­­mester, a fürdöbiztos, amikor a zenészek harag, kérdés, felelet, passzió, csodál­kozás milyen volt akkor? A mi gyere­künk-e ugyan? Néha oly idegen voná­sok szaladnak össze az arcon, istenem, talán csak nem? ... A kor, a hűséges, szemérmes mamá­juk a megmondhatója. * Nekünk mintha nem lett volna annvi bünbevajilani valónk, amennyi eltagadni valójuk van nekik. Életük egy-részét jobban elszakítják és elrejtik a mienk elől. És valami uj, erős egykedvűség­gel tudják őrizni magukat. A fölfödözé­­sek, a megnyitott titkok magvai már alig csodák. Fölösleges is az a sok fi­­lippika a rövid szoknya ellen. Tankréd vitéz talán kiábrándult volna szive höl­gyéből. ha egyszer kurta szoknyában pillantja meg. A most tiz éves lovag, ha mégegyszer annyi idős lesz, úgy lehet, megbolondul a primadonnáért, aki bokáig érő. nyakig begombolt ruhát vesz magára a szerepben. * Az ügyes kicsi rézpénzek mellükön, hordják a fölirást, hogv 2 fillér a nevük. De a kis magyar kölyök azt mondja, hogy ezer koronáért már lehet kapni nyalókát és hogy a gyufa ötszáz ko­ronába kerül. Meg lehet sainálni az ártatlan nebulót ezért a konzervativiz­musért. Amikor könnyebb és megszo­kottabb a nagy szám. mint a kicsi. * Ijedten figyeltem, arra a halasi elemis­tára is, aki talán udvariasságból, elég hosszan és hozzáértően méltatta előt­tem a jugoszláv sportot. Sajnálam, de nem tudtam elfogadni a finoman föl­kínált társalgási témát, csak úgy egy­szavas bólogatásokkal bizonygattam hoz­zá. Szóba került a mozi is. Jackie Coo­­gan. csendes elismerő kritikát ejtett rá egy mondattal, de ez mögé bujtatva, halkan, mintha olyan gőg dagadt volna föl. amely könnyen megbirkózott vol­na. a soviniszta oroszmenekült hangos­megfogta szelíden a kezével a varangyot és visszavitte a parkba. Ilyen jó tud len­ni az ember, akivel délután újból talál­koztam. Az ő életére már nem voltak ilyen figyelemmel. Az ő életét szabad volt eltaposni, a mellényzsebéből elővett egy Mannlicber-golyót, amely ott esett le mellette. Véletlen, hogy meg nem ölte. Sokan nem jártak ilyen szerencsé­sen, sokakat, derék, szorgalmas mun­kásokat megöltek az ilyen golyók, ami­ket pénteken emlékül felszedhettünk Bécs uccáiról. Lelőtték őket, miként a nyulakat. Három nap muva újból béke van. A zászlóból újból ing lett, bár az ing alól még sokáig fog ordítani a mi -mezítelen sebünk. Béke van. Levandulát áruló asz­­szonyok járnak az uccán és énekelnek: — Kaufet Lavendel (h. j.) megtámadták — nem művészet, hanem sport. Hindemithéket nem tehetett elriasz­tani. Kiírtak egy versenypályázatot a világ legrövidebb operáidra. A pályázati feltételek legfőbb pontja az volt, hogy a benyújtandó müvek előadásának idő­tartama legfeljebb félóra lehet. így az­után, minthogy sikerült ezzel sportszerű karaktert biztosítani hangversenyeiknek rá tudták venni a fürdőigazgatóságot vállalkozásuk támogatására. A nemzetközi zenesportünnepély első futama most vasárnap zajlott le a ba­den-badeni hangversenypállyán. Négy opera állt starthoz. Ernst Toch-mk »Borsóhercegnő« című daljátéka, Kurt Weill »Mahagonny«-ja, Darius Milhaud párisi musicien vigoperája, az »Európa elcsábítása» és Hindemith müve: »Félix a kandúr.« Ez volt a favorit. A vajdasági közönség bizonyára is­meri a kis opera szövegét — moziból. aA szöveget Ugyanis vetítették. Az extra­vagáns Hindemith ezúttal egy rajzokból álíló trick-filmhez komponált némileg ka­­kofönilms, de kétségtelenül művészi és értékes kísérőzenét. A közönség nagy tetszéssel fogadta a muzsikát, amit nem zenészek adtak elő, hanem önműködő gép-hangszerek. Hindemithnek van egy ságával, amikor az Doisztoievszkiről mesélt. Megértettem, hogy ez a Dzseki nem angol, nem amerikai, hanem: gyerek. Egy külön, független ország nagy fia. Ámbár lehet, -hogy túlbecsül­tem a szót, tévedek. # Most két apró vendégünk van a ta­nyán, unokaihugaim. Az egyik nyolc, a másik öt éves. Mindjárt az első napon fölkutatták az egész padlást, szemre vettek a sarokban minden ócskaságot. Az egyik öreg ládából egy kopott nagy pofáin régi falióra kerül elő. Két furcsa pondusszal. vastag kagvlóforma sétá­lóval, négy hosszú lánccal az alján. A mutatópárnak már csak a tengelye van meg. a tábláról is leettte az idő a cifra számokat. A kisebbik meglepetten forgatja a szörnyű ősleletet. — Te Maca, nézz osak ide. Mi le­het ez? A nagyobb is odamegy, tapogatják. — Biztós valami régi rádió. í* Laci tizenkét éves. szenvedélyes bé­lyeggyűjtő. Valaha magam is az vol­tam, maradt is talán harminc ritka gyarmati bélyegem. Neki ajándékoztam. Óvatos, nyugodt érdeklődéssel nyá­­lazza őket egyenkint maga elé. Négyet kiválaszt. A csibész, ugyan hamar ész­revette. hogy ezek a legértékesebbek. A négy bélyeget elöl-hátul fürkészi, de csak ugv lassan, félvállról, félig még mindig könyökölve az olvasókönyv fö­lött. Megtördeli őket. átnéz rajtuk a napon, meg is szagolja valamennyit. — Mibe került? Mondok neki egy valószínű mai ösz­­fizeget. Orra elhúzódik. szemöldöke félholdra görbül és hunyorog. — Becsaptak. Ez a négy bolíviai bé­lyeg hamis. * Tavaly rosszaló sorokat kaptam egy Ms írásomért. Hogy hát a mai gyerek­— mint mondja — synchrouometrikus találmánya, ami biztositja, hogy a film egyes jeleneteire, mint valami szövegre, rákomponált kísérőzene mindig együtt haladjon a képpel, se meg ne előzze, se e! ne maradjon tőle. A iiailgiiolcstopper­­rel kezükben ültek a nézőtéren, izgatot­tan számolták a perceket és másodper­ceket. A zenemű II perc és 09 másodperc alatt futott be a célba. Utána következett Toch operája, a »Borsóhercegnő«. Ezt már valódi éne­kesek mutatták be, Irene Eden, Erich Wirl és Josef Pechner, a berlini opera tagjai. Az ismert pikáns mesemotivumot a Zeneszerző raagyképü, kontrapunktos szósszal öntötte le. A publikum tiz per­cig bírta az unalmat, aztán dobogni kézi dett, főleg amikor már nyilvánvaló lett, hogy Toch időben — ezt a hallgatósá­got csak a rekord érdekelte — lemarad Hindemith mögött. Azzal, hogy a kis opera minden tehetségesebb akkordját Stravinskytől és Prokofiefftől lopta a szerző, senki se törődött. A legmulatsá­gosabb plágium-részeket átszundiKálták, csak a huszonötödik perc után élénkült fel megint a terem, amikor az a lehető­ség kecsegtetett, hogy a darab áthágja a félórás klotürt és botrányt lehet csi­nálni. A huszonnyolcadik percben meg­kezdődtek a fogadások 3:1 arányban< hogy kitör a botrány. A huszonkilence­­dik percben már kilenc az egyhez kínál­ták az oddsokat, hogy Toch »felvág.« Akik Toch mellett fogadtak, kezdték elő­készíteni kulcsaikat a fütyöléshez. Az izgalom a színészekre is átragadt. Eden kisasszony, aki a mesebeli Borsó­­hercegnő szerepét karkötő-órával a csuklóján énekelte, váratlanul, egy meg­kezdett taktus közepén abbahagyta áriá­ját és átugrott a finálé utolsó ütemére A zenekar galoppban követte és már eresztették is le a függönyt. Idő: 29 perc 16 másodperc. A karmesteri dobogót a fiatal párisi, Milhaud foglalta el, az egykori »Six« egyik vezető tagja. Egy autszeider. A közönség nem vette komolyan, mert a szinlap szerint »Európa elcsábítása« cí­mű operája nyolc felvonásból állt. Senki sem hitte, hogy ezt le tudja pergetni félóra alatt. Milhaud kopogott ü zene­karnak, fellendült a nyitány és hatvan­két másodperc múlva vége volt az első felvonásnak. A második ötveníhét má­sodpercig tartott. A komponista átlag egy percet szánt rá minden felvonásra ebből is igyekezett egy-két másodperoet á fináléra összespórolni. Johanna Klem­ben sincs meg az az iskolázott, portto­­san eltájékozódó szekszualitás. Még­­kevésbé. sőt talán elvétve se fordul elő bennük a szekszuális rafinéria. Uram. csak vigyázzon jól a kis unokáira to­vább is, én mondom! És higyje el, van itt sok olyan dolog, amit ha egy hatvan éves nagyapa nem ismer, vagy esetleg már elfelejtett, könnyén visszatanithat­­na neki egy öt-hat éves unoka. De az ravasz és hallgat erről. Tiszteletben tartja a n-agypk szokásait, mint az ud­varias idegen, de neki. ha arra kerül a sor és a kedv. meg van a maga külön birodalma, ahol gyakran él úgy, ahogy a vérének jólesik. * Szeretnék a szájukba csókolni sok­szor egy talpraesett mondatért. Meri ami azt illeti, ezek a maiak folyéko­nyabban és szebben beszélnek. Néha hátrafordulok az uccán: mit keres egy hétéves gyerek száján ez a szó: körül­mény, vagy az. hogy; helytelen. Teg­nap egv alig nyolc éves lánvcsöppség a lapdázókat nézte és azt találta mon­dani a drága, hogv Géza bravúros fiú, igazán finoman röpíti a lapdát. Az efaj­­ta szónak akkoriban még a papíron volt a helye. Elpirultam volna, ha egyszer kiejti előttem a pajtásom. * De hallottam, amikor az ilven sza^ móoa iszáju csöppség az omnibusz te­tejéről szóló nótát dudol'ta. kinn az er-> dőn. vagy a réten, eleven viz, eleven virág, eleven rigók és eleven nap hal­latára. Valahogy mentené őket. ha ru­góra járó madarak keringélnének már fölöttük, festett fűben járkálnának és villanylámpákból volna a habból vert fölhőkön túl a nap. A mogvoróvessző nem modern nevelő eszköz. De ilyen ideges pillanatban el tudnék vele nás-t pángolni egyhuiiában tizenkét pár hét­éves csodakisasszonyt és ugyanannyi velük egyidős lángész-daliát. 8 perc 12 mp.-es rekordidő alatt győzött Milhaud operája a baden-badeni hangversenyen Paul Hindemith* a favorit orrhosszal lemaradt

Next

/
Thumbnails
Contents