Bácsmegyei Napló, 1927. július (28. évfolyam, 181-211. szám)

1927-07-17 / 197. szám

1927 július 17 23. oldat BÁCSMEGYEI NAPLÖ Darwin, a Régi igazság, már szinte agyonkapta­tott közhely, hogy nem mindig az iskola első eminensei közül kerülnek ki a későb­bi nagy tudósok, kiváló Írók, világra­szóló niivészek, sőt épen az ilyen ki­válóságok között sokan akadnak, akik annak idején, enyhén szólva, nem felel­tek meg tökéletesen az iskola követel­ményeinek. Épen a minap jelent meg az angol természettudomány egyik legnagyobb büszkességének, az immár a halhatatla­nok panteonjába bevonult Charles Dar­winnak uj német életrajza dr. A. Heil­­born tollából. Ebből a biográfiából szin­te rikítóan kitűnik, jobban mint a fajok keletkezése és az ember származása zse­niális kutatójának eddigi életirásaiból, hogy Darwin szintén az emberiségnek ama nagyjai közé tartozik, akik diák­korukban nem törekedtek arra, hogy a kitűnő iskolai bizonyítványok tulajdo­nosai közé emelkedjenek. Nyolcesztendős volt már Darwin, a mikor nyilvános elemi iskolába adták. Évek után saját maga hozta meg magá­ról azt a nem éppen hízelgő Ítéletet, hogy sok tekintetben vásott fickó volt elemista korában, aki nem okozott örö­met tanítójának. És szintén maga irta meg, hogy nemcsak magaviselet® eshe, tett jogos kifogás alá, hanem a tantár­gyakban sem tanúsított kellő előmenetelt, annyira nem, hogy jóval fiatalabb test­­vérhuga, Katalin, aki sokkal könnyebben és gyorsabban tanult bátyjánál, minden­képen föüülmulta a nehezebb felfogású éi csöpet sem szorgalmas Károlyt. Tanulni nem szeretett a kis elemista, (de annál inkább hódolt korán fölébredt gyüjtőszenvedélyének. Mindenfélét gyűj­tött: kagylókat, érmeket, autogramokat, ásványokat, ö maga, amikor évek múl­tán erről a soha meg nem szűnő szenve­délyéről elmélkedett, úgy vélekedett, hogy nyilvánvalóan veleszületett tulaj­donság vol a szakadatlan és válogatás­nélküli gyűjtésnek ez a vágya, amely Darwin szerint vagy zsugorit, vagy vir­tuózt, avagy pedig rendszeres természet­­tudóst formál az emberből Miután mindössze egy esztendőt töl­tött az elemiben, dr. Butler »klasszikus« Iskolájába — ma azt mondanók gimná­ziumába — került Darwin, ahol tizenhat­éves koráig maradt Az ilyfajta taninté­zetekről, amilyenekre Angliában ma is akadunk még, H. Q. Wells William Clis­­sod világa cimü legújabb regényében na­gyon elítélően nyilatkozik. Maga Dar­win, amikor élete végén szemlét tartott szellemi fejlődésén, szinte elkeseredéssel emlékezett meg Butler apó intézetéről, amelynek a maga szellemének kibonta­kozása szempontjából semmit sem kö­szönhetett, mert Butlerék a latin és a görög nyelven kívül mindössze csak az ókor történetével és földrajzával ismer­tették meg szigorú fegyelem alá kényt szeritett növendékeiket. Elkeseredésében még akkor is, amikor már évtizedek vá­lasztották el a Butleréknál töltött időtől, erre a túlzó kitörésre ragadtatja magát »Senki sem vetheti meg őszintébben a régi, sablonos, együgyüen klasszikus ok­tatást, mint ahogy én teszem.« Darwin a tanításnak ettől a fajtájától különösen azt vette rossz néven, hogy képviselői azt hirdették, hogy a régi görögök és rómaiak az emberi szellem fejlődési le­hetőségének fölül nem múlható csú­csát jelentik. Tanárait nem szerette Darwin. Szim­pátiájának ezt a hiányát nem birta el­titkolni és talán ennek is tulajdonítható, hogy őt sem szerették. Jól tudta, hogy a tanárok nagyon közönséges diáknak tartották, aki szerintük még a szellemi átlagon is altul maradt. Pedig az isko­lában semmiféle eredményt fel nem mu­tató fiú, aki a klasszikus tárgyakban egyáltalában nem haladt előre, az iskolán kívül élénk érdeklődést tanúsított ama tárgyak iránt, amelyek Butler tantervén nem is szerepeltek. Mennyiségtannal, fi­zikával, vegytannal nagyon szívesen fog­lalkozott, szeretettel tanulmányozta a természetet, megfigyelte a madarak szo­kásait, amelyekről részletes jegyzeteket készített, buzgón gyűjtötte a bogarakat és az ásványokat. Erazmus nevű testvérével együtt egy fészerben vegyészeti liabaratóriumot ren­dezett be, ahol kémiai könyvek utmutatá­rossz diák ■a alapján mindenfajta kísérleteket vé­geztek. Ezeket a kísérleteket tartotta Darwin később neveltetése legértékesebb részének, mert rajtuk tanulta meg gya­korlatilag a tudományos kísérletek fon­tosságát. Tanulótársai azonban, akik az ilyesmik iránt csöppet sem érdeklődtek, sokat csúfolták emiatt. Elkeresztelték Múlt vasárnapi számunkban meghir­detett kintorna-pályázatunk iránt óriási érdeklődés nyilvánul meg és a posta garmadával hozta a vicceket, amelyek között nagyszámban találtunk közlésre alkalmasat is. A pályázat eredménye azt bizonyltja, hogy a Vajdaságban sok a tréfacsináló ember és azok se ked­­vetlenedjenek el, akiknek most nem si­került a legjobb műkedvelő humoristák közé bejutni, hanem próbálkozzanak legközelebbi pályázatunkon újból, ame­lyet jövő vasárnap fogunk közölni. A beérkezett legjobb pályázatok a kö­vetkezők: — Van fenni hely? — Van kérem, de ülnek rajta. (Beküldte: Fischer László, Novivrbas). Utas: Kalauz ur mennyibe kerül a viteldij Palicsra? Kalauz: Három dinár. — Köszönöm. — Na, tessék felszállni, mert... — Köszönöm, csak tudni akartam, mennyit spórolok meg, ha gyalog me­gyek. (Beküldte: L. S. Szenta). — Mondja kalauz, ki az az ur, aki bent a villanyos kocsiban nyugodtan ol­vassa az újságot egyedül, mig a közön­ség a perronon tolong? — Pszt, kérem, nem szabad zavarni. Ritka ember. Nem készül az Óceánt át­repülni s nem is képviselőjelölt. (Beküldte: Eckó Inci). — Van még hely a villamosban? — Mennyi? — Egy. — Annyi nincs! (Beküldte: Vig Gábor, Noviszad). * — Mikor indul az utolsó villamos Pa­licsra? — Azt uraságod úgy sem fogja meg­érni. (Beküldte: Kamor, Kikinda). A zsúfolásig megtelt palicsi villamos­ra fel akar szállni egy ur, de a kalauz nem engedi, viszont az ur sem tágít. — Nem látja, hogy »megtelt!« — szól a kalauz a jelző táblára mutatva. — Kérem levenni a táblácskát mig felszállók, aztán megint kiakaszthatja. (Beküldte: Fehér Bálint, Feketics). 2. — Vájjon hány óra lehet? — Úgy öt körül. — Reggel vagy este? — Azt hiszem, reggel. — Máma vagy tegnap? (Beküldte: Fischer László Novivrbas). * — Rossz kedvű volt a feleséged, roi­»Gáz bácsi«-nak és ez a gúnynév évekig rajta ragadt. Amikor pedig dr. Butler, az igazgató értesült a Darwin-fiu »extra­vaganciáiról«, nyilvánosan megrótta, a miért a latin és a görög nyelv szorgal­masabb tanulmányozása helyett »haszon­talan dolgokra fecsérli idejét«. A jámbor dr. Butler állmában sem gon­dolta, hogy tanítványai közül egykor senkisem lesz majd híresebb, mint épen ez a haszontalan diák... kor az éjszaka hazamentéi? — Persze! Egy tányért tört el a fe­jemen. — Miért nem veszel vasból tányéro­kat. Azokat nem tudja majd eltörni. (Beküldte: Fetter János, Becskerek). * — Rémes. Tudod-e, mit volt legnehe­zebb az Úristennek megteremteni? — Mit? — Az asszonyt. A világot semmiből teremti, de már az asszonyhoz neki is szüksége volt — egy oldalbordára. (Beküldte: Eckó Inci). *■ A: Mondd öregem, melyik itt a túlsó oldal. B: Mi! A túlsó oldal?... Hát az ott a másik felén. A: Érdekes!... Az előbb, mikor ott voltam, azt mondták, hogy ez itt a túl­só oldal. (Beküldte: Szabó Ferenc, Szubotica). * Móric: Makszi, akarsz pénzt kölcsön? Makszi: Köszönöm, nem kell. Most van száz dinárom. Móric: Hát akkor adj nekem húszat kölcsön! (Beküldte: Zidarics József, Szom­­bor). * — Szervusz pajtikám, de régen lát­talak, bolondulsz még mindig a szép Ella után? — Már nem, kiábrándultam belőle. — Hogy lehetséges ez? — Úgy, hogy feleségül vettem. (Beküldte: Kámor, Kikinda). * — Barátom, megmondhatnád, hogyan találhatnék munkát? — Hogyne, megsúgom: vásárolj egy automobilt és próbáld jókarban tartani. (Beküldte: Cakó Antal, Szubotica). 3. — Mondja, pincér, mióta van maga ebben az étteremben? — Hat hete, nagyságos uram. — Akkor nem magánál rendeltem a fröccsöt. (Beküldte: Fischer László, Novivrbas). * Vendég: Nyolc nap előtt kellett volna jönnöm. Pincér: ? Vendég: Mert a hús akkor még friss volt. Pincér: Nem baj. Az ára ma is ugyanaz. tBeküldte: Fetter János, Becskerek). # Pincér: Tea nem volt a sonkához, nagyságos uram? Vendég: Nem iszom teát, mert ha teázok, nem tudok aludni. Pincér: Különös. Én nálam ép meg­fordítva van, ha alszom, nem tudok teázni. Beküldte: Eckó Juci). * Vendég: Pincér, ebben a feketében egy élő svábbogarat találtam! Pincér: Szemtelenség! Máskor majd gondoskodom, hogy melegebbre főzzék g kávét. (Beküidte: Szabó Ferenc, Subotica). Vendég: Főur, maga nekem ttbbet számolt! .. Pincér: Pardon, az lehetetlen! Többet írhattam talán tévedésből, de a számí­tásnak hibátlannak kell lenni. (Beküldte: Fischer László, Becskerek). # —Hallja pincér, a borjusült gyaláza­tosán rossz volt. Nyolc nap előtt sok­kal jobbat ettem maguknál. — Látszik, hogy uraságod nem ért hozzá, mert az még ugyanabból való. (Beküldte: Kámor, Kikinda). * A vendég bőkezűen ad borravalót a pincérnek, mielőtt még rendelt volna. — De mondja meg őszintén, mielőtt rendelek, hogy mit ajánl? A pincér odahajol hozzá és igy mond­ja: — Azt ajánlom, hogy tessék más vendéglőbe menni. (Beküldte: Bob, Padina). 4. — Van kóser marhahús? — Nincs. — Hát borjú? — Az sincs. — Akkor kérek disznókarmonádlit. (Beküldte: Fischer László, Novivrbas). * Hentes: Hát értesz-e már valamit a szakmámhoz, hogy inasnak akarsz hoz­zám beállni? Suhanc: Hogyne, ha megszaglálom a szafaládét, tudom, milyen állat húsából készült. Hentes: Az semmi. Nekem olyan inas kell, aki, ha ránéz, akkor a konflis szá­mát is megtudja pontosan mondani. (Beküldte: L. S. Szenta). * Kisfia: Hentes bácsi, lehet kapni disz­nónyelvet? Hentes: Azt nem kisfiam, hanem van nagyon szép marha nyelvem. Kisfiú: Látom! (Beküldte: Szabó Ferenc, Szubotica). Mint a legsikerültebb adomák bekül­dői fentiek közül Fischer László szigorló mérnök No. vívrbasz, Eckó Inci Szubotica, Szabó Ferenc Szubotica és Kámor Kikinda egy-egy könyvjutalomban részesültek. A nyertesek jelentsék be pontos elmü­ket a kiadóhivatalban, hogy a könyvju­talmat elküldhessük részükre. Legközelebbi kintorna-pályázatunkat jövő vasárnapi számunkban fogjuk ki­írni. A kintorna-pályázat első nyertesei

Next

/
Thumbnails
Contents