Bácsmegyei Napló, 1927. július (28. évfolyam, 181-211. szám)
1927-07-17 / 197. szám
18. oldal BÁCSMEGYEI NAPLc 1927 julius 17 kisebb publicitással is. Ha tudományos könyvet ir, nem pályázik éppen arra, hogy a tudományos akadémia koszoruzza meg érte. Ha verset »költ«, nem követeli éppen a legelőkelőbb szemlétől, hogy közölje, s ha drámát alkot, megbocsájtja az állami és nemzeti színházaknak, ha nern fogadják el előadásra. Megelégszik egy szerény kis újsággal, amely az írásait közli s egy kisvárosi szinpajtával, amely a darabjait »hozza.« Csak, ha kinyomtatják, — csak, ha adják! S ezért az igénytelenségért sokat lehet neki megbocsájtani, még azt is, hogy egyáltalában nem tud írni. A szerkesztőségek és a színházigazgatók nem nagyon kedvelik ezeket a kicsapongó mindenáron halhatatlanokat, mert sokat alkalmatlankodnak nekik, de a papiroskereskedők szeretik őket, mivelhogy a legjobb fogyasztóik. A legfinomabb árut vásárolják náluk és nem drágálják a papirost, amely mielőtt teleirják, csakugyan jelent egy bizonyos értéket. Azután persze semmit. PIROSKA Katalinka Indult a hajó. Az apa a fedélzeten állt. Keze tele volt /önmagokkal. Mellétté hatéves' fia. Alinak is tele volt a keze. Egy katalinkával. Még a parton fogta délután s elhatározta, hogy hazaviszi, ott bezárja egy dobozba, vattából ágyat csinál neki, eteti és itatja, szépen fölneveli. A gyermekeknek néha van ilyen ábrándjuk. Szorongatva markában a zsákmányt, a gépház előtt bámészkodott. Lenn a lámpafényben már jártak a dugattyúk, dohogtak az olajtól csöpögő csapok. Pállott meleg csapott arcába. Egy meztelen ember, akinek minden öltözéke afféle szellős háló-uszónadrág volt, szenet lapátolt a kazánba. Fekete volt, mint az ördög. A tűz pedig vörös, mint a pokol. A gyermek hirtelen megváltoztatta elhatározását. Pöttön öklét benyújtotta a gépházba, kinyitotta, hogy a katalinka egyenesen az izzó parazsakra essék s ott tüzhalált haljon. Ilyen ábrándjuk is van néha a gyermekeknek. Ebben a pillanatban azonoan a hajó elbődült. Ordított, üvöltött, sivalkodott, mintha hangjával ketté akarná repeszteni az eget, a földet. A matróz meghúzta az indulást jelző gőzsipot. Most a kisfiú kitárt karral, hadonászva futni kezdett. A hajó orrára rohant, onnan vissza a hajó farára. Itt befogta a két fülét, eszelősen. — Pali — szólt rá az apja — mi bajod? — A katalinka — hebegett és si-va fakadt. — A katalinka ordít — Micsoda katalinka? — Az, amelyiket a tüzbe dobtam. — Csacsi — nevetett az apja. — A katalinkának nincs hangja. Majom. Gyere ozsonnázni. Üggyel-bajjal vonszolta el, mint a csendőr valami gonosztevőt. A gyermek züllött volt, sötét. Szeme rémült, arca sápadt. Leültette a teritett asztalhoz, csokoládét rendelt neki és kalácsot. Pali nem evett. Nyafogott, nyügösködött, folyton a gépház felé sandított. Végül az anyjának kellett elcipelni a fedélzetre, hogy megmutassa a hullámokat. — Mit szólsz hozzá — ford a’t Mtm az apja — micsoda szamár 'gy kölyök Hiába magyarázom, hogy a hajó fütyült. Nem hiszi el. Nézd, most m;g,i t oe fogja a fülét. — Mert még mindig hallja. — A tülköt? —~ Nem, a lelkiismeretét. Kérlek, ez velünk is csinál ilyen tréfákat. Mindent megezerszerez, kiöblösit, fölnigyit. Egy bogárrebbenés: mennydörgés. Suhant a hajó a selymes, alkony! folyón, zöld hegyek között. Ránk sötétedett. Az égen föltünedeztek az első' csillagok. Az apa szivarra gyújtott s igy szólt: — Orvoshoz viszem. Ideg;-, Képzelődő. — Dehogy is az — mond«am. — Benne tényleg a katalinka ordít. Neki van igaza. Hagyd rá. K. D. Ez a Piroska, kérem szépen, férfi volt és a becsületes nevén Tucsek Andrásnak hitták. Piroskának egyik tanítványa keresztelte őt, azzal a megindokolással, hogy »a tanár ur olyan, mint a Mikszáth Kálmán-tér: szögletes és vörös.« Ez a hasonlat kissé vakmerő ugyan, de sajnos, fedi az igazságot. Azonban, mint minden rossznak, ennek a fogyatékosságának is meg volt a jó oldala. Nagyrészt ennek köszönhette ugyanis, hogy aránylag fiatalon, harminckétéves korában, kinevezték a leánygimnáziumba a magyar nyelv és irodalom tanárának, noha az ugyneve-' zett illetékes körökben meglehetős nagy ellenzéke volt. Főleg a neve miatt. Me t szerintük a magyar nyelv tanárától — ugyebár? — elvárható, hogy ne Tucsek hanem mondjuk például, Tücsök legyen a neve. Az ellenzék azonban kénytelen volt elhallgatni arra az érvelésre, hogy az említett szépségfolt, a vörös szinnek tultengése, biztosítékot nyújt arra, hogy kinevezése nem lesz káros befolyással a leánynövendékek lelki egyensúlyára és erkölcsi magaviseletére. És Piroska néhány esztendei működése alatt igazolta azokat, akik pártját fogták. Jó tanerő volt és ami azt a bizonyos káros befolyást illeti, ebben a tekintetben igazán nem volt vesz’élyes. Vörös hajával, rezes orrával, vizenyős szemével, kenderszinii bajuszával, pattanásos arcával, izzadó kezével, nagy ádámcsutkájával, kifordított ruhájával és foltos cipőjével a legjobb akarat mellett sem keltett hóditó benyomást. Ezzel ő is tisztában volt és volt olyan szerény, hogy eszerint viselkedjék. Pedig néha nehezére esett, hiszen fából ő sem volt éppen és itt-ott neki is megtetszett volna egyik-másik tanítványa. De nem hagyta komollyá válni az esetet, nem foglalkozott külön égyikkel sem és hozzászokott ahhoz, hogy csak általában és összességükben csodálja őket. Az a sok szőke és barna fej a padokban úgy összeolvadt előtte, mint egy tarka virágnak megannyi szirma. Ki érne rá, külön-külön nézni a szirmokat, amikor a rózsát csodálja? ... Csak egyszer, egyetlenegyszer hagyta cserben a józansága: csak egyszer, egyetlenegyszer követett el egy félszeg, lázadó mozdulatot a sorsa ellen ... Ezt a forradalmat Bárdos Ilonka nevű tanítványa idézte elő, aki — enyhén szólva — olyan tudatlan volt, hogy észre kellett őt vennie. Erről a tudatlansá gáról legendák keringtek a gimnáziumban. Egy alkalommal például, történe lem órán, arra a kérdésre, ki volt Dán ton, azt felelte, hogy Danton egy rossz színdarab volt, amit Pékár Gyula irt és a Nemzetiben játszották... Szerencséjére azonban nagyon szép lány is volt s igy, a legjobb barátnői állítása szerint, nem rejtély, hogyan tudott mégis fölvergődni a nyolcadik osztályba. Pukkadjanak meg, igy mondták, ha nem a szépségének köszönhette ezt... Nehéz kinyomozni, mennyi igaz mind ebből, de az tény, hogy Bárdos Ilonka tudása fordított arányban állt a szépségével, tehát elég oka volt rá, hogy némi nyugtalansággal tekintsen a közelgő ! érettségi elé. A legnagyobb baj éppen | Piroska tantárgyában volt, mert Bárdos j Ilonkának ezen a téren elvei voltak. ! Neki csak két iró imponált: Hanns Hejinz és Újhelyi Nándor, a többiekről egyáltalában nem volt hajlandó tudomást venni. Ezeket az elveket Piroska bármennyire is udvarias volt különben természetesen nem írhatta alá és kénytelen volt a félévi bizonyítványban megbuktatni őt. Mit tesz ilyenkor egy gaz|dag papa? Magához hivatja a tanár urat és megkéri, szíveskedjék különórá kát adni a tanyának. És mit tesz ilyenkor egy szegény tanár? Jobb meggyő' zödése ellenére is, vállalja a leckeadást, j És ez volt a veszte Piroskának. Mert j megvakul, aki sokáig néz a napba és 'megégeti magát, aki sokáig áll a tűz mellett. Hiába mondogatta magában, hogy nem szabad és nem szabad és szamárság az egész, mégis szerelmes lett. , Reggelenkint a tükör elé állt fésülködni és nyomkodta a pattanásait és ápolta a körmeit és uj nyakkendőt vett és he tenkint kétszer járt a borbélyhoz, mig I azelőtt csak kéthetenkint egyszer. Ezek csalhatatlan tünetek, itt már hasztalan minden tagadás. Kezdte érezni, hogy a világ szűk az álmainak és a melle szűk a szivének, amely bolondul vert, mint a meghúzott harang, melynek elszakadt a kötele... A lány nem várta ezt a fordulatot a megközelíthetetlen hirében álló Piroskától, de annál inkább megörült neki, mert erezte, hogy ez az a bizonyos szalmaszál. amely őt megmentheti. És igy történt, hogy azokon a különórákan mindenről szó esett, csak éppen a magyar nyelvről és irodalomról nem. Enne; viszont az lett a következménye, hogy Bárdos Ilonka az érettségi előestéjén, ha lehet, még kevesebbet tudott, mint azelőtt. De ez nem aggasztotta, hiszen az osztályvizsgán sem tudott többet és mégis átment, ö rendületlenül bízott, nem magában, de abban a szalmaszálban. A nők valahogy megérzik az ilyesmit. Hiába figyelmeztette rá Piroska, hogy ez a bizalma nem éppen jogosult. — Az osztályvizsgából — igy szólt a lányhoz — nem szabad következtetnie. Ott én voltam az ur. De az érettségin a kormány kiküldöttje, esetleg maga a kegyelmes ur elnököl, mert leánygimnáziumban a kegyelmes urak is szívesen elnökölnek. Az érettségi, az már komoly dolog. De bármi történjék is, csak arra kérem, Ilonka, higyje el, hogy az életemet is odaadnám, ha vele segíthetnék magán. — Köszönöm, Bandi — válaszolta a lány. De tartsa meg az életét. Halálukkal csak a gazdagok segítenek az emberiségen, illetve az örököseikén. Maga még ráér, legalább is holnapig várjon még. Holnap talán együtt halunk meg, ha úgy akarja. Mert rajtam nem fog nevetni az egész osztály. Én holnap, ha megbukom, ciánkálit ebédelek, úgy éljek én. Már beszereztem. Piroska homlokára kiült a verejték és ádámcsutkája szédületes iramban száguldott föl-alá, mikor e szavakat hallotta. Szeretett 'volna valamit mondani, de nem tudott. A lány pedig folytatta: — Miért mondom el én ezt és miért éppen magának? Mert valami azt súgja nekem, hogy maga siratna meg legjob ban és mert nekem is... nekem is maga miatt fájna leginkább a halál. Úgy hiszem, erre mondják azt, hogy: a sors iróniája. Maga fog megbuktatni és a halálba kergetni, aki állítólag... Ezt már nem birta ki Piroska, ezt már félbe kellett szakítania. _ Ne beszéljen igy, Ilonka, nagyon kérem. És ne vádoljon engem és ne mondja azt, hogy: állítólag- Mert az nagyon fáj nekem, mert én nagyon szeretem magát, jobban, mint szabad vol na. Maga az én életemben az első fénysugár. Maga volt az első, aki Bandinak szólított. Tudja maga, mi az, ha valakit egy életen át tanár urnák vagy Tucsek urnák szólítanak? Tudja maga, mi az, harmincötévesnek lenni és egyedül lenni és nem ismerni még a nőt? Mert arra, hogy uccai lány legyen a i szeretőm, nem vagyok eléggé igénytelen és arra, hogy tisztességes nő legyen ja szeretőm, nem vagyok eléggé gazdag. Gyalog jövök be mindennap Anjgyalföldről, a Röppentyű-utcából és jcsak vasárnaponkint reggelizem és főzeléket eszem ebédre, feltét nélkül és teát iszom vacsorára, cukor nélkül és a hónap végén mégis marad annyi pén |zem, hogy legalább egyszer egy hónapban megrendelhessem a kedvenc tész tárnát, a rizsfelfujtat... Tudom, ez nem érdekli magát, de igy talán előbb megértheti, mit jelent maga nekem és mit jelent nekem az, hogy befogadtak a családjukba és mit jelent egy magamfajta embernek az, ha átlépheti annak a szobának a küszöbét, amelyben egy kislány álmodja az álmait. Maga az én életemben az első fénysugár és ez a nyár az első, amelyben nem fázom árvaságomban. Eddig tél és köd vett körül, mert kicsúszott alólam az idő és én i lemaradtam, mint egy óra, amelyet el felejtettek felhúzni. De most tudom, miért szenvedtem és ebben az órában nem sajnálom, hogy szenvedtem. Minden, ami volt, azért volt, hogy méltó legyek rá, maga mellett ülni és elrebegni ezt a vallomást, az elsőt és utolsót életemben ... Ha még most sem hisz nekem, Ilonka, mondja, mit tegyek, hogy higyjen? A lány kissé habozva válaszolta: — Én úgy hiszem... a szerelmünk akkora... amekkora áldozatra vagyunk képesek érte ... Piroska megrendült erre a szóra, de érezte, hogy most már nem lehet megállni. Kissé küzködött magával, azután kimondta: — Igaza van, Ilonka. És én meg fogom hozni a legnagyobb áldozatot, én oda fogom adni a legnagyobb kincsemet, a becsületemet a szerelmemért. Nem fog megbukni, Ilonka, ha kihúzza a tételeket, a két legalsót vegye. Könynyen megteheti, mert maga az első a névsorban. Az egyik lesz Kármán Józsefet élete és működése, a másik pedig Arany János balladái. Ezt a kettőt tanulja meg jól... Ne köszönje meg, nem kell nyugta a gazságomról... — Bandi, maga jó, ezt nem fogom elfelejteni soha... Ezt szinte súgta Piroska fülébe és olyan közelről, hogy a hajával szinte súrolta annak vérbeborult homlokát. Nem csoda, ha szegény elvesztette az önuralmát és hirtelen elhatározással átakarta ölelni a lányt. De a kivitelhez már nem volt elég bátorsága és úgy maradt állva, kitárt karokkal, mint szánalmas figura egy elszakadt filmen. Érezte, hogy nevetséges igy és kisomfordált az ajtón. A lány diadalmasan nézett utána és megállapította, hogy ez a Piroska egy szamár, aki megérdemli a sorsát. Másnap... Másnap délután Piroska boldogan lihegett fel a lépcsőn, nagy rózsacsokorral a kezében. Két hónapig nem evett rizsfelfujtat, hogy ezt a csokrot megvehesse. De nem sajnálta. Elvégre az ember úriember, igy gondolkozott, illik gratulálni Ilonkának a sikeres érettségihez. Azonkívül pedig, mit lehet tudni? ö, Piroska, ha jól kiöltözik, nem is olyan csúnya éppen és a férfi, úgy mondják, elég, ha egy fokkal szebb az ördögnél. Igaz, hogy Ilonka nem mondta még, hogy szereti, de azt sem mondta, hogy nem szereti. És tegnap délután, amikor az arcán érezte Ilonka haját, tegnap délután nem a boldogság volt az, ami elsuhant mellette? Csak meg kellett volna ragadni, hogy az övé legyen. De, ami késik, nem múlik... És a kedves mama is mindig olyan szívélyes volt hozzá. Miért is ne? Elvégre, neki megvan a rendes állása, ami nagyon fontos a mamák szemében és lehet belőle még tanfelügyelő js és a mai világban nem olyan könnyű férjhez adni egy lányt és ezért nem szabad nagyon válogatni és... és egyáltalában, mit lehet tudni?... Ezek az ábrándok foglalkoztatták, amikor belépett llonkáékhoz. A családtagokon kiviil ott talált még egy szép fiatalembert, akinek a fényképét már sokszor látta és akiről úgy tudta, hogy laz Ilonka unokabátyja, j Ilonka bájos, de kissé titokzatos mosollyal üdvözölte Piroskát, majd a szép fiatalemberre mutatva, jgy szólt: — Bemutatom tanár urnák Vajda urat... a vőlegényemet... S Piroska úgy érezte, mintha fejbeverték volna. Hallatlan erőfeszítéseket tett, hogy kinyögje azt a néhány szót, amit ilyenkor illenék mondani. De nem síkejrült neki. Szerencséjére megszólalt a kedves mama, aki mindig olyan szívélyes volt hozzá, hogy kirántsa zavarából: I — Mit szól ehhez a kedves meglepe! téshez, tanár ur? — kérdezte a szokottnál is szívélyesebben. Ez az én ötletem jvolt, hogy csak az érettségi után hozzuk nyilvánosságra az eljegyzést. Pedig a gyerekek már nagyon türelmetlenkedtek. De az ilyesmi nem való érettségi ! előtt, amikor nagyon fontos a nyugalom a tanulónak... De foglaljon helyet, tanár ur. I — A nyugalom... igen... a nyuga- I lom ... az nagyon fontos, — dadogta Piroska, még mindig tántorogva. Azután egy reménytelen kísérletet tett, hogy leüljön. De megbotlott valamiben. A rózsacsokor volt, amely ott hevert a szőnyegen... Blazsek Ferenc
