Bácsmegyei Napló, 1927. június (28. évfolyam, 150-180. szám)
1927-06-05 / 154. szám
29Z 99Z A |ó lelkek iskolája • Ha jobban meggondljuk a dolgot, Szilvia nem is volt olyan szerencsétlen. Szép, nagy házban élt, egy nagy kertben, apja, anyja kényeztették és nevelőnője sem volt éppen olyan rossz. Es Szilvia mégis szerencsétlennek érezte magát, mert nem volt kivel játszania. A ház, amelyben Szilviáék laktak, a város végén feküdt, magányosan, nem voltak szomszédaik. És Szilvia egyetlen gyermek volt. Nem volt senki, akivel apró örömeit, bánatát megoszthatta volna. Egy szép nyári reggelen nagyon korán ébredt fel Szilvia és kifutott a mezőre. Ó, be szép volt! Szilvia virágról-virágra követett egy különösen szép, nagy aranyos szárnyú lepkét a rét legtulsó sarkáig, ahol egész sárga szőnyeg tarkállott, a sok kinyílt békavirág, vaj» virág, meg tátika között. De Szilvia pillangója nem szállt rá egy mézzel telt kehelyre sem, csak ott röpködött, kerengett a magasba emelkedett, majd leszállt a földre, mintha nem győzne csodálni valamit. Hamarosan egy másik aranyos pillangó csatlakozott hozzá, majd egy harmadiK, negyedik, már egész, raj kerengett a sárga virágfolt körül. Szilvia csak futott a pillangók után. Mikor a virágokhoz ért, amely körül a pillangók kerengtek elcsodálkozott. De volt is miért mert az egyik virág kelyhén egy szép kis fiúcska aludt. A magas virág jobbra-ballra lengedezett hajladozott a; reggeli szellőben, úgy ringatta lágyan a kis alvót, A kis fiú édesen aludt, kis hüvelykujját szájában tartotta, úgy mosolygott, bizonyára valami szépet álmodott. Szilvia nagyot ugrott örömében, mikor meglátta, mi van a virágkehelyben. — Milyen szerencse!.— kiáltott fel boldogan. — Találtam egy kis öcsikét! Ó, milyen boldog vagyok! Rohant haza, ahogy csak lába vitte. Apja, anyja már nem voltak otthon, körülnéztek a gazdaságban, a dadi éppen reggelit készített. Szilvia neki mondta el a nagy újságot. A dadi nagyot csodálkozott, mikor meglátta az izgatott gyermeket. — Nem lehet az, szivecském, — kételkedett dadi. — Öcsikét találtál? Milyen boldog lesz az anyuska! Hát hol találtad? Morgó Mackó esetei *r!a: Kubán Elláira Harmincötödik fejezet, amelyben kiderül, hogy Muncurkónak semmi baja sem történi, amikor a vonatból kiesett, ellenben kedve kerekedett felcsapni mozdonyvezetőnek, amiből szerencsére nem történt semmi veszedelem, végül pedig a nemzetes itr ott talál rá Furfangi Fiilöpre, ahol nem is ejtette. Mikor az utasokkal telt vonat a mozdonyvezető nélkül megindult, a lent maradt mozdonyvezetőnek szerencsére volt annyi lélekjelenléte, hogy mikor az utolsó kocsi robogott el mellette, hirtelen felkapaszkodott erre. Aztán felmászott a kocsi tetejére és egyik kocsi fedeléről a másikra ugrálva végül szerencsésen eljutott a' mozdonyig. Ott lemászott a- tetőről és a mozdonyra ment. Majd sóbálvánnyá változott, mikor a mozdonyvezető helyén , egy matrózruhás gyereket látott.. — Ki vagy te? — kiáltott rá. —- Én vagyok a Muncurkó. —Te vagy az, aki kiestél a vonatból?" — Én. — De hogyan kerülsz ide. Mind kerestünk és már azt hittük, hogy* a vonat olyan apró darabokra tépett, hogy nem is tudtunk megtalálni. Közben a mozdonyvezető odaállott a helyére, ahol eddig a Muncurkó volt és szabályosan vezette tovább a vonatot, a mely eddig zakatolva ugrált, mintha a mozdony részeg lett volna. Muncurkó, aki egészen kormos lett, leült egy szénrakásra és mesélni kezdett: — Úgy volt, hogy amikor kiestem a vonatból, legurultam a töltésről, de más bajom nem történt. Mikor az egész vonat elhaladt mellettem, felfutottam a sinekre és a vonat után szaladtam. Szerencsémre a vonat közben lassudött és végül megállott. Éppen -akkor értem oda! Láttam, hogy mindenki leszállott és engem keresnek. Gondoltam, hogy csinálok egy viccet és. a hátulsó kocsi mögött elbújtam .Mikor mind elhaladtak mellettem és nem vettek észre, elrejtőztem a vonaton és végül a mozdonyra jutottam. Itt elnéztem a sok kereket és foggantyut. Köziben halottam, hogy az emberek visz-258 — Repüljünk! — kiáltotta rá Dzsek. Mielőtt Szilvia észrevette volna, mi történik vele, már a macska hátán ült, mögötte Dzsek .fogta a derekát, hogy ne féljen. Most valami érthetetlen hosszú szót mormolt Dzsek, mire a macska nagyot ugrót a levegőbe. Szilvia eleinte bizony félt egy kicsit, de hamar megszokta a repülést és mikor a macska ismét leugrott a földre, nagyon sajnálta, hogy olyan hamar vége szakadt az utazásnak. Egy kis dombhoz értek. De Szilvia még sohasem látta ezt a dombot. Alig volt nagyobb, mint egy vakondtúrás és teledestele volt apró gombával. Csakhogy ezek a gombák sem voltak olyanok, amilyenek az erdőben teremnek. Barátságosan mosolygó ábrázattal nézett Szilviára mindenik. És mindegyik gomba egy-egy jó lélek ült. Nem volt náluk sem füzet, sem könyv, de Szilvia tudta, hogy a tanítót várják és mindjárt megkezdődik a tanulás. Dzsek . kézenfogva vezette Szilviát egy még üres gomba alá. — Ez a mi helyünk — mondta és mindketten bebújtak a gomba alá. Alig helyezkedtek el, mikor megjelent a hold karéja a domb felett. A jó lelkek egyszerre elhallgattak. Szilviára senki rá sem nézett. — Ez a mi tanítónk — súgta oda Dzsek Szilviának. — Éppen idejében érkeztünk. Ebben a pillanatban teljes fényében ragyogott a hold a dombra és barátságosan mosolygott a gyermekekre. — Együtt vannak az összes tanítványok? — kérdezte. — Együtt! — felelték a gyermekek. —Itt vagyunk mind! — De nekem úgy tetszik, hogy ma többen vagyunk a szokottnál — jegyezte meg a Hold. Dzsek felállt a maga gombája alól. — Hold ur — mondta tisztelettel. — Elhoztam a testvérem is. — Ez egészen szokatlan dolog, de ezúttal kivételt teszek! Mit akarsz tudni, kedvesem? — kérdezte a hold Szilviához fordulva. — Kérem Hold ur, — mondta Szilvia félénken — tanitson meg a .randa rendhagyó igékre! — Mi sem könnyebb ennél — felelt a Hold. — Igék! Hol vagytok? . Alig mondta ki a Hold ezt a szót, már is egy sereg gomba tolongott Szilvia körül. mett a csúf, gonosz Vhrázsló, Rofltás is. Odaugrott Jancsi elé és rákiáltott: — Ki vagy, mi vagy, mit keresel itten? Egy aranyos legyecske szállt most a Jancsi vállára és azt súgta: — Meg ne mondd, jaj, meg ne mondd! De Jancsi nem hallgatott a legyecskére, megmondta nagy bátran: — Székely fiú vagyok, nem félek tőled, Rontás, a királylányért jöttem, el is viszem ám! — Viszed, ha engedem, —- kiabált Rontás és egyet fordult. hogy nagyobb legyen az ereje. Hanem Jancsi ezalatt elkiáltotta magát: — Nemere bátyám, segíts! Jött is az öreg Nemere, felkapta Jancsit, meg a királylányt, miire Rontás visszafordult, csak hült helyüket lelte. Jancsi meg hazávítte a kis királylányt, egyszeribe felébredt a másik is. Kapott is érette annyi aranyat., ezüstöt, gyémántot, de meg ruhát, mindenfélét, hogy holtig gond nélkül élhettek édesanyjával együtt Tanulhattok tőle, gyerekek! Legutóbbi rejtvényünk helyes megfejtése: Kisember, Egyensúly, Eperfa. Helyes megfejtésért a jutalmat Kovács Ibolya kapta. Helyes megfejtők még a következők: Neumann Magdi, Surányi Erzsi, Juhász Manci, Volf Ilona, Schossberger Tibi, Singer Elza, Gergely Kató, Komlós Csöppi, Jakabfalvy Gizella Szalay Etelka, Temunovics Ilonka, Henriette Gauss, Buligovits Janika és Bözsike, Ripp Potyi. Csányi Ferenc és Katica, Kovács Ibolya, Vlado Budinszki, Kocsis Pál, Klein Pisti, Harmat Pál, Lassin Mici, Szögi Icus, 271
