Bácsmegyei Napló, 1927. június (28. évfolyam, 150-180. szám)

1927-06-05 / 154. szám

1927, junius 5.

BÁCSMEGYEI NAPÚI

21 oldal

^4 borbajusz

_— Megáll az ember esze, amik manapság történnek.

— De hogy éppen a Szollárné!

— Hát nem féli az az Istent?

Hogy számol majd be az urának a / másvilágon erről a csúfságról.

— Hát jó, azt nem mondja senki, hogy ne menjen férjhez, hisz arra való, meg annak a két kis családjának apa is kell, de akkor mért nem ment Qalsa Matyihez, hisz kérette?

— Iszik? Hát ugyan ki nem iszik máma? A szegény se kutya, hogy mindég csak dolgozzon.

— Igazán nem fogy csudám, hogy ahhoz a jegyesképii Lőrinchez megy.

— Na vigyázzák meg, ki gyün az én szavam, nem lesz ezen áldás.

— Nézzék, nem rosszból mondom, mert hát ugy-e »az Isten keze szabad minden emberrel«, de higyjék el, van abban valami, ha valaki már jeggyel születik.

—• Ott van a Sári András, a bal kezén hat ujja volt és lám. tizenketted magával állt a fa alatt, mikor a villám lecsapott, oszt csak ö maradt ott halva.

•— Vagy teszem Mikus Tóni, akinek az egyik lába rövidebb volt, nem a kútba fulladt-e, mikor a vödröt ki akarta huzni?

— Hiába, van ebben valami intésféle, csakhogy a gyarló ember nem tud benne kiokosodni.

— Ehun-e a Lőrinc is! Ámbár itt mintha más oldala volna a dolognak.

— Itt talán, bűnömül ne essék, a Teremtő azért fuserálta el Lőrincet, hogy a világi népek óvakodjanak tőle.

. — De hogy éppen Lőrinchez I

— Ó, az az asszony, az az asszony!

— Elő ember még ma is Homolya Gergő, megmondhatja, hogy már gyereknek is olyan szótalan, meg nagytörvényü volt, mint most embernek-e, csak akkor még nem látszott a jegye.

— Való igaz, hogy tán csak minden századik esztendőben születik olyan anyagyász gyerek, mint Lőrinc.

— Ádám bácsi, a Lőrinc tulajdon édes apja, akár kétszer a fülére csavarhatta volna a bajuszát, akkora volt neki, Lőrincnek meg, bár a negyvenedik esztendejét tapossa, olyan a képe, akár a tenyerem.

— Egy szál bajusz, de egy szál szakáll nem sok, de annyi sem nőtt neki.

•— Hát ez már jegy.

— De hallják, megint csak azt mondom én, nem véletlen az ilyesmi az Istentől.

— Lőrinc emiatt a jegy miatt nem kapott eddig lányt.

— Olyan egyes-egyedül él, mint ez az ujam-e!

— Még kutyája sincs. Úgy lehet a kutya meg se marad az ilyen ember házában.

— Ó! az az asszony, az az asszony, de hova is tette az eszit!

— Nézzék, nem hallómból beszélek, de tulajdon két látó szememmel láttam, most esztendeje mult a tavasszal, hogy könny csepp nem sok, de anynit sem ejtett, amikor az anyját temették. Csak leszegte a fejét és ment koporsó után.

— Cudar az ilyen ember nagyon, nem hiába jegyes a képe.

— De tudják, legalább megmondaná, hogy mér mén hozzá.

— Már ugy-e nem akárki ember az öreg Radóki, a szövetkezeti pénztáros, de mikor emiatt megszólította, annak is csak aszonta: csudát láttam István bácsi, csudát, nagypénteken virradóra, mikor a varsákat mentem fölszedni.

— Tán tudják is, mióta az urától özvegyen elmaradt, ő maga halászgalott tovább.

— Ami igaz, igaz, el köll ösmerni, szépen eltartja belőle magát is. meg a két kis családját is.

Lőrinc, a szótalan, a jegyesképp halász éppen az utolsó potykát tette át a saját Varsójából az özvegy varsájába most három hete, nagypénteken virradóra, amikor a parti füzes zöldbe borult ágait széthúzta egy asszony.

Csak egy pillantást vetett oda s mintha igézet szállta volna meg, egy szemrebbenésig szinte fényben úszott előtte az egész Tisza. Majd lassan, zajtalanul, mint a tetten ért bűnös, visszahúzódott.

A többi sorukat pedig egész bizonyosan a legfőbb halász, Szent Péter igazította erre az utra. Mert hiába, emberek, még mai napság is vannak csudák.

De azért mégis csak van abban valami, hogy a Teremtő keze Írása mindenkin rajta van, amikor megszületik, csakhogy nem minden gyarló ember tudja azt elolvasni.

Novoszel Andor

Bocsáss meg, fészkem

Bocsáss meg, fészkem, hogy elvágyóm tőled.

Te nem tudod mi az, mi bennem ég!

Üzen a tenger. Illatok üzennek... ügy csábit, vonz, úgy hiv a messzeség.

Bocsáss meg, fészkem, hogy elvágyom tőled. Erősebb nálad ez a hatalom.

Bűvös igézet hálója borul rám...

Es mennem kell, ha nem is akarom.

Bocsáss meg, fészkem ...te azt meg nem érted. Mi az, mi engem uj tájakra üz.

Égő szövétnek, világitó fáklya,

Mi bennem kigyul, vágy lángján: a tűz.

S vagyok: idegen égnek bus csillaga,

Virágon harmat, hegycsúcson a hó.

Erdő vagyok, meg kis patak a völgyben. Tenger vagyok, az örök lázadó.

S vagyok: a boldog, leikacagó öröm.

Suhanó, sötét, néma fájdalom.

Hogy is bírok el ennyi drága kincset!

Kell, hogy elszórjam — el is pazarlóm.

S király vagyok az érzéseknek trónján.

Dusán osztom a lelkem aranyát.

Kém, nem lehetek én soha kifosztott,

A holnap nékem százszor ennyit ád.

Bocsáss meg, fészkem ... ugy-e megbocsátasz, Hogy sokszor hűtlen, hálátlan vagyok.

Üzen a tenger. Illatok üzennek ...

Visznek az álmok — hívnak a dalok!

E. GALAMBOS MARGIT Taormina, 1927. április hó.

TERE-FERE

Dosztojevszki első fellépte. Egy német újságban most jelent meg Dosztojevszki első házasságának hiteles története. Ezt a házasságot a nagy író 1857 március 6-ikán kötötte meg Kusneckben, Szibériában, ahol már kitöltötte büntetését.

Dosztojevszki a házasodási szándékáról először Varvara húgának ir áradozó levélben, melyet 1858 december 22-ikéről keltez.

A regényíró, miután elmesélte, hogyan találkozott jövendőbeli feleségével, egy Jasev nevű hivatalnok özvegyével, lelkesen íöikiálí, akár egy növendék gimnazista:

— őrülten szeretem ezt az asszonyt, jobban szeretem, mint tulajdon életemet s ha megismernéd ezt az angyalt, magad is elámulnál. Okos, szeretetreméltó, müveit, szelíd természetű, valásos. Balszerencséjében ismertem meg, mikor a férjének nem volt állása. Ha áttad volna, micsoda bátorsággal, erővel, önmegtagadással viselte el a sors :sapásait. Most rettenetes helyzetben tengődik. Egy külföldi városban éldegél, .mint özvegy, teljesen elhagyatot:an. ^Szerelmemet sokáig n»m vallottam te neki. Az urát úgy szerettem, mint

i testvéremet, ue az asszony mindig sejtette, hogy szerelmes vagyok beléie. Most szabad s az ura halála után násfél évre megkértem a kezét, mijtán a szibériai hetedik gyalogezred tadapródjává neveztek ki. Ismer, sze-et, becsül engem. Hozzám jön. Ha közjen nem történik semmi váratlan, február 15-ikén egybekelünk. Rendkívül hozzám való. Egyforma műveltségűnk van, teljesen értjük, becsüljük, szeretjük egymást. Én harmincöt esztendős vagyok, ö huszonkilenc. Jó családból származik, de szegény.

Aztán az író rátér az anyagi kérdés•e. megbízza húgát, hogy járjon a pénz itán.

Levelét igy végzi:

— A tények magukért beszélnek. En nég mindig a bizalmatlan kormány feligyelete alatt állok. Zagyva eszméimirt megérdemeltem ezt a bánásmódot, ügy házas emberben azonban sokkal lobban meg fognak bizni, mint afféle

széllel-bélelt legényemberben. Azt tartják, hogy a házasember nem játszik úgy a sorsával, családjával és nem lelkesedik mindenféle veszedelmes gondolatokért, mint a fiatalság. Meg akarom szerezni a kormány bizalmát. Erre okvetlenül szükségem van.

#

A dolgos és hü berlini nő. Váltig dicsérik a dolgos, hü berlini nőket. Aki meg akar győződni, hogy mennyit dolgoznak a berlini nők, annak elég egy reggel megnéznie a földalatti vasutakból, villamosokból, autóbuszokból kiszálló nötömeget, mely a külvárosokból, az ipari, kereskedelmi gócpontok felé áramlik. A statisztikák megállapítják, hogy Berlinben 577.000 nőnek van ipari és kereskedelmi foglalkozása.

A hivatalos adatokból kiderül, hogy száz tizenhat és hatvan év* közötti nő közül 37 a kereskedésekben, üzletekben, hivatalokban van alkalmazva. Németországban e tekintetben első helyen áll Berlin. Berlin után következik Monaco 35 százalékkal, utána Hamburg 29 százalékkal.

De a berlini nő — ezt állítják a lokálpatrióták — hü is. Ezt nehezebb statisztikailag ellenőrizni, mint az előbbi állítást. Az egyetlen alapot a válásokról szóló kimutatás alkotja.

1925-ben Berlinben 7500 válást mondtak ki hűtlenség folytán, de száz eset közül 76-ban a férfi volt a hűtlen. A törvényszékek azt is megállapították, hogy a berlini nő többnyire csak a 25-ik év körül képes ballépést elkövetni. Ezzel szemben a férfiak leginkább 40 és 50 év között legénykednek.

Még egy nem érdektelen adat. Poroszország népjóléti minisztere a tizennégygyermekes családanyáknak külön jutalmat ad. Ezt az ajándékot legutóbb egy pomeráriiai anya kapta. Már ei is juttatták hozzá a 350 aranymárkát érő poreellánkészletet. E csábító kitüntetés ellenére alig vannak tizennégy gyermekes anyák. Berlinben egy sincs. 1926- ban a német fővárosban a születések 40 százalékkal rokkantak, noha közel annyi házasságot kötnek, mint békében.

A német statisztikusok még valamit tudnak. Azt, hogy a legboldogabb há[ zasságok azok, melyeket a börtönben kötöttek. Furcsa, de — legalább szerintük — igy van.

#

Kártyáshistória. Parisban esett meg, A történet valódiságáról szavahihető tanuk kezeskednek.

A hires kártyás a nagynénje temetésére indult. Előzőleg a virágárusnál gyönyörüszép koszorút vásárolt ibolyákból, rózsákból, gyöngyvirágból.

— Van még egy órám — gondolta

— kicsit benézek a körbe.

Gyászszalagos kürtőkalapjával megjelent az előcsarnokban. A szolgák néma részvéttel köszöntötték.

— Jules — mondotta a ruhatárosnak

— addig beadom ezt a koszorút. Csak egy kicsit fölnézek.

Bement a kártyaterembe. A kártyamester javában gereblyézte a téteket.

A gyászoló ur körüljárta a bakkaraasztalt. Barátjai szorongatták a kezét, így szóltak hozzá:

— őszinte részvétemet — maid hozzátették t

— Húsz frankot teszek.

A kártyás a néma fájdalomtól lerogyott egy székre. De a kártyamestec egyszerre eléje tette a koporsót, ö siri hangon igy szólt:

— ötszáz frank a bank. Mehetünk, urak?

Nyert, vesztett, megint nyert, megint vesztett, bankot újított, de az aszal folyton ütött. Végre nem maradt egy fityingje sem.

Kitámolygott az előcsarnokba. így szólt a ruhatároshoz:

— Jules, adjon kölcsön ötszáz frankot.

— Ha majd meg tetszik adni azt az ötvenet.

— Jó, jó. Hát adjon húszat. Azt se lehet? Hát tartsa meg akkor a koszorút. Azt eladhatja száz frankért. De most azonnal nyomjon ide ötöt.

És hozzátette:

— Szegény boldogult mgynéném olyan egyszerű, áldott lélek volt. Mindig mondotta, hoyg ne küldjék neki koszorút, ha meghal.

*

Kivégzés Kínában. Aponte, aki kínai útirajzait teszi közzé, leir egy pekingi kivégzést.

Peking uccáin délután egy és három óra között majdnem mindennap zeneszót hallani. A katonabanda egy csapat fegyveres katona előtt muzsikál, a csapat után durván csszeeszkábált kordély döcög, azon ül az elitéit, a halálfélelemtől egészen megbutulva.

Az elitéit kezeit a hátára láncolják lóg, mely arról értasiú ar, uceát, miért kell életével fizetni a bűnösnek. Ö egyébként üveges szemekkel bámulja a mindenünnen odacsődülö népet.

E piszkos kínai város.tegyedekben gyorsan összeverődnek az emberek. Néhányan próbálják kisilabizálni a papirkardon levő kínai ákombákomol.at. Ha tolvajról van szó. akkor igy kiabálnak:

— Csak végezzék ki. megérdemli.

Aztán a katonákhoz csatlakoznak, velük együtt mennek a Cen-men-re, a kivégzések szomorú helyére.

Ha pedig valami szerelmi tragédiáról van szó, az érdeklődés még jobban fölcsigázódik, még nagyobb tömeg kiséri el utolsó útjára a halálraítéltet.

Minap egy mongolt kisértek igy a katonák, aki megölte feleségét. Egyetlen kívánsága az volt, hogy erre az alkalomra fehér ruhába öltözhessen s inig a kordély döcög, Írhasson. A szerencsétlen szerelmes verseket irt ahhoz a nőhöz, aki miatt megölte feleségét.

Peking szereti az ilyenféle látványokat.

Nemrégiben két helyőrségi katona nagyon sok rizsbort talált inni. Utána . jegy nélkül próbált beszökni egy színházba. A jegyszedők tiltakoztak, erre a katonák előrántották pisztolyukat, lövöldözni kezdtek.

A hadtestparancsnokság a kéf katonát azonnal lefejeztette. Fejeiket intő például föltüzette a színház két pillérjére, meghagyva, hogy három napig maradjanak a bűnösök fejei kitűzve.

A színigazgatónak óriási sikere volt. Az összes jegyek egy pillanat alatt elővételben fogytak el.