Bácsmegyei Napló, 1927. június (28. évfolyam, 150-180. szám)
1927-06-26 / 175. szám
Eie EIE rá fogta a fegyverét, abból egy porcogó se maradt meg magnak. De még egy kemencebél rétest is megevett rá s egy tarisznya diót azon hajastól elropogtatott utána. Akkor aztán azt mondta, hogy most már elverte az éhét. Sokat elévődtek a többi kukták a mindig éhes Malinkéval, hanem a főszakács egyszer megunta a nagyevő tudományát. Bepanaszolta a királynak, hogy a Málinkó étvágyát meg nem lehet győni, föleszi az egész udvari konyhát. Amúgy békességes, jó fiú volna; a légynek se vét, de semmit nem lehet rábízni a konyhán, mert amit süt-főz, mind maga éli el. ” Lajos király jót nevetett az eseten és azt mondta, csak ennél nagyobb baj ne legyen sohase. Egy kukta étvágyát elbijra még a magyar király udvara. Tehát csak lakomázzon Málinkó kedvére, hátha egyszer meg is fizet még a dinomdánomért. No ettől fogva csakugyan csupa dinom-dánom volt Éhes Malinkénak az élete. Ki is gömbölyödött, mint a duda s mikor az olasz hadjáratra indult Lajos király, gurítani kellett a táborban Málinkót, mint a hordót. Rimánkodott is a főszakácsnak, hogy ő inkább otthon maradna házpásztornak, de az a fejebubjára ütött a csikmeregető kanállal. — Na csak az kellene még! Minden gulyánkat föllenéd, mire hazakerülünk! Kiinnád rájuk a Duna vizét! Gyere csak velünk te is, böjtöld meg az itthon való gyöngyéletet. Háborúban bizony a király is a körme közül ebédéi néha, hát Málinkóak se nagyon teritgettek asztalt, ö ugyan azt se bánta addig, mig uton-utfélen narancserdőt talált. Úgy ette az aranyalmát, mint más ember a cseresznyét szokta. De azért mire Nápolyig leért Lajos győzedelmes serege, akkorra csak úgy csörgött már Málinkónak a csontja. Az volt a baj, hogy másféléhez nem igen jutott az istenadta, ha csak varjut, verebet nem nyilazott. Utoljára pedig azok is elkerülték már a magyar tábort, annyit riasztgatta őket a szegény éhes kukta. Negyedik hete tartott már Nápoly ostroma, mikor a szorongatott olaszok követeket küldtek ki Lajoshoz egyezkedés végett. Nagy kísérettel jötte a követek, válogatott hadi néppel, szálfatermetü vitézekkel. Mutogatni akarták a magyaroknak, hogy nekik ugyan nincs semmi félnivalójuk. Maguk fitogtatására vitézi tornát is játszottak a mezőn. Utoljára egy toronyterinetü olasz bajnok neki ugrott a tábor mellett legel-Ahogy a nevéből is sejthetik, ez az Éhes Málinkó nem volt valami deli levente, akinek vitézi tetteit ország-világ ismerte volna. Jámbor kukta volt biz ő a Nagy Lajos király udvarában s késnél, villánál egyébbel nem tudott hadakozni. Azzal azonban igen tudott bánni, amelyik sült malacra egyszer Éhes Málinkó. A hideg sokkal nagyobb volt, mint gondolta. A felhő párája meg nedvesen lecsapódott a köntösére. Didergett, reszketett. Nem volt ott mit látni. A földet sem látta, csak úszott a felhő sürü ködében. — Jaj, jaj! Csak még egyszer kerüljek le a földre, soha nem kívánkozom elérhetetlen után! — sóhajtott Hétpettyü Katókánk. , Milyen boldognak érezte magát, amint közelebb, közelebb jutott a földhöz. Lebukott a sárkány. Katóka tehetetlenül zuhant a fii közé. Csupán annyi ereje volt, hogy elbújjon egy hant alá, hogy meg ne lássák. Az egész éjjelt ott töltötte. Mozdulni sem tudott, csak nyögött és sóhajtozott. — Hogy aggódik most utánnam a családom, meg a jó párom és én még csak üzenni sem tudok — sopánkodott Katóka. Meghallotta ezt a szúnyog atyafi és menten leszállt hozzá. Kikérdezte mi a baja, mi történt vele? — Hagyja el atyámfia! A kíváncsiságom juttatott ennyire. Hanem legyen jó szóljon be a ribizli bokorban lakó családomhoz, adja hírül, mi történt velem. Menten útnak indult szúnyog atyafi. Be is szólt a ribizli bokornál. — Baj van, Hétpettyü Katóka a falu szélén egy hant alatt fekszik. Azt üzeni, tüstént menjenek -érte... No, nem is kellett ennél több. Hamar elő a szárnyas hangyafogattal. Jó meleg takarókat a rügypikkely kocsiba. Hétpettyü apó még biztatta is a hangyalovakat: — Gyi Cigány, gyi pogány ... Mindenféle édes itallal, rezedaillattal gyógyították Katókát, mig végre felépült. De bizony nem irta ő be a hires repülését a családi krónikába. ;jl iö« téve, ha ott árulnak azt, a mire szüksége van. Ha megbékültél, úgy jelentkezz és nagyon fogunk örülni megnyugvásodnak. — Stein Károly. Vannak közte jók, de miután nem tussal rajzoltad, nem közölhetjük. Máskor 'tussal rajzold meg a képet és igy küld be. — Miskolczi testvérek. Ez egyszer nem vágott be! — Gilde Baby. Bizonyosan jó voltál, hogy anyukád ily örömet szerzett neked. írjál róla nekünk is. — Klauzer Gyula. A kirándulásról Írjál nekünk is. Felétek szép hegyek és erdők vannak, ahová sok itteni olvasótársad is szeretne menni. — Fisch Pal. Leveled annyira rövid, hogy nem lehet rá válaszolni. írj újból és ird meg, mit óhajtasz. — Sebestyén Md yds. A vándor ezúttal jó szállásra talált, befogadták és örültek neki. Elbesélésed jó és egyik számban le is közöljük. Igyekezeted és szép álmaidat pedig a jövőben is váltsd be, mindenkor szívesen vesszük bekopogtatásod! — Huberth Klárika. Örömmel látunk magunk között és reméljük, hogy még sok szentai kislány fog csatlakozni hozzád. — Lédeszy Palika. Megkaptam őket, de sajnos, most meg akarva kell elvesztenem őkét. Nagyon könnyűek, próbálj nehezebbeket küldeni, azok majd bizonyosan ideérnek az első elküldésre is. — Kocsmái' József. Neked ugyanazt üzenem mint L. Palinak. — Fneel Bubi. Ne busuli! Mindenkire sor kerül! — Bots Dénes Szép, hogy olyan messziről is gondolsz a habos tortára, ez csak igazolja, hogy jó fin vagy, aki szeret olvasni és művelődni. Úgy van fiam, legjobb barát mindig egy szép könyv. —- Temunovics Ilonka Senta. Ugyan, ugyan nem szabad oly mérgesnek lenni! Ezt csak az Ilonák tehetik, de egy Iloka, vagy Ica, az csak mindig szelíd lehet... Mindent rendbe hoztunk, remélem, meg vagy elégedve. Beküldő: Redók lca Beküldő: Krieg Mancika A SÍCSMEGYEl NAPLÓ vasárnapi innyenmelléklete Suboíica, 1927. Junius 26. 26 tírja <*5sS»-3£’ gyermekeknek Na gyerekek figyeljetek Itt a vizsga, feleljetek, Aki tud, azt megdicsérik, Aki nem tud, az elbukik 320 305 v
