Bácsmegyei Napló, 1927. június (28. évfolyam, 150-180. szám)

1927-06-25 / 174. szám

19-27 Junius 25. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 7. oldal — Elítélték a sztaribecsei egyházközség vádiéit. Noviszadről jelentik: Sendnla Sándor és társai szrbobrani lakosok a múlt évben röpiratot bocsátottak ki, a mely súlyos vádakat tartalmazott a római katholikus egyházközség, valamint Berecz Kálmán plébános és Góró Vince káplán ellen. Úgy az egyházközség, mint a plé­bános és a káplán sajtópert indított a vá­dak miatt. Az elsőfokú bíróság.Gerő Vinco és az 'egyházközség feljelentése alapján ée ezernyolcszáz dinárra büntette meg Sendula Sándort és társait. A felebbviteli bíróság ma tárgyalta a két ügyet és mind­két ítéletet Helyben hagyta.- Gyanns halál, Becskcrekről jelentik. Jasa. Tomicson — mint jelentettük — gya­nús körülmények közölt meghalt Petin­­vies SzVetozár vasutas. Az ügyészség el­rendelte a holttest felbontását, ami meg is történt, a hulla belső részeit elküldték a beogradi vegyvizsgáló intézetbe, annak megállapítása végett, hogy nem forog-e fenn mérgezés. — Elrendelték a vizsgálati fogságot Fischer Lipót földbirtokos ellen. Noviszad­­lól jelentik: Dr. Kovák Tomiszlúv vizs­gálóbíró pénteken reggel elrendelte a vizs­gálati fogságot a váltóhamisítás gyanúja miatt letartóztatásban levő Fischer Lipót bácskopetrovoszelói földbirtokos ellen. Fi­scher Lipót felfolvamodással élt a végzés ellen és igy az ügy a vádtanács ele kerül — A Névén boszniai ntja. K'oviszadról jelentik: A Névén noviszadi dalegyesület pénteken dr. Borota Branimir tőzsdéül, kár, egyesületi elnök vezetésével Szaraje­vóba, Mosztárba és a dalmát tengerpartra hangverseny körútra utazott. — Háztartási iskolák leányok számára Szentáról jelenük: A tanfelügyelöséghez érkezeti rendelet szerint a jövő tanévben Pancsevón és Bavanistén háztartási is­kolát állít a minisztérium. Mindkét isko­lába hatvan leányt vesznek fel, akik az elemi iskolát elvégezték, tizenöt évesnél nem fiatalabbak és viseletűk kifogástalan, A kérvényeket a közoktatásügyi miniszter népnevelési osztályához kell beadni au­gusztus tizenötödikéig. — Gyilkosságra szövetkezett egy nagy zzölösi fakereskedö, Ungvárról jelentik: A nagyszőlősi rendőrség gyilkosság kisér lete miatt letartóztatta Glodán Pinye ro­­vottmultu csavargói, aki el akarta tenni láb alól Guttmann Emánuel nagyszőlősi földbirtokost. Glodán kihallgatása alkal mával elmondta, hogy meg akarta gyilkol­ni a földbirtokost, de a gyilkosságra Neu­­ffcld Sándor nagyszőlősi fakereskedö bu;­­totta fel. Neuíeldet a rendőrség letartóztat ta és kihallgatta. A fakereskedö tagadóik de oly súlyos bizonyítékok merültek fel el­lőne, hogy bűnössége kétségtelenné vált, Neuíeld letartóztatása nagy szenzációt kel­tett Nagyszőlősön, ahol a legjobb társa Ságban vezető szerepet játszóit. — Szerencsétlenül járt kisfiú. Petro­­voszelóról jelentik: Ha.idu János petro­­voszelói kisfiút, aki dr. Stiefclmajer Ádám orvos fiacskájának a társaságá­ban a mezőn játszadozott, egy ló ha­lántékon rúgta, úgyhogy a kisfiú kopo­nyacsonttörést szenvedett. A súlyosan sérült kisfiút dr. Glückstal Andor szentai orvos megoperálta és remélik, hogy élei­ben marad. — Nem azonos. Lapunk egyik múlt heti számában sztaribeoseji jelentés alapján megírtuk, hogy egy Brankovics Sándor nevű borbélysegéd Ördög Mi­­hálytól 1500 dinárt ellopott. Brankovics Sándor vendéglős annak közlését kéri, hogy a tolvaj borbélysegédet Ran ko­vácsnak hívják és nem tévesztendő ösz­­sze vele. — A bánáti vasutasok egyesületének uj tisztikara. Becskcrekről jelentik: A bánáti vasutasok egyesülete közgyűlést tartott Velikibccskereken, amelyen uj tisztikart választottak. Elnök lett Brad-, varovics Péter, a közlekedésügyi osztály főnöké, alelnök Racics Vlada fíitőház­­fönök, titkár Gyelosevics Radös forgal­mi tiszt. A választmány tagjai Pirkma­­yer Gábor Bécskerek—begeh állomásfő­nök, Majsztorovics Nikola álloinásfőnök, Lutz forgalmi tiszt. Mihajlov Zsiva, Pa­­jics N., Tucakovics Iván, Vucsics Szrveti­­szláv, Corbanovics Veszelin. A felügye­lő bizottság elnökének Milicsevics Péró mérnököt választották meg. Az uj tiszti­kar csütörtökön ülést tartott. — Csödbejutott a Vapa.iéle papír­gyár. Beogradból jelentik: A beogradi<1 kereskedelmi bíróság pénteken csődöt nyitott a Vapa-féle papírgyár egész va­gyonára. A csődöt a Francia-Szerb Bank kérte a gyár ellen, tizenkét és félmilliós követelése fejében. Tudvalevő, hogy Vapa Milán papírgyárát már régebben a monopóligazgatóság vette át és igy most tulajdonképpen egy állami kezekben levő vállalat került csődbe. — Sinrepedés okozta az oszijeki vas­úti szerencsétlenséget. Oszijékről jelen­tik: Az oszijeki vasúti sezrcncsétlcnség egyik áldozata, Pepel Iván mozdonyve­zető belehalt sérülésébe, mig a vonat fűtője, aki két óra hosszat feküdt forró vízben, a halállal vivődik. Pilokovics Ol­ga szokolista-leánynak az oszijeki kór­házban egyik lábát lcamputálták és álla­pota azóta javult. A hivatalos bizottság megállapította, hogy a szerencsétlensé­get a meglazult vasúti talpfák és sinre­pedés okozta. A sínek oly gyöngén van­nak odaerősítve a talpfákhoz, hogy a bi­zottsági tagok a sineket leszorító szöge­ket kézzel kiszedték. — Eöblróváltozás Vrsacon és Kikin. dán. Beogradból jelentik: A belügymi­nisztérium Milenkovics Milenkó kikindai járási főszolgabírót Vrsaera és Nádaski Gyúró vrsaci járási főszolgabirót Kikiti­­dára helyezte át. A SAND 26—28. körmérkőzéseire je­gyek elővételben csakis mindkét napra Bata sportüzletébcn kaphatók szombat este 7 óráig. Aliután a páholy és tri­bünülések számozva vannak, mindenki a saját érdekében cselekszk, ha jegyét előre kedvezményes áron megveszi Helyárak elővételben 2 napra páholy 60 dinár, tribün 40 dinár, állóhely 20 di­nár, a pénztárnál 80, 60 és 30 dinár. — Malomtüz Glozsánban. Noviszadről jelentik: Glozsánban kigyulladt Melcc Pavle malma. A tüzet csak hosszas fá­radság után sikerült lokalizálni. A kár százezer dinár. A noviszadi ügyészség vizsgálatot indított a tiiz okának kidé-1 ritésérc. — Halálos uszóyerseny. Sztaribecsej­­röl jelentik: Ernyes János tizennyolc éves sztaribecsei fiatalember, három ba­rátjával fürödni.ment a sztaribecsei fű­résztelep melletti holt Tisza-ágba. A négy fiatalember fürdés közben versenynszást rendezett és mikor a folyó közepére ér­tek, a három fiatalembernek feltűnt, hogy a gyengébb úszó Ernyes nem követi őket. Rögtön abbahagyták a versenyt és felkutatására indultak s rövid kere­sés után megtalálták Ernyes János holttestét. ő e s t é t ( 'SLeppe varas.r. ELI DA CREME DE mit CHÄQUE HEURE \i*y az est társadalmi kötelezettségének ezen remek segitő szere. A bőrnek alabástromszerü matt színezetet ad, ami villanyfénynél oly rendkívül fontos. Nem fényes, nem zsíroz, nem tapad. Nem látszik meg, de mindig hatásos. A nap minden órájában hasz­nálható/ —• számtalan megcsodált arcbőrnek ez a krém a titka. E I i d a C r é m e Ch SJLL H cure — Csaruga bandájának valamennyi tagját elfogták. Zagrebból jelentik: A Zagreb! rendőrség hetekig tartó nyomo­zás után kézrekeritette Csaruga bandá­jának még szökésben levő összes tagjait. A bandának Vukovics Miiével együtt, akit most fogtak cl. tizenkét tagja van a rendőrség fogságában és megállapítot­ták. hogy a háromszoros rablógyilkos elfogásával a bandának valamennyi tag­ja kézrekcriilt. A tizenkét gonosztevőt megbilincselve most azokra a helyekre szállítják, ahol a bűntetteket elkövették és ott szembesítik a tanukkal. A banda biinlajstromának összeállítása hosszú időt vesz igénybe, mert öt vármegye csendőrsége nyomozott a gonosztevők bűntetteinek felderítésében. A letartózta­tottak között nincs egyetlen egy sem, akinek a lelkét legalább egy rablógyil­kosság ne terhelné. — A noviszadi vlllamosszcrzödés vá­rosi szakértői 200.006 dinár szakértői dijat követelnek. A noviszadi villamos társaság és a város közt fennállott szerződést — mint ismeretes —- meg­változtatták. Az errevonátkozó tárgya­lásokon a vám* részéről Boksán Šzlar­­kó és Popov toki Lázár magámnérnökök szerepeltek, mint szakértők. A két mér­nök most nyújtotta be a városhoz a mérnökegyesiilet díjszabása szerint ne­kik járó tisztcletdijakról szóló számlá­jukat, mely szerint fejenként száz-száz­ezer dinár szakértői díjat kérnek. A vá­ros a két mérnök elszámolását Popo­­vics Dáka és Radivojevics Szteván mér­nököknek adta ki véleményezés ééljá- M*. — Érettségi vizsgák a szuboticai gim­náziumban. A szuboticai főgimnázium­ban csütörtökön fejeződtek be az érett­ségi vizsgálatok, melyek kielégítő ered­ménnyel végződtek. A magyar nyolcadik osztály tizennyolc tanulója közül tizen­hatan mentek érettségire, kettő az osz­tályvizsgán elbukott. A tizenhat matu­­ráns közül tizenkettő sikerrel tette le az érettségi vizsgát, kettőt pedig három hó­napra visszautasítottak. Az érettségit tett tanulók névsora a következő: Ágos­ton Ilona, Bitterman Jenő. Csete István, Emich János, Erdős Alice, Grob Imre, Nánássy Károly, Nojcsek Géza, Resch Béla, Rtiss Lóri, Szabó Ferenc és Vigh György. — Elkobozták Szuboticán a Pester Llóydot. A Pester Lloyd június 22-iki számát a szuboticai államügyészség ren­deletére a rendőrség elkobozta Szubo­ticán, mert leközölte lord Roihermere­­nak, az angol ujságkirálynuk Magyaror­szágról irt cikkét. — A tornaterem nem való politizá. lásra. A közoktatásügyi minisztérium 32.857. számú rendelete most érkezett a városhoz. A rendelet szigorúan meg­tiltja, hogy tantermeket, iskolahelyisé­geket bármiféle politikai gyűlés, vagy konferencia tartására átengedjenek. Eszerint az iskolákban tilos agfitációs politikai, vagy pártértekezletet tartani. — Az ügyész elejtette a vádat hót egyetemi hallgató ellen, akik Ádám La­jos tanár lakása előtt tüntettek. Buda­pestről jelentik: A múlt év szeptember 20-án Ádám Lajos egyetemi tanár laká­sa előtt körülbelül százötven diák gyűlt össze és tüntetett. Közben leverték a professzor orvosi tábláját és egy a ház­ban lakó fogorvos tábláját is. Amikor egy rendőr a tüntetők közül elő akarta állítani Török Miklóst, a diákok kisza­badították társukat a rendőr kezéből. Az ügyészség hatóság elleni erőszak cí­mén emelt vádat hét egyetemi hallgató’ ellen, akiknek ügyét pénteken tárgyalta a törvényszék. A pénteki tárgyaláson a vádlottak visszavonták a rendőrségen tett beismerő vallomásukat és mindent tagadtak. Miután tanuk sem emlékeztek pontosan az esetre, az ügyész elejtette a vádat és a törvényszék megszüntette az eljárást az egyetemi hallgatók ellen. — A spanyol király Párfsban. Páris­­ból jelentik: Alfonz spanyol király csü­törtök este kíséretével Párisba érkezett. A pályaudvaron Doumergue köztársa­sági elnök, a kormány több tagja és a spanyol követség személyzete fogadta. Az állomásról a király egyenesen a spanyol követségre hajtatott. — Nem kell többé adóbizonylat az ezer dinárt meg nem haladó számlák ki­fizetésénél. Az adóügyi vezérigazgató­ság 68.553 szám alatt június lO-éti kör­rendeletét adott ki. amelyben felhívja a pénzügyigazgatóságok figyelmét, hogy a jövőben azok, akik az állami, vagy törvényhatósági szervezeteknek nyilvá­nos árlejtés nélkül .szóbeli, vagy Írásbeli megrendelésre egyszerre ezer dinárnál kevesebb értékű árut szállítottak, a jö­vőben a számla kifizetése alkalmával nem kötelesek adóbizonylatot felmutat­ni. Az adóügyi vezérigazgatóság kör­rendeleté pénteken érkezett meg a szu­boticai pénziigyigazgatósághoz és ezt a topolai és a szentai állami adóhivata­loknak is megkfildték miheztartás vé­geit. ZALOGKOLCSONT nyújt miden értékkel bíró tárgyra, értékpapírra, ékszerre, árura, zongorára, autóra, szó ryegre, szőrmére és ruhaneműre Eereslfedelmi és Iparlsank uteotica VASÚTI PARKKAL SZEMdEN 41

Next

/
Thumbnails
Contents