Bácsmegyei Napló, 1927. június (28. évfolyam, 150-180. szám)
1927-06-19 / 168. szám
LGZ 96g mennyezetiről a kocsival együtt szerencsésen lekerült a földre. És megint fölíujta, ahogya csak birta, a két kis pofáiét s hajrá! folyt tovább az utazás tótágast, hanyathomlok. Mikor már a harmadik ilyen körutazásról is minden baj nélkül visszaérkezett, a Holdvilág hirtelen e'gészen az arcába kukucskált Jancsinak. — Fiú, — kérdezte tőle — nem elég még a jóból? — Nem bizony — kiabált oda a Holdvilágnak Nyughatatlan Jancsi. — Még! még! Nyisssad ki az ajtót! A városba akarok kocsikázni! Az emberek is hadd lássák, hogyan kocsikázom — mind, de mind! — Az ajtót biz’ én ki nem nyithatom — felelte a jó Holdvilág. Hanem azért, feledségtől, egy hosszú sugarat keresztulejtett a kulcslyukon. Nyughatatlan Jancsinak több se kellett, kikocsikázctt rajta a házból. Az utca csendes volt és elhagyatott. A magas házak tetejét beragyogta a holdfény, inig fekete ab'.akcik fcainbán- Vákon meredtek a városra. Hanem az embereknek hült helyük sem___ A nagy csöndben ugyancsak zörögtek a Nyughatatlan Jancsi kerekei az utcai kövezeten. A jó Holdvilág pedig folyvást inellette haladt és világított neki. így mentek-fordultak egvik-utcáhól ki, a másik utcán be, de embert bizony nem látt°'- semerre. Ahogy igy én • a templom előtt akartak elrobogni, egyszerre csak hallják ám, hogy a nagy aranykakas odafünt a templomtornyon elkukorékolja magát.. Meg is álltak egyszeu ::n.- Hé kakas! Mit csinálsz te' odafönn? — kiabált föl hozzá Nyughatatlan Jancsi. — Elsőt kukorékolok — rikantott le neki az aranykakas. — És hova lettek mind az emberek? — kiáltott Jancsi megint föl a kakashoz. — Alszanak, barátom — rikkantott az aranykakas le Jancsihoz. — Mikor majd harmadszor kukorékolok, csak akkor kél fel álmából az első ember. —Az még ugyan jó soká lesz — mondta rá Nyughatatlan Jancsi. — Hát kihajtok inkább az erdőre, 1 add lássák ;r 'Hatok, I ogyan koesikázom — mind, de mind! — Fin, — szólt most hozzá a jő öreg Holdvilág, — még most sem elég a jóból? — Nem bizony — felelte Jancsi és kikocsizott az erdőbe, Nyughatatlan Jancsi Volt egyszer egy kis fickó, úgy hívták, hogy: Nyughatatlan Jancsika. Éjszaka mindig a tolókocsijában aludt és délutánonként is benne szunyókált, mikor épen fáradt volt. Az egyik éjszaka is a tolókocsiba vetett ágyacskáján feküdt Nyughatatlan Jancsi és a világért sem hirt elaludni. Az édesanyja egészen közel hozzá, egy nagy mennyezetes ágyban pihent és már jóideje aludt. — Marná! — kiabált Nyughatatlan Jancsi — kocsikázni akarok! A jó édesanya álmosan, fáradtan is kinyúlt a takarója alól és ide-oda gördítette a Jancsi kerekes ágyacskáját maga mellett, soká, soká, hogy belefájdult a karja. Abba is hagyta volna már, de Nyughatatlan Jancsi csak nem unta el a mulatságot. Még, még, — kiabált folyton, mikor édesanyjának ellankadt a karja. Egyszer csak megint elnyomta az álom a Jancsi mamáját és szegényke csakhamar olyan mélyen aludt, hogy Jancsi bezzeg kiabálhatott, ahogy a torkán kifért, az édesanyja már egy hangot se hallott tőle. Így aztan a kocsikázásnak tisztára befellegzett. De nemsokára bekandikált az ablaktáblákon a holdvilág, a jó öreg Hold s ambit ott a szobában látott, az akkora bolondság volt, hogy először is a képéhez kapott a mentéje ujjával és megdörzsölte a szemét, mert nem tudta, ébren van-e vagy álmodik. Világéletében sose látott ilyet az eztistfejii öreg . . . Nyughatatlan Jancsi nyitott szemmel, hányát feküd" a tolókocsijában s az egyik kis lábszárát az égnek emelte, mint valami árbocot. Az ingecskéjét. levetette magáról és mintha csak vitorla volna, a lábujjára, a levegőbe lógasztotta. Aztán kétkézre fogta az ingnek — akarom mondani, vitorlának egy-egy csücskét és földuzzasztva mindkét orcáját, teli tüdővel belefujt a vitorlába. Addig-addig fújta, inig a kocsija kerekei egyreinásra megmozdultak, lassan-las1 an nekigördültek és mindvigabban-gyorsábtan gördítették a kocsit tova a pallón — a pallóról fölkusztak vele a falra s oda se neki, tótágast fölnyargaltak a szoba tetejére, ahonnan aztán szép óvatosan újra leszállították Jancsit a hátulsó falon. —Még! még! — kiáltott Nyughatatlan Jancsi, mikor a ÜZENETEK: Frieder Elemér. Vállalkozásod bátorságra vall, de jól tudod, hogy minden kezdet nehéz... ez a kérdés is nehéz volt. Próbálkozz újból s' akkor talán több szerencséd lesz. — Kasza Mariska. Dehogy feledkeztem meg. Nagyon is sokszor gondolok read, hisz te vagy egyike a legszorgalmasabb és leghűségesebb olvasóimnak. Ne busulj. lesz még szőlő lágy kenyérrel! — Tripolszki Bözsi. Ne sirj Bözsike drága, de ez egyszer nem találtad el! Nagyon könnyűek. Próbálj nehezebbet kieszelni. — Sáros Piri. Mindent meg lehet tanulni, csak erős szorgalom és erős akarás kell hozzá. Szép toied, hogy í yei. iparkodó vagy. — Leib Vera. Nem baj kis lányom, hogy inasán irsz. Nagyon szóp és dicsérni való, hogy ilyen csöpp r - met leányka i'yen ügyesen ir magyaruk Sok magyar f y;*rek is irigyelheti tőled. Csak ki ar'.ás. — Nagy .Sanyi. A ra;z :k jók. A pásztor fiút e! is tettem emlékbe. — Többeknek, a f ■ fő iskola a Pa'icson van. Bárki.mehet oda tanulni, aki s-vet festeni és rajzolni. Nagyon érdekes és szórakoz ató nyári mulatság, azcnfe'ül hogy tanul is ve'e az ember. A tanulók knU festenek az erdőben és a tó parton tájképeket és e célra beáiliíot: modelleket. Már sokan vannak úgy fe'nöítek, mint gyermekek. Palika búja Ha Palika felébred, Látja, amit | nem állhat, Fagy a buja szegénynek: A szappant s a mosdótálat. Beküldő Fenyves Palika A BÍCSWEGYE! NAPIÖ vasárnapi in^venmelléklete •mbotica* líí27. júniusi 19. 25 gsa« aaais jgj :zzrzj g—_««uís A kis torkos neu a spájzban A kis egér forgolódik, Egy bögréből torkoskodik. De mamája észreveszi Fülét huzza, nem ereszti y .U.Jiy, .t.ics egemé. Megígéri — helyesen — Mama kérem soha többé Soha többé nem teszem. 304 280
