Bácsmegyei Napló, 1927. június (28. évfolyam, 150-180. szám)
1927-06-12 / 161. szám
19Z 082 Valahol messze. Meseország határán, három pajkos manócska lakott egy kényelmesen berendezett faoduban: Csip, Csup és Csap. Egész nyáron akkora lármát csaptak az erdőben, hogy a vén bagolytudósnak már a feje fájt s örült, mikor beköszöntöttek az őszi idők. — Most aztán legalább csönd lesz, — huhogta magában, — ha ezek aludni fognak. Mert a három manócska télen át mindig aludt, akár a kis medvebocsok. Vol't nekik egy kedves, öreg tündérdajkájuk, az minden évben kétszer jött el hozzájuk messzi lakásából, ősszel lefektette és betakarta, szép nótával elaltatgatta a kis haszontalanokat, aztán rájuk csukta az ajtót. Tavasszal újra eljött, reggelit főzött nekik s felébresztette őket. A kis manócskák megreggileztek s kiszaladtak, az öreg tündérdajka pedig nyugodtan hazamehétett, mert most már aztán találtak az erdőben elég ennivalót, aludni pedig sohasem aludtak egész nyáron, éjjel nappal pajkoskodtak, ugráltak, nevettek, kiabáltak. Nem csoda, hogy megunta az öreg bagoly és örült neki. mikor itt volt a lefekvés ideje. Á tüsszentőpor — A kedves játszópajtást... mondogatták egymásnak. És sokokonak köny csillant meg a szemében. A kocsi meg csak ment, ment. Mindig kisebbnek és kissebbnek látszott. Végre eltűnt az erdő melletti kanyarodénál... Csak a gólyák látták még a toronyból, ök is bus kelepeléssel mondtak neki búcsút... Pár nap múlva az öreg erdőkerülő ment be a faluba és mesélte, hogy a •törökök nem messze vitték ám a szobrot. 0 látta egy bokor mögül, mikor az erdőbe érve ledobták a kocsiról, fejszékkel neki estek és összetörték. A belsejében egy nagy üreg látszott, amely tele volt ezüsttel, arannyal meg drágakővel. A sok kincset kiszedték belőle és elnyargaltak. Bizonyára az ellenfél elől menekülő törk katonák rejtették el a szobor belsejében összeharácsolt kincseiket. És most eljöttek érte. A favágók még ma is találnak arrafelé az erdőben nagy kődarabokat, amelyekről azt mondják, hogy a »török kecskének« összetört részei. A török szobor A templom mögött állt sokáig egy szobor. Valami kecske forma állat volt, kőből kifaragva. A moha belepte, az idő megviselte. Szomorúan elhagyottan álldogált szegény az előtte folydogáló patak partján. Különösen ősszel és télen. Midőn kitavaszodott, kicsit vidámabb lett az élete. Hazajöttek a templom tornyán fészkelő gólyák és büszkén sétáltak a patak menti mocsárban. Kígyót, békát kerestek. Az apró, sárga libákat is kihajtották legelészni a gyepre. Kijöttek a libapásztor gyerekek is és mig a libák a zöld gyepet harapdálták, vagy a patakban uszkálak, addig ők játszottak. Gyönyörűen szóló sípokat faragtak az öreg fűzfa lehajló ágaiból, kergetődztek hemperegtek a puha gyepen. De mégis legjobban a szobor körül szerettek játszni. Fölmásztak a hátára, öten-hatan is ráfértek és lovagoltak rajta. Nem dobottt le soha senkit, se meg nem öklelt. Nagyon szelíd állat volt ez a kőkecske! Szertték is nagyon a gyerekek. Elnevezték »török kecskének«, mert az öregek azt beszélték, hogy ezt a törökök csinálták. Mikor még az övék volt a soktornyu vár. A szobor akkor még a templom előtt állt. Midőn a törököket kiverték a régi várból, a török katonák ezt is magukkal akarták vinni. De csak a patakig tudták cipelni: ott ledobták és menekültek. Azt is beszélték róla, hogy ez bizonyára valami szent állatjuk lehetett nekik, azért akarták magukkal vinni. Telt-mult az idő. Télre nyár következett, nyárra meg tél. A kőkecske hol egymagában álldogált, hol meg vidám gyermeksereg hancurozta körül. Történt egy szép nyári reggelen, hogy három idegen ember érekezett a faluba. A bíróhoz mentek, onnét meg a kőkecskéhez. Sokáig nézegették, vizsgálták. Valami török írást is felfedeztek rajta, azt is sokáig olvasták. Végre arra kérték a bírót, engedje meg nekik, hogy elvihessék a szobrot haza, Törökországba. Mert a három férfi török volt. Nagyon megörültek, midőn megengedték nekik, hogy elvihessék. Felrakták a kocsijukra és elindultak. Nyikorogva ment a kocsi a poros utón. A gyerekek szomorúan néztek utána. — Elvitték a török kecskét... Legutóbbi rejtvényünk helyes megfejtése: Egylet, Kétszínű. Helyes megfejtésért a jutalmat Kenderesy Gizella Majdany, kapta. Jól fejtették még meg a következők: Komlós Csöppi, Vencel Vili, Bartusz Antal, Erzsébet József és Ilonka, Kovács Maca, Tari Ica, Varga György, Hornok József és János, Balázs László, Gönczöl Ferenc, Schossberger Tibi, Kovács Ibolya, Zsűriben Sándor, Tripolszki Erzsi, Romancsek Katica, Volf I ona, Neumann Magdi és Béla, Balassa Lidiké, Imre Margit, Ripp Po yi, Börcsök Pál, Juhász Manci, Német Antal és Ilonka, Drakulics Branko, Kasza Mariska, Klári és Bábu, Iricz Piros, Szélhegyi Ottó, ÜZENETEK: K'ári és Bubi. Meghivástok igen kedves, de nem Írtátok, hogy hova és elfelejtettétek a vezeték neveteket leírni. Legközelebbi levelesekben ne legyetek ily szórakozottak. Szervusztok. — juhász Mund. Ügyes vagy. — Ripp Potyi. Legközelebb te leszel soron. — Neumann Béluska. Szeretjük az ilyen csöpp olvasókat is. Veil Ilonka. Felgyógyulásodnak nagyon örülök. — Romancsek Evica. A mesét és rajzokat várjuk. — Komlós Csöpi. Csakis tévedés lehetett, drága gyerekem! Ezentúl jobban figyelünk, hogy ilyesmi elő ne forduljon. == FEJTÖRŐ =§= 1 savanyu — D t A BÁCSMEGYE1 NAPLÓ vasárnapi inqyanmellélclflte kutwtica, 1327. június 12, 24 OSTORTA ILjU ® J9 &YERH£KEtOIDC Palika iskolát játszik Nagy baj lesz itt izibe, Verést kap a Piriké. Sírásra áll a szája, Mig a leckét darálja. Összehord havat-hetet, Az iskola meg nevet: Amit nem tud Piriké, Bottal verik most bele. 288 ,223
