Bácsmegyei Napló, 1927. június (28. évfolyam, 150-180. szám)
1927-06-12 / 161. szám
22. oldal BÁCSMEGYEI NAPLÓ _________________________1927. jnnms 12. Zaki foglalkozására és ilyeneket mondott: — A te költeményeid, A te regényed, A te szobrod, A te hired, A te szerelmeid és állandóan »költő«-nek szólította Zakit és nagyon tiszteletteljes hangon beszélt vele. Zakinak őrültmód tetszett a helyzet és hogy róla, mint koszorús költőről beszélnek. Fél óra alatt Zakariás benne Volt a szerepben és ékes költői nyelven keresztrlmekben beszélt Klárához és engedélyt kért a leánytól, hogy legközelebbi verskötetét neki dedikálja. Iván ezalatt Mucussal, a szőke tündérrel foglalkozott és megállapította róla és meg is mondta neki, hogy pompás tanulmányfej lenne készülő nagy kompozíciójához, a »Lányok az éjszakában« cimü képéhez. Azt elhallgatta, hogy a lányok az előbb még tehenek voltak. Arnold a körmével foglalkozott és közben azokat a paragrafusokat citálta magában, amelyek alapján szétválasztja majd Zakit és Klárát. Ezalatt Zakariás szabályosan szerelmes lett Klárába, a vidéki bankdirektor egyetlenkéjébe és elfeledkezve a szerződésről — örök és sírig tartó hűséget ígért a barnabőrü strandtündérnek és este a költő már úgy kisérte haza a leányt, mint a menyasszonyát. Még ugyanezen az éjszakán a három jeles férfiú összetalálkozott a palicsi nagyvendéglő terraszán. Zaki egy pohár vizet és két adag fogvájót rendelt és a papirszalvettára — mint ahogy a bohém ember szokta — verset kezdett Írni, melynek első sora igy hangzott: Barnabőrü bankár baba Tovább több okból nem folytathatta a költői műveletet, mert Arnold, aki rossz szemmel nézte, hogy barátja belemélyed a szerelembe, szerette volna a beszélgetést az aktuális ügyekre terelni. Zaki azonban mélyen hallgatott és Iván sem mutatott semmi hajlandóságot a beszélgetésre. A hangulat nyomasztó volt. Arnold érezte, hogy itt cselekedni kell — különben a válóperből nem lesz semmi. — Gyerekek, figyelmeztetlek benneteket, hogy óriási botrányt rendezek, ha a szerződést megszegitek — pattogott a szó a kis ügyvédből — mert én úgy látom, hogy Zaki halálosan szivére vette ezt a házassági ügyet és Ivánon is a szerelem szimptómái mutatkoznak. Zaki nem felelt, szórakozottan rágcsálta körmeit, Iván tett ugyan egy elhárító mozdulatot, de minden jeelntőség célzat nélkül, úgy, mintha egy kotnyeles legyet akart volna csak elhessegetni. Újból csönd lett. Iván, az állatok tehetségtelen festője, néha megértő pillantást váltott Zakival. A doktorka egyszer-kétszer még megkísérelte, hogy felvegye a beszélgetés fonalát, de sikertelenül: a két művész sem jobbra, sem balra nem nyilatkozott. A helyzet teljesen homályos volt. 5. A dolgok gyönyörűen haladtak előre. Klára rajongott a művészetért, rajongott a versekért és órák hosszat elcsevegett Zakariással az irodalomról. Tagadhatatlan, hogy ennél szebben még álmodni sem lehetett volna az eseményeket. Minden úgy történt, ahogy elképzelték és ahogy a trió szerette volna — csak egyet hagytak számításon kívül: a szerelmet. Zaki szerelmes volt és irtózattal gondolt arra, hogy Klárát valaha is elveszítse. Szerette a Biborbabát, ahogy Klárát elnevezte, de félt a pillanattól, amikor be kell majd neki vallania, hogy a babér és a hírnév és a verskötetek csak mesék és hogy ő a világ legsajnálatraméltóbb költője, akit egyedül hitelezői ismernek és tartanak számon, Ezt szégyelte is Zaki és lelkiismeretfurdalást is érzett, hogy a Biborbabát a legaljasabb módon félrevezette a költészettel. Itt csak egy mentség van — gondolta elkeseredetten Pici Zakariás — mindent bevallani a leánynak és megmondani neki, hogy szereti, hogy őrülten szereti. De a következő percben Zaki belátta, hogy ez teljesen lehetetlen megoldás, mert az bizonyos, hogy Klára rögtön kiábrándul belőle, amint megtudja, hogy szerelmesének csak annyi köze van az irodalomhoz, mint a tyúknak az ábécéhez. Zakariás szédült, mert érezte, hogy beleesett a csávába és most már csak arra volt kiváncsi, hogy fog ebből kimenekülni. Elhatározta, hogy mindent bevall Ivánnak. Iván teljesen reménytelennek találta a helyzetet, mert az vitathatatlan volt, hogy a kis ügyvéd ragaszkodik a válóperhez, melyhez az okot Zakariásnak kellett szolgáltatnia. Zakariásnak, aki ebben a percben a legszerclmesebb ember volt a föld kerekségén. — Ivánkám, a nőt ki kellene ábrándítani az irodalomból — szólalt meg Zaki keserű ábrázattal — csak azt nem tudom, hogyan. — Ez a legkönnyebb. Mutasd meg neki egyik versedet — felelte szemrebbenés nélkül az állatpiktor. — Ne légy rosszmájú, öregem, mert eszembe juttatod legutolsó festményedet. Arról is beszélhetnénk, arról a Házinyul címűről, amelyről mindenki azt hitte, hogy a városházát akarja ábrázolni és a valóságban önarckép volt — vágott vissza gúnyosan Zakariás, majd szelidebben hozzátette: — Inkább beszéljünk arról, hogyan lehetne Arnoldot rábírni, hogy mondjon le a válóperről és... Iván indulatosan közbevágott: — ... és én pedig mondjak le arról, hogy hius festő legyek, csak egyedül te úszkálj a hírnévben és a gazdagságban, melyet mi szereztünk neked és ne feledkezz meg arról se, hogy a megállapodás szerint feleséged velem csal meg, illetve velem éred majd önagyságát in flagranti. Ezt a gyönyörű pil- j lanatot pedig nem vagyok hajlandó neked ajándékozni, nem bizony drága pofikám. * A beszélgetés után két hét telt el. Zakariás egészen megörült és napokon keresztül nem lehetett sehol látni. Rettenetes perceket és napokat élt át. Az ügyvéd nem akart engedni a szerződés egyetlen pontjából sem és szorgalmasan tanulmányozta a perrendtartás idevágó szakaszait és szüntelenül azzal fenyegette a szerencsétlen lírikust, hogy önagysága előtt leleplezi, hogy vőlegénye közönséges pacer. 6. Klárika papája, aki 1914-ben még csak szürke krajzleros volt Parabutyon, 1919-ben már az ugorkafa csúcsán ült. A milliói mellett is kedves öreg zsidó urnák, amióta a Kenderesi Polgári Népbank vezérigazgatója és két temetkezési és egy házépítő egyesület diszelnöke lett — egyedüli gondja az volt, hogy egyetlen leányát férjhez adja. Legjobban szerette volna, ha a Klára valami snájdig huszártisztet hoz be a famíliába, de ázt se bánta volna a kedves öregur, ha vője valami hires ember lett volna, ha nem is mindjárt báró — valami művész, költő vagy zeneszerző, hogy ilyesmi. Ripvein Izsó ezért már az első percben , roppant szimpátikusnak találta leánya választását. Egy valódi költő — gondolta a direktor ur — egy élő igazi nagy iró, akit az egész ország ismer, akinek nevével az összes lapok tele vannak és a neve, igazi klasszikus nemesi név: Picy Zakariás és Ripvein Klára — úgy cseng, mint az arany. A papa boldog volt, boldogabb, mint a leánya. Hogyisne, hiszen a milliók mellé, melyet cukorpanamákon és zsirjegyeken és halottakon szerzett — még csak egy nemes, patinás rokonság hiányzott — egy irodalmi rokonság. Azzal igazán nem törődött az öregur, hogy vejének mije van, »pénz nem fontos leányom — mondogatta — az van nekem elég, most már csak név kell a családnak, amely nem olyan szürke és nem olyan jellegzetes, mint a: Ripvein. — Képzeld el — mondta Klárának — a lapok világgá kürtölik, hogy Ripvein Izsó lányá egy hires költő vette feleségül és az én nevem, amely eddig csak panamákkal és gabonaüzletekkel kapcsolatban volt ismeretes, most irodalmi vonatkozást nyer. Klára megevikipuszizta apukája tokáját és ravaszul mosolygott. A papa pedig kimondhatatlanul boldog volt, hogy leánya teljesítette apai óhaját. — Istenem, ha_ezt szegény. megboldogult Paulám megérhette volna — sóhajtotta Ripvein tata és szemüvege sima lapján megjelent felesége képe, amint Kelebiánál zsírt sverceltek át a határon. •* Az eljegyzés minden külön értesítés nélkül (Zaki határozott kívánságára) szűk családi körben folyt le. A vacsorán Arnold toasztot mondott, melyben »országunk koszorús költőjének« és a »szivek megrablójának« nevezte Zakariást, aki az egész beszéd alatt halotthalványan taposta az ügyvéd lábát, hogy lehetőleg kerülje el az ilyen kényes kijelentéseket, mint »a jeles irodalmár és esztéta« stb---- (de Arnoldnak nem volt tyúkszeme). Iván Zakariás fömüvét, a Toldi trilógiát fejtegette, mire Izsó papa könnyezve borult vője nyakába. Klára ezalatt majd meg szakadt legyezője mögött a nevetéstől. Zakariás pedig legnagyobb ellenségeinek se kívánt ilyen eljegyzést. Éjfél tájban, mikor a hangulat legforróbb volt, Iván elkiáltotta magát: — Halljuk a költőt, szavaljon! Zakariás, ha egyáltalán lett volna revolvere, most átlőtte volna ezt a nyomorult állatfestőt. — Halljuk!! Halljuk!! — kiáltotta az após, aki roppant kiváncsi volt, csak Klári hallgatott. Zakariás a szoba közepére állt és siri hangon elszavalta az »Anyám tyúkja« cimü »versét«, majd ráadásul merő véletlenségből egy ismert vajdasági Írónőtől plagizált át egy költeményt a »Papa vendége« címmel. Ripvein tata szédült a boldogságtól és kijelentette, hogy ennél szellemesebb verset három más normális ember se tudna megírni. Zaki nyelt és megtörölte a homlokát. Másnap az egyik szuboticai napilapban megjelent a hír: Ripvein Paula Klárát, a közismert bankigazgató leányát • Hegyezte Picy Zakariás iró. (Ni. K. ■ H.) (Ez a hir Zakariásnak 75 dinárjába került, melyet a kiadóhivatalban két részletben lefizetett.) 7. Rövidesen megtartották az esküvőt is. Mikor Zaki és Klára három hónap múlva visszatértek Olaszországból, Arnold és Iván készen várták őket, hogy a komédia hátralevő részét lejátszók. Zakariás az őrület szélén állt. Szerelmes volt és boldog és — gazdag és felesége szerette és tisztelte. Most pedig arról volt szó, hogy Iván, az állatfestő, portrét készít őnagyságáról és mialatt a kép készül, udvarolni fog modelljének. És Zakariásnak - egy alkalommal in flagranti kell érni feleségét, amint az állatfestővel szerelmeskedik. A válóper megindul, Arnold, Zaki védője milliós kártérítést követel a hűtlenség címén. A per országos szenzáció lesz és többet beszélnek rólunk, mind Lindbergről és Chamberlainről együttvéve. És kész a három karriér. Zaki verseit nyelik, Iván képeit veszik, Arnold pedig egymásután kapja a válópereket a szuboticai férjektől. Zakariás nem menekülhetett. Egy hó- j nap haladékot kapott és azután beje- ! lentette feleségének, hogy Iván szeret- j né portréját megfesteni. Klára tapsolt örömében, Zaki pedig sírni szeretett volna. Másnap Iván megjelent a palettával és a tubusokkal Zakariás lakásán. — Milyen képet óhajt, aszonyom — kérdezte a festő és mélyen az asszony szemébe nézett. Klára kacér volt. Szemei égtek és csicsergett. — Olyan különöset. Fátyolban leszek, csak itt erre fog látszani — és az aszszony lábaira és vállára mutatott. — Pompás, igazán jó Ízlése van önnek, nagyságos asszonyom — lelkendezett Iván és keze reszketett, amikor a festékkel pepecselt. Az asszony eltűnt és izgalmas percek teltek el. Az ablak lilaselyem függönyén tompa világosság tört át. A | szobában illat lengett és vörös selyem- j párnák lustálkodtak az emelvényen. Ivánnak úgy vert a szive, mint a vészharang. Ekkor szétlibbent a függöny és megjelent az asszony. Csodálatos volt. Csak vállát és arcát takarta el egy áttört kék csipke, karja és teste fehéren csillogott. — Kezdhetjük — susogta az asszony és hangja furcsán meleg volt és remegett. Iván szédülten állt a vászon mögött. A színek összefolytak előtte és kábultan húzta a vonalakat. Zakariás ezalatt, mint az örült, egyik kávéházból a másikba futkosott, de 1 akárhova nézett, csak azt látta, hogy Iván odasimul a felesége mellé és csókolja az asszonyt. Szegény Zaki legszívesebben meghalt volna. Este Klára izgatott volt és alig beszélt urával. Idegesen felkelt a vacsorától és fejfájásról panaszkodva lefeküdt. — Elvesztem — susogta maga elé Zakariás — megcsal. Hát eddig tartott a szerelem? A költő elővette a gyufásskatulyát és elkészült az. utolsó útra. Megírta a búcsúlevelet, aztán vizet készített, hogy a gyufaoldatot megcsinálja. Ekkor azonban kiderült, hogy a skatulyában csak két szál gyufa van, ettől pedig a légy se döglik meg. így hát Zakariás is életben maraá». * Már egy hete járt Iván Zaki feleségéhez, de a kép még mindig nem készült el. Zakariás pedig csalhatatlanul érezte felesége viselkedéséből, hogy elhidegült tőle. Egy napon Zaki arra gondolt, hogy megöli az állatfestőt. Vett egy hatlövetű forgópisztolyt és bejelentette feleségének, hogy elutazik és mint ilyenkor szokás, nem utazott el, hanem elrejtőzött a szobában, ahol a festő a feleségét pingálta. A szobában egészen homály volt, Iván ott ült a pamlag előtt, ahol a? asszony lefátyolozva feküdt. A festő az asszony kezét fogta és csókolgatta, miközben beszélt: — Szeretlek, érted, szeretlek, bódult vagyok és nem birom. tovább a játékot. Beszélj, mert megőrülök. Zaki egy fehér kezecskét látott, amely a festő haját cirógatta. Szeme káprázott és a vér a fejébe tódult. ... Hogy az ő felesége... Hirtelen előugrott, kezében a revolverrel. — Ah, te hűtlen kígyó — sziszegte és felemelte a fegyvert. Valaki sikoltott és valaki hátulról elkapta Zakariás kezét. Arnold volt, aki szemtelenül megfricskázta Zaki orrát. — Te ló, mit akarsz? — Hát nézz oda — mutatott Zaki a kerevetre és egész teste reszketett, szeme pedig könnyes volt. Arnold ünnepélyesen odalépett Ivánhoz. — Uram, tudja mit tett, belegázolt egy ember becsületébe és hibáját csak úgy teheti jóvá, ha most rögtön megkéri ennek a megtévedt asszonynak a — Nem!! Nem!! — sikoltott Zaki és bőgött, mint egy kis gyerek. Arnold szigorú hangon szólt Ivánra. — Azonnal kér-je meg a kezét, de azonnal! — De Arnold... hebegte a festő. — Semmi de, különben lelövetlek Zakival. Iván odafordult a kereveten zokogó nőhöz és siri hangon mormogta: — Asszonyom, ezennel a körülmények kényszerítő hatása folytán megkérem a kezét. Zakit az ájulás környékezte. Ebben a percben a kereveten fekvő nő felkapta fejét és lerántotta a csipkefátyolt. Halálos csend lett. A kővédermedt Zaki és Iván előtt ott állt — Mucus. Rémes pillanat volt. Arnold a hasát fogta és nevetett és még valaki nevetett, Klára, aki ebben a pillanatban megjelent a szomszédos szoba küszöbén. Zaki odarohant és átölelte a feleségét. !ván odahuzódott a szőke tündér/ mellé és értelmetlenül mormogott. — Hát te voltál Mucus, hát téged] csókolgattalak egy héten át, délután négytől hatig? Mucus csak a fejét rázta és kipirultan csilingelve nevetett, majd hirtelen Iván nyakába borult és szájon csókolta az elképedt állatfestöt: a vőlegényét. Arnold rágyújtott egy szivarra, félre vonult az ablakmélyedésbe és szomorúan kinézett az uccára, amely csillogott a lámpák fényében. — A papának pedig nem szabad sohase megtudni, hogy Zaki nem költő és mégkevésbbé hires, mert azt sohasem bocsátana meg neki — mondta Klára — most pedig gyertek ide gyerekek, majd elmesélem a történetet. ¥ A történet rövid: Klára és Mucus azon az emlékezetes napon a Városi-! kávéházban véletlenül kihallgatták a! három jeles tehetségtelen férfiú beszélgetését és haditervét. Klára nyomban megszánta és megszerette Zakit, Műd cus nyomban szerelmes lett Ivánba é^ mivel Klára papája régen pikkelt arra, hogy veje hires ember legyen —j elhatározta, hogy megszerzi Zakariást á maga férjéül, Ivánt pedig Mucusnak. A többit könnyű volt dr. Sós Arnold köz- és váltó ügyvéddel elintézni, aki anyagi ellenszolgálatért hajlandó volt a válópört elengedni és segíteni a darab meg» rendezésében. * Ez a történet nagyon amerikai izü, da szolgáljon mentségül, hogy Palics is amerikai és Amerikában semmi sem lehetetlen. Ez se.