Bácsmegyei Napló, 1927. június (28. évfolyam, 150-180. szám)
1927-06-12 / 161. szám
19. oldal 1927. junius 12. BÁJK1GI2GTE3 NAPLÓ a »műhely« Ferenc Ferdlnánd körül csoportosuló politikusok és egy-két katona köre volt, akik adatokat szolgáltattak, memorandumokat készítetek a trónörökös számára, akikkel megvitatta a politikai kérdéseket s akik kabinetként áltak a leendő uralkodó mellett. Kristófiy a trónörökös politikájának szolgálatában állott s rendkívüli készséggel vállalkozik annak igazolására, hogy Magyarország érdekét csak ez a politika szolgálta, mert a trónörökös a tervszerűen propagált közhiedelemmel szemben igaz barátja volt a magyarságnak s messzetekintő és nagyvonalú politikájának érvényesülése megmentette volna a monarchiát s a monarchiában Magyarországot is. Természetesen a világtörténelem véres partieját nem lehet újra lejátszani s a: »mi lett volna, ha másként történt volna« kérdés kívül áll az eldönthetőség határán. A könyv célja kétségtelenül az önigazolás is. Az ország traagikus összeomlását használja fel Kristóffy a legdöntőbb bizonyítékul. »Engem üldöztek s az országot tették tönkre az üldözők« — ez az alapja védekező vádiratának. Mikor azonban az októberi foradalom szereplőihez ér, az üldözöttből maga is üldözővé válik. Ekkor Kristóffy is előhozakodik a Diaz-szerződésre alapított, de már komolyan nem tartható váddal s azt a nyilvánvalóan valótlan tényt igyekszik elfogadtatni, hogy a románokkal folytatott aradi tárgyalások Jászi radikális törekvései miatt nem vezettek eredményre. Hol voltak már akkor a nemzetiségek az autonómia követelésétől! A legjobb esetben — a történelmi érzék hiánya mutatkozik meg akkor is, amikor a csehek szeparatisztikus törekvéseit — a pit.tsburgi egyezmény után! — egy Masaryk és Körber között lefolyt beszélgetéssel magyarázza. Mondhatott volna akkor már szegény Körber akármit! ¥ Az elmúlt napokban két könyv olvasásával gazdagodtam. Az egyik Kristóffy emlékirata az összeomlás útjáról, a másik Babits regénye, a Halálfiai. Ez a két hatalmas könyv gyökeres összefüggésben áll egymással. Az egyik az utolsó évtizedek tragikus magyar életét, a másik ugyanezeknek az időknek tragikus magyar politikáját vetitit ki magából. Halálfiai lettek, akik ezt a politikát folytatták s halálfiai-vá váltak, akik ezt az életet élték. A magyar élet és a magyar politika e két könyvének habent fata sua libelli — kísérteties összetalálkozásából megrázó erővel sikolt ki a magyarság tragikuma. a.) A plitvicai tavak Plitvicska Jezera. így nevezik az Adria mentén elterülő Karsztok arany szivét amely lüktető nagy szívként áraszt uj életet a haldokló Kraszt-sziklák örökzöldiébe. Ez a mindenkire áradó földöntúli varázs páratlan szépségében magához ölei minden idegent, ki távoli vidékek szürke terhével sodródik bűvkörébe. Tizenhat szomszédos tengerszem cmeletszerüen, pompás zuhatagokban egyesülve, elválaszthatatlan szövetségben összeforrva, időtlen-idők óta harsogja a mélv csúcstól a mély Korana-ig az ellentétek törvényszerű békéjét. Tejopál ragyogó színeiben ünnepelnek a kis tóországok kristályos vízfelületei a napsugarakkal kacérkodva, biztonságot és egyesült boldog létet. Sürü őserdők, festői szakadékok barlangok teljes kompozíciói ennek az isteni színjátéknak. Tündérmesék paradicsomában ilyen helyre építették a vágyak városát. Folyondár uccáik labirintusában lágy csilingelős az emberi lépés. Suhognak a Nincsen olyan emebri fantázia, amely utolérhetné ennek a vidéknek művészi rendezését. Architektúrája kivételes a földgolyó csodáiban. Apró néhány négyzetkilométer a szépség bölcsőié. Kevesen zarándokolnak ide. pedig a plitvicai tavak gvönvörü bazilikája ezüstzuhatagos harangjaival megérdemelné az érdeklődést. He Genf Joachimsvölgv csarnokait éoitenök ide. ugv a zöld asztalok bensőségesebb szerződésein át az egész világnak szebb és jobb jövőt, a kerethez méltó világszövetséget sugároznának keringő vérünkbe. Btréngl Janin: Kocsi a város szélén Szinte élt a kép, mint akit puha láz szomorít:, alkony kürtszava csúsztatta a rozoga kocsit, lenn véres fésű borzolta jajgatva a füvet, a sarkon újra meghalt a száraz feszület, a fölhök éles csipkéin sütött az ezüst, a por ágaskodott, mint az áldozati füst, . a nap már sistergett a dőlt katlanok alatt, az ég csorgatta rá a zavaros olajat, a ló mélán vonszolta a zörgő terhet, az ember ott gyalogolt a kocsi mellett, szemén vádba süppedt a vérző kék sziget, szájában a sós izek hamuja kért vizet, homlokát szúrta a gyász nagy kérdőjele szivét langyos dobpergés öntötte le, arcán sütkérezett a szerterázott sirás s a csöndje tábláin földagadt ez az irás: »ű hét-sebekből, uram, de bőven kijutott mára A kocsi koporsót vitt ki a tanyára. Miért kaptam < Most tiz éve, 1917-ben nagy lövöldözés volt mindenfelé, mert a különböző országok világháborút viseltek egymásellen. Talán emlékszik még rá a nyájas olvasó. Hogy miért kellett, háborúskodni, azt akkor még pontosan tudtam, de azóta nyilvánosságra hozták az erre vonatkozó összes diplomáciai okmányokat. Egy magasrangu főhadnagy jóvoltából abban az időben az orosz fronton tartózkodtam, ö Pesten pótütegsegédtiszti szerepkörben ténykedett és isten tudja mért, azon a nézeten volt. hogy én a 872-es magaslaton jól fogom magam érezni, hiába igyekeztem meggyőzni ennek az ellenkezőjéről. Kizárólag ez az oka annak, hogy hónapokat töltöttem a nevezett dombtetőn egv árokban, mint megfigyelő. Ráadásul még a koszt sem volt elég változatos. Hush kaptunk ugyan bőven, de tésztát olykor hetekig nem. El lehet képzelni, mennyire szerettem volna hazamenni a Japán-kávéházba. Azok a dobostorták, amiket ott körülhordoz a cukrász-gyerek ... Fájt a szivem, ha eszembojutotiak. így lettem pacifista »Nie wieder Krieg'« Aki azt hiszi, hogy az aktiv tiszteket harciasabb szellem töltötte el, az téved. Major Feith, a parancsnokunk, minden vacsoránál felsóhajtott' — Ha egyszer krumplinudlit ehetnék! (Az őrnagy Csaszlauból származott.) Civilben nem rajongok túlzottan a krumplinudliért, de ott, az örökös pörköltök és gulyások sivatagában csakugyan üdítő oázisként hatott még a neve is. Egyik délben, amikor a megfigyelőből hasoncsuszva lemásztam az ütegállásba ebédelni, nagy izgalomban találtam a tisztikart. Főhadnagy ur Bratasics ugyanis szerzett valahonnan egy zsák lisztet. Ha jól meggondolom, lopta. Akkor úgy mondtuk ezt: rekvirálás. Az elnevezés mindenesetre lényegtelen, fontos volt a liszt. Az egész ebéd azzal telt el, hogy tanácskoztunk, mit kezdjünk vele? Az őrnagy viharosan sóhajtozott: — Krumplinudli! Krumplinudli! Burgonyánk azonban nem volt. Illetőleg ameddig a’ szem ellátott, mindenütt krumpliföldek hintették bájukat szerteszét, de: az osztrák-magyar és az orosz állások között. Ide azonban nem volt tanácsos merészkedni se nekünk, se a muszkáknak. Az őrnagy keservét mélyen átéreztem. Egy zászlós mindig mélyen átérzi, hivatalból, az őrnagya keservét. És (érdemeket akartam szerezni), merészen bejelentettem: — Este krumplinudlit eszünk! Az őrnagy rámnézett, tréfálok-e; amikor látta, hogy teljes komolysággal beszélek, megölelt. Könny csillogott a szemében. És megkérdezte: — Honnan hozod a krumplit? — Tudok egy helyet — feleltem kitérően. Ebéd után magamhoz intettem a pucceremet: — Csajkás — mondtam neki — akar krumplinudlit vacsorázni? — Hogyne — felelte őszinte lelkesedéssel. — Akkor hozzon még három embert és mindegyikük egy-egy zsákot. A négy argonautának aztán megmagyaráztam. miről van szó. A vízmosás mentén lemennek a krumpliföldre. Mikor a fűzfánál vannak, Csajkás kiint a zsebkendőjével, én ezt látni fogom a megfigyelőből. Erre a jelre mind a két üteggel lövetem az orosz tüzérségi állásokat, ők négyen használják fel a kavarodást arra, hogy megtöltsék a zsákokat. A bandának tetszett a vállalkozás. Az aranygyapjuért bizonyára nem vitték volna vásárra a bőrüket, de a krumpli az más... azért érdemes volt valamit kockáztatni. Elindultak. Felmentem a megfigyelőbe és megtettem az intézkedéseket. Négy löveget srapnellre tölteni, négyet gránátra. Amikor Csajkás intett, leadattam egy össztüzet, utána áttértünk az egyes tűzre. Már napok óta nem volt tüzérségi harc, az oroszok meglepődve viszonozták az ágyúzást, nem értették, mit akarunk. A koncert egyre hangosabb lett. Közben távcsővön figyeltem Csajkásékat. Mikor látták, hogy az Oroszok el vannak foglalva, kiugráltak az árokból és hozzáláttak á krumpliszedéshez. Elnevettem fnagami a szemtelén csirkefogók olyan biztonságban érezték magukat, hogy ott, a két ellenséges hadállás között, le is tisztogatták a kitépett burgonyát a szárától, mielőtt a zsákban elhelyezték. Minden a legszebben ment, amikor az oroszok egyszercsak észrevették a krumplitolvajokat és elkezdték őket lőni. Tyü-ha! Mi lesz igy a vacsorából? Újból áttértem az össztűzre. Nyolc ágyú egyszerre: bumm! Tölteni, lőni! Tölteni, lőni! Az oroszok is fokozott tüzeléssel válaszoltak. A tánc egyre szebb lesz. Egyszerre jobbról-balról ágyúzás: a szomszédos ütegeink segítségünkre siettek, ők is lőni kezdték az oroszokat. Általános tüzérségi harc kezdődött az egész frontszakaszon. Aztán: Fülsiketítő dördülés, őrült füst, fekete földtölcsér az orosz állások mögött. A harminc és felesünk is beleavatkozott. Negyedóra múlva tüzet szüntessl-t vezényeltem. Csajkásék visszavonultak a négy zsák burgonyával. Vacsoránál az őrnagy kijelentette, hogy alapjában véve földreszállt angyal vagyok és érdeklődött, mennyibe került a burgonya? Ki akarta fizetni. Nem feleltem, hanem súgva megkérdeztem a kapitánytól, mi az ára egy gránátnak? — Harminckilenc korona — felelte — lehet, hogy most drágább. — És a srapnell? — Huszonöt-huszonhat korona. Az őrnagy lenyelte az utolsó falatot, aztán vett még két villával, meg egy tányérral. Majd megszólalt: — Hát mibe is került ez a tészta? — Negyvenezer koronába, — feleltem nyugodtan. — Talán negyvenbe? —• Nem, — ismételtem — negyvenezerbe. Kilója. Major Feith elkezdett nevetni: — Te mindig vicces fiú voltál. Minél komolyabban erősködtem, annál kevésbbé hitte. Végül kijelentette, hogy bolond vagyok. Méregbejöttem: — Nem .is negyvenbe. — mondtam — csak tréfáltam, ötvenezerbe került. És odafordultam a kapitányhoz: — Mibe kerül egy harmincésfeles lövedék? — Legalább háromezer koronába, — felelte ő — szinte tisztelettel. Az őrnagy gyanút fogott: —> Mi köze annak a krumplinudlihoz? Te, csak nem . . . Leolvashatta az arcomról, hogy de igen. őszintén megijedt. Mégis, félmillió egy kincstári vacsoráért . . . Iszszonyuan leszidott: — Mi lesz, ha brigád jelentést kér, hogy mi volt ez a délutáni lövöldözés? Adjam le, hogy semmi, csak a zászlós krumplinudlit akart enni? Az igazság azonban az volt, hogy ő akart krumplinudlit enni, nem én. Éppen ezért a brigádnak leadott jelentés mélyen hallgatott a burgonyáról, annál élénkebb színben ecsetelte ezt a készülőiéiben levő nagyszabású orosz gyalogsági támadást, amelyet az üteg megfigyelője — ez voltam én — idejében felfedezett, s amejyet, hála éberségemnek, tevékeny és hathatós tüzérségi ellentámadásunk »csirájában elfojtott«. A kapitány, aki teljesen ártatlan volt a dologban, a Lipót-rend kiskeresztjét kapta meg, nekem nagyezüst vitézségi éremmel kedveskedett a hadvezetőség. Ma tiz éve. Altábornagy urnák alázatosan jelentem, megérdemeltem. dió. Nyilatiiozilt a „csÉ-lolr“ Dr. Gots Endre az ellene emelt vádakról Becskerekről jelentik: A becskereki közvéleményt ismét élénken foglalkoztatja Gots Endre dr. személye. A legújabb Gots-eset — mint már jelentettük — hogy a hires becskereki csodadoktort azzal vádolják, hogy az orvos téves, hibás, vagy hanyag kezelése kövekteztében a múlt hetekben a becskereki közkórházban meghalt egy kisfiú. A Bácsmegyei Napló annakidején részletesen foglalkozott az üggyel és most Gots arra kért fel bennünket, hogy adjunk helyet nyilatkozatának, hogy a maga részéről is megvilágítsa azt a nagyon bonyolult esetet Lapunk becskereki munkatársa lakásán kereste fel Gotsot. Gots rendelője a legmodernebbül van berendezve. A sok műszer között a rendelő falán a következő felirásu tábla függ: Kéretik azonnal fizetni! Dr. Gots Endre, a Bácsmegyei Napló munkatársának a követkzőket mondotta a legújabb körülötte támadt afférról: — A dolog úgy történt, hogy egy napon bejött hozzám egy asszony a gyermekével. Megvizsgáltam a gyermeket és a következő tüneteket találtam: a gyermek hangja dunnyogó, fátyolozott volt, nyitott szájjal lélegzett, orrlégzése gátolt volt, horkolásszerü hangot adott, ami a sok nyálkától eredt. Garatmögötti nyirok mirigy gyulladást állapítottam meg. A tályog a felső garatüregben volt, a lélegzés olykor már kimaradt. Az ilyen esetben az ujjal való tapintás elmulasztása műhiba lett volna. A gyermeket hanyatt fektettem az asztalra és megmosott kezem mutatóujjával a garat hátsó falát végigtapogattam. Nyelőlapokat használtam és homloktükröt a mandulák és a gratfal átvizsgálására. A gyermeknek magas láza volt. A tágoly már 3—4 nappal előbb keletkezett és nem fejlődött vissza. A betegnek nem jeges borogatást, hanem meleg borogatást rendeltem és forró italt, hogy siettesem az elgennyedést, hogy azután a tályogot meg lehessen nyitni. Hogy a lélegzésen javítsak, egyszázalékos menthol-vazelin olajjal megkenj tem az orr nyálkahártyáját, a garatot j pedig 3 százalékos hidrogenhiperoxidoldattal kiecseteltem. Megmondtam az anyának, hogy mikor jöjjön újra. De az anya nem jött vissza és a gyereket csak a. boncplóasztaloiL láttam viszont.