Bácsmegyei Napló, 1927. június (28. évfolyam, 150-180. szám)
1927-06-11 / 160. szám
1927» június li. BÁCSMEGYÉJ NAPLÓ 5. oldal. Masaryk és a magyar huszár A csehszlovák köztársaság elnöke személyesen Járt közbe egy magyar fiú állampolgársága ügyében Pozsonyból jelentik: A legfelsőbb közigazgatási bíróság határozata óta egészen kaotikus állapotok uralkodnak az állampolgárság körül. A hatóságok vidékenkint másként értelmezik a Lex- Derert és megtörtént, hogy kétségbe vonták állampolgárságát egy magyarnak, aki hatvan éve lakott egyik szloveitszkói val ósban. Molnár László, egy párdányi cipészmester fia, aki huszonhét évvel ezelőtt Párdányban született és akit annak idején alkalmasnak taiáitak katonai szolgálatra, bevonult Pardubitzba a 8-as huszárokhoz, hol csakhamar elsajátította az államnyelvet és szorgalmával, értjlmességével és ügyességével szakaszvezetői rangot ért el. Tetszett neki a katonaélet és tovább szolgált, összesen öt évig; mielőtt véglegesen bezupált volna, illetőségi bizonyítványt kértek tőle. Molnár természetesen szülővárosához fordult és kérte az illetőségi bizonyítvány kiállítását. Kérését azzal utasították el, hogy állampolgársága, miután atyja nem ezen a területen született — egyelőre kétes — és megtagadták a kért bizonyítvány kiállítását, aminek az lelt a következménye, bogy a fiú kénytelen volt a mundérból kivetkőzni. A civileiét sehogysem ízlett Molnárnak és mindent elkövetett, hogy visszajuthasson ezredéhez. Miután mindenfelől akadályok merültek fel szándékával szemben — gondolt. nagyot és merészet — elutazott Prágába és audienciát kért Masaryk köztársasági elnöktől. Az elnök fogadta és a magyar fin közel egy órás kihallgatáson adta elő panaszát és kérte a köztársaság fejét, hogy segítse öt vágyai teljesüléséhez. Masaryk elnök, aki a kihallgatás alkalmával magyarul is beszélt Molnárral, megígérte közbenjárását és biztosította arról, hogy rövidesen visszakerül ezredéhez, ami azt jelenti, hogy állampolgd"sági ügye. is kedvező elintézést fog nyerni. Az audiencia végeztével az elnök dr. Kucsera titkár utján kétszáz korona útiköltséggel ajándékozta meg Molnárt. Esöüző halott Ki akartak ásni a vranjevói temetőből egy holttestet, mert szárazságot idézett elő Sztarihecséről jelentik: A Novibecse mellietti Vranjevó községben néhány nap óta egymást érik a, titokzatos események, amelyek annyira elharapóztak, hogy magukra vonták a görögkeleti egyházi hatóságok és a rendőrség figyelmét. A görögkeleti nagypénteken Vranjevón meghalt egy tekintélyes gazdálkodó. Az orthodox egyház szokásai szerint a halottat, mielőtt eltemetnék, beszentelés végett beviszik a templom csarnokába és csak azután megy a menet a temetőbe. A babonás néphit szerint azonban, ha a halottat nagypéntek napján, amikor Krisztus koporsóban fekszik, beviszik a templomba, akkor azon a nyáron szárazság pusztít a vidéken. Ez a babona oly erős és annyira hisznek benne az egyszerű falusi emberek, hogy mikor értesültek, hogy nagypénteken halottat akarnak bevinni a templomba. minden áron meg akarták akadályozni, hogy a holtestet a tempóimban bcszenteljék. Nagypénteken nagyszámú falusi nép gyűlt össze a görögkeleti templom előtt é§ csak nehezen sikerült az egyházi személyeknek megnyugtatni a kedélyeket. A holttestet bevitték a templomba és bűszentelték, a nép pedig aggódva várta az események fejlődését. Az utóbbi napokig egész Közép- Európában szokatlanul nagy meleg uralkodott és hetekig nem esett az eső. A bánáti nép, különösen a Vranjevókörnyékbeliek, a nagy forrós^got és szárazságot Isten büntetésének tulajdonította, amiért nagypénteken halottat vittek be a templomba. Az elégedetlenség az egész egyház ellen napról-napra erősödött és a termését féltő nép zugolódm kezdett. Az izgalmat csak fokozta az a Moszkvából jelentik: A szovjetkormány beváltotta azt á. fenyegetését, hogy a varsói politikai Merénylet következtében irgalmatlanul;fog eljárni a kommunistaellenes elemekkel szemben Alig hangzott el ez a bejelentés , huszonnégy óra leforgása alatt egész tömeg halálos Ítéletet hoztak a forradalmi törvényszékek és húsz elítélten már végre is hajtották a halálos Ítéletet. A szovjet végrehajtótanácsának hivatalos lapja, amely erről hirt ad, azzal magyarázza a törvényszékek könyörtelen fellépését, hogy meg kell nyugtatni a népet, amely a politikai merényi letek gyakorisága miatt fel van böszülve és elrettentő példával kell visszariasztani azokat az ellenforradalmárokat, akik már azt hiszik hogy eljött az idejük. A halálos Ítéleteket a hírhedt cseka utóda, a G. P. U. hajtotta végre és ez elítéltek legnagyobb része a cári uralom alatt tiszt volt, vagy Denikin és Vrangel ellenforradalmi hadseregében szolgált és részint Cyrill nagyherceg Ilivel és őt akarták cárrá kikiáltani, részint Nikolai NikoIajeVicsért lelkesedtek. A halálos ítéleteket monarchista lázadás kísérlete miatt hozták. Egyes estéiteknek az volt a bűnük hogy T moszkvai angol ügyvivő megbízásából de más államok javára is . kémkedtek. A kivégzettek között ismert nevek is vannak, igy tábornokok fiai, egy államtanácsos és egv herceg. A szovjetlapok azt írják, hogy ezek az elítéltek már régebben volhir, hogy Bácskában esett eső és a Bánátban már harminc napja nem. Vasárnap hajnalban az elkeseredett falusi nép borzalmas cselekedetre határozta el magát. A babona szerint a szárazság csak akkor szűnik meg, ha a holttestet kiássák a sírból és kútba dobják. A falusiak egy csoportja hétfőre virradó hajnalban kiment a temetőbe, hogy a halottat kiássák, de az egyik falusi ember ajánlatára próbaképen megelégedtek annyival, hogy csak a keresztet tépik ki, ami meg is történt. Az emberek a fejfát feltépték és énekelve vitték a közeli kutig és beledobták. Csodálatosképen másnap délután beborult az ég és a babonás falusiak legnagyobb örömére esni kezdett az eső. Az öröm azonban nem sokáig tartott mert az eső alig félóráig esett és csak a port verte el. Néhány nappal ezelőtt újból megmozdultak a falusiak és a sikeren felbuzdulva, titokban elhatározták, hogy a holttestet kiássák és a kútba dobják. A dologról azonban tudomást szereztek a halott hozzátartozói és jelentést tettek a rendőrségnek és segítséget kértek a babonás nép halottgyalázó cselekedete ellen. A hatóságok és az egyház minden intézkedést megtettek és rendőri segédlettel csak az utolsó pillanatban sikerült megakadályozni, hogy a halottat a sirból kivegyék. tak letartóztatásban és csak egyrészük került a varsói merénylet után fogságba. Rájuk bizonyult, hogy nyilt harcot akarnak kezdeni a szovjetliatalom ellen és az eddigi titkos aknamunkát nyílt felkelés váltotta volna fel. Kétségtelen, hogy a másfél év óta tartó nyugodtabb időszak után a G. P. U. halálos Ítéletei most sűrűbben fognak bekövetkezni. Hadiállapot a minszki kerületben Rigából jelentik: Moszkvai jelentés szerint Minszkben és a minszki kerületben kihirdették a hadiállapotot a legutóbbi merénylet miatt és a rendőri és katonai készenlétet megerősítették. A szovjetkormány elrendelte, hogy a Kozéporoszországban állomásozó csapatokat középszibériai csapatokkal váltsák fel. A Kronstadtba befutó külföldi hajók ellenőrzését megszigorították. A Minszkben elkövetett merénylet ügyében a leningradi cseka vezeti a nyomozást és Leningrad kormányzójává Messing csekavezért nevezték ki. Tovább folynak a letartóztatások Lengyelországban Varsóból jelentik: Lengyelországban az orosz követ meggyilkolása következtében tovább folyik az emigráns oroszok letartóztatása. így többek között letartóztatták Mccscrszki herceget. Nikolajcv orosz ügyvédet, Ugrumovot, a varsói orosz Vöröskereszt Egylet elnökét és másokat, Vilnában az Ui Oroszország cimü lap kiadóját és sok Az Odol a világ legkoncentráltabb szájvize, néhány csepp elég belőle. Tehát az Odol nagyon gazdaságos. Ha ezt a csodálatosan gazdaságos voltát figyelembe vesszük, belátjuk, hogy az Odol valóban a világ legolcsóbb szájvize Tömeges kivégzések Oroszországban Huszonnégy óra leforgása alatt egész tömeg halálos ítéletet hoztak a forrada’mt törvényszékek — Húsz monarchista ö szeesküvőt sná; üvegeztek — A szovjetköveí holttestét Jnnepélyes külsőségek között szállították el Varsóból — A lengyel külügyminiszter tanácskozása Brianddal Francia deraars mérsékletre inti a szó vj étkor mányt ember került börtönbe Bresztlitovszkbafi és Grodnóban is. A meggyilkolt szovjetkövet holttestét Pénteken ünnepélyes külsőségek között a követségről a pályaudvarra I szállították a hivatalos Lengyelország Impozáns részvéte mellett. A követség hivatalnokai vitték a pályaudvaron a vállukon a koporsót a kiilöuvonathoz, amelyet a szovjet lobogójával és virágokkal díszítettek. A holttestet a meggyilkolt követ legközelebbi hozzátartozói és a varsói követség magasrangú tisztviselőin kívül egy lengyel külügyminisztérium! főtisztviselő és Iongyei diszőrség kisérte el. A lengyel külügyminiszter Párisban Mint Párisból jelentik, Briand külügyminiszter, az Echo de Paris értesü lése szerint, utasította a moszkvai francia diplomáciai ügyvivőt, aki a nagykövet távolléte idején az ügyeket vezeti hogy tegyen a szovjetkormánynál lépéseket és intse mérsékletességre. A- francia diplomáciai demars Moszkvában csütörtökön megtörtént. A francia ügyvivő hangsúlyozta, bogy a szovjetkövet meggyilkolásáért semmikép sem lehet a lengyel kormányt felelőssé tenni és azt tanácsolta a .szovjetkormánynak, hogy ne emeljen túlzott kö. vetéléseket Lengyelországgal szemben. Zalestyi lengyel külügyminiszter pénteken reggel Parisba érkezett és délelőtt felkereste Briand külügyminisztert, akivel hosszabb tanácskozást folytatott a varsói merénylet következtében előállt helyzetről. A tanácskozás után Zalestyi külügyminiszter fogadta a sajtó képviselőit, akik előtt azt a meggyőződését fejezte ki, hogy a varsói merénylet nem fog diplomáciai bonyodalmakat maga után vonni, mert a lengyel kormányt semmiféle felelősség nem terheli. A tettest különben is letartóztatták és bűnéért a lengyel törvények értelmében lakolni fog. Ezzel a lengyel kormány minden töletelhet >t megtett és igy remélhető, hogy a feszültség meg fog szűnni. Nem sikerült helyreállítani a pancsevói radikális párt egységét Külön vezetőséget választott a párt két csoportja Pancsevéról jelentik: A pancsevói radikális pártszervezetben két év előtt szakadás állt be és a párt egy része dr. Hadija Gjura orvos, pancsevói képviselőt másik része pedig Suvákovics Lázár államtitkár, kovacsicai képviselőt választotta elnökéül. A radikális párt főbizottsága akkor a Pasics-frakctótioz tartozó Suvákovics szervezetét ismerte el hivatalosnak és dr. Hadija Gjura híveivel együtt kilépett a pártból és Jovanóvics Ljubálioz csatlakozott. Az uj kormány megalakulása után dr. Hadija Gjura képviselő, aki Vukicsevics miniszterelnök közvetlen környezetéhez tartozik, ismét aktivitásba lépett és Milorádovics Péró tartománygyülési képviselővel együtt széleskörű agitációt kezdett és a nép nagy tömegei csatlakoztak hozzájuk. A két csoport között békéltető tárgyalások kezdődtek, amelyek azonban eredményelemil végződtek. Ilyen előzmények után hivták öszsze a pancsevói radikális helyi tisztújító közgyűlést, melyet sikertelen békéltető tárgyalások is előztek meg. A gyűlést Suvákovics Lázár képviselő, mint a hivatalos pártszervezet elnöke hívta őszsze délelőtt kilenc órára és dr. Hadija hívei ts elhatározták, hogy a gyűlésen résztvfcsznek. Kilenc órakor Hadija és Miloradovics felvonultak a gyűlés színhelyére mintegy négyszáz főnyi táborukkal, de meglepetéssel értesültek arról, hogy Suvakovicsék fél 9-kor megtartották ‘a gyűlést, amelyen mintegy száz ember vett részt és ismét Suvakovícsot választották meg etaöknek.