Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)

1927-05-04 / 113. szám

1927. iriaius 4. BACSMEGYB! NAPLÓ 5. oldal. Föbelötte magát egy előkelő budapesti ügyvéd O.iggilkosság periratok diktálása közben Budapestről jelentik: Kedd déli tizen­két órakor a Fáik Miksa-ucca 22. számú ház első emeletén levő ügyvédi irodájá­ban föbelötte magát Halász Gyula ár. budapesti ügyvéd és azonnal meghalt. Halász dr. előkelő pozsonyinegyei föld­­birtokos családból származott és össze­köttetéseinek köszönhette előkelő klien­túráját. A háború alatt huszárfőhadnagy volt, majd négy év előtt feleségül vette Fiiró Vilmos részvénytársasági igazgató Lili nevű leányát, akivel harmonikus há­zaséletet élt. Három nap ó.a azonban furcsa változáson ment át Halász Béla; állandóan revolvert hordott magánál, a melyet gyakran elővett, annak csövét homlokához, vagy szálához irányította és azzal ijesztgette környezetét, hogy öngyilkos lesz, mert pokolian unalmasnak találja az életet. Ezeket a fenyegetéseket azonban senki sem vette komolyan. Az ügyvéd kedd délelőtt a rendes idő­ben megjelent az irodájában és perirato­kat diktált gépirónőjének, aki rémülten vette észre, hogy Halász dr. diktálás köz­ben elővette ismét revolverét és a fegy­ver csövét szájába dugta. A gépirónő ijedten felsikoltott, mire az ügyvéd tré­fásan megnyugtatta, hogy ne izgassa ma­gát, úgyis öngyilkos lesz. Ennek ellenére azonban tovább diktált, a revolvert azon­ban ezután sem tette el, hanem tréfásan azzal rémitgette gépirónöjét, hogy hol a hatáéntékát simította végig a revolver­csövével, hol a szájába tette azt. Déli tizenkét órakor az ügyvéd elvégezte a diktálást és az utolsó mondat után ha­lántékon lőtte magát. A szerencsétlen ügyvéd felesége a kor­­zón értesült férje öngyilkosságáról és eszméletlen állapotban szállították haza. Mentsenek fel vagy ítéljenek halálra A titokzatos pancsevói családi dráma a semniitőszék előtt Noviszadról jelentik: Érdekes ügyet tárgyalt kedden a noviszadi semniitőszék. Múlt év május 1-én Pancsevón Ankuszics Lázár jómódú kereskedőt és feleségét ágyukban vérbelagyva találták. A férfi testéből vér patakzott, az asszony pe­dig már halott volt, mikor reá akadtak. A lakás össze-vissza hányva, a szé­kek, az asztal felborítva, a szőnyeg és az ágy tele vérrel, az aszony holttestén valószinüleg ütésektől származó kékalá­­futásos daganatok. A holttest a hátán feküdt betakarva, jobbkeze mellett revol­ver, amelyből két golyó hiányzott. A férje sebesülése könnyebb természetű volt. A rendőri bizottság nyomban kihall­gatta Ankusics Lázárt, aki összefüggés­telenül szakadozva mondotta el, hogy este 10 órakor összeveszett a feleségé­vel és az asszony rálött, mire ő esz­méletét elvesztette és csak reggel öt óra­kor ébred fel, amikor a felesége már halott volt, A rendőri bizottság nem ta­lálta teljesen szavahihetőnek ezt az elő­adást, mert dr. Sambek orvosnak nyom­ban kételyei támadtak, hogy öngyiikos­­ság esete forogna fenn. Zsurzsul Anna tanú, aki mint szoba­­leány volt Ankuszkicséknál alkalmazva, azt vallotta, hogy hajnalban a gazdái hálószobájából kiáltásokat hallott és amikor a nagy lármára bement, a kony­ha és a hálószoba közötti ajtó nyitva j volt, a férj az ágyon sebesülten feküdt, j mellette az asszony holtan. Dr. Sambek a helyszíni szemle alkal­mával a földön véres újságpapírt talált amelyből arra következtet, hogy valaki a vérnyomokat akarta az újságpapírral eltüntetni. A pancsevói törvényszék múlt évi au­gusztus 30-ikán tárgyalta Ankuszics Lázár bűnügyét, akit erős lelki felindu­lásban elkövetett szándékos emberölés­sel vádolt az ügyészség és a törvény­szék a vádlottat hét évi börtönre ítélte. Február 3-ikán tárgyalta a noviszadi felebbviteli bíróság Aranicki-tanácsa a bűnügyet és helybenhagyta az Ítéletet. Ankuszics a táblai tanácselnöknek arra a kérdésére, hogy megnyugszik-e az Ítéletben, azt felelte — Vagy mentsenek fel, vagy Ítéljenek Beogradból jelentik: A beogradi Novoszti kedden délután megjelent száma ljubljanai jelentést közöl, a mely szerint a Rakek melletti Hunes községnél kedden reggel a jugoszláv és olasz határőrök összeütköztek. Beogradból jelentik: A beogradi első­fokú bíróság kedden tárgyalta Mihajlo­­vics Javan technikai főiskolai hallgató bűnügyét. Mihajlovics november 29-ikén a Moszkva-kávéházbau összeszurkálta Vidakovics Koszarát, Vidakovics Szlobo­­bodánnak, a Novoszti munkatársának fe­leségét. Az asszony súlyos sérüléseket szenvedett és két hónapig ágyban fek­vő beteg volt. A vádlott vallomásában előadta, hogy ö udvarolt még leánykorában a sértett­nek, aki meg is igórte, hogy hozzámegy feleségül. Ennek ellenére november hó huszonötödikén házasságot kötött Vida-Becskerekről jelentik: Becskerek mel­lett fekvő Melenee községben véres ve­rekedés folyt le Acsimovics Jován uí­­biztos és Vojnov Szjedoje pásztor kö­zött. X Vojnov pár nappal ezelőtt az ország­úton juhokat hajtott hazafelé, amikor találkozott Acsimovics utbiztossal. Acsi­movics összeszidta a pásztort, hogy rosszul hajtja a juhokat, aki indulatosan válaszolt neki. A veszekedésnek az lett a vége hogy az utbiztos megverte Voj­­novot és megfenyegette, hogy agyon­veri, ha föl meri jelenteni. A pásztor a fenyegetés ellenére bement Becskorekre Newyorkból jelentik: Hoower kereske­delmi miniszter a Missisippi árterületén tett útjáról hétfőn reggel visszaérkezett Washingtonba és kihallgatásán jelent meg Coolidge elnöknél, akinek több órán át referált az árvízkatasztrófa méretei­ről. A konferencia után a vöröskereszt egyesület Coolidge felhívására kiált­ványt tett közzé, amelyben újabb ado­mányokat kér az árvíz károsultjainak tá­mogatására. Az első gyűjtés ötmillió dollárt eredményezett, de ez kevés és uj gyűjtéssel további öt­millió dollárt akar a vöröskereszt sze­rezni. Hoower kereskedelmi miniszter új­ságírók előtt kijelentette, hogy az ára­dás négyszázötvenezer embert tett haj­léktalanná, ezzel szemben magánbecslé­sek szerint már négyszázezren felül van a haj­léktalanok száma, a halottak száma pedig háromszázötven. A Missisippi középső folyása vidékén halálra! A semniitőszék kedden elutasította a semmiségi panaszt, mert a vádlott fent idézett kijelentése nem meríti ki a sem­­miségi panasz tényálladékát. Az összeütközésnek öt halottja van. A beogradi hivatalos körökhöz semmi értesítés nem érkezett az ál­lítólagos határincidensről és isrv a Novoszti hirát fenntartással kell fo­gadni. ’ ] kovics Szlobodánnal. Amikor a kávéház- I ban megpillantotta az asszonyt, aki gu- I nyosan ráneveteít, elöntötte a harag, kirántotta a zsebkését és több sebet ej­tett az asszonyon. Vidakovics Koszara kívánta a vádlott megbüntetését, mire a bíróság ítéletho­zatalra vonult vissza és Mihajlovics Jó­vá nt kilenc hónapi börtönre és száz di­nár pénzbüntetésre Ítélte és kötelezte a harmincezer dinárt kitevő orvosi költsé­gek megtérítésére. A büntetésből öt hó­napot a vizsgálati fogsággal kitöltöttnek vettek. Az elitéit az ítélet ellen fe­­lebbczctt. hivatalos hatalommal való visszaélés és testisértés címén büntető kijelentést tett -Acsimovics ellen. Az utbiztos és a pásztor kedden ta­lálkoztak a melencei vendéglőben. Acsi­movics rátámadt Vojnovra. előrántotta revolverét és nekiszegezto a pásztor mellének. Vojnov azonban nem vesztette el lélekjelenlétét, kést rántott és Ácsi­­movicsot összeszurkálta, azután futás­nak eredt. Az utbiztos utánalött, a go­lyó azonban nem talált. A csendőrség Vojnovot őrizetbe vette, de a becskereki ügyészség szabadldbrahelyezte. A sú­lyosan sérült utbiztost beszállították a becskereki kórházba. hétfőn újra beszakadt egy gát, amelyen a beszakadás pillanatában körülbelül ezer munkás dolgozott és ezek csak nehezen menekültek meg. Többnyire a közeli há* zak és fák tetején kerestek menedéket, ahonnan csak a késő órákban szállították el őket motorcsónakokon. A Missisippi árja újból tiz nagyobb várost fenyeget elöntéssel. Jadwin vezérőrnagy, a hadsereg mér­nökkarának parancsnoka,, aki elkisérte Hoowcrt az árterületre, kijelentette, hogy New-Orleáns városát már nem fe­nyegeti veszedelem, hacsak nem történik időközben valami váratlan esemény. Az árterületről érkező riasztó hírek hatása alatt a gyapotpiacon az árak je­lentékenyen emelkednek. Hozzávetőleges becslés szerint az áriviz kövétkeztében a gyapottermő területek 13.6 százalékkal lettek kisebbek. • • Összeütközés a jugoszláv-olasz határon? Állítólag öt katona elesett Szerelmi dráma a beogradi „Moszkvádban K lene fcóirp a ítélték a merénylő diái ot Revolver és bicska Az utbiztos és pásztor párviadala Melencén és dr. Dosen Vojiszláv ügyvéd uijan Újabb tiz várost fenyeget elöntéssel a Missisippi Négyszázezer ember vá t hajléktalanná az amerikai ér területen A Radics-párt Petrovies Milivoj főispán mellett Nem csatlakozik a főispán elleni mozgalomhoz Szomborból jelentik: Az ifjú radiká­lisok Szomborban — mint ismeretes mozgalmat indították Petrovies Milivoj tartományi főispán ellen és a mozgalom­hoz tartozó csatlakozásra felszólította a többi pártokat is. A Radics-párt azon­ban mielőtt csatlakozott volna a mozga­lomhoz, elhatározta, hogy előbb meg­kérdi a vidéki szervezeteket és azok vá­laszától teszi függővé a további lé­péséket. A Radics-párt szombori szervezete ép ezért két napon keresztül gyűléseket tartott a vidéken. Úgy akupuszinai, mint a bácsmonostori gyűlésen az a vélemény alakult ki, hogy a Radics-párt ne csat­lakozzék a mozgalomhoz, mert Petra­­vies Milivoj főispánt nem terheli semmi felelősség a választási terrorért és Híz­ni lehet abban, hogy Petrovies főispán a jövőben is közmegelégedésre fog mű­ködni. A Radics-párt ezekután úgy döntött, hogy nem csatakozik a mozgalomhoz Petrovies Milivoj tényleg toronytnagas­­ságban emelkedik ki az elmúlt rezsim hivatalnokainak többsé’ge közül. Igázság­­szeretete sokszor ellenállt azoknak az áramlatoknak, amelyek erőszakkal akar­ták meghamisítani a népakaratot. Ketten Május végén jelenik meg Milkó Izidor uj kötete Milkó Izidor, a vajdasági magyar iro­dalom büszkesége, akinek a neve egye­temes magyar irodalmi vonatkozásban is maradandó értéket jelöl, nagybecsű és tartalmánál fogva különlegesen érdekes kötetet rendez sajtó alá. A könyv, amely­nek cime Kelten, párbeszédek formájá­ban szólaltatja meg a múlt és a jelen nagy egyéniségeit és lelkűk színképet művészien csiszolt dialógusok prizmáján bontja ragyogó színekre Antonius és Kleopatra, Mátyás király, XIV Lajos, Nagy Frigyes, Mária Teré­zia, József császár, Mária Antoinette, Napoleon, Rudolf trónörökös, Lionardo da Vinci, Shakespeare, Moliére, Voltaire. Beethoven, Qcothc, Heine, Musset, George Sand, Petőfi, Auatole France, Bemard Shaw, d’Annunzió, Mussolini: kell-e en­nél gazdagabb históriai és művészettör­téneti arcképcsarnok? Az irodalom, a művészet, az uralkodás és áilamkormány­­zás bősei legjellegzetesebb tulajdonsá­gaikkal domborodnak elő a könyvből, a melyben Milkó Izidor teremtő eteje klasszikus magaslatot ér el. A terjedelmes könyv e hó végem hagy­ja el a sajtót; előfizetési ára ütvén dinár, amely összeget a szerző címére (Szu­­botica, Zrinjski-trg 26) kell beküldeni. Remélhető, hogy a könyvvásárló kö­zönségnek a Ketten cimii kötet iránt megnyilvánuló érdeklődésében is impo­záns kifejezésre fog jutni az a mély tisz­telet és nagyrabecsülés, amely Milkó Izidort országszerte övezi Autókiállitás! A Fiat Torino su' oticai föképviselete 10 külön­böző 1927 típusa nyitott és csukott kocsit, a leg­kisebb 509-estöl a leg­nagyobb 519-esig állít ki. Nézze meg a kiállítást! Leszállított árak, legked­vezőbb fizetési feltételek Automobillá A Fiat-garage, Subotica k Reisler-fiirdö mellett ^ ZM

Next

/
Thumbnails
Contents