Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)

1927-05-22 / 140. szám

1927. május 22. RÁCSMEGYEI NAPLÓ 9. oldal Öröm az élet, Rádión egymaga mos! Bölcs Kató élvezi az életét] Nem kínlódik rumplival, dörzsöléssel, — Radionra bízza a mosást. Az helyette elvégzi a munkát! Egymaga, Rádión? Igen! Csakis igy mossatok: »Radiont hideg vízben felöl­­dani! Az előzőleg beáztatott szennyest az oldatba tenni, — 20 percig kifőzni, — öblögetni!« A fehérnemű tiszta, vakítóan fehér lesz! Dörzsölés és rumplizás: haszontalan munka és vesződség! Tönkre teszi úgy a fehér­neműt, mint a kezeket! Vagy tán: megszépít? Rádión oxigén által fehérít! Szavaltoltan mentes chlor és egyéb ártalmas vegy­szerektől. Kíméli a ruhát! BÖLCS KATÓ REGENY AZ ÁLMOK VÁROSA IRTA: CURT J. BRAUN Az eddig közölt folytatások rövid tartalma: Heywoldt és Bendor, az »Álmok városáé­nak alapitói Helmer feltaláló­tól alántatot kapnak a nap energiáját kihasználó gép ér­­\ tőkésítésére. Az üzlettársak, akik ellenségek, ezen a kér­désen összevesznek. A vita után Heywoldt meglátogatja szerelmesét. Bendor felesé­gét. frát. maid hazamegy. Éj­szaka meggyilkolják. Fia, Werner, aki apjával régeb­ben haragban van. kísérőiével. John Murrayval Amerikából visszaérkezett időközben Eu­rópába és értesült apja halá­láról. A gyászházban talál­kozik Renával. Bendor leá­nyával. Néhány nap múlva jra, Bendor felesége eltűnik, majd ismeretlen tettes kira­bolja a pénztárépületet. — Hm... kezdem érteni... és milyen volt annak az embernek a külseje? A soff őr csodálkozva nézett rá: — Hogy milyen volt a külseje? — No igen, hiszen látnia kellett. — Igen, igen, természetesen, ugyan­olyan volt, mint mindig... Egy ideig nagy csend volt, majd Wer­ner Heywoldt megkérdezte: —• Micsoda? Hát ismeri öt? A soffőr nevetett. — Furcsa kérdés, hát hogyne ismer­ném! Ijedten elhallgatott, mert Werner Heywoldt megragadta a vállánál fogva: — Ember, mondja meg már végre, hogy ki volt! A soffőr kiszabadította magát a kezei közül. — Azt hittem, hogy tudja. Az öreg Bendor volt! Werner Heywoldt megdöbbenve né­zett körül. Az idegen, aki a versenyautót vezette, ott állt mellette és halkan ne­vetett. Amikor észrevette Werner rá­meresztett tekintetét, kissé meghajtotta magát és megszólalt: — Megengedi... Helmer vagyok. — Heywoldt. Kezet fogtak. — Ön az a ■ feltaláló? — kérdezte Werner. A másik bólintott. Szkeptikusan néztek egymásra. — Szép kis eset, mi? Werner hirtelen gondolatokba mé­­lyedt. Majd körülnézett: — Hol van itt a legközelebbi telefon állomás? A soffőr megmutatta az utat A vá­rosban több mint kétszáz telefon-auto­mata volt elhelyezve. Néhány perccel később Heywoldt föl­hívta a rádió-toronyban levő irodát. Ott beszélt legutóbb Jaques Bendorrah A telefonná! a titkár jelentkezett. — Halló... itt Heywoldt... Ott van még Bendor ur? Werner Heywoldt pár pillanatig várt. Tisztán hallotta a titkár válaszát: -- Bendor ur itt van. — Délután óta nem távozott el az iro­dából? — Még nem ment el. Lefeküdt kissé aludni, amikor ön eltávozott és még mindig alszik. Ébresszem fel? — Nem, hagyja. Köszönöm. Werner Heywoldt értelmetlenül akasz­totta vissza a kagylót és visszatért Alt ríelmerhez, aki az autóval várt rá. El­mondta neki, hogy mit hallott. A soífőr zavartan hallgatta őket. Most már semmit sem értett az egészből. Werner Heywoldt Hclmerrel együtt visszahajtatott a város mozgalmasabb részébe. Útközben hirtelen megálltak, men va­lami világos és lobogó holmit vettek észre az országát szélén. Werner Heywoldt leszállt és felemel­te azt. Jaques Bendor kabátja és kalapja volt. V. T.tokzatos lén - a csillagászati toronyban • John Murray napról-napra dühöseb­ben járkált a házban. Zörgött az ajtó­kon és dörmögött. Mindig rosszkedvű volt. Mindenki kerülte, amennyire le­hetett. Egy diktátor hatalmával élt. Egy délután a keleti városrészről tért vissza, vállán néhány olyan vassulyzót egyensúlyozva, amelyeknek mindegyik minden közepes embert földhöz vágott volna. Ezzel a suhyal megterhelve felkapasz­kodott a lépcsőkön, megállított egy inast, akitől megtudta, hogy Werner a tető­kertben , tartózkodik. Fönn megtalálta Wernert, aki egy fekvőszékben álmodozott. Jonny oda­­lopózott és. közvetlen mellette ledobta a vassulvzokat, úgyhogy szinte megren­gett a háztető. — Így ni! — mondta élénk megelé­gedés hangján. Werner felkapta a fejét: — Mi az? John Murray lábával eltolta az asz­talt és annak helyére állt. Hatalmas fe­jének egy mozdulatával a vassulyzókra mutatott. — Ezt emeld fel egyszer! Egy, kézzel magasra! Werner Heywoldt értelmetlenül bá­mult rá. — Minek? John Murray kivette szájából kis pi­páját. Csodálkozva nézett barátjára. — Minek? — dörmögte. — Minek?... Kérdezted azelőtt valaha is, hogy mi­nek? Fákat tép él ki gyökerestől csak azért, mert örömöt ieitél benne. Ciga­rettadobozhoz hasonló lélekvesztőn gon­­doláztál át az óceánon, csak azért, mert ez örömet okozot neked. Az Eiffel-torony kiilsö vasgerendáin másztál fel, mert tet­szett ez ?. tréfa. Kérdezted valaha i>: miért? Most teljen örömed abban, hogy ezekkel a súlyzókkal tornássz. Azt hi­szem, már nem is tudnád fölemelni őket! — Lehetséges — mondotta Werner a lemenő nap sugaraiba pislogva. John Murray tátott szájjal bámult rá. Néhány érthetetlen szót dörmögött. Az­tán élénk szavakban tört ki felháboro­dása. — Te... te hagyod, hogy valaki azt mondja, iiogy mar nem tudsz ilyen sú­lyokat fölemelni? ... Werner és te még azt mondod, ln.gy chetséges? .. Ma van veled0 — Semmi, Jonny. Fáradt vagyok. John Murray értelmetlenül csóválta a fejét. Arca aggódó és szomorú volt. Félrelökte a vassulyzókat, az asztalt visszahúzta a helyére és szélesen rá­terpeszkedett. —- Werner ittál ma már whiskyt? — Nem. John Murray ismét rosszalólag csó­válta a fejét. Kis idő múlva újból meg­szólalt: —-Werner, a repülőgépmotort felsze­reltettem a csónakra ... Most mesésen szalad. Nem próbálnék ki? — Nem, Johny. — Werner, te nem vagy beteg, ezr látom. Beszélni nem akarsz... a csó­nakhoz és az autóhoz hozzá sem nyúlsz és ha az a leány idejön, akkor úgy ül­tök itt, mint a bábuk... Már whiskyt sem iszol... Általában nem vagy már az a fickó, aki voltál és én csak azt sze­retném tudni, hogy mi bajod... Werner Heywoldt lassan felült és fi­gyelmesen nézett rá. — Jonny, úgy gondolod, hogy baj van velem? — Sőt, nagy baj! És ha nem változ­tatsz hamarosan ezen az életmódon, ak­kor elutazom és a legközelebbi kikötő­ből megint elindulok cethal-vadászatra> — Jonny ... beszéltél a detektivvel? — Igen. — Tud már valamit? — Azt mondja, hogy meglepő és meg­döbbentő felfedezésre jutott. Uj nyomra bukkant, amelyet azonban még pár na­pig titokban kell tartania. Gyorsabban menne a munkája, ha a rendőrség meg­engedte volna neki, hogy betekintsen az iratokba, (Folyt, köv.) I MA KÖSZÖNŐLEVÉL Dr. í. Rahlejev urnák Eeograd, i osovsUa 43. E-.en a környéken a reuma igen elter­jedt betearég és én ok betegnek adtam meg az Ön cimét és ajá lta n az Ön gyógyszerét. Egyik m akei földműves több mint 3000 koronát adott ki gyógyszerekre és az orvosok ki elente'téi, hogy a be­te tsére ellen nincs mentség. Ennek is ajánlt; m az Öi RADIO BALSAMIKA gyógyszerét és hála Istenn k és Önnek, ez a beteg is teljesen meggyógyult. Épen úgy Havidió itteni kovács, aki már járni sem tudott, néhány nap alatt annyira meggyógyult, hogy már nagyion f zépen tud járni. Tegnap rendelt m az Ön gyógysze­réből ivan Skender és még sok más bet g rés éré. Akárki panasz od K a reuma miatt én azonnal rendelek neki az Ön gyógysze­réből. Épen ezért az itteni szegény be e­­gek nagyon hálásak nekem és áldva-áld­­ják az O.i nevét ezért a kt ünő gyógy­­szeiért. Örökké hálás hive Vel.-Gorica kodZagreba, 1924. január 24. Marija Butura A RADIO BALSAMIKA g- ógyszert ké­szíti, forgalomba hozza es utánvéttel szé - küldi Dr. 1. Rahlejev Radio Ba sarui.,a laboratórium Beo- rad, Kctcvska 43.

Next

/
Thumbnails
Contents