Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)
1927-05-18 / 136. szám
BÁCSMEGYEI NAPLÓ 7. oldal — A szlovák néppárt Masaryk ellen. Prágából jelentik: A május 27-ikére kiirt elnökválasztás esélyeiről imák a prágai lapok. Általában az a vélemény, hogy Masarykot abszolút többséggel fogják újból megválasztani, miután a polgári pártok uagyrésze őt támogatja. Az egyetlen nagyobb párt, mely Masa» ryk ellen van, a Hlinka-párt, mely bejelentette. hogy kilép a koalícióból, ha Masarykot megválasztják. A kommunisták Struc szenátort csak demonstrációként jelölik az első turnusban, aki előreláthatólag 60—65 szavazatot kap. — Beethovetrünnepély Vrbászcn. Vrbászról jelentik: A nov'ivrbászi kaszinó zeneegyesülete szombaton este nagy, számú közönség előtt nivós koncertet rendezett a Greifinsntein-szállóban. Stitzer Károly Beethoven életéről tartott érdekes eflolvasást, utána a kaszinó szalonzenekara Beethoven Caudaniét játszotta kitünően. Rick Paula Beethoven-dalt énekelt nagy sikerrel. Klein Károly és Dvorziczki Georg. Allegro VH. szonátáját adták elő, majd Bay Manci zongorajátéka következett. Szünet után Dvorziczki Georg Beethoven egyik da, rabját játszotta. Ezután Ticky M. és Dvorziczki négykezes zongorajátéka következett, majd a kaszinó zenekara Beethoven V. szimfóniáját játszatta kitűnő technikával. Gutsohn Dániel tanitó és Schuch Gyula száma után a Fidelio következett, amit a zenekar a közön, ség kívánságára megismételt. — Tűz Szentán. Szentáról jelentik: Sós István szeutai gazda házában kedden délután tűz ütött ki. amelynek sok takarmány és háziállat lett a martaléka, i A kár 20.000 dinár. Ha beteg, látogassa majd meg a »Cső, dadoktort« a Városi Moziban. — Levágta a saját fejét. Szomborból jelentik: Mayer János 38 éves sztanisicsj gazda családjával a mezőn dolgozott. Délben leültek ebédelni. Egy pokrócot terítettek és Maycr tarisznyájából kivette az ennivalót, elővette bicskáját. Kaszakővel élesre fente, majd égy hirtelen mozdulattal, anélkül, hogy bármit szólt volna, elvágta a nyakát. Az éles kés olyan mélyen átvágta a szerencsétlen ember nyakát, hogy majdnem elválasztotta a fejet a törzstől. Az öngyilkosság oka ismeretlen. I — Válság a noviszadl zenegyesület- j ben. Noviszadról jelentik: A noviszadi j zeneegyesület, mely rövid hét esztendő j alatt fejlett zenei életet teremtett Novi- j szádon, újabb válságot él át. A zene- - egyesület nagyszerű zenekara nemrégi- j ben megbántott érzékenységből kényte-1 len volt kilépni az egyesületből, mely- , nek azóta nincs is zenekara. A zene- j egyesület belső békéjét most az eddiginél is súlyosabb incidens zavarta meg, melynek messzeható következményei lesznek Noviszad zeneéleténck jövőbeli alakulatára. Dr. Mócs Sándorné, a &e- | neegyesiiletnek alelnöknöje és Fastyán Szvetolik karnagy lemondtak tisztsé- | giikről és visszavonultak az eddigi zs- ) ncegyletbeli tevékenységüktől. Dr. Mócs Sándornénak nagy szerepe volt a zene- j egyesület megalakításánál, azóta vd- j lasztmányi tag és harmadik esztendeje j alelnöke az egyesületnek. Az Indiát járt i két pilótánk: Dajdák Leonid főhadnagy és Sondermayer Tádé százados tiszte- i létére az Aero-ktub hazaérkezésük ai- ! kaiméval nagyszabású ünnepségeket j rendezett, amelynek keretében a zene- I egyesület is felszólítást kapott, hogy ve- | gyenek részt egy hangversennyel. Az : énekkar műsorába egy nyóíchangra készült orosz szerzeményt is {elvett, de j mert egyesek hiányoztak, a kompozíció ! vsak hiányosan kerülhetett volna elő- ! adásra, miért is dr. Mócsné azt kivan- ; ta, hogy ez a szerzemény maradjon el. j Bástyán Szvetolik karnagy régóta elé- j gedetien, mert meg akarttk kezét köt- j ni és hogy ezzel. befolyást gyakorolja- j nak a zeneegyesületben kifejtendő ze- 1 nci élet irányára, mert nem jó szemmel , nézték, hogy a nagyszerű muzsikus mo- j dern irányzatú zenei müveknek is he- j lyet juttat. Moviszadon nagy érdeklő- í déssel várják az incidens elhárítására J megindult mozgalom további fejlemé-j nyét és várható békés megoldását. A HALÁLOS ÖNMAMKÜR A barátom barátnője vérmérgezést kapott. Nem veszett kutya harapta meg, nem lépett rozsdás szegbe, nem nyelt gombostűt, csal; manikűrözött Mindössze manikűrözött. Beült a divatos szalonba, ahol két kisasszony áztatta puhára « köröm-bőröket, majd nekiestek görbe ollóikkal és megkezdődött a véres munka, amely tíz dinár nettóval végződik. Nem mintha a pénzt sajnálnám, « világért se, elvégre a manikűrös kisasszonynak is élni kell, de mégis könnyelműség a mai nyomasztó gazdasági viszonyok között tíz dinárt adni egy vérmérgezésért, amikor úgyszólván ingyen lehet szerezni minden jobb uccasarkon, min den jobb étteremben és minden jobb futballmeccsen, nem is szólva a szerelemről. amely szintén egy alosztálya a vérmérgezésnek. — A magam részéről elvi ellensége vagyok az ollónak — magyaráztam az illetőnek — az ember maradjon meg az ősi ssisztém mellett, vegye szépen a szájába az ujjait és rágja le a körmeit. — Pompásf —- lelkesedett az illető — erre nem is gondoltam, pedig milyen kézenfekvő! Ettől kezdve kéjjel és rendszeresen rágicsálta a körmeit. Türelmetlenül izgatottan, alig várta, hogy felcseperedjenek és nyomban rájuk vetette magút, Két hét múlva súlyos vérmérgezéssel szállították be a közkórházba Csak a temetése napján derült ki, hogy rézből volt az aranyfoga, amely megfertőzte a vérét. Ha éleiben marad: sohasem derül ki a fogorvos turpissága. Lepedat i Jovanovics főelárusitóknál vásárolt sorsjegyek közül a május 16-iki húzáson a következő sorsjegyek nyertek: 20.000 dinárt nyert; 17912. 10.000 dinárt nyert: 35199 4000 dinárt nyert: 69448. 2000 dinárt nyert: 25957 48064 60027 64764 74948 98767 109855 111050 118660 121737. 300 dinárt nyert: 4626 41 6828 29 59 63 7865 13017 87 15563 73 17987 20395 24444 25964 86 28361 64 74 31033 95 32572 580 87 33744 60 62 34405 27 38 76 35111 36608 44 99 700 37314 33 60 95 38582 40409 16 45439 41 47 55 62 67 45740 46907 10 30 95 47759 84 48017 47 59 69 49218 87 51423 54963 56531 62 58555 78 59816 60001 64723 34 68198 71234 59 76 93 97 72138 85 73328 30 74961 71 75840 80724 81053 69 83 82303 20 42 83 83149 81 90 84857 70 95 85022 36 85222 86133 59 86812 26 46 65 94 87222 51 88901 32 64 91819 37 93917 32 956J6 25 96306 40 86 97454 98116 83 98711 15 45 99106 99718 43 83 100638 61 105362 108616 24 98 109832 69 110328 48 55 94 111044 63 111450 64 75 112313 31 91 113181 116283 117116 17 37 118635 39 45 118709 59 72 98 120835 73 84 121708 29 48 73 90 122048 55 93 122942 123229 33 36 40 — A verekedés mindkét szereplőjét elítélték. Noviszadról jelentik: Terzics Afílán sztarapalánkaj földmivest a noviszadi törvényszék kedden tianapi fogházra és száz dinár pénzbüntetésre Ítélte könnyű testi sértésért, mert Terzícs bottal összeverte Plavsics Jovánt. Minthogy a sérült behatolt Terzics lakásába és ott rátámadt, a törvényszék Plavsicsot magánlaksértésért tizenötnapi fogházra Ítélte feines megsárplt fog Sárga vagy fekete fogak nagyon csúnyák. Az a fogpaszta, amelynek nemcsak jó ize van, hanem elsősorban kitűnő hatású is, a PEBECO- íogpaszta. Különösen dohányosoknak ajánlható. PEBECO -fogpaszta 4%4\3 —- Iskolalátogatás Szomborban. Somborból jelentik, Petrovics petár kereskedelmi miniszteri inspektor néhány napig Szomborban tartózkodott és a kereskedelmi iskolában ellenőrizte a tanulók előmenetelét, Az inspektor meg volt elégedve az ifjúság tanulmányi haladásával. — Kisérettségi lesz a polgáriban. Szomborból jelentik: A bácskai tankerületi inspektorátushoz a közoktatási minisztériumtól rendelet érkezett, amely szerint a folyó évtől kezdve a polgári iskola negyedik osztályában nem lesznek osztályvizsgák, hanem a tanulóknak a négy évi tananyagból összefoglaló vizsgát, úgynevezett kisérettségit kell tenniök-- »Tatárjárás« — negyedszer és ötödször. Május 22. és 24-ikén közkívánattá megismétli a Népkör műkedvelőgárdája Bakonyi—Kálmán nagy sikert aratott operettjét: a »Tatárjárás«t. Jegyek elővételben a Malagurszki-féie tőzsdében kapható. (Steiner cukrászda mellett.) — Noviszadi kerékpáros európai túrája. Noviszadról jelentik: Malek Ottó — Vesztegetésért elitéit rendőr. Belacrkváról Mentik: A belacrkvaí törvényszék Urban József karlováci községi közirendőr lelett Ítélkezett, aki egy részeg embert letartóztatott és bekísérte a fogdába, ott azonban azt az ajánlatot tette neki, hogy ötven dinárért szabadon engedi. Hosszas vita után harminc dinárban megegyeztek, a letartóztatott parasztgazda fizetett és a rendőr szabadiábraheiyqzte. A törvényszék vesztegetés miatt hét napi elzárásra és három évi hivatalvesztésre itó'te Urbán Józsefet. — A Mariaschnee-i Maria-kép. Novjsaadról jelentik: A Mariaschnee-i fogadalmi kápolna tatarozási munkálatai befejeződtek és az újonnan restaurált templomban az első ünnepk szentmise áldozócsütörtökön lesz. Ez alkalommal a petrovaradini vártemplomban ideiglenesen elhelyezett hires Máriakép, amely Savoyai Jenő herceg táborából került a Máriaschnee-i kápolnába, ismét visszakerül régi helyére Kedélybetegeket legjobban kezeli a »Csodadoktor«. — Súlyos vasúti szerencsétlenség Amerikában. Londonból jelentik: William közelében Ontario államban hétfőn kisiklott a Pacific-expressz Az első táviratok szerint három vonatkísérő meghalt, négy vasutas és tizenhét utas pedig többé-kevésbbé súlyosan mégse- j besült. — Elítélték Jevgyevjes Dobroszláv rágalmazóját. Noviszaclról jelenük: A Narml inultévi október 30-iki ’számában Persies Ivó zemimi droguista »Az Orjuna széthullása előtt« címmel cikket irt. amelyben súlyos támadást intézett Jevgypvics Dobroszláv, az Orjuna vezetője ellen. Jevgypvics rágalmazása pert indított és a noviszadi törvényszék kétezer dinár fő- és ezer dinár mellékbüntetésre ítélte Persicsct. Az ítéletet előbb a felebbviteli bíróság, kedden pedig a semmitőszék is jóváhagyta az ítéletet. — Borzalmas családi dráma Ferrarában. Rómából jelentik: Borzalmas családi dráma történt Ferrarában. A rendőrfőnök negyven ké'sszurással megölte viruló szépségű tizenhétéves leányát, mert kiderült, hogy az sógorával szerelmi viszonyt folytat. A gyilkosság után a rendőrfőnök maga hivott rendőröket. hogy tartóztassák le. — Pótvásár Kulán. Kuláról jelentik: Á belügyminiszter megengedte, hogy Kulán május 22-ikén pótvásárt tartsanak, mert az április 24-iki országos vásár a szierb husvét miatt gyengén sikerült A pótvásárra vészmentes helyről minden állat felhajtható.-- Szuboticai cserkészek táborozása. A szuboticai cserkészek vasárnap táborozást rendezitek Palieson az erdőben. A tábprozáson a tagok nagyszámban vettek részt. A cserkészegyesület elhatározta, hogy a jövőben sűrűbben fog hasonló kirándulásokat rendezni, aminek kizárólag az ifjúság testnevelése a célja Rövidesen megérkezik a »Csodadoktor«-- Leégett egy nagy német repülőcsarnok, Schönhausenbpl jelentik: Nagy tűz elpusztította a schönliauseni repülőcsarnokot és percek alatt csak az alapfalak maradtak meg a hatalmas épületből. Négy repülőgép, egy autó és rengeteg repülőgép anyag égett el. A tűz úgy keletkezett, hogy két rnontőr este lámpával ment be a repülőcsarnokba, hogy az egyik repülőgép tartályából benzint szivattyúzzon át egy autóba. A nyitott lámpák lángjától a benzin felrobbant és a két tnontör is súlyos égési sebeket szenvedett — Zászlószentelés a pyncsévói gimnáziumban. Pancsevórel jelentik: ffadzsf-Pavlovics Gyóka volt főispán neje a pancsevói állami gimnáziumnak értékes zászlót ajándékozott, amelynek felszentelése május 22-ikén. vasárnap délelőtt tiz órakor lesz. A zászlószentelést Farion metropalita fogja végezni fényes segédlettel. Az ünnepélyre meghívták a kormányt és a képviselőhöz elnökségét is. Délben bankett lesz, délután a tanulóifjúság sportversenyt, este pedig hangversenyt rendez. A zászlóanyai tisztséget az ajándékozó Hadzsi-Popovics Ljubica tölti be. Székrekedésnél, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, vértódulásnál, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános roszszullétnél igyunk reggel éhgyomorra 1 pohár természetes »Ferenc József« keserüvizet. A belorvosi klinikákon szerzett tapasztalatok szerint x Ferenc József viz az ideális hashajtó minden jeiiemző tulajdonságait egyesíti magában. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszeriizletekben. ‘ noviszadi kerékpáros néhány nappal ezelőtt európai turautra indult, hogy az európai kerékpársport viszonyokat tanulmányozza. Malek Ottó szombaton Grácba érkezett. — Ismét földrengés volt Párisban. Beogradból jelentik: A beogradi szeizmográfjai intézet kedden délután hat óra 39 perckor újabb földlökést észlelt, amely a hármas erősségen volt. Ez a rengés a negyvenhatodik, amit vasárnap hajnal óta észleltek. A földrengés központját még nem állapították meg. A főváros közönsége körében az újaim földrengés hire nagy rémületet keltett. A régi pénzügyminisztérium épülete, amely az első földrengés alkalmával i megrepedt, újból megsérült. Gyetvai Lajos bácstopolai sorsjegyárusitónál vásárolt sorsjegyek közül a május lb-iki húzáson a következő számok nyertek: 4000 dinárt nyert: 8547. 2000 dinárt nyert: 12436 23333 59655 108948. 500 dinárt nyert: 8521 23 38 42 12411 83 17047 19506 14 15 64 68 70 78 23347 97 29212 26 98 33473 87 88 37013 23 S4 90 41434 47651 49418 35 59677 62219 65315 31 49 72481 98 74303 66 68 76 75387 79017 78 82 93 95 83149 81 90 85240 99011 21 51 62 76 98 100243 103210 63 104909 88 106606 51 72 85 108952 75 99 11070) 4 29 68 95 119459 76 102508 63 73 76 81 98 121516 52 89 90 97 124626 56 52 57. 1— Jóváhagyták a szuboticai niunkásbiztositópénztári igazgatói választást. Néhány héttel ezelőtt a szuboticai kerületi immkásbiztositó pénztár igazgatósága a hosszú idő óta betöltetlen igazgatói állásra egyhangúlag Brkics Györgyöt választotta meg, A választásra vonatkozó határozat jóváhagyás végett a zagrebi Országos Pénztár éjé kerüli, melynek igazgatósága legutóbb tartott iilésén foglalkozott az üggyel és a szuboticai pénztár határozatát azzal az indokolással hagyta jóvá, hogy a választás egy minden tekintetben szakképzett és reátermett tisztviselőre esett. Brkics György igazgatóvá történt megválasztása ezzel az aktussal jogerőssé vált és most majd megindulhat az a szociális munka, melyet az intézmény körébe v ont érdekeltek tőle, mint a szociális biztosítás egyik leghivatottabb reprezentánsától joggal elvárnak.