Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)
1927-05-01 / 110. szám
£81 98^ napon csontkeményre fagyott s hiába próbált léket ütni rajta a sima jég sehol sem engedett.... Hát bizony innét tovább kellett vándorolnia, ha éhenpusztulni nem akart. S ment-mendegélt szegény Matyi, — a nagy fáradtságtól már szinte a nyelve is lógott. — amikor megtorpant hirtelen egy hatalmas sziklánál... Amint jobban körülnéz, hát látja, hogy a sziklából jókora barlang nyílása sötétlik feléje. — No, legalább megvan a téli szállásom — gondolta örömmel. — Ennivalót meg majd csak találok a környéken. S mindjárt be is telepedett a barlangba, hogy legelőször is a nagy fáradtságára aludhasson egyet. Mikor fölébredt üdítő álmából, körültapogatta újból a falakat s azt tapasztalta, hogy a barlang annyira alacsony, hogy éppen csak ülni, ha lehet benne, fölállani azonban semmikép. Hát biz ez elkedvetlenítette, mert a barlang kitágítása munkát kívánt, Matyiről pedig tudjuk valamennyien, hogy a dologért nem túlságosan lelkesedett... Mindegy no... amit muszáj, azt muszáj! S Matyi is nekifanyalodott nagy busán a fárasztó munkának... Alig sújtott egyet-kettőt a sziklára, a szájába csapódó apró szilánkocskák édes szét mállása mindjárt a csokoládé izére emlékeztette ... Fölemelt egy nagyobb törmeléket és beleharapott. Hát csakugyan csokoládé volt! — No, legalább ennivaló után đe kell néznem, itt van a helyemben! — ujjongott Matyi. — S berendezkedett a barlangban olyan kényelmesen, mint ha többé kimozdulni sem akart volna belőle. Azonban Matyi megfeledkezett valamiről. A zord tél után illatos tavasz, majd forró nyár következett s a hatlmas csokoládé-hegy úgy elolvadt a nap izzó sugaraitól, hogy hírmondó sem maradt belőle. Csak egy nagy barnásszinü mocsár emlékeztetett a hajdani helyére. S Matyi., lekonyult fővel, útnak készitgette a lábait Ment-mendegélt, — a szemei szinte szikrákat hánytak az éhségtől, — amikor egy sürü cserjés bukkant föl a közvetlen közelében. Az eddigi tapasztalatok élelmessé tették már s most is mielőtt letelepedett volna, alaposabban szemügyre vette a cserjés fiatal hajtásait. Hát uramfia! — akkor látja, hogy ezek nem is facsemeték, hanem egytől-egyig mézédes »nyalóka« valamennyi. Morgó Mackó esetei !rta: Kubái Entire Harmincadik fejezet, melyben megtudjuk, hogyan járta meg a nemzetes ur a gőzfürdőben, a manikűrnél és a pedikűrnél, végül pedig kihúzzák egy egészséges fogát. A nemzetes ur elhatározta, hogy mielőtt végleg búcsút mond a városnak, elmegy a gőzfürdőbe. — Mordizomadta, — mondotta, — kell, hogy még egyszer alaposan megfürödjünk, mert odakint az erdőben legfeljebb a záporeső fürdeti meg az embert, akarom mondani a medvét. Elmentek hát a gőzfürdőbe és miután megváltották a két jegyet, kaptak egy kabint, hogy ott levetkőzzenek. Letették a ruhájukat és felvettek egy-egy rövid fürdőnadrágot, aztán bementek a fürdőhelyiségbe. Mindenki csodálkozva nézett rájuk — Nini, ■— mondották, — olyan szőrösek, akár a medvék. A nemzetes ur először fel akart fortyanni ezen, de aztán úgy gondolta, hogy hiszen ők tényleg medvék és igy a megjegyzés nem is hazugság. Ezért aztán úgy tett, mintha a szót nem is hallotta volna. Beléptek először a hidegvízű bazinba. Nagyszerűen érezték magukat. Mintha a friss erdei patakban lettek volna, ügy lubickoltak, hogy mindenkit kikergettek a bazinból. Aztán a meleg vízbe mentek, ami még jobban esett. A nemzetes ur látta, hogy sokan bemennek egy fülkébe. Hát ő is benyitott oda. Azonban alig hogy bent volt, kiszaladt onnan és rémülten kiáltotta: — Tűz van! Tűz van! Nagy riadalom támadt a gőzfürdőben. Odaszaladt a fürdőmester is és kérdezte, hogy hol a tűz? — Odabent, — szólt a nemzetes ur. — Nyisson csak be, a kamra tele van füsttel! » A fürdőmester benyitott és a következő pillanatban nevetve jött ki. — Ohó, —úszóit, — nem füst az kérem, hanem gőz. Mindenki kacagott. A nemzetes ur dühös lett és ezért ott akarta hagyni a fürdőhelyiséget. Mese a rettenetes kisértetről Hol volt, hol nem volt, volt egyszer két kis vásott cicafiú, azoknak meg két kis szelíd hugocskája. A fiukat úgy hívták, hogy Tindur és Pindur, a leányokat Ticu és Picu. Hát egy szép vasárnapi napon Cicamama elment hazulról. — Jók legyetek gyerekek, vigyázzatok a házra, ne veszekedjetek, ne civakodjatok. No, csendben-rendben is voltak egy darabig. Egyszerre Tindur urfinak valami az eszébe jutott és intett Pindurnak. — Gyere ki pajtás a másik szobába, mert van egy pompás ötletem, tudom te is fogsz neki örülni. Ki is osont hamarosan és szegény Ticu ott kuksolhatott a dívány alatt. Picu meg a függöny mögött, nem kereste őket senki, mert a két fiú ezalatt azon fáradozott, hogy véghezvigyék a Tindur ötletét. Nem is kellett hozzá nagy előkészület, csak a nagy léggömböt rejtették el a kis Ticu takarója alatt, meg egy kicsit össze sugtak-bugtak, aztán siettek vissza a lányokhoz. — Elég a bujócskából, hugocskáim, — mondta gyengéden Tindur. — Ideje, hogy most már mással mulassunk egy kicsit. Nem volna kedvetek mesét hallgatni1? Persze, hogy volt kedvük, persze, hogy mindjárt a nyakába is ugrottak Tindurnak. — Mesélj, mesélj, drága Tindurkám, — könyörögtek. No. a Tindurnak re kellett több! Még egy kicsit kérette is magát, de az'án ráállo t. Csak azt kötötte ki, hogy bemenjenek a hálószobába s azonnal hozzáfogott a meséhez. Előre ki kell jelentenem, — mondta — hogy ez a mese való igazság és figyelmeztetlek, hegy meg ne ijedjetek, bármit fogtok is látni. —- Hát hol volt, hol nem volt, ?— folytatta Tindur — volt egyszer egy kisértet. Aki jó, annak azt is elárulom, hogy hol. No mit gondoltok? Hát nem is másutt, mint. itt az" ágyban. De csak akkor bujt elő. ha olyasvalaki volt a szobában, aki nem hitte el. hogy az én saját kisértetem itt va«. Mi tagadás benne, hitték is, nem is! De az biztos, hogy egy kicsit megszeppentek. Annyira, hogy észre sem vették, hogy Pindur közben elbújt az ágy mögé és onnan leste a mese végét. A vándor (rémülten): Jaj, csak azt ne! Inkább őszintén bevallom, hogy a váfosban loptam. A jószivü fiú: Rögtön sejtettem. A bíró: Törvényszolga, akkor vidd őt a tömlöcbe — és te ifjú barátom, szabad vagy! (Kivesz zsebéből három aranyat) ezt utravalóul adom neked, mert segítettél kézrekeriteni a tolvajt. Szerencsés utat! (Ezalatt a törvényszolga megkötözi a vándort.) (Függöny.) Legutóbbi rejtvényünk helyes megfejtése: Beniczkiné, Erzsébet, Szerpentin. — A megfejtési jutalmat Kovács Ibolya Majdány) kapta. Jól fejtették meg: Nagy Béla, Bakos Margit, Singer Elza és Gergely Ka‘ó. Szalai Juliska, Katits Annuska, Robitsek Ibi, Drágán János, Tiegermannn Pubi, Glied Böske, Kovács Ibolya N. Gizella, Horváth Erzsébet, König Irén, Trenka Antal, Wolf Mariska, Robitsek Ibi, Buligovié Janika és Bözsike, Lévay Juliska, Szekér Imre, Róth Manci, Hirtli Vera, Venczel Villy, Kaufmann testvérek, Brenner Olga, Czobor Erzsi és Eszti, Jakabfalvy Gizella, Csányi Feri és Katica, Mezei Miklós, Horváth Piros, Kalcsán Manci, Schossberger Tibor, Ney Mancika, Steiner György, Thiering József, Ószláv Jolánka, Rácz Szabó Teréz, Komlós Csöppi. Ripp Po‘yi, Berki Hyke. ÜZENETEK: Ney Mancika. Bevált. Máskor is küldj ilyen jót. — Csányi Feri és Katica. Ezt már előbb is megtehettetek volna. Se baj, most is nagyon örülünk az uj ismeretségnek. — Buligovits Janika és Bözsi. Valahányszor megfelelő eredményt küldtök, mindannyiszor bent van a nevetek. Mindig ideiéiben adjátok fel a leveleitekét. — Zinger Klári. Az egyik jó. — Esztergomy Panni. Nehezebbeket csinálj. — Robitsek Ibi. Milyen kis érzé-178 101
