Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)
1927-05-15 / 123. szám
1927. május 15. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 19. oldal. Párizsi koldusok tankönyve Páris, május. Égy délelőtt történt a párisi rendőr bíróságon. Unalmas, szürke kihágási ügyeket tárgyaltak, gyorsan, sietve; unatkoztak az ötpercenként változó bü* nősök és unatkozott a rendőrbiró is. Az* után egy professzionista csavargóra került a sor. Kolduláson csípték, isten tudja hányadszor már. A szokásos kérdések elhangzása után felszólította a biró, hogy mondja el, milyen módon gyakorolja a koldulás mesterségét. A bizonytalan korú csavargó megigazította cafatokban lógó ruháját, volt egy gesztusa, amely elárulta, hogy valamikor gallért és nyakkendőt is szokott hordani, aztán két piszkos kezével rátámaszkodott az emelvény karfájára, fejét hátraszegte, derekát kiegyenesítette és elkezdte: — Monsienr le Präsident... Hangja emelkedett, ünnepélyes volt. És amit mondott, az több volt, mint egyszerű magyarázat, felvilágosítás. Ez a rongyos, piszkos csavargó valóságos konferenciát, előadást tartott a koldus mesterségéről és meggyőző szavakkal kimutatta, hogy milyen nehéz boldogulni érvényesülni ezen a pályán. Amikor befejezte félórás előadását, a rendőrbiró a csodálkozás és az elismerés hangján kiáltott fel: —• Mais o’est tout un art! (Hiszen ez egy. igazi művészet!) A biró szavaira a hallgatóság padsoraiból egy »kolduskolléga« visszafelelt: — Ezt tanulni kell, elnök ur! — mondotta. A következő pillanatban pedig kabátja zsebéből előhúzott egy könyvet. Rongyos, tépett, mocskos könyv volt, a fedőlapján tenyérnagyságu borpecsét vöröslött. A koldus odavitte a könyvet az elnöki emelvényhez és átadta a bírónak. A biró átlapozta, néhány oldalt el is olvasott, mosolygott, aztán a könyvet továbbadta. A könyv kézről-kézre járt a tisztviselők, majd a hallgatóság között. így jutott el hozzám is. A cime: Manuel et annualre d Vusage des mendiants. Kézikönyv és naptár kol dusok számára. A meglehetősen terjedelmes kötet legnagyobb része az úgynevezett technikái útbaigazításokat öleli fel. A koldulás mesterségéhez szükséges trükkök, ötletek, bevált kísérletek sorozatával ta lálkozik itt az olvasó. Valamennyit lehetetlen felsorolni. A könyv melegen ajánlja a Monsieur le mendiant-oknak és a Madame la mendiantc-oknak a »házasságot« és a »keresztelőt«. Ez pedig abból áll, hogy fölkeresi az ember a katholikus és a protsetáns wallásu jószivü urakat és hölgyeket és némi segítséget kér bizonyos rendezetlen frigyek rendezésére vagy anyagi támogatást az ártatlan csecsemő megkeresztelésére. Ez, kézikönyv szerint, az egyik legjövedelmezőbb és legbiztosabb trükk. Ennek igazolására példát is citál és fölemlíti, hogy egy párisi rongyszedő aszony ilyen módon már huszonötször keresztelt meg egy, erre az alkalmakra kölcsönkért gyermeket. Tizenháromszor a katholikus templomokban, tizenkétszer pedig a protestáns templomokban. Hogyan lehet vakkoldusoknak lenni vakság nélkül? Erre is kioktat e kézikönyv. Tíz-tizenkét napi türelmesen végzett gyakorlatok után tökéletesen utánozhatja mindenki a tragikus Oedipus «királyt. Rokkantnak, nyomoréknak lenni már modern módszereket ajánl a kézikönyv. Mindig bevált ék mindig jövedelmező ez a trükk is: — Ön monsieur vagy madame — monda a koldušok kézikönyve —, abban az időben sétál a Szajna partján, amikor nagyon .sokan szoktak ott tartózkodni. Egyszerre ön egy kétségbeesett reménytelen kiáltást enged ki a torkán és ha tud úszni, akkor beleveti magát a Szajnába, ha nem tud úszni, akkor csak olyan mozdulatot tesz, mintha bele akarna' ugrani. Egy kolduskollégája (az 6 számára előírásos öltözés: munkásjuha) az utolsó pillanatban elkapja önt. Akkor öh még kétségbeesetten, még reménytelenebb hangon elkiáltja: »Mit akarsz velem? Miért nem engedsz meghalni? Munkám nincs, három napja nem ettem már!« Az ön kollégája akkor zsebébe nyúl és átad önnek ötven centimeot a következő szavak kíséretében: .Fogadd el ezt, szerencsétlen barátom. Nekem s csak egy frankom van, de a felét inre megosztom veled,« Önök körül akkor már egész tömeg van. A lejátszott jeleueten mindenki megindul és... És ami ezután következik, azt már mindenki tudja. Az oktatás és technikai útbaigazítások után a Párisban élő jószivü urak és hölgyek nevei és pontos címei következnek. Minden név mellett megjegyzések, útbaigazítások. Hogy az illetőt a napnak melyik szakában kell fölkeresni, mikor jókedvű, mikor rosszkedvű, milyen 1 trükkel kell hozzáfordulni. A nevek mellett két szám is-van. így: 50—200. Ez nem az illető telefonszámát jelenti, I hanem a pénzösszeget, amelyet egy-egy \ látogatás jövedelmez a koldusnak. A {minimumot és a maximumot. Erről a könyvről igazán el lehet mondani, hogy nélküözhetttlen minden kolduscsaládban. Egyébként megjelenik minden esztendőben átdolgozott, bővített kiadásokban, a modern élet követelményeinek megfelelően. Állítólag luxus- I kiadások is készülnek belőle. Számozott [amatőr példányok a szerző sajátkezű j aláírásaival. Ezek azonban már csak najgyon gazdag koldusok könyvtárában ! találhatók meg. I (—) Péter ke gatyát kap Irta: Houoszel Rnőor No nem kell megijedni! Tisztességes, jóravaló szó ez, ha mindjárt nem is nagyon úri. De hiszen nem is ur viseli. Akárhogy csűrjük és csavarjuk is, a gatya — az gatya. Mert a paraszti ember Szerint a [ábravaló vagy kapca, vagy strimfli, de holtbizonyosan cipó, csizma, vagy papucs, — de semmi esetre sem gatya. Alsónadrág? Ugyan kérem, hogy lehet a felül gombos, alul a lábszárban Gertiivel összekötött micsodát még csak egy. napon is említeni a gatyával. A gatya az nem fehérnemű, a gatya az ruha. Mert lám a libravalót és alsónadrágot csak alul viselik, akár nyár van, akár tél van, — a gatya pedig nyáron felül viselődik, máskülönben minek rojtoznák ki a szárát olyan cifrán. No de nem erről akarok én beszélni. Ahogy hazahajtja estefelé a nagyárokból Kócsai Péterke a libákat, aszongya az édes anyjának: édesszülém a Halmai Jóskának gatyája van. Péterke, aki úgy 5 évs lehet, szőke buksi fjü kisgyerek, kinek az evésen kívül más foglalkozása nincs, mint a libák őrzése, mondom újságolja az anyjának, hogy a Halmai Jóskának gatyája van., Az anyja azonban nagyon el van foglalva a konyhában, — épen a vacsorát késziti, — nem igen ér rá a Jóska meggatyásodásán csodálkozni. A gyereket nagyon bántja, hogy ezt az óriási eseményt az anyja ilyen hidegen — szótlanul hagyja, újra elmondja, de némileg kibővítve: hájjá kend édes szülém! a Halmai Jóskának gatyája van, nem pedig ilyen hosszú inge, mint nekem. Itt egy kissé meglibbenti az ingét, mely meglehetősen magán viseli annak a tarka bélyegét, hogy a gazdája a fűben szokott heverészni. Erre már figyelmes lett az anyja. — Már hogy lenne, hisz délben is ingben ment a boltba. — De gatyája van' mondom, láttam. Aszonta, hogy eztán mindig gatyába jár, az ingét majd a Sándorkájuk viseli. Meg aszonta, hogy azon kivül ami rajta van, varr még neki az anyja egy ünneplő gatyát is, rojtosat. Hogy a gyerek gondolatát másfelé terelje, az udvarba küldte: eriggy kicsim hozz egy nyaláb csutkát! Egy szempillantás alatt már bent is volt a csutka, pedig máskor nem győzte kiabálni utána az anyja: hozzad már, hozzad már, mind kialszik a tüzem. Míg a szülém megrakta a tüzet, egy kis szünet állt be, majd Péterke újra fölvette a témát: meg aszonta a Jóska hogy ö nagyobb énnálam. '— Ugye szülém, én vagyok a nagyobb? — .Te fiam, te, nyugtatja meg az anyja és egy köcsöggel indul ki a kútra. A gyerek utána cselleg hallgatva, bár a homlokán meglátszik, hogy szörnyű nehéz dolgokon gondolkodik. Amikor anyja után visszasöntörködik a konyhába, megszólal újra: édes szülém aszonta a Jóska, hogy szégyeljem magam, merthogy én nem gyerek vagyok, hanem lány. Ugye szülém én gyerek vagyok? — Az vagy fiam az, — mondja az anyja. A legénykén meglátszott, hogy még mindig volna mondanivalója. ■ Pillanatnyi gondolkodás után el is mondta egy lélegzettel: oszt aszonta én azért nem vagyok gyerek, mert nekem nincs gatyám, mer ha gyerek vónék, akkor gatyám is vóna, de nekem nincs gatyám csak hosszú ingem, mint az ő Ilonjuknak. Hanem úgy látszik megunt* már a dolgot az anyja, hogy lerázza a nyakáról, egy marék meggyet ad a kezébe és azt mondja neki, üljön ki a küszöbre és nézze jüti-e már az apja. Máskor kapva-kapott az olyan parancs-ajánlaton, amely meggyel volt egybekapcsolva, hanem most azt mondja, nem vagyok ehetném — és a megygyet az asztalra teszi, tovább is ott léb-lábolva az anyit szoknyája körül. Látszik a gyerken, hogy volna még neki egy igen-igen fontos mondanivalója, de sehogyse akaródzik neki belekezdeni. A vacsora szagára besomfordált a Paklincs kutya is a konyhába. Hogy bátorságáért némi elnézésben legyen része, hízelegve végignyalta Péterke meztelen labaszárát. Máskor szinte tetszett neki, hogy a kutya igy megbizsergetl de most nagy mérgesen rászólt: csiba Paklincs, mert földhöz csaplak! Azonban úgy látszik, Paklincs nem igen respektálja kis gazdája haragját 6* topább is hízelegve dörgölődzik hozzá Kis szive nicglágyu! erre, levesz az aszóról egy szem meggyet s odadobja a kutyának: ne te szegény Paklincs, neked sincs gatyád. A gatya szónál egy nehéz sóhaj tör ki a kis emberkéből. A Paklincs úgy látszik nem volt elragadtatva a meggytől, mert feléje se szagolt. Péterke nagy gondjában felvette a földről a meggyet és megette. Majd amikor az anyja elfordult az asztaltól, onnan Is evegetett. Mind magostól ette. Míg evett hallgatott, csak néha-néha simított egyet-egyet a Paklincs kutya hátán. Semmi sem tart örökké, a megy is leevődött az asztalról. Úgy látszik a meggyben bátorító erő lakozik, mert Péterke megszólal: édes szülém varrjon kend nekem is egy gatyát! Az. anyja azonban úgy tesz, mintha nem is hallaná. A legénykét ez szörnyen bántja, mert már nem tudja biztosan, hogy elég hangosan volt-e elmondva a kérdés. Megismétli. — Édes szülein varrjon kend nekem is egy gatyát! Nem muszáj újat varrni, varrjon kend egy régit, az nem kóstál annyiba. De már ezt nem lehet hallatlaná tenni. Látszik, hogy az anyja ismeri az ő nyakas magyárkiját, mert egészen más választ adott, mint amit Péterke várt. Erigy, becsapott téged az, a Jóska, nincs őneki gatyája, az apjáét vette föl. Azám, csakhogy Péterke nem az az ember, aki nem szokott minden kínálkozó alkalmat megragadni, hát hirtelen bele is ugrik az u) fordulatba: hát adjon kend egyet édes apám gatyájából, jó lesz az is. No most meg a szülém lett beszorítva a zsák utcába. Nem is tud mást válaszolni, csak azt mondja: apádtól kérjed, ne éntőlem. Ez épen elég ok arra, hogy kénen egy kis meggyet és kiüljön a küszöbre várni az apját Jött is nemsokára, alighogy a meggy elfogyott az ingből. Úgy szaladt eléje mint a nyúl, és már meszsziről kiabálta: édes apám varr anyám gatyát, olyat, mint amilyen a Jóskáé. Ugy-e nem haragszik kend? Az apa nem ért a dologból semmit, pedig a gyerek majd a lelkét magyarázza ki. Hanem annyit mégértett, hogy Péterke nagyon, de nagyon boldogtalan lenne, ha a gatyát megtagadnák tőle. Ugyan előbb próbálgatta egy uj becskor árán a gatyáról lebeszélni, de talán még egy sarkantyúi csizma kedvéért sem mondana le róla. — Hát oszt^ milyen színű gatya kellene te kis béka, fehér-e vagy kék? Péterke erősen meggondolkodik a nehéz kérdésen és nagy nyelések után igy felel: egy fehér meg — meg leginkább . egy kék is. Ezt a forró kívánságát teljesítették, kapott egy fehéret ünneplőset és egy hétköznapi kéket. Azám, csakhogy a gatya nem ing, amit az ember föívesz, begombol, oszt kész. Nem bizony, a gatyát kötni kell, aminek fortélya van. Mert a gatya madzagjának nincs vége, mivel össze van kötve, nehogy beszaladjon a korcába. Mutatja is az apja Péterkének, hogyan kell megkötni meg kioldani. Hej nehéz, nagyon nehéz mesterség ez — nem megy sehogy. Meg is unja hamarosan az apja a tanítást és azt mondja: akinek gatyája van, az tanulja megkötni. A gyerek nagy .szomorúan kibandukd a szobából, de röstelli tartani a gatyát, hát a madzagját a nyakába aksztotta. Csak két rét hajolva tud lépegetni, mert arra biz nagyon rövid a madzag, hogy egyenesen járhasson. Lassan kibaktat az udvarba és leül a szaJmakazal tövébe. Hát az a gyalázatos kutya, a Paklincs, nem oda ül vele szemben és szinte úgy tesz a nyavalyás, mintha röhögne Péterke szomorú sorsán. Rá is szól mérgesen: csiba, te cudar. Azonban Paklincs nem azért kutya, hogy az ilyen sértéseket fölvegye, hát szépen ott maradt a helyén. De nini! Péterke gondolt valamit, mert nagyon édesgeti magához Patolincsot: gyere édes kutyuskám, drága kedves kutyuskám! No a Paklincs lépre ment. Péterke nyomban levetette a gatyát és belebujtatta a kutyát. Hiába volt minden tiltakozó vakkantgatása Paklincsnak, a kis legény szorgalmasan próbálgatta rajta a gatya megkötését és kioldását. De hopp! a kutya egérutat kapott, kiugrott a gatyából s usgye be a góré alá. Hiába csalogatta onnan ki. Most bebizonyosodott, hogy Paklincs karakter. Még a góré elé dobott szalonnabőrre sem reagált, rendületlenül a góré alatt maradt. Na nem is csalja azt ma onnan ki senklsem. A kis magyar nagy busaa újra felveszi a gatyát és babrál a madzagjával. No nézd csak, olyan mintha meg lenne kötve. Azonban nem nagyon bízik a kötésben, ugrik is egyet, vájjon lecsuszik-e? Nem az, egészen jól van megkötve. Most nagy óvatosan eloldja. Sikerül. Most megint megköti. Egészen akkurátus munka. Uccu! szalad végig az udvaron, egyenesen be a szobába s már messziről kiabálja, szinte elfúl bele: édes apám! édes apám! meg tudom kötni a gatyámét, ehunni, tisztára magam kötöttem meg, nem segített senki. És olyan boldog. De boldogságában is felvetődik kis buksi koponyájában az a kívánság: bárcsak a Jóska ne tudná megkötni a gatyáját. Sportolók és "turisták 1éuxór• az egyedül és le^jozb szer a lett felfriss téséhez B R Á Z A Y mentolos só&borizesz. Mindenütt k pha <S
